Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-18 / 90. szám
a miskolciaké a szó Postacím: Deli Hírlap. Miskolc. 3501. Pt.: 39. — Telefon: 18-225. — Kérjük olvasóinkat. levelezőinket, hog.v panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg 8—14 óra között keressenek fel bennünket. Ä szebb városképért Április végéig jelentkezhetnek mindazok, akik részt kivannak venni a szebb városképért tevékenykedő, A kulturált városi környezetért elnevezésű verseny-mozgalomban. A versenyt 9 kategóriában hirdetik meg most is, mint tavaly. A családi házas övn.eiek utcáiból, a lakásszövetkezeti épületekből, a társasiiázakból, a MIK kezelésében lévő épületekből. a művelődési intézményekből, az egészségügyi intézményekből, a kereskedelmi és vendéglátóipari egységekből, vállalatoktól, és egyéb intézményektől, valamint az ipari, mezőgazdasági és fogyasztási szövetkezetek telephelyeiről, üzemeitől várják a jelentkezéseket. A pályázatnak a benevező nevét, címét, telefonszámát kell tartalmaznia. Kérik, tüntessék fel azt is, hogy melyik utca, épület, telephely vesz részt a versen} ben. A pályázatot április 30-ig várják a Városgondnokságon, a Győri kapu 48— 50. szám alatt. A borítékra írják rá: A kulturált városi környezetért. A zsűri egyebek között az épületek külső és belső rendjét, tisztaságát veszi szemügyre. Megvizsgálják, hogy a közvetlen környezetet szépítették-e fával, virággal, s — ha van ilyen — gondozzák-e a parkot, zöldsávot. A versenyt városunk felszabadulásának évfordulójáig értékelik. A díjazottak három évig kint tarthatják a nyertes épületen A kulturált városi környezetért feliratú és emblémáid táblát. Az első kategória I—II—III. helyezést elért utcáiban az eredményhirdetés utáni évben a lakóközösség döntése alapjan soron kívül ötvenezer, negyvenötezer, illetve negyvenezer forint összegű közterületi karbantartást végez el a Városgondnokság. A második és harmadik Kategória dobogós épületeinek lakóközösségeit harmincezer, huszonöt- ezer, illetve húszezer forint összegű pénzjutalomban részesítik. Az összeget közösségi célokra fordítják a nyertesek. A IV. kategória I—II—III. helyezést elért épületeinél az eredményhirdetést követő évben a lakóközösség döntése alapján harmincezer, huszonötezer, illetve húszezer forint összegű épületkarbantartási munkát végez el soron kívül a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat. A többi kategóriában A kulturált városi környezetért feliratú <* emblémáid váo- dorserleget kapnak a díjazottak. Akit a pályázat feltételei részletesebben te érdekelnek, pontos felvilágosítást kaphat a városi tanács városüzemeltetési csoportjánál, a 21-011-en, a 244-es melléken. B. A. Több figyelmet Tapolcának Hosszabb ideig nem voltam a tapolcai temiálban. Hiányzott is a minden izmot jótékonyan mozgató úszás. Amikor azután végre eljutottam, igen elszomorított, hogy a termál nem sokkal a szokásos évi — mellesleg igen hosszú ideig tartó — felújítása után, a budapesti Gellért-fürdővel is majdnem azonos díjak ellenében milyen keveset nyújt. Tapolca az évek során szegényebb lett a kristály- tiszta tavifürdövel. Bungaló nélkül áll az Anna Szálló. Kérdéses, hogy ez a vendéglátó egyseg kinyit-e egyáltalán. Fontos tehát, hogy jól működjön, ami még működik. A vízműveknél is biztosan jói látják azt, hogy a sajátosan helyi idegeníorVálaszt kértünk a leírtakra a miskolci vízművek illetékeseitől. Elmondták, hogy a termálfürdő üzemelési rendje az idény végétől meg fog változni, hiszen megkezdik a fürdő-szálló építését, és ez együtt jár a fürdő rekonstrukciós munkáival is. Ha átalakulva újjászületik a termál, természetesen figyelembe veszik az új rend kialakításánál a vendégek javaslatait is. Ami pedig a konkrét ügyeket illeti: a fürdősapka- használatról igencsak megoszlanak a vélemények. A vendégek többsége nem örülne, ha ezt kötelezővé tennék. (Egyébként erre ott van szükség, ahol vízforgató berendezés működik.) Miután a termál elsősorban gyógyfürdő, ezért úgy gonVioyék el a maradékot Sajnos, azt kell tapasztalnunk. hogy egyes vállalatok vezetői rangon alulinak tartják beosztott dolgozóik munkájának a hélyszini ellenőrzését, sok bosszúságot okozva ezzel az ott lakóknak. A Közúti Építőipari Vállalat az Bgressy Gábor utcán földgáz gerincvezeték építését, vagyis a munkaárok gépi kiásását, homokágy készítését, a műanyag gerincvezeték lefektetését, a leágazások bekötését, majd a felbontott útszakasz helyreállítási munkálatait vállalta. Természetesen tisztes pénzért. A gerincvezetéket és a leágazásokat rendben elkészítették, azonban az út helyreállítási munkálatait nem ellenőrizték, így a rosz- szul tömörített föld a bitumen alatt végig megsüiy- lyedt, s a Radnóti Miklós utcába torkolló vege annyira balesetveszélyessé vált, hogy le kelleti; zárni. A lakók panaszára a kivitelező utólagosan a helyreállítási munkálatokat elvégezte, de az aszfalt- és kőtörmeléket valamennyiünk bosszúságára ottfelejtette. Szeretnénk, ha a Közúti Építőipari Vállalat egyenrangú partnernek tekintene bennünket, vagyis mindenki teljesítse vállalt kötelezettségét. Az önerő* gázvezetéket-építtetők fizettek. Most a kivi telezőn a sor. hogy az ottfelejtett bitumenmaradékot sürgősen elszállítsa. Tarcsi Lajos Miskolc Szerdán: ingyenes jogtan ácsadás Dr. Lévay Miklós egyetemi adjunktus legközelebb április 20-án, szerdán délután 4-től 6 óráig tart díjtalan jogtanácsadást a sajtóház III. emeletén, A miskolciaké a szó rovat szobájában. Füstmentesen, Kérdéscsokor Felvételünk is kérdező levélírónk igazát bizonyítja, hiszen ez a meder meglehetősen szemetes, hiába dolgoztak itt a közhasznú munkán lévők. „Nem tudjuk szó nélkül hagyni a Szemetesek a patakok című írást. A Szinva- meder látványa a Herczeg Feienc utcánál is felháborító. Az ott lakók azt csinálnak és annyi szemetet dobnak a patakba amit, éa amennyit akarnak? őket nem lehet megbüntetni? Mekkora összeget fordítana!, a meder rendbehozatalára? Még mindig itt tartunk, hogy ennyit lehet pazarolni? Hol marad a felelősségre- vonás ? Ne csak írogassunk róla — nem ez az első cikk, amit a Déliben olvashattunk — nagyon sok írás jelent meg már erről. Miért nem tesznek az illetékesek végre valamit? Jó volna, ha többet büntetnének. Legyenek szívesek, juttassák el a* illetékesekhez, hogy ez a véleményük az arra utazóknak.” Tisztelettel: sok miskolci nevében * Kíváncsian várjuk az illetékesek reagálását erre aa erélyes hangú, lokálpatrióta levélre. I Éti mondja a jogszabály A CSALÁDJOGI TÖRVÉNY EGYES RENDELKEZÉSEI A HÁZASSÁGI VAGYONJOG A családjogi törvény módosítása érintette a házassági vagyonjog egyes szabályait is. A korábbi rendelkezések érteimében a házasságkötés előtt a házastársi vagyonközösséget sem égésiben, :em részben nem lehetett kizárni. Különböző okok azonban indokolttá tehetik a házasfelek vagyoni viszonyainak a jogszabályban előírt vagyonközösségi rendszerétől eltérő, szerződéses rendezését. A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ez azt jelenti, hogy a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági élet- közösség ideje alatt akár együttesen, akár külün-kü- lön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A házastárs különvagyonához egész évben? tartozik a házasságkötéskor már megvolt vagyontárgy, és a házasság fennállása alatt öröklés vagy ajándékozás jogcímén szerzett vagyontárgy. Különvagyon a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, valamint a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy is. Az a különvagyonhoz tartozó tárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, továbbá a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenöt évi házassági együttélés után közös vagyonná válik. Ez tehát ingatlanra nem vonatkozik, csakis ingóságokra (például bútor, televízió, mosógép). Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt a házassági életközösség fennállása alatt megillető díj. Az új szabályozás alapján a házasulok házasságkötésük előtt, valamint a házas társak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat — a házassági életközösség tartamára — szerződéssel rendezhetik. E szerződésben a felek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó, mai ismertetett törvényes szabályoktól eltérően határoz-« hatják meg, hogy mely va-j gyontárgy kerül a közös, illetőleg a különvagyonba. A szerződés érvényességéhez annak közokiratba (közjegyző előtt kötött szerződés), vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Jogi képviselőként ügyvédi munkaközösség és jogsegélyszolgálat is eljárhat. Nem szükséges okirat az ingó dolgok ajándékozásához, illetőleg az életközösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodáshoz. Dr. Gy. M. galmi nevezetességnek, a Termál Barlangfürdőnek is jól kell szolgálnia a valutaszerző turizmust. Csakhogy, akkor a «termálra is sokkal nagyobb gondot kell fordítani! Most ugyanis például roszszak a zuhanyozók csaptelepei. A piros jelzésű csapból hideg víz folyik. A kékből, ezek szerint a melegnek kellene érkeznie. De vagy nem jön, vagy ha mégis megindul, abban nincs köszönet: baromfit lehetne vele kopasztani. Nincs előfür- dő. A vendégek nem tesznek fürdősapkát a fejükre. Késői a 9 órai nyitás is. (A Gellértbe már reggel 6-tól bejuthat a vendég.) Tanulni, s a jó tapasztalatokat átvenni, kivált, ha egy-egy változás kis ráfordítással is elérhető, nem szégyen, sőt szükséges. Tapolca megérdemli a több figyelmet! Dr. Vitányi Andor dőlték, hogy nincs szükség erre a megkötésre. A nyitva tartási időre vonatkozóan a vállalathoz nem érkezett panasz az elmúlt időszakban. Lehetne korábban nyitni, azonban ez azzal járna, hogy délután hamarabb kellene bezárni. Ugyanis egyműszakos rendben dolgoznak, a két műszakot jelenleg nem tudják megoldani. A rossz csapokra felhívják az üzemvezető fi- gyeimét, bár az idén is elvégezték a szokásos karbantartást. Az eiőfürdő lehetősége a zuhanyozással adott A levélíró bizonyára arra gondolt, amikor műszaki megoldásokkal „kényszerű" tisztasági fürdőt vetetnek mindenkivel, mielőtt a medencébe lépne. Erre egyelőre nincs mód. de ismételten hangsúlyozták az illetékesek. a hamarosan megkezdődő fürdőrekonstrukcióval nagyon sok mifiden meg fog változni a termálban. Nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult a füstmentes napon rendezett gyűjtés országszerte. Az adakozásról képünk a bocsi sörgyárban készült, ahol szintén nagyon sokan áldozták fel egynapi füstölnivalójuk árát a rákellenes küzdelem céljaira. Jó lenne, ha az év S65 napja közül nemcsak egy lenne füstmentes. £s még csak nem is a cigarettára gondolunk. V. Zs. Miskolc Kis Ü£y — nagv bosszúság A Kun Béla út városunknak nemcsak leghosszabb, hanem a legszebb útjai közé tartozik. Mindjárt az elején, a Bajcsy-Zsilinszky úti keresztezésnél álló újságospavilon előtt van egy olyan járdaszakasz, amely — forgalombiztonsági szempontból — nincs aszfaltozva, s oda fát sem ültettek, így a szabadon hagyott gödörből (mert idővel az lett belőle) esős időben, az oda rakodás céljából felálló autók pörgő kerekeikkel szanaszét szórják a sarat. Kellemetlen ez az ott elhaladó gyalogosoknak, az oda betolató gépkocsivezetőnek, s mindenkinek, aki ezt látja, s szereti a rendet. Elég lenne a szabadon hagyott járdarészt leburkolni. T. L. Miskolc A fehér holló A Kun Béla út 21. szám alatti 438-as számú hentesboltban pár hónapja minden vevő szívesen vásárol a figyelmes eladó, Andriska miatt. Itt mindig azt kapja, amit kér. és nyugodtan viheti haza, otthon nem bosszankodik kicsomagoláskor, hogy van a húson tíz deka mócsing. Tepertőt szerettem volna itt nemrég venni. Mentem egyik nap, mentem másik nap. nem kaptam. Egyik reggel azután Andriska közölte, hogy nem kaptak, de kért egy másik vállalattól, és átnyújtotta nekem a tepertőt. Filléres áru, nyereség nemigen van rajta, fáradság annál inkább. Láttam az arcán, hogy örömet érez. amiért nekem, idős nyugdíjasnak a kedvében járhatott. Nem pénz, nem gazdagság teszi az embereket boldoggá, hanem egy őszinte mosoly, a kedves kiszolgálás. És az ilyen boltosok is. Nagy Mária Miskolc