Déli Hírlap, 1988. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1988-06-16 / 141. szám

íjc Giccsparádé (Fejér Ernő felvételei) A veodé" izemével — Lillaíiireden Lolaxi, giccsparádé, lakodalmas zene A tiszlasápra nem lehet panasz • Elel, ilal bőven van A városi televízió nézői kérdezték 10• A gazdaság irányítása Válaszol: Dudla József, a megyei pártbizottság első titkára Hátizsákos, színes trikós diákok olvassák az állomás­épület falán elhelyezett táb­lát: „A Szinvavölgyi, majd később Lillafüredi Állami Erdei Vasút építését 1919- ben a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztos­sága rendelte el” A gye­rekek nemrég érkeztek a kisvasűtlal. s nyári vaká­ciójuk első napjait bükki kirándulással töltik. A han­gosbemondó máris a vonat továbbindulásál jelzi. Lillafüred, úgy tűnik:'- fel­készült a nyári forgalomra. Mindenütt tisztaság fogadja a látogatót. Kinyitottak a legkisebb árudák is. a könyvárusnál még hétköz­nap is jól fogynak a kör­nyék leírását tartalmazó térképek. Hívogatón viríta­nak az ajándékbolt lépcsőié fölé aggatott műanyag játé­kok. A kirakatban ott dísz­lenek a régi. giccs emlék­tárgyak. Lillafüredről ma is csak silány, ízléstelen tár- gvat vihet haza az erre uta­zó turista. Ma már tábla sem figyelmeztet arra. hogy természetvédelmi területen jár a kiránduló, mert helyén üresen tátong a íakeret. A szépen gondozott park mögött sétányra már alig emlékeztet a növényekkel benőtt régi gyalogösvény. A Palotaszálló kéthónapos fel­újítás után újra fogadja vendégeit, s az első családok is megérkeztek, hiszen meg­kezdődött az iskolai szünet. Az idén is 280 üdülővendé­get fogadnak, de 30 fizető­vendég is jöhet a Palota- szállóba, az idegenforgalmi hivatalok szervezésében. Kéthetenként minden hét­vége üres, s ilyenkor a szakszervezeti beutaltakon kívül is fogadnak vendéget. Ekkor rendezik meg azt a nemzetközi konferenciát, amelyen mintegy 150 részt­vevő tanácskozik majd. Ez lesz az első. sok résztvevő­vel megrendezett konferen­cia a szállóban. A Palotaszálló vendégei éppen hosszú sétára indul­nak a parkban, s az István- barlangba is ellátogatnak. Sajnos, a Petőfi-barlang to­vábbra is zárva tart. A ven­dégek részletesen megismer­kedhettek a Miskolci Nyár programjaival, sokan közü­lük már megvették a jegyet Lehotka Gábor orgonaestjé­re. Nemcsak az üdülőket, ha­nem a környéken kiránduló­kat is minden nap szépen megtérített asztalokkal várja a szálló Mátyás-terme, s aki az olcsóbb ételeket ked­veli. az is bőven talál vá­lasztékot Lillafüreden. Fala­tozás közben csupán a szin­te mindenütt harsogó lako­dalmas-rock zene zavarhat­ja. Ez fogadja az autós tu­ristákat a sétány feletti par­kolóban is, ahol alkalmi könyvárusok kínálják porté­káikat Kinyitott a sokáig zárva tartó nyilvános illem­hely. méghozzá tisztán. Az elmúlt heti esőzéseknek há­nyában is gyönyörködhe­tünk. Kár, hogy ide csak málló kövezetű lépcsősoron juthatunk él. Nyitva tart a Vadászkürt étterem is, ahol virágokkal övezett, szép kerthelyiséget alakítottak ki. Az MHSZ könnyűbúvár klubjának csónakháza is várja a kirándulókat, akik fél órára tíz forintért bérel­hetnek csónakot. A tóról szép igazan a Balotaszalló. A tó mellett lótaxi-mégáUó, Lillafüred nyári újdonsága. A fogatos ezen a délelőttön álmosan ül a bakon, üresen fut a kocsi a park melletti úton... i A Hazafias Népfront el­nöksége megtárgyalta a fo­gyasztói tanácsok eddigi munkáját és további felada­tait, lehetőségeit. Megálla­pították, hogy változatlanul nem felel meg az élelmiszer- kínálat összetétele az egész­séges táplálkozás követel­ményeinek, mert a korszerű termékek árai magasabbak, mint a hagyományos étrend­ben szereplők. Az alacsony jövedelműek így csak ritkán, vagy egyál­talán nem vásárolhatják meg ezeket az élelmiszere­ket. A ruházati termékek kereslete visszaesett, és az igények differenciálódtak. Nem történt kielégítő vál­tozás a gyermekruházati kí­nálatban. Legjobban a ve­gyes iparcikkek forgalma nőtt meg, de a legtöbb fogyasztói kifo­gás is innen érkezett. Az intézkedések hatására kedvező változás tapasztal­ható a tüzelőellátásban. A fogyasztókat az utóbbi időben mind gyakrabban és egyre nagyobb összegekkel károsítják meg. A „tévedé­sek” több mint fele a ven­déglátóiparban történt. Leg­több minőségi kifogást is itt, valamint a ruházati termé­keknél és az építőanyagoknál Folytatjuk a válaszok köz­lését azokra a kérdésekre, amelyeket Dudla Józsefnek, az MSZMP KB tagjának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Me- gvei Pártbizottság első tit­kárának tettek fel a nézők a városi televízió május 30-i adásában. Akkor — idő hiányában — nem tudott mindegyikre feleletet adni. Tegnapi számunkban a szö­vetségi politikáról, a szociá- •ss gondoskodásról és a szol­gálati autókról esett szó. A mai kérdések témái: a párt és a kormány szerepe a gazdaságirányításban, vala­mint a pártértekezlet televí­ziós közvetítése. Szoroz Sándor o 72-271- es teleíonszámról kérdezte: a pártértekezlet után a gaz­dasági élet irányításában o párt milyen szerepet fog betölteni? A párt, vagy o kormány szerepe lesz-e fon­tosabb? — Szándékaink szerint fel­gyorsul a gazdaságirányítás reformjának folyamata. A legfőbb rendező elemeit már az MSZMP elmúlt, évi júliu­si, a kibontakozást felvázoló állásfoglalása és az ezen ala­puló szeptemberi kormány- program tartalmazza, de en­nek világos és egyértelmű politikai kifejezését most a pártértekezlet fogalmazta meg. A lényege, hogy a párt­nak a gazdaságban koráb­ban betöltött szervező, el­lenőrző funkciója helyébe részben és fokozatosan a gazdaság objektív elemei lepnek, A gazdaság objektív elemein értem például az áru-, pénz-, tőke- és mun­kaerőpiacot. A pártszerve­zeteknek a termelési kate­góriák mellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk azokra a gazdasági, jogi, em­tapasztaltak. összességében a panaszok 33,6 százaléka az élelmiszer-. 22,4 százaléka a vendéglátóipari és 18.9 szá­zaléka az iparcikkeket érin­tette. A megyei kereskedelmi felügyelőség által végzett vizsgálatok több mint fe­lénél felelősségre kellett vonni a vétkeseket. A Fogyasztók Országos Ta­nácsa a helyi testületek be­vonásával folyamatosan mű­ködő árfigyelő szolgálatot szervezett. Megállapításuk szerint eddig érvényesült ugyan a visszafogott árpoliti­ka, de számos áremelési tö­rekvés jogos nyugtalanságot idézett elő a lakosság köré­ben. A visszaélések feltárá­sakor szükség lenne arra is, hogy a fogyasztói- jobban védjék érdekeiket az utólag ellenőrizhetetlen ügyekben, más esetekben pedig többször éljenek a be­jelentés lehetőségével. A jö­vőben tisztázni kell az ér­dekvédelemben részt vevő társadalmi szervek szerepét, jogosultságukat és az egy­máshoz való viszonyukat is. Sz. P. béri viszonyokra, amelyek közepette a termelés folyik Ezeknek a viszonyoknak az alakulását kell minden szin­ten figyelemmel kísérni, kéz­ben tartani, és szükség sze­rint beavatkozni. Biztosítva hogy a gazdasági folyamatok a gazdaság öntörvényei sze­rint, de a politika által meg­határozott mederben halad­janak. A gazdaság irányítá­sában mind a pártnak, mind a kormánynak — a társa­dalmi munkamegosztásban betöltött sajátos szerepe sze­rinti — jól elhatárolható feladatai vannak. Ennélfog­va a gazdaság egészséges működéséhez mindkettő sze­repe nélkülözhetetlen, egy­mást kiegészítő. Mindezek­hez hadd tegyem hozzá egy személyes élményemet. E kérdéskor legplasztikusabb megfogalmazását a pártérte- kezlelen hallottam Németh Miklós elVars hozzászólásá- sában: „A politikai vezetés­nek ... feladata egyrészt olyan intézményi kereteket, nvilvánosságot mechanizmu­sokat kiépíteni és működ­tetni, amelyek garanciát je­lentenek arra, hogy ne Is­mételjük meg a múlt hibáit, másrészt magában a reform- folyamatban gondoskodni arról, hogy — egy hasonlat­tal élve — a reform számá­ra a házépítéshez szükséges terv és a hozzáértő felelős építesvezetö is rendelkezés­re álljon. Poitikai intéz­ményrendszerünk reformja lehetőséget ad arra. hogy a gazdaságirányításban az épí­tésvezető szerepét a kor­mányra bízzuk, s a kor­mánytól a parlament kérje számon a megvalósítást. A Ma kezdődött, és hétfőn fejeződik be a megvei Köz- művelődési Módszertani Központ által szervezett pop-rock tábor a Mályi-tó- nál. A megyei tanács okta­tási központja a zenei „fő­hadiszállás”, ide várják egyebek között Csiba Lajost, Adamis Annát, tizenhárom menedzseriroda képviselőjét, hogy találkozzanak a tábor­lakó amatőr zenészekkel. A párt pedig a koncepcióért, azaz a platforméul tartoz­zon felelősséggel...” Losonczi Istvánná o 38-017- es telefonszámról orról ér­deklődött, hogy miért nem volt végig közvetítés a párt­értekezletről, miért csők részleteket odtak? — A pártértekezlet napon­ta reggel 9-től este 7-ig ülé­sezett. Ez idő alatt renge­teg fontos esemény történt a világban és hazánkban is, és ezekről a tömegkommu­nikációs eszközöknek épp­úgy hírt kellett adniuk. Meggyőződésem, hogy az * híranyag, amit a különféle* sajtószervek az értekezlet­ről közreadtak, bőséges és kozmetikázás nélküli volt. Minden elhangzott, elhan­gozhatott és minden megje­lent, megjelenhetett a hír­adásokban. A jó tájékozta­tást bizonyítja, hogy az itt­honi kollégák, akik össze­gezték a fogadtatást, a han­gulatot, pontosan úgy ad­ták vissza, ahogyan mi. a teremben ülők éreztük. Per­sze — ismerve az értekezlet előtti és az utólagos véle­ményeket — tudom, hogy a személyi változásokat előzta meg a legnagyobb várako­zás, és ennek megfelelően sokan szívesen látták volna a választás, a szavazás me­netét. Feltételezem, hogy alapvetően a kérdést is ea motiválta, ezért megjegy­zem, hogy a választások al­kalmával semmi olyan rend­kívüli nem történt, amit ne­tán takargatni kellene. Ügy gondolom, nem lett volna szerencsés, hogy az egy órán át tartó szavazatszámlálást — ami tulajdonképpen tech­nikai „üresjárat” a küldöt­tek számára is — egyenes­ben közvetítse a televízió. Az eredményekről azonnal tájékoztatást kapott a köz­vélemény. ezek pedig — sze­rintem — önmagukért be­szélnek. továbbképzés, illetve a be­mutatkozási lehetőség egyik „állomása” a szombati kon­cert Nyékládházán. Többen fellépnek a 21 -i koncerten a Gárdonyi Ifjúsági Park­ban, ahol a közönség sza­vazhat az általa legjobbnak tartott együttesre. Ez a ze­nekar vesz részi; a jövőre megrendezendő megyei amatőrgálán. la, ma még a vízesés látvá­3(f, Bátor kezdők a Hámori tavon. (vadas) Árfigyelő szolgálatot szerveztek Gyakrabban csapják be a vevőt (Folytatjuk) München helyett a Sajó-partról Egyik bányagépgyártással foglalkozó vállalatunk azzal * nyugatnémet céggel van kapcsolatban, ahonnan a szénbá­nyákhoz pajzsos biztosítóberendezéseket importálnak. Aa ezekhez szükséges alkatrészeket is Münchenből szállítják. Tudni kell, hogy a biztosítópajzsok mozgatása hidraulikus módon történik. Az erre szolgáló egységek hidraulikus hen­gerei viszonylag hamar elhasználódnak. Ezért ezeket rend­szeresen, folyamatosan pótolják. Illetve pótolnák, ami nem mindig sikerül... A Borsodi Szénbányák Vállalat komplexen gépesített frontjainak nagy részén nyugatnémet gyártmányú pajzs­rendszerek gondoskodnak a bányászok biztonságáról. Ezek­nek a tervszerű, megelőző karbantartását több esetben aka­dályozza, késlelteti az importból származó hidraulikus ele­mek, hengerek hiánya. De hasonlóan gond a magyar gyárt­mányú vágathajtó gépeknél is az alkatrészhiány. A Mis­kolci Bányaüzem ezért néhány éve felvette a kapcsolatot a Miskolci Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Válla­lattal. amely — mint kiderült —, képes ezeket a hengere­ket elkészíteni, gyártani, méghozzá az importtermékekkel egyenlő, jó minőségben. Azóta a vágathajtó gépek hidrau­likus hengereit a Sajó, és nem az Isar partjáról szállítják Lyukóba. Bizonyára ez csak egy eset a sok közül. Ki tudná ösz- szeszámlálni, hogy milyen mértékben lehetne hasonló mó­don csökkenteni az importból származó alkatrészek deviza- költségeit? Hogy már a szállítási költségekről szó se es­sék ... (oravec) Pop-rock tábor Máiyiban

Next

/
Thumbnails
Contents