Déli Hírlap, 1988. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1988-05-20 / 118. szám

yjc Báthori. a Borsodi Építők Volán SC egyik legjobbja is asztalhoz áll. (Szabó felv.) Aszlalicnisz XXI Bíró SáÉr-aiiuy A Borsodi Építők Volán SC a hét végén rendezi meg az asztaliteniszezők XXVII. Bíró Sándor-emlékversenyét Miskolcon, a sportcsarnok­ban és a népkerti Vigadó­ban. A nyilvános sorsolást i. fűnk megjelenésének idő­pontjában tartják az egye­sület székházában. A Bíró Sándor-emlékver- senyek 27 év alatt rangot, tekintélyt vívtak ki maguk­nak nemcsak itthon, hanem külföldön is. Ennek tudható be, hogy az országos szö­vetség (MOATSZ) jó másfél évtizede ranglistaversennyé nyilvánította, hiszen csak nemzetközi, illetve I. osztá­lyú minősítéssel rendelkező sportolók állhatták az aszta­lokhoz. Éppen ezért a válo­gatottaknak kötelezővé tették a részvételt, a címeres me- I zekben szereplők csak igen indokolt esetekben marad­hattak távol. Így nem csoda, ha az ország szakosztályai­ban rendkívül nagy volt ed­dig az érdeklődés a miskol­ci küzdelmek iránt, előfor­dult, hogy több, mint 600 sportoló nevezett az ifjúsági és felnőtt korosztályokban. A házigazdák most is a megszokott alapossággal, lel­kesedéssel készültek a szom­bati, vasárnapi viadalra. A sportcsarnokban 16. a Viga­dóban 6 asztalt állítottak fel (ez utóbbiban az újonc le­ány- és fiúmérkőzéseket ren­dezik). Csak az indulók pon­tos listáját nem tudni még. Már csak azért sem, mert a válogatott egy része és több klub külföldön szerepei. A verseny szombaton Ml 9-kor, vasárnap pedig 9 óra- I kor kezdődik. A hét vége sporteseményei A TAPOLCAI STRANDON szombaton délelőtt OB II/B. osztályú vízilabda-mérkőzésen a Miskolci Vízművek SC ellen­fele a Siketek SC lesz. A MALYI-TAVON holnap és vasárnap rendezik meg a vitorlázók dr. Kaáli T.óránt-emlékvers en vén Kadett, Kalóz és Optimis^ hajóosztá­lyokban. Kezdés mindkét napon 10 órakor. SAJÓBABONYBAN NB III-as labdarúgó-mérkőzé­sen szómba.-' mi délután 5 óra­kor az SVSF a Hatvan csapata ellen lép pályára. A GYŐRI KAMUBAN a Chleokő Fde utca! pályákon szombaton reggel 8 órától foly­tatódik az amatőr tenisztorna, ezúttal az Amalgám Kupáért. Szombaton déli 1? órakor kez­dődik az amatőr meghívásos dr. Kiss János páros-emlékver­seny. BÜKKARANYOSOM a miskolci Uniő Aféoz szerve­zésében ma rendezik meg a Bükk Kupa tömegsportverse­nyeket atlétika, kézilabda, lab­darúgás és honvédelmi sport­ágakban. A DH tippjei 1. Bp. Honvéd-—Vasas 1 2. Zalaegerszeg—Videoton 1 x 3. Pécsi MLSC—Rába ETO 2 1 4. Hannover—L. FC Köln 2 5. Bochum—Nürnberg 2 6. Leverkusen— Bayern München 2 7. Schalke ü4—Bremen 2 8. Arezzo—Parma 2 9. Barletta—Catanzaro 2 10. Lecce—Bari 1 2 11. Modena—Messina 2 12. Padova—Bologna 2 13. Piacenza—Brescia 2 1 Fótmérkőzések: 14. Karlsruhe—Frankfurt 1 15. ÍJ. Dózsa—Váci Izzó 1 16. Debrecen—Haladás x apróhirdetésok Az Erdei Termék Vállalat, Mis­kolc, Szentpéteri kapu 5—7. fel­vesz egy kazánfűtőt. MH 139 689. Villanyszerelő kisiparos gya­korlattal rendelkező szakmun­kást felvesz, állandó munkára. Telefon: 38-067. A Gyógyászati Segédeszközök Gyára felvételre keres 1 admi­nisztrátort. 1 pénztárost, szerző­déssel. Érdeklődni: Miskolc, Blaskovics u. 4. Telefon: 36-512; Az Északmagyarországi Vegyi­művek felvesz vegyészmérnököt, okleveles vegyészt — technoló­gus, fejlesztőmérnök; vegyipa­ri automatizálási üzemmérnököt, illetve gyengeáramú villamos- mérnököt — mű szer karban tartá- si, műszergazdálkodási előadó; valamint pszichológust — pszi­chológiai laboratóriumvezetői munkakörbe, a gyakorlati időt és a munkaköri feladatokat is figyelembe véve, előnyös alap­bér megállapítása mellett. Je­lentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti és oktatási főosztályán. Levélcím: 3792 Sajóbábonv, Északmagyarországi Vegyimű­vek. Telefon: 62-133, 67-111/108- as mellék. Büfé-falatozóba eladót felve­szek. Telefon: 75-437, az esti órákban. * Felszolgálót, szakácsot, taka­rítónőt azonnali belépéssel fel­veszek. Lillafüred „Özön foga­dó”. Telefon: 51-299. A Földgép Általános Mélyépí­tő Vállalat keres változó munka­helyre. jó kereseti lehetőséggel, munkásszállás biztosításával, va­lamint igényes szociális ellátott­sággal hegesztőket, hegesztési munkákban gyakorlott lakatoso­kat, későbbi időpontban külföldi munkavégzési lehetőséggel. Je­lentkezni lehet: Miskolc, Bese­nyői u. 22. alatt (Zsarnai-telep). ingatlan 2 szobás, 55 négyzetméteres, I. emeleti OTP-öröklakás 4 garázs eladó, az Avas Hl. ütemben. Kp. 4 OTP-átváPa- iással. a garázs külön is. Ér­deklődni: Jósika u. ti. 1/1-, vagy 17 óra után a 32-177-es te­lefonon. Tíszalúeot« horgász elek tar­tós használati ingát átadnám. „Holt-Tisza 231214” jeligére a kiadóba. Beépíthető. 277 négyszögöl te­lek eladó. Mályi, Kossuth u. 20. Tehermentes, 2 szobás, szö­vetkezeti lakás az Avas III. ütemben eladó. Klapka Gy. 1. 1X73. Tapolcán 3 4 1 szobás, tele­fonos, összkomfortos családi ház eladó. Bérházi csere + ér­tékkülönbözetet is kérek. Ér­deklődni: Bokros u. 2. sz. A sörgyárhoz közel, Bcrzék, Rákóczi u. 128. sz. alatti, 3 szobás családi ház, 648 négy­szögöl telekkel eladó. 1990 februári beköltözéssel el­adó 14 2 fél szobás. OTP-la- kás az Avas III. ütemben. Te­lefon : 65-221. Garzonlakást vásárolnék kész­pénz 4 magas OTP-átvállalás- sal. „Sürgős 230588” jeligére a kiadóba. Elcserélném 3 szobás, szövet­kezeti lakásomat másfél szobás tanácsira, értékkülönbözettel. ..Minden megoldás érdekel 230558” jeligére a kiadóba. Nyékládházán nagy családi ház, 6474 négyzetmeteres bekerített, müveit ingatlan, 2 szobás, te­hermentes, OTP-, vagy szövet­kezeti lakásra cserélhető, eset­leg eladó. Telefon: 60-063. Ugyanitt 8 műveletes. új. áll­ványos Neumann varrógép el­adó. Családi ház építésére HO—150 négvszögöles telkek eladók, az Árok utca végén. Érdeklődni: Cserfa u. 3. Kocsis. 2 db 2 szobás, telefonos ta­nácsi lakásunkat nagyméretű, esetleg megvásárolható tanácsi­ra* cserélnénk. Telefon: 12-313. Eladó 3,5 szobás, összkomfor- ( fos lakás, melléképülettel, ipari { árammal, garázzsal a Kossá Ist­ván 39. alatt. 1,5 szobás lakást beszámítok. Érdeklődni: min­dennap. Erkélye« garzon, magasföld­szinten, belvárosban, tehermen­tesen. valamint 2,5 szobás örök­lakás kp. 4 OTP-vel eladó. Érd.: Jókai lakótelep, Fábián u. 8. sz. V/4. FI cserélném W m"-es, tanácsi, telefonos, Széchenyi utcán levő lakásomat, másfél szobás hason­lóra. Érdeklődni: 18—20 óráig a 89-585-ös telefonon. Eladó 2 szobás, esahwfi ház, beépíthető telekkel. Érdeklődni: 17 órától, Honvéd u. 20. szám. 1 plusz 2 félszobás szövetke­zeti lakásomat elcserélném csak tehermentes garzonra. „Bizalom 231) 605” jeligére a kiadóba. Az ongai csavargyárnál, Ka­vicsos tó út 7/10. sz. alatti hor­gásztelek, kis házzal eladó. Ér­deklődni az esti órákban, a 87-807-es telefonon. Elcserélném szoba-konyhás, ta­nácsi, félkomfortos, udvaros, ol­csó bérű, széntüzelésű lakáso­mat, tanácsi bérházira. „Minden megoldás érdekel 230 815” jel­igére a kiadóba. 700 ezer Ft kp. 4 OTP-átvál- lalással két szoba, összkomfor­tos lakást keresek Miskolcon. „Nyári költözés 230 809” jeligére a kiadóba. Eladó szoba, konyha, spájzos 4 melléképülettel családi ház. Miskolc III., Torontáli u. 41. sz. alatt. Nyékládháza, Petőfi S. u. 2. sz. alatt, 3 szobás, központi fü- téses családi ház azonnali be­költözéssel eladó. Érd. a hely­színen 17 órától. Családi ház öz u. 47. sz. alatt eladó, másfél szobás lakást, és egy kisebb diósgyőri családi há­zat beszámítunk. Érdeklődni a 84-411-es telefonon. Elcserélném sajószentpéteri. új lakótelepen levő, 2 szoba, nagy konyha, nagy erkélyes, össz­komfortos, 54 m--es lakásomat — hasonló miskolcira, esetleg szövetkezeti vagy OTP-garzon- ra. Vagy mezőkövesdi vikend- házra. Érdeklődni: 21-211/293-as mell. 8—16 óráig (hétfőtől pénte­kig), Sajószentpéter, Petőfi u. 12. III/2. Éladó a szirmabesenyői he­gyen 700 négyszögöl föld 30 ezer Ft-ért. Érdeklődni; 18 óra után 48-14-971. 2000 négyszögöl mezőgazdasági terület megosztva is eladó. Mis­kolc, Baráthegyalja 50. ttzv. Deme Sándornc. Sürgősen eladó Sa.iólád, Hu­nyadi út 5. sz. alatti 2,5 szobás, kertes, családi la^ás nagy pin­cével 4 mellékepületekkel. 600 ezer Ft kp. 4 OTP-átvállalás- sal. Érdeklődni: Sajóbábony, Ady E. u. 9. Egy fél ház eladó 200 .tégy- szögöl udvarral. Nyékládháza, Kossuth út 69. lakóháznak is alkalmas, csa­ládi nyaraló eladó a Bükkben, 500 ezer Ft-ért. Szűcs. Miskolc, Könyves K. u. 29. V/6.. vagy 73-050. Bükkaranyoson 3fMI négyszögöl belterület házhelynek olcsón el­adó. Érdeklődni: Báthory út 14, sz. Ffadó 3 szoba-összkomfortos, kertes családi ház zöldövezet­ben, ipari árammal, nagy mel­lékhelyiségekkel. Érdeklődni: Miskolc-Pereces, Boílóalja u. 73. 3 szoba-összkomí©i*tos, kertes családi ház eladó. Martintelcp. Barkóczy n. 6. Érdeklődni a délutáni órákban. Fltoltszmtes, garázs©* családi ház 600 négyszögöl telken el­adó. Sajólád, Hunyadi a. 9. Kétszobás, összkomfortos szö­vetkezeti lakás és hétvégi telek faházzal eladó. Érdeklődni este 6 óra után: Szilvás!, Hoffmann O. u. 9. 2/1. Telefon: 17-311. Eladom szoba-hallos killiáni lakásom. Érdeklődni: Miskolc, Gagarin u. 46. III/2. Eladó kertes családi ház Tak- taharkány, Rákóczi út 52. Irány­ár; 330 ezer Ft. Érdeklődni le­het a szomszédban, vagy levél­ben, özv. Karsai Pálné, 2216 Bé- nye, Kossuth út 19. Felsőzsolca Tizenkilencesek út 2. szám alatti családi ház eladó. Cserelakást nem számítunk be. Mályiban kis családi ház. több lakás építésére alkalmas telek­kel eladó. (Fürdőszoba, ipari áram van.) Érdeklődni: Kossuth út 20. 2 család részére is alkalmas, emeletes, összkomfortos. nagy melléképülettel, ikergarázzsal 400 négyzetméteres kerttel csa­ládi ház Miskolc belvárosában eladó. „Kertváros 230 594” jel­igére a kiadóba. Eladó a Bodötetön 206 négy­szögöl hétvégi telek, gyümölcs­fákkal. Érdeklődni: Miskolc, Lé­kai János n. 8. (MÁV-telep vé­ge). Eladó a Zempléni -hegységben (Hejcén) 500 négyszögöl, építés­re alkalmas telek, gyümölcsfák­kal. Érdeklődni: 89-846, Bodnár- né. Eladó fi zu próbán 216 négy­szögöl zártkert, termő szőlő- gyümölcsössel hétvégi házzal. Déli fekvésű, villany van. Mis­kolc, Tátra út 15. 1/2. Eladó paraszthál; nagy portá­val, gazdálkodásra, kertészkedés­re alkalmas. Cím: Megyaszó, Rá­kóczi út 49. özv. Kalacsányiné. Cserélnék másfél szobás, szö­vetkezeti lakást, másfél szobás tanácsira. Ságvári út 2. VT 4. Érdeklődni: 17 óra után, hét­végeken egész nap. Harsányban 855 m--es. beépít­hető családi ház építésére al­kalmas telek 50 000 Ft-ért. Ér­deklődni : Miskolc, Szentpéteri kapu 99. VI/2. Polgáron, a strand közelében üdülőtelek, alappal, téglával el­adó. Irányár: 160 000 Ft. Érdek­lődni lehet: Miskolc I. kér.. Lá­zár Vilmos út 1. sz., vagy 17 óra után a 63-361-es telefonon. Elcserélném Bulgárföid. II. emelet, 37 m--es. összkomforlo-. tanácsi lakásomat I. emeleti 48 —51 m--es OTP- vagy szövetke zeti lakásra, ertékegyeztetésse!. Leveleket „Killián előnyben 364 678” jeligére a hirdetőbe. alberBef 2 szobás lakás kiadó, a Prie- szol u. 5. VIII/3. alatt, a tűzol­tóság mögött. Érdeklődni a helyszínen, 13—19 óráig. Hor­váth. Értelmiségi család részére ke­resünk kiadó belvárosi, 3 szo­bás, kertes, önálló házat. Le­vélcím : Miskolc, 3502—216. 2 szoba -összkomfortos, b*tx»~ rozst lan lakás kiadó. Miskolc, Partos *. 36. (A Majális-park­nál.) adásvétel Hízott sertés eladó. Felsőzsol- ea, Szent István u. 46. Goldstar videólejátszó eladó. Érdeklődni: 17 órától. M.. Szabó L. 16. XII. Vámkezelt C—64-es számítógép eladó. Kurityán, József Attila 14. szám. P21 váz és alkatrészek, Pio­neer CT 506 Hi-Fi sztereó ka­zettás deck, valamint Pioneer PL 100 Hi-Fi lemezjátszó és Hi­tachi HA 3700 erősítő 2 db 45 W-os hangfallal, Hi-Fi állvány­nyal reális áron. költözés miatt eladó. Szilágyi Józsefné, 3529 Miskolc. Klapka Gy. u. 56. IV/1. Nagytermetű, ten vészszemlés szülőktől németjuhász szuka kölyök eladó. Cím: Szabó Sán­dor, 3800 Szikszó, Kazinczy u. L Telefon: 229, 19 órától. Kétszemélyes, használt gyer­mekbútor eladó. Megtekinthe­tő: Katowice u. 12. mfszt. 2. címen, hét közben este 6 óra után, hét végén egész nap. Egyéves pekingi palotakutya eladó. Érdeklődni: Leszieh An­dor u. 23. IV,2. 18 óra után. Eladó Sony Betamax képmag­nó, kazettákkal. Érdeklődni: 17 óra után, 78-717. H—H 100 W-os erősítő, dob- szaríto (fotó), franciaagy eladó. 89-108, 68-861. GOMBAKEDVELÖK, FIGYE­LEM! Beoltott laskagomba-tap- tala.i higiénikus csomagolásban kapható Szinte bárhol termeszt­hető. így a legolcsóbban kerül­het a család asztalára rendsze­resen friss gomba 10—12 hét alatt 3-4 hullámban terem ösz- szesen 3—5 kilogrammot. Egy zsák ára 120 Ft Beszerezhető: Miskolc-Tetemvár, Alsósor 54., Mezőkövesd. Ságvári u. 17. Négytégelyes, felújított fagy­laltgép eladó. Érdeklődni a 67-324-es telefonon, este. Eladó H kg-os gázpalack, nyomáscsökkentő. gáztűzhely, olajkályha, használt bútorok. Telefon: 73-287. Egy Multi 5-ös csehszlovák 16 négyzetméteres faház, ori- ginált állapotban eladó. Érdek­lődni: Miskolc, Kondor Béla u. 12. III/l. Vámzekelt japán képmagnó eladó. Érdeklődni a 12-297-es telefonon, este. Üj állapotban lévő szovjet pianínó eladó. Érdeklődni: Éli­ás Barna, Encs, Arany János it. 29. sz. Menyasszonyi ruha eladó, vagy kölcsönadó, középtermetre. Ér­deklődni: a 76-518-as telefonon, 19 óra után. Miskolc-Tapolcán eladó egy márványlapos. kézifaragású, 106 év körüli tálaló (ónémet). Ja­vításra szorul. Tapolca. Enyedi u. 2/B., délután 3—6 óráig. 766 cm hosszú bécsi zongora eladó. Érdeklődni a 71-835-ös telefonon. Commodore 4- 4 számítógép magnóval és több száz mvos nyugati játékprogrammal el­adó. Telefon: 32-433. jjarmu 344-es Csepel, üzemkepeee« adó. Méra, Kézsmárk 55. 3 éves kis Poteki eladó. Tele- fon: 17-719. vizsgára felkészített MuRfe* ear eladó. Érdeklődni: Felsö- zsolca, Rózsa u. 5., egész nap. Simson segédmotor új, ga­ranciális, eladó. Diósgyőr, Bar­tók B. u. 57. sz. KZ-s Volga Ltm. nmóhwof- gal. 2 éves műszaki vizsgával eladó, vagy kisebbre cserél­ném. Érdeklődni: Miskolc. En­gels u. 17. IV/2., a délutáni órákban. Simson Endtiró kismotor adó. Telefon: 51-626, este. Figyelem! Magánszemélyeknek kerti munkát, ásást, kapálást stb. vállalok, valamint kisebb kőművesmunkát. Minden hétvé­gén. Ajánlatokat a 63-345-ös te­lefonon kérem. RELUXA R66 Ft/m*. Beépítve, felmérve megrendelhető. Nagy Sándor 22. Vállalkozók, figyelem! Jöve­delmező szolgáltatás beindításá­hoz keresünk megfelelő anya­giakkal rendelkező társakat. Ér­deklődni: 46-66-708-as telefon­számon, 16 órától. Reluxa 806-as redőny 1166 Ft./ m2-től. javítás azonnalra. Tele­fon: 64-904. Leinformálható, fiatal házas­pár eltartási szerződést kötne. „Békesség 230738” jeligére a ki­adóba. A MÁV BUDAPESTI IGAZGATÓSÁGA fővárosi illetve székesfehérvári munkahelyre érettségizel! fiatalok JELENTKEZÉSÉT VARJA: 9 vonatvezető 9 jegyvizsgáló 9 forgalmi szolgálattevő 9 személypénztáros 9 raktárnoki munkakörökbe KERESETI LEHETŐSÉG: a kiképzés alatt havi 4000-6800 Ft. sikeres vizsga után 6300-1 i 000 Ft. Munkásszállást biztosítunk. Díjmentes utazás, családtagoknak 95 százalék kedvezmény! JELENTKEZÉS: állomásfőnökségeinken vagy a központi munkaerő-felvételi irodán, Budapest, Keleti pályaudvar. Telefon: 145-010. A Diósgyőri Gépgyár Kémiai Anyagvizsgáló Laboratóriuma felajánlja szabad elemzési kapacitását. VALLALJA RÖVID HATÁRIDŐVEL: # acélok, öntöttvasak kvantolnéteres gyors elemzését, # színesfémek, könnyűfémek, s egyéb ötvözetek atomabszorpciós vizsgálatát 0 különféle galván- és festékbevonat-rendszerek sópermetkamrás vizsgálatát VARJUK ÉRDEKLŐDÉSÜKÉT, MEGRENDELÉSÜKET AZ ALABBI CÍMRE: Diósgyőri Gépgyár Kémiai Anyagvizsgáló Laboratóriuma, Tóth Józsefné 3544 Miskolc Telefon: 51-955 (15-02 mellék)

Next

/
Thumbnails
Contents