Déli Hírlap, 1988. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1988-06-24 / 148. szám

Az adórelorm hatása Borsodban Szondázott az APEH Tanuló (tőköovv)-vezetők • Kit mire ösztökél? Ha kell, akár viperával is! a|c A fiatalok szívesen töltik idejüket a szülőknél. Családi körben Vasgyári fiatalok voltak A vártnál jobban sikerült az adóreform b. mutatkozó - sa Borsodban — szögezte le beszélgetésünk elején dr. Rózsa Ernő, az APEH — Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatal — megyei igaz­gatóságának vezetője. Az el­múlt öt hónapban csaknem félezer gazdálkodó szerve­zetnél és magángazdálkodó­nál „szondázták” az adóel­lenőrök az átállás után ala­kuló helyzetet. Nem azért, hogy büntessenek: segíteni akarnak a revizorok. • Tulajdonképpen mit vizsgáltak az ellenőrök? — Mindenekelőtt azt hogy kinek, hogy sikerült meg­oldania az általános forgal­mi adó és a személyi jöve­delemadó bevezetését, módo­sítani a bérbruttósítás nyo­mán a bázisbértömeget, s átértékelnie a készleteit. Cé­lunk most egyértelműen a hibák kiszűrése, a helytelen gyakorlat feltárása és kor­rigálása. Már csak ezért sincsenek jogi következmé­nyei ezeknek a vizsgálódá­sainknak. A tapasztalatok­ról csupán emlékeztető ké­szül, amelyben a revizor útmutatót ad a hibás gya­korlat kijavítására. • Mit mutatnak a ta­pasztalatok? • — Szándékos, vagy kirí­vó szabálytalanságot nem találtunk. Igaz, kiemelkedő­en jó példánk sincsen, ösz- szességében mindenesetre kedvező a kép, már csak azért is, mert az idő halad­tával a hibák száma csök­ken. Ez pedig arról árulko­dik, hogy a belső ellenőrzé­si mechanizmusok is mind célirányosabban működnek. • Kaphatunk néhány példát? Virágzik a szőlő a város- környéki kiskertekben és a szakcsoportok által a koráb­bi években telepített, és már termőre fordult közös, V nagyüzemi ültetvényeken. Az úgynevezett bikavér­program keretében a város határában a korábbi évek­ben folyamatosan telepítet­ték a vörösbort adó fajtá­kat. A néhány éve alakult 4 szakcsoport mintegy 120 hektáros szőlőjében a gon­dos és szakszerű kezelés eredményeként a kordonos, egyéni művelésre kijelölt parcellák erőteljes fejlődésű- ek, s ha a virágzó fürtök­nek jó lesz a kötődése, gaz­dag szüretre számíthatnak. Az elmúlt évek tapaszta­latai alapján tovább bővült a városkörnyéki közös tele­pítésű ültetvények nagysága. Szakcsoportonként telepítet­tek szőlőt például az ónodi- ak, de tovább növelte terü­letének nagyságát ugyancsak szakcscporti telepítéssel a bocsi tsz. is. Az időjárás és a talaj­adottságok miatt a város környékén, de a történelmi Tokajhegyaljai borvidéken is, eddig — a házikerteken kívül — kizárólag borszőlőt telepítettek üzemi méretek­ben. Az idén a megyaszói tsz vállalkozott csemegesző­lő ültetvény létesítésére ... tfcbb, mint 20 hektáron ül­— Aligha lenne szeren­csés dolog a tanulóidőben akár pellengérre, akár pie- desztálra állítani bárkit is. Kétségtelen tanulságokat — amelyekre ajánlatos odafi­gyelnie minden gazdálkodó­nak — szívesen megfogal­mazok. Az általános forgal­mi adó esetében például a pontatlan, hiányos számlák okozzák a gondot. A dátu­mozások és az adó .megál­lapításához szükséges adatok nincsenek rajtuk egyértel­műen feltüntetve. S a pon­tatlanság esetenként jó ürügyként szolgál a sajátos „büntetésre”. Az egyik vál­lalat egy ilyen számlát azért minősített hibásnak, mert kiállítója a végösszegben a 39 fillért nem kerekítette. S jóllehet, a számla 1,6 millió­ról szólt, a 39 filléres hiba miatt csak két hónap múl­tán egyenlítették ki. # A személyi jövedelem­adó alakulását mindannyi­an ellenőrizzük. Persze lai­kus módra, ki-ki a saját borítékján keresztül. Szá­munkra tehát egyetlen té­vedés is sok. Mit talál­tak az adóellenőrök? — Bevezetése kisebb zök­kenőkkel indult, ám sokat segítettek, a különféle szá­mítógépes programok abban, hogy durvább hibák ne csússzanak be. Bizonytalan­ságot főként a nyugdíjasok foglalkoztatásának egyes esetei, s a nem' rendszeres jövedelmek okoztak. Figyel­met érdemel viszont, hogy azt tapasztaltuk; munka­hely-változtatáskor az ad­dig megszerzett jövedelem közlésére szolgáló adatlapot vagy egyáltalán nem, vagy hiányosan töltik ki. Ez pe­dig év végén a végleges adómegállapítás pontosságát veszélyezteti. Egyébként a személyi jövedelemadóval összefüggő bérbruttósítás tettek étkezési szőlőt, ami­vel, — ha termőre fordul — elsősorban a város ellátását segítik. okozott több esetben egyé­ni vitát. A munkáltatók persze a jogos reklamációkat korrigálták. A bázis bértö­meg-módosítás azonban a gazdálkodó szervezetek több­ségénél szabályosan történt. Amint hogy szabályos volt döntő többségben a készlet­átértékelés is. noha előfor­dult. hogy egyes készleteket nem vontak be az átértéke­lésbe. • A szondázás alkal­mával az adóreform ha­tását is vizsgálták a revi­zorok a különböző gazdál­kodóknál és gazdálkodó szervezeteknél. Kit. mire ösztönöz az új adórend­szer Borsodban? __ Erről legplasztikusab­ban a belföldi társaságoknál — a gmk-nál, vgmk-nál, szakcsoportoknál és polgári jogi társaságoknál — alaku­ló helyzet árulkodik. A kis­vállalkozások körében el­lenérzést váltott ki például, hogv a több száz főt foglal­koztató társaságot is ugyan­olyan mértékű kedvezmény illeti meg, mint a magán­vállalkozót. A polgári jogi társaság tagjai meg azt nem értik, miért nagyobb az adó- mentesség a szerződéses rendszerben üzemeltető ma­gánszemély esetében, mint náluk. Megyénkben egyéb­ként az év első negyedé­ben 322 társas vállalkozás — többségében vgmk — szüntette be működését, s csupán 76 új alakult. So­kan bedobták tehát a törül­közőt, legkivált a megren­delések csökkenése miatt. A megmaradók azonban meg­próbálnak új utakat keres­ni. Többen a tevékenységi körük bővítését tervezik. Az egyik gazdasági munkakö­zösség például viperatelep létesítését tervezi a Bükk- fennsíkon, minthogy meg­rendelői jelentős anyagi se­gítséget ajánlottak hozzá. A vizsgált gm-ek 40 százaléka egyébként működési formá­jának megváltoztatásának gondolatával foglalkozik. A vállalkozó kedv most a kis­szövetkezeti forma és a kor­látolt felelősségű társaság felé hajlik. A kisvállalko­zások az idei évet általában próbaévnek tekintik. Céljuk: fennmaradni. (radványí) Vendégszerető, barátságos emberek otthonába kaptunk meghívást a Bársony János utcába. A nyolcadik emeleti lakásban a legkisebb Bar- nóczky István, a 2 és fél éves unoka nyitott ajtót. <3 a har­madik, aki ezt a nevet viseli a családban. A legidősebb Barnóczki még csak] fél éve nyugdíjas, mozgalmas élet áll mögötte. • A TÁRSASÁG MA IS FONTOS — A Diósgyőri Gépgyár szivattyúinál esztergályos­ként, marósként dolgoztam — mondja. — Aztán jött a trombózis, s átkerültem a kerékpárüzem karbantartó lakatosai közé. Ott sem volt kevés a munkám ..: — Néha annyit túlórázott — szól közbe Mária, a fe­lesége —, hogy még hét vé­gén is ritkán volt itthon. — Sajnos, ennek betegség lett a következménye, rok­kantnyugdíjas lettem. Sze­rencsére a kedélyem nem változott, szívesen dolgoz­gatok itthon is. Feleségem­mel és a g.verekekkel hor­gászni járunk. Ha éppen rossz az idő, akkor is ha­lakkal foglalkozom itt bent, a szobai akváriumban. — A tánc hozott össze minket — meséli Mária. — Ausztriában széles szol­gáltatóhálózat áll az autó­sok rendelkezésére, a ben­zinkutak közül célszerű az önkiszolgáló állomásokat keresni, mert ott az üzem­anyag valamivel olcsóbb. A benzinkutak egy része éjjei- nappal működik, s legtöbb­jük kisebb szervizmunkák­ra is vállalkozik. A forgal­masabb útvonalakon mozgó javító-szolgálat van, s a vá­rosban, a különböző telepü léseken pedig sok szerviz­üzem a hétvégeken is nyit­va tart. A mozgásképtelen­né vált autók elszállítását országszerte az autómentők 120-as és 123-as számú te­lefonjain lehet megrendelni. Ha nagyobb baleset törté­nik, tanácsos a helyszínre hívni a rendőrséget. Ami a közlekedési erköl­csöt illeti: Ausztriában az autósok általában türelme­sebbek és udvariasabbak, mint nálunk. Nem akadá­lyozzák, sőt akár egy kis fékezéssel is segítik társaik sávváltásait, és könnyen hajlandók lemondani el­sőbbségi jogaikról — de ugyanezt a maguk számára másoktól is elvárják. Mindketten vasgyári fiata­lok voltunk, és István ak­koriban a Vasas táncegyüt­tesben szólót táncolt. Külföl­dön is jártak műsoraikkal. Amikor összeházasodtunk, akkor is szívesen jártunk társaságba. Legutóbb a hor­gászbálon táncoltunk együtt. Ha összejövünk egy-egy név­napon, s megterítjük a nagy­asztalt, alig fér el az egész család a lakásban. • IRÁNY A VÍZPART Hétköznapokon sincsenek kevesen a két és fél szobás otthonban. Mindennapos ven­dég a már családos, nagyob­bik fiú a feleségével. Marian­na!, és á legkisebb Barnócz- kyval. Péter, a kisebbik fiú, még otthon van, követi apja nyomdokait. A 100. Számú Szakmunkásképző Intézetben gépszerelő lakatosnak tanul. Minden hét végén közösek az ebédek, ezzel is enyhítik a szülők a fiatalok kiadása­it. Vasárnap délutánonként, ebéd után, hanglemezt hall­gatnak, s ha jó az idő, in­dulnak a vízpartra. A közösség mindig fontos szerepet játszott Barnóczky Istvánné, a nagymama éle­tében. A Masterfil Pamutfo­nóipari Vállalat itteni gyá­rában hosszú évek óta dol­gozik a szakszervezeti moz­galomban. 1959-ben került a vállalathoz, mint íonónő. A következő állomás a minő­ségellenőrzési laboratórium volt. Szakszervezeti megbí­zatásokat már íonónőként is * kapott, s 1976 óta a válla­lat üdülési felelőse lett. AZ ' üdültetési kimutatásokat dél­utánonként sokszor hazavi- • szi. hogy otthon fejezze be f a statisztikát. • MÁSOK ÉRDEKÉBEN . — Régi gondunk, hogy a ® nyári hónapokban nem tu­dunk elegendő beutalót ad­ni a többgyerekes családok- ., nak — mondja Mária. — Ha az év végén felemelik a di- > jakat, sokan nem is tudnak majd elmenni üdülni. Ám, ha az új térítési díjakhe»- igazítanák a szociális és jó- i léti alapot, többet tudna se­gíteni a szakszervezet. A * mozgalom megújulása remél­jük ezt is magúval hozza éppúgy, mint a jobb érdek- védelmet. A Barnóczky-család többi j tagja e mondatok hallatán j hosszas politizálásba kezd. A fiataloknak is van vélemé- íj nye arról, ők hogyan kép- j zelnék a megújulást. A be­szélgetést a kisunoka zárja le, aki az akvárium felé in- 1 vitálja a nagypapát, s ez már elegendő is, hogy a követ­kező téma a hét végi hor­gászat tervezgetése legyen. V. Zs. Stop, egy percre! Autéwal Ausztriába Az osztrák utakon és Ausztria különböző vidéke­in honfitársaink eléggé „ott­honosan” mozoghatnak, mert országaink forgalmi rendje, a közlekedés szabá­lyai, jel ései, autós szokásai és erkölcsei erősen hasonlí­tanak. Van azonban néhány eltérés is, s ezeket ajánla­tos figyelembe venni. A megengedett legna­gyobb sebesség lakott terü­leten kisebb, mint nálunk: csak 50 kilométer. Máshol viszont nagyobb. Ország­úton 100 (lakókocsival 60), ez autópályán pedig 130 (lakókocsival 70) kilométer. A sebességet a rendőrség sok helyen ellenőrzi radar- készülékekkel, s a gyorshaj­tásért nasyöss7eeű pénzbír­ságokat szabnak ki. Bécsben és más osztrák nagyvárosokban — különö­sen a2 idegenforgalmi fő­idényben és a nanpali órák­ban — a forgalmasabb he­lyeken még Pénzért is ne­héz parkolóhelyet találni. Az autós kellő türelemmel mellékutcákban esetleg díj­talanul is leállíthatja a ko­csiiát. Ha ilyenre mégsem bukkan, igénybeveheti a „Kurzparkzone” feliratú ut­cai parkolóhelyeket, amelye­ken hétközben 8 és 18 óra között és szombaton délig másfél órára 15 schillingért leállíthatja kocsiját. A par­kolójegyeket trafikok, tö­megközlekedési jegypénztá­rak és egyes bankfiókok árusítják. Bécsben a magyar autó­soknak és turistaautóbusz- vezetőknek — sajnos, nem alaptalanul — az a hírük, hogy nem mindig tartják tiszteletben a parkolási ti­lalmakat és szabályokat. Az osztrák rendőrók eléggé el­nézőek a szabálysértő kül­földi autósok iránt, de erre nem szabad számítani, mert ha a tilosban parkoló jár­művét mégis elszállíttatják, a kocsi gazdáiénak másfél ezer schillingjébe kerül ez a procedúra. Ilyen „balszeren­csés” esetben a legközelebbi rendőrszobán lehet megér- deklödni a kocsi „vissza­szerzésének” tudnivalóit. Üjabban a bécsi rendőr­ség külön információs iro­dát állított fel a külföldi tu­risták üsyes-baios dolgainak rendezésére, az irodát a 3131-7542 teleíonszámon kell hívni. A nagymama köti a családnak a meleg holmit. Vidéki munkahelyre azonnali belépéssel felveszünk; kőműves, ács-állványozó munkakörbe, jó fizetési lehető­séggel dolgozókat. (Egyösszegű munkavállalási lehetőségi) JELENTKEZÉS TELEFONON: 35-713. Virágzik a szőlő

Next

/
Thumbnails
Contents