Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-29 / 100. szám

Stop, egy percre! Önbíráskodás a közúton ^ A gyerekeket a fotókról és szüleik elbeszéléséből ismertük meg hoz a házhoz Két személykocsi ütközött egymásnak az elmúlt pénte­ken este 9 óra tájban a Csabai kapuban, a tapolcai elágazásnál. A Kun Béla ut­ca felől jövő Wartburg elé vágott egy szemből jövő Skoda, amelynek a vezetője nem adta meg az elsőbbsé­get a nagy ívben való for­duláskor. A nagy erejű üt­közés csaknem megfordítot­ta mindkét jármüvet. A fémes csattanást köve­tő másodpercekben szinte egyszerre ugrottak ki a ko­Több mint negyven or­szágba jutnak el a Tiszai Vegyi Kombinát termékei. A vállalat tőkés exportja meghaladta a 122 millió dol­lárt, s legújabb gyártmánya, a lineáris polietilén kere­sett termék a világpiacon. Már épül a harmadik po­lietiléngyár, ahol ugyancsak igen jó áron értékesíthető terméket állítanak majd elő; a jövő év első félévé­ben megkezdi termelését. Nemrégiben kezdett működ­ni a legújabb üzem, ahol a csomagolástechnika korszerű termékét, a Bop-fóliát állít­ják elő. A Tiszai Vegyi Kombinát elmúlt évi munkája alapján elnyerte A Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Vál­lalata és a Kiváló Vállalat Másodszor ítélték oda a Borsod Volán Miskolci Üzemigazgatóságának az Élenjáró üzem címet. A vál­lalatnál évente meghirdetett munkaversenyben a mint­egy kétezer fős, személy- és árufuvarozással foglalko­zó kollektíva lett az idén a legjobb. Hogyan érték el ezt az eredményt? — kér­deztük Béri István üzem­igazgatót. — Igaz, az elmúlt év ke­mény téllel kezdődött, s ez a szállítási feladatok telje­sítését megnehezítette, az év többi hónapjában azonban mindent megtettünk az ered­ményes gazdálkodásért A korábbi éveknél is iobb fu­varszerzésre volt szükség, hogy a tervezett 100 millió forintos árbevételt teljesít­hessük. Az esztendőt végül 115 millió forintos bevétel­lel zártuk. Igen jó munkát végeztek dolgozóink a nem­zetközi számításban. 500 ezer dollárral többet tudtunk . ki­termelni”. m’ot az előző évben. Ez nagvrészt annak köszönhető, hogv visszafelé sem jöttek üresen járműve­ink Az április végén meg­vállalat vezetői úgy találták, hogv a megfelelő műszaki ál­lapotra. a járművek karban- tertására is nagv figyelmet fordított a kollektíva. Ta­valy a mintegy 140 autó­busszal, több mint húszmil­lió utast szállítottunk, nagy gondot fordítva a járatok menetrend szerinti indításá­ra. Tengizben is dolgozik tíz autóbuszunk, pontos szerve­zéssel végzik a munkások szállítását. Az Élenjáró üzemegység cím átadásakor csiból a vezetők és utasaik. A Wartburgban ülők véres arccal botorkáltak az út szé­lére. Csupán a kocsi vezető­je kapott erőre, s látva a felesége sérülését, kínlódá­sát. nekirontott a Skoda pi­lótájának. Ütni próbálta, mondván, ő tehet arról, ha családja nem éli túl a sze­rencsétlenséget. A jelenet amelynek tanúi voltak a rendkívül gyorsan helyszín­re érkező mentők is — több, mint megrendítő volt. Vé­gül is többek segítségével címet. Több éve eredmé­nyes együttműködés alakult ki a vállalat és a szovjet­unióbeli kalusi Klórvinil Egyesülés között, s most ennek a továbbfejlesztésén is dolgoznak a szakemberek. A jó piaci munka, s az élen­járó technológiák meghono­sítása eredményeként, a TVK 3,2 milliárdos nyere­séggel zárta a tavalyi évet. A ma délutáni ünnepsé­gen tizenegy szocialista bri­gád, veszi át a vállalat ki­válója címet, s egy ifjúsági brigád is hasonló kitünte­tésben részesült. A polipro­pilén- és a lineáris polieti­léngyár Élüzem kitüntetést kap, a gépészeti főosztály pedig kiváló címet vehet át. V. Zs. 95-en kapnak Kiváló Dol­gozó kitüntetést, s a szocia­lista brigádok egymillió fo­rint összjutalomban része­sülnek. Az ünnepséget ma délután tartjuk. A készülő vadászati ren­delet. valamim az új adó­törvény elfogadja ugyan a vadászat elsődlegesen sport- jellegét, ám az egyesületek­re vonatkozó rendelkezések alól egyik sem mentesít. En­nek következményeként ala­posan megnőttek a vadász- társaságok fenntartási költ­ségei; szaporodtak a gaz­dálkodással cgyüttjáró szer­vezési és adminisztrációs fel­adatok. Ráadásul jelentős romlás következett be a va­dak életfeltételeiben. Ezért a jövőben az eddiginél jóval körültekintőbb, nagyobb szakértelemmel végzett, eredményes eazdálkodást kö­vetel minden társaságtól a vadállomány fennmaradása, gyarapítása. Erről lesz szó a holnapi megyei MAVOSZ küldöttközgyűlésen. A nagyüzemi földművelés, a fejlett agrotechnika mini­málisra zsugorította azokat a területeket, ahol az apró­vadak zavartalanul megbúj­megfékezték a kétségbeesett wartburgost. S miközben a Wartburg vezetője ököllel püfölte a vétkest, az egyébként nála legalább egy fejjel magasabb fiatalembert, alig akadt va­laki a megfékezésére. A sze­rencsétlenség tanúi önkén­telenül is azt gondolhatták, hogy jogos elégtételt vesz a családját ért sérelemért. Mindenki habozott: meggá­tolják-e az önbíráskodásnak ezt a módját, mikor a Wart­burg vezetőjének látszólag igaza van? Feltételezhető, hogy nem ez volt az egyetlen eset, amikor a baleset helyszínén önbíráskodásra ragadtatták magukat a szerencsétlenül jártak. Bizonyára többször is előfordult már, hogy tett- legességig fajultak a közle­kedési viták, s a „tárgya­lást” az ököljog szabályai szerint folytatták. Ám hig­gadtságunkat meg kell tud­ni őrizni, indulatainkat meg kell fékezni még az ilyen tragikus órákban is. Minden gépjármű vezetőjének tudo­másul kell vennie) hogy akármilyen sérelem, meg­rázkódtatás éri, nincs joga az önbíráskodásra. Az említett szerencsétlen­ség helyszínén bizonyára mások is rádöbbentek erre az örökérvényű tanulságra. S amikor a szirénázó men­tőautó elvitte a Wartburg vezetőjének családját, ő is végiggondolhatta: vajmi ke­veset enyhít fájdalmán, ha félholtra veri vétkes autós- társát. És még felelősségre is vonhatják. (szántó) A Vöröskereszt csekkszámlája A Magyar Vöröskereszt felkérésére egy hónapja kezdte meg tevékenységét az a társadalmi bizottság, amely a hazánkban letelepülni szándékozó külföldi állam­polgárok társadalmi támo­gatásának segítését, ellenőr­zését jelölte meg feladatául. A lakosság eddigi önzetlen támogatását megköszönve, a társadalmi bizottság felhív­ja a felajánlók figyelmét, hogy a támogatásra nyitott külön csekkszámlaszómra történő befizetésekhez átuta­lási csekk kapható a Vörös­kereszt-szervezeteknél, de a pénz az 508-11468-0 csekk­számlaszámon is befizethető. hatnak. A kis állatok nem maradhatnak meg a lucerna- termő területeken, a legelő­kön pedig nem képesek meg­telepedni az állandó zava­rás miatt. Ma már csupán a kisebb erdőfoltokban, a szennyvízzel elöntött terü­leteken, fasorokban, náda­sokban, árokparton találnak ideális búvóhelyet. Az ap­róvadak ritkulását még az sem ellensúlyozza, hogy a vaddisznóállomány gyarapo­dik. Ezzel kapcsolatos gond, ” hogy a természetvédelmi tör­vény védelme alatt álló szőrmés és szárnyas raga­dozók egyetlen téli táplálék­forrása az apróvad, fogyó­ban van. Jobb híján a mes­terségesen felnevelt fácánt ragadják el. Gazdag apró- vad-állomány mellett ez nem okozna észrevehető létszám- csökkenést. A vadásztársaságok egyik legfőbb feladata tehát a fcer­Családi körben — Tudom, ha áramszünet támad valamelyik bérház­ban, minden lakó türelmet­len. Csöng a telefon meg­állás nélkül az ügyeletün- kön. Szeretnénk pedig, ha tudnák, hogy mi ilyenkor nem tétlenkedünk, hiszen a munkánk mércéje, hogy mi­lyen gyorsan áll vissza az áramszolgáltatás — mondja Kiss Barnabás villanyszere­lő. — S emiatt sokszor vál­lalunk túlmunkát is. m a FALVAK 9 VILLAMOSÍTÁSÁVAL KEZDŐDÖTT — A férjem nem tud ne­met mondani, ha munkáról van szó. Az ügyeletes kocsi nagyon gyakran áll meg a kapunk előtt, mert ezt már ők is tudják róla — veti közbe a felesége. Az Émásznál töltött több mint 30 év alatt volt is idő kiismerni. Ez a hűség elismerésre méltó ugyan, de nem kizárólagos érdem. Mert ennél a vállalatnál a teljesítmény naponta meg­mérettetik. S ő a kívánal­maknak igyekszik is meg­felelni. Ezt ismerték el a Nehézipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetéssel, a legutóbbi fizetésemeléskor pedig azzal a 750 forinttal, mészetes szaporulatból vár­ható vadállomány létszámá­nak elfogadható szintentar- tása. A cél, hogy megállít­sák az élőhelyek romlását, vadföldeket létesítsenek, ahol a fácán, vagy a vadka­csa mesterséges nevelésével, kihelyezésével gyarapítják az állományt. Meghatározzák a küldött- gyűlésen, hogy milyen és mennyi vadrejtő területet kell létesíteni. Ha a társa­ságok nem javítják a vad­gazdálkodási munka színvo­nalát, az apróvadas közös­ségek elszegényednek, létük, fennmaradásuk kérdésessé válhat. A mostani tanácsko­zás alkalmával leltárba ve­szik megyénk vadállomá­nyát, számot adnak a ta­goknak a gazdálkodás ered­ményességéről, s beszámol­nak az elmúlt esztendő va­dászati kultúrájáról, a va­dászeb káról, s a természet- védelem kérdéseiről is. (szánló) amellyel 8200 forint lett az alapbére. — Vagyunk még néhá- nyan, akik a falvak villa­mosításán kezdtük a pályát. Ne kérdezze — ki számolta azt akkor —, hogy hány falut jártam meg! Aztán jött a második szakasz, a cérna­vékony vezetékek cseréje. Bontás és építés: a 110 volt­ról áttérni a 220-ra. A mis­kolci 1. sz. kirendeltségen pedig most már sorban minden: a hibaelhárítás, az építkezőknek, az ú] fogyasz­tóknak bekapcsolni az ára­mot, vagy panaszokat ki­vizsgálni. A harminc évvel ezelőtti tudás a mai fel­adatokhoz már kevés lenne. Villamos erőmű-, kis- és nagyfeszültségű kábelszere­lői képesítést szereztem köz­ben. • ALMA A FAJÁTÓL A munkatársai és a csa­lád is tudja róla, hogy -a nagyfeszültségű kábelek spe­cialistája. A javítás mindig izgalmas, mert két egyfor­ma kábelhiba nincs. Messzebb akart esni az alma a fájától, ám útköz­ben meggondolta magát. Az édesanya így meséli el en­nek történetét: László fiukat a Földes Ferenc Gimnázi­umban megbabonázták a számítógépekkel. Be is adta a jelentkezési lapját prog­ramozó matematikus szakra. Egyszer váratlanul odaálit az édesanyja elé: meggon­dolta magát, Pestre je­lentkezik a műszaki egye­tem villamosmérnöki kará­ra, mert a továbbtanuláshoz tanácsokat adó könyvecske mindig ott nyílik ki a kezé­ben. A jelben nem is csa­lódott: a felvételi elsőre si­került. Most már harmad­éves, s rendre közli az örömhíreket, hogy a gya­korlatai ötösre sikerüllek. Éva lányuknak a Kos­suth Gimnázium egyik óvó­nőképző osztályában szer­zett érettségi volt a biztos felvételi ajánlólevél a Kecs- - keméti Óvónőképző Főisko- ■' Iára. Ö most elsőéves. Hét közben csendes hát a hejő- csabai, Nádas utcai ház. ; László kéthetente csenget be, de Éva még hetente hazajár a hétvégeken. • KÖNNYÍT AZ ÖSZTÖNDÍJ — Nincsenek a gyerme­keinknek teljesíthetetlen igé­nyeik. Mindig is megbeszél­tük velük a lehetőségeinket, a terveinket. Igazi kara ti viszonyban vannak egymás-«« sál is, és velünk is. Nem adjuk össze havonta, hogy mennyit költünk rájuk, mi­be kerül a taníttatásuk. Ter­mészetesen jól be kell osz­tani a pénzünket — mond­ta az édesanya, akinek a pénzkezelésben nagy gya­korlata van: a Miskolci Li­kőrgyárban 17 éve pénztáros. — Az idei tanévtől kezd­ve már könnyebb a helyze­tünk. A Laci ösztöndíja a kollégiumot és a menzát fe­dezi, és kap még 1000 fo­rintot a TVK-tól. mert szerződést kötött a vállalat­tal. Évának az ösztöndíjá­ból 350 forint marad, ha a térítési díjakat kifizeti. Ö pedig azzal kíméli a csalá­di kasszát, hogy magának varr ruhát, blúzt, szoknyát. Legutóbb egy pelerinre vál­lalkozott, de pulóvereket is köt. Én terülj asztalkámat rendezek, ha hazajönnek. Ezen nem is akarok spórol­ni. Inkább a mi ruházko­dásunkra költünk keveseb­bet. nem öltözünk az utolsó divat szerint. De erről azt tartom: ez legyen a legna- gyobb gondunk ezután is .., (oláh) ★ Kiss Barnabás több mint harminc évet töltött a veszély­telennek nem mondható szakmájában. A kitüntetésével a mindennapi helytállását ismerték el. ___(Fejér Ernő felvételei) Több mint negyven országba exportálnak Kiváló lett a TVK A I oUn miskolci igwgafósá»a: élen iá ró üzem >g \ ség Meg kelt védeni a megmaradt élőhelyeket Megritkult az apróyadállomány A MAVOSZ megyei küldöttközgyűlése

Next

/
Thumbnails
Contents