Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-09 / 83. szám
Színházról szólva — Csapó Jánossal Lehet folytatni... 5(c A fővárosban a közönség választ a színházak között, vidéken viszont a színház sem építhet egyetlen réteg igényeire. Csapó Janos színésznek mindenki számára örömmel kell játszania. # A prágai Slavia Sportklub medencéjében az édesapák csöpp gyermekeiket tanítják úszni. Évente több. mint ötszáz, a csecsemőkorból alig kinőtt gyermek ismerkedik meg itt félelem nélkül a vízzel. Anyanyelvi komplex munkaterem Az Alkotó Ifjúság menedzseli Jövőre háromszáz iskolában A színhál addig él, ameddig a szenvedélyek Hullámverése tart körülötte. A színház számára semmi sem ártalmasabb, mint a közöny, amely akármilyen irányból is nyilvánul meg - gyilkol. Megöli a színházat, megöli a művészetet, s nem támaszthatja fel többé semmi, csak egy új szenvedély. A színházban és a színházhoz szegődve éppen ezért szenvedélyes emberek élnek, akik csupán azért vágynak szakadatlanul nyugalomra, mert életelemük a mozgás, a változtatás örökké kínzó igénye - amelyről lemondani percre sem tudnának. Csapó János érdemes művész, a Miskolci Nemzeti Színház színésze is csak státus szerint van nyugdíjban. Nemcsak azért, mert továbbra is játszik, tehát foglalkoztatott embere a színháznak, hanem azért is, mert továbbra is foglalkoztatják a színház ügyei, s több évtizedes tapasztalatára ala pozva véleményt is alkot róluk. Megérti, félti a színházat, s előre is, vissza is tekintve »keresi a további színházépítés szilárd pontjait. Talál is ilyeneket szép számmal, de arról már nincs meggyőződve, hogy ezeket mindenki kellőképpen értékelni fogja. Tapasztalata szerint mindig túl sok az ön- megvalósító törekvés és mindig kevés a jó folytatásáért egyesülő közös akarat. Amint mondja, Miskolcon, is az utóbbira lenne erősen szükség. Csapó János nem miskolci ember, az ilyesmi iránt érzékenyebb. Amíg Miskolcra jutásáig érintett állomásairól beszél, a lokálpatrióta légkör minduntalan szóba kerül. EZt érezte Kecskeméten, Szegeden. Egerben, amely városok színházainak színpadjain eleddig megforAz elmúlt öt-nyolc évre emlékeznek a Vörösmarty Művelődési Házban e hét közepétől kiállított fotók. A fiatal vasutas amatőr fotósok képekben mondják el a közelmúlt élményeit. A természet szépségétől a hétköznapokig örökítették meg dúlt. Különösen Egerben volt ez érezhető. Maga a város erősen lokálpatrióta, amely büszke volt a színházára. Természetesen a régi egri színházról van szó, amelynek 1958-tól 19liü-ig, Miskolcra kerüléséig volt a tagja. Lelkes fiatal társulatra emlékezik, amely megbízható, jó előadásokat produkált, s amelyekre valósággal özönlött a közönség. Talán kiugró, országos hírű előadások nem is voltak, vagy csak nem érzékelték. Amint mondja, ez teljesen mindegy. Az igazi színház mindig a közönségnek akar játszani, az pedig volt bőven. Akkor még a közönség szerette a színházat, nem a színháziak egymást, ezért nem is volt elsődlegesen fontos az országos hírnév. Egyébként is: ha egy színház valamilyen módon kivív magának egy országosan is jegyzett rangot, akkor azt még sokáig megtarthatja akkor is, ha közben már jó ideje csak átlagon aluli előadásokat tud produkálni. És ez fordítva is érvényes. Nem egyszer az országos figyelemnek kellene mozgékonyabbnak lennie, mert sokszor igazán jó produkciók tűnnek el, f ele j tödnek el, észrevétlenül. Egyre többen teszik fel a kérdést: ki ismer engem eléggé? Ki ismeri az én színpadi munkámat úgy, hogy megítélhesse? Ki fogja megmondani, van-e rám hosszú távon szükség, vagy nincs, s ha mondja, milyen alapon? Mert maga a város már eddig is számtalanszor bizonyította, hogy szívügyének tekinti a színházat. Hiteleket adott, színészlakásokat biztosított, jutalmakat — Nívódij, Dérync-gyürű — létesített, mégsem síkéiül i bekapcsolnia a színészeket a vái'os művészeti vérkerina látottakat. A képekre kíváncsiak azonban nemcsak a Vörösmarty Művelődési Házban, hanem a tárlat másik színhelyén, a Tiszai pályaudvar olvasó-várótermében is láthatják az alkotásokat. A kiállítás április 30-ig tekinthető meg. gésébe. Nem akadt tán ehhez a színházon belül partnere? — valószínű. Különben nem fordulhatott volna elő, hogy évek óta itt dolgozó emberek elszigeteltnek érezzék, magukat. Persze, aki akarna, tudna integrálódni, a sokféle magyarázkodás ellenére is. — Mindenki Pestre vágyik — mondja Csapó János. — Én onnan jöttem el. Budán laktunk, a Szabadsághegyen. Első munkahelyem az akkori Ifjúsági Színháznál volt, olyan kollégákkal, mint Tímár József, Ladomerszky Margit. Somogyvári Rudolf, Rozsos István, Kamarás Gyula, Csákányi László, Pataki Jenő , Szemere Vera, Gordon Zsuzsa és a többiek, mégis elmentem Apáthy Imre marasztalása ellenére Kecskemétre, mert nem akartam egész életemben gyerekszerepeket játszani. Kecskeméten aztán játszottam egyfolytában aggastyánokat. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy nagyon sok Pestre vágyó nem látja csak a jéghegy csúcsát. Az embernek legyen önismerete. Számoljon azzal, hol a helye egy adott színházi pillanatban. Görbe János tulajdonképpen Miskolcról lett országos hírű színész. Szirtes Ádám foglalkoztatása sem tehetsége csökkenésének okán lett ritkább. A zsanér változott, s a talán értéklé vésztőén kialakult, de kialakult színházi szemlélet, más színészi tulajdonságokra tartott igényt. Ebbe bele kell törődni, de nem szabad megengedni azt, hogy az ilyen állapot az ember önbecsülését is alaássa. Én jószerével epizodista szerepkört töltöttem be már évek óta. Hajdani főszerepeimet szinte el is felejtettem. Az elismeréseket mégis megkaptam, mert a munkát hosszú távon mégsem lehet elfelejteni. Nívódíj, Művészeti díj. Érdemes Művészi cím, minden bejött, pedig nem mentem sem elébük, sem utánuk egy lépést sem.’ Mindez természetesen jólesik. Örömöt mégis az okozna, ha azt látnám magam körül, hogy azok a kollégák, akikkel ez idáig jó színhazat tudtunk csinálni, bíznának abban, hogy lehet, és kell is folytatni... Gyöngyösi Gábor Vasutas telt ház A Thália Színházban A vasutasok miskolci Vörösmarty Mihály Művelődési Háza telt ház akciót szervez a miskolci vasutasok és családtagjaik számára. Ezúttal április 10-én. vasárnap 11 órakor a Thália Színház előadásának megtekintését választották ki maguknak, amikor is Moliére Gömböc úr című vígjátékát játsszák a színház művészei. A szerzőn kívül nyilvánvalóan az előadás szereposztásában fellépő Gálvöig yi János, Inke László, Balogh Erika, Drahota Andrea, Kozák András alakítása is vonzza a miskolci "vasutasokat, akik már csak utazási kedvezményeik miatt is szívesen választják a színház- művészet iránti igényeik kielégítésének ezt a módját. A telt ház akcióra a színházjegyeket a vasutasok művelődési háza és a vontatási főnökség árulja. Nagyobb érdeklődés esetén a telt ház akciót — ugyanerre az előadásra — április 23-án, szombaton megismétlik. Az Alkotó Ifjúság Egyesülés, pontosabban annak miskolci területi képviselete menedzseli Tolnai Gyuláné pedagógus újításait — szám szerint tizenhatot amgjyeket összefoglalóan anyanyelvi komplex munkaterem elnevezéssel ismer - és mind több helyen használ - a szakma. Arról a módszerről van szó, amelyről már mi is többször írtunk: az írás-ol- vasástanítás olyan rendszerét dolgozta ki Tolnai Gyuláné, hogy azzal az elsősök hat hét alatt megtanulnak olvasni, tudásuk, logikai készségük rendkívül gyorsan és nagymértékben gyarapodik. Tolnai Gyuláné „anyaiskolájában”, az avasi 42-es- ben már ötödik éve alkalmazzák módszerét, használják eszközeit, de másutt i* egyre nagyobb iránta az érdeklődés. Ezt bizonyítja, hogy ebben a tanévben áz ország 160 iskolája vette meg az újítást az Alkotó Ifjúságtól, a jövő tanévben pedig várhatóan megduplázódik a számuk. Az egyesülés miskolci képviselete — amely a vidékiek közül a legnagyobb —, többféle módon népszerűsíti az anyanyelvi komplex munkatermet. Ezek egyike, hogy időről időre úgynevezett konzultációt rendeznek, amelyre pedagógusokat hívnak meg. Éppen most fejeződik be egy ilyen ismertető — csütörtöktől máig tartott —, a 42-es iskolában, ahol a 150 érdeklődő előadásokon, bemutatókon ismerkedhetett meg a módszerrel. (Amelyet Miskolcon nyolc általános iskola, valamint a gyorsírástanítás segítésére a Fáy András Közgazdasági Szak- középiskola vett meg.) Az egyesülésnek körülbelül másfél millió forintja fekszik az újítás felkarolásában. A munkaterem berendezése 6 ezer forintért vásárolható meg. a kézikönyv 400 forint. A mostani konzultáció részvételi költsége — szállással — 900 forint, ezt az összeget sok pedagógus — és leendő pedagógus — saját zsebből fizette, csakhogy részt vehessen rajta. Az Alkotó Ifjúság — amely az ország egyik első menedzserszervezeteként alakult meg 1981-ben — videófilmet is készített a módszerről. A 3 órás VHS-ka- zettát 3500 forintért forgalmazzák. Sz— A He» csapat második A „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedősorozat országos döntőjében a középiskolás kategóriában a miskolci Herman Ottó Gimnázium a második lett. Jutalmul 40 ezer forintot kaptak. amit sport- és kulturális célúkra használhatnak fel. Az a bizonyos nap A vén özbak unta már az egészet. A minden évben elölről kezdődő herce-hurcát az egyre pimaszabb fiatal bakokkal, akik elhitették magukkal, hogy most következeit el az a pillanat, amikor diadalt ülhetnek felette, és végre válogathatnak a legszebb suták között. A marhák — gondolta a vén bak. miközben az erdő széle felé poroszkáll. Nem jönnek rá, hogy technika kérdése az egész. Meg az idegeké. Szinte tudta már előre, ahányszor összecsattant az agancsa egy su- hancéval, hogy a következő pillanatban egy fordítás, egy lépés, és a vakmerő ifjú sajgó nyakkal, megverten kullog el. Valahol emlékei mélyén ott élt egy alkonyat képe, amikor a vöröses nyakú, fehér gyöngyös agancsa hatalmas aga megrojgdant előtte, és szeme fénye megtört örökre. Mostanában mintha egyre kelletlenebbül idézné fel ezt a diadalmas pillanatot. Sát. Egyáltalán nem szeretett erre a bizonyos napra emlékezni, mégis állandóan eszébe jutott. Bosszúsan horkantott egyet, beletúrt lábával az avarba, majd reflexszerüen körbe- szimatolt a levegőben. Semmi veszély — állapította meg —, hiába, még kiváló a szaglásom. Az erdő széléig már csak pár méter volt hátra. Szerette ezt az ösvényt: magának járta ki az évek alatt. Más nem nagyon merte használni, sohasem tudták, mikor bukkan fel a hátuk mögött. Csak féljenek tőlem — gondolta elégedetten —, szeretem, ha tisztes távolban maradnak. Persze az ifjoncok hullanak is szépen. Az ember mostanában egyre többet jár erre. a •marhák meg nem tudnak magukra vigyázni. A múltkor is pont a legnagyobb szájút uémítottáJí el örökre egy szép hétvégén. Azt nem vallotta be magának sem. hogy amikor az egészet végignézte egy termetes galagonyabokor takarásából, a vér, az avarba hanyatló agancs láttán sejtjeiben felmeredő ősi rettenetét is legyőzte valami furcsa megkönnyebbülés. Egy pojácával kevesebb ... Igencsak kezdett az utóbbi időben tüntető lassúsággal kitérni az etetőnél. Azt mondják a csapatban, olyan erőben volt: azt a forrásnál nőtt kis fűzfát egész a földig tudta hajlítani anélkül, hogy meg- remegett volna a nyaka. Egyszer meg kellene próbálni nekem is — morfondírozott magában. De nem most. Majd holnap. Ráérünk, messze még az ősz. Az crdőszél bokrai, fái úgy törték meg a napnyugta vöröses sugarait, mintha egy finomívű csipkét szőtt volna a természet a fény útjába. Megállt egy kicsit, ahogy kilépett a rétre. Megint elötolakodott valahonnan agytekervényei mélyéről az a bizonyos nap, amikor legyőzte a fehér agancsát. Hát persze — gondolta — hiszen itt volt az is, nem messze innen, a fák mellett. Maga sem tudta, hogy miért, de elindult arrafelé. Kicsit felnézett, belehunyorgott a napba. A tűzgolyó hirtelen fellobbant, hatalmasra nőtt, és beterített mindent... A vadász hitetlenkedve állt meg mellette: — Ilyen nincs is. Évek óta lesek rá,minden siker nélkül. Egyszer három éjszakán át áztam bőrig miatta. Néha az volt az érzésem, hogy játszik velem. Most meg... Egyszerűen bejött a csövembe, mintha mágnes húzta volna ... A másik csak vállat rántott: — Öreg volt már. Megesik, hogy ilyenkor már rosszul látnak. Na gyerünk, húzzuk ki az útig... Kiss László Fiatal fotósok kiállítása
