Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-29 / 100. szám
Megszépül a Szabadság tér is Még nincs késs a jogszabály ■■ I rt f r a Kossuth mozi f Május végére, esetleg .június elejére sétálóutcává avanzsál a Széchenyi útnak a villanyrendőr és a Pátriaház közötti szakasza. Az JÉAÉV 12-es számú építés- vezetőségének dolgozói betartották ígéretüket, ámbátor a színház homlokzatánál tapasztalt állapotok alaposan meglepték őket is. A héten különben hozzákezdtek a Pátria-ház és a Tanácsház tér közötti szakasz megújításának előkészítéséhez. Aki mostanság Miskolc főutcájának e részén jár — s bizony több ezren megfordulnak itt naponta —, láthatja; hajráznak az építők. Jó ütemben haladnak az északi oldal (a színház felőli) díszkövezésével, s végeztek a villamospálya burkolásával. Május végétől a villamos ismét két vágányon közlekedik. Megkezdődött a színház két szélső pillérének megerősítése; mint már többször írtuk, ugyanolyan betonkö- penyt kap ez a két tartóoszlop is, mint a két középső. A teátrum homlokzatá■-tf. Megkezdték a színház két szélső pillérének megerősítését nak felújításához ezek után látnak hozzá. És most néhány szó a további munkálatokról. Az építésvezetőtől megtudtuk, hogy a Pálria-háztól felfelé eső rész sétálóutcává történő átépítésének előkészítéséhez Mit ehetünk, ihatunk Tombola és A miskolciak a Csanyikhan töltik május 1-jét. Az ünneplők ellátásáról hagyományosan több vállalat gondoskodik. Néhány cégnél arról érdeklődtünk: mivel készülnek a munka ünnepére. A Miskolci Vendéglátó ipari Vállaló* a Spaten sörözőjét hozza el a Királyasztalra. De nemcsak a bajor bútorokat, s az ezekhez Illő napernyőket állítják fel itt; a teljes kínálatukkal várják az érdeklődőket. Lesz bőven Spaten-sör, és a hozzá való sörkorcsolyákkal, virslivel és debreceni húsféleségekkel. A Csanyikban állandó pavilonja is van a vállalatnak. Itt a hagyományos kínálattal állnak a vevők rendelkezésére. Itt lesz a cég Édes büféje is; ők főleg cukrászsüteményekkel készülnek az ünnepre. A Zöldért sem akar látványban alulmaradni. Üj, formatervezett ikerstandjukon kínálják majd portékájukat. A fával borított pavilont barnára pácolták. A a Csanyikban? bajor söröző várható választékról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a jelenleg kapható, összes zöldség-gyümölcsféle olt lesz a polcaikon. Elsősorban primőrökkel rukkolnak ki. Az árakról nehéz volna előre nyilatkozni, mert azok ebben az évszakban már naponta változnak. Meglepetéssel is készül a Zöldért. Egy bizonyos értékhatár felett sorsjegyet ad a vásárlóknak. A tombola értékes dijait az ünnep utáni héten sorsolják. A vállalat egyénként üdítőt, sört, s némi trafikárut is hoz az ünneplőknek. A Miskolci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat csa- nyiki pavilonjában ezúttal az avasi, 929-es számú üzlet árusít Főtt virslit, debrecenit vehetünk tőlük. Nemcsak kenyeret választhatunk mellé. hanem péksüteményt, zsemlét, zsemlecipót is. Az üdítőn és a sörön kívül — az egészségesebb életmód hívei — tartós-, fél tartós tejet is vehetnek náluk. A 800 liternyi italon kívül a jégkrémet és a Faunát ígérik csemegének. 4 szennyezett víznél visszalurdui Több-kevesebb sikerrel jártak azok a kísérletek, amikor a korábbi években a tiszta vizű bükki és Zemp- léni-hegységi erdei patakokba pisztrángivadékokat telepítettek. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság sarad na pisztrángos telepe most ismét megkezdte a hegyi patakok benépesítését. Szt a kitűnő húsú ragadozó halat telepítik például a Szinva-patak felső folyásába, ahol még kristálytiszta a víz. De kerül belőle a Garadna-patakba, s a horgászok fogtak már pisztrángot a Hámori-tóból is. A tény, hogy a pisztrángok megmaradnák a bükki patakok vizében azt bizonyítja, hogy ezek a vizek a forrás közelében még kristálytiszták, csak később szennyeződnek el. Ahol a szennyeződés kezdődik ott a pisztráng szinte „visszafordul”. nem úszik lejjebb. Idei zsenge pisztrangivadé- kot telepítenek az erdőgazdaság kezelésében levő zempléni erdőségek patakjaiba is Telkibányán és Kőkapun. Nem maradnak el a horgászegyesületek sem, mert ezzel a fajtával halasítja sajószögedi horgászó vizét például az Erdészeti Dolgozók Horgászegyesülete. Az Egészségügyi és Volán dolgozók közös horgászegyesülete ezzel is népesíti a mályi tavat. Az észak-magyarországi Horgász Egyesület pedig a Jósva-patakba helyezett ki pisztrángivadékokat. már most nekifogtak. Itt más módszerrel ujiljak meg a villamospályat, ugyanis a Kossuth mozi felöli oldalra repülővágányt fektetnek le, s ennek segítségével fenntartják a két irányú villamos-közlekedést. Az úttestnek előbb azt az oldalát bontják meg, s építik át, ahol tart a tömbrehabilitáció — tehát a mozival szemben —, s így az épületek helyreállításával egyidőben szépül meg az út is. Sárga színű díszkővel burkolják a Szabadság teret, meghagyva itt természetesen a kevés zöldterületet. A Tanácsház térig terjedő szakasz megújulása is hosz- szú hónapokat vesz igénybe, de ha teljesen készen lesz Miskolc sétálóutcája, akkor minden bizonnyal elmondhatjuk: megérte az a soksok kényelmetlenség, ami az építéssel járt. Hitel az újrakezdéshez r Nem mindenkinek jár • Érdeklődtünk a tanácson Újrakezdési kölcsönt kaphatnak a munka nélkül maradtak egy új intézkedés következtében, amelyet már nagy vonalakban ismertettünk lapunkban is. Legutóbb Somod Miklósné, az OTP megyei igazgatóságának osztályvezetője nyilatkozott a Magyar Rádió munkatársának. A riport nyomán mi is feltettünk néhány megválaszolatlanul maradt kérdést az illetékeseknek. Három megyében, Baranyában, Borsodban és Komáromban lehet igényelni július i-jétől ezt a kedvezményes kölcsönt, amely arra szolgál, hogy akik felszámolás, átszervezés vagy létszámcsökkentés miatt munka nélkül maradnak, valamilyen vállalkozásba kezdhessenek. A rádióriportban arról hallottunk, hogy a tanacs munkaügyi osztályához kell fordulnia azoknak, akik igénybe szeretnék venni az újrakezdési kölcsönt. A városi tanácsnál megtudtuk, hogy a foglalkoztatáspolitikát támogató alappal, a megyei tanács rendelkezik, így az újrakezdési kölcsön ügyében is a megyei tanács munkaügy: osztályához kel] fordulni. Eddig egyetlen ügyfel jelentkezett a városnál. Neki azt tanácsolták: forduljon a megyei tanácshoz. Balabán Péter, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője: — Valóban van érdeklődés, ám úgy erzem, hogy sokan egy kicsit félreértik ezt a lehetőséget. Kezdjük ott, hogy a rendeletnek még csak a tervezete létezik, és jó pár részletkérdés a mai napig tisztázatlan. A rendelet július 1-jén lép életbe, és például még az sincs eldöntve, hogy vajon milyen A Központi Bizottság határozata értelmében Borsod - Abaúj-Zemplén párttagságát 66-an képviselik az országos partcrtekezleten. Közülük a miskolci és a városkörnyéki küldöttek száma 29. Az alapszervezeti taggyűlések javaslata alapján a megyei pártbizottság az április 23-i ülésén megválasztotta a küldötteket. Miskolcot és a városkörnyéket az alábbiak képviselik az országos pártértekezletcn: Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője; Dudla József, a megyei pártbizottság első titkára; Juhász Péter, a megyei pártbizottság titkára; dr. Havasi Béla. a megyei pártbizottság ny. titkára; Básti János, az SZMT vezető titkára; Major János, a megyei KISZ-bi- zottság első titkára: Tímár Vilmos, a Miskolc Városi Pártbizottság eiső titkára: dr. Kovács László, Miskolc város tanácselnöke; Dobozy Zsolt, az LKM pártbizottságának titkára: Farkas József. az LKM Központi Karbantartó Gyáregységének művezetője; Vass József, az LKM Hámor Leányvállalat főművezetője; Kovács Zoltán, a DIGÉP vezérigazgatója; Schmidt Zoltánná, a DIGÉP köszörűse; Koszty Lajos, az LKM ny. személyzeti és szociális igazgatója, lakóterületi pártbizottsági titkár; Szegöné Gábor Valéria, az MKV belső ellenőre: Szűcs Enikő, a RUTEX raktárosa: Vasas Ferenc, a MÁV Vontatási Főnökség lakatos csoportvezetője; dr. Madarász Györgyné, az Egészségügyi Szakiskola tanóra; Varga Janos, a December 4. Drótművek villanyszerelő csoportvezetője; Kulcsár Irr.-e. a Miskolci Nemzeti Színház színművésze; Kiss Zoltán, a BÁÉV szobafestő-mázolója; dr. Kovács Ferenc, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektora: Kovács József, a Borsod Volán művezetője; Hegedűs Ágnes, a Miskolci Fényképész Szövetkezet fényképésze; Kerekes Ildikó. a Megyei Fodrásszövetkezet női fodrásza; dr. Berkő Péter, a megyei kórház főorvosa. az egészségügyi párt- bizottság titkára; Cserép János. a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatója : Kovács Lúszló- né, a pamutfonó fonónöje és Zsuga József, a hernád- németi Hernádvölgye Tsz elnöke. mértékben lesz visszamenő- leges hatálya. Azaz, hogy akik július 1-je előtt maradtak munka nélkül, azok is igénybe vehetik-e a kölcsönt. — A jogszabály még valóban csak tervezet, de azért van néhány tisztázott pontja is... — Természetesen, hiszen az összegről, a felhasználásának lehetőségéről, feltételeiről már tájékoztatták is a lakosságot. De úgy vélem, sokan nem figyeltek oda arra, hogy ezt a kölcsönt csak azok vehetik igénybe, akik felszámolás, átszervezés vagy létszámcsökkentés miatt maradnak munka nélkül. Ez viszonylag szűk kör, — ezek azok az esetek, amikor a jog a munkaadó számára a tanáccsal való egyeztetést is előírja. Már most látjuk, hogy nem azok jelentkeznek elsősorban, akik ebbe a körbe tartoznak. — Gondolkodtak-e már azon. miként oldják meg az érintettek tájékoztatását? — Az lenne a legcélszerűbb, amit az OTP-nek javasoltunk: azt indítványoztuk, hogy állítsanak össze részletes tájékoztatót a hitelről. Azokban az esetekben ugyanis, amikor szervezett leépítésről van szó, — tehát azon munkavállalókat érintő változásokról, akik jogosultak a kölcsön igénybe vételére — mi az egyéb tájékoztatókkal együtt ezt is odaadnánk ügyfeleinknek. Tehát aki jogosult a kölcsönre, automatikusán tájékozódna erről a lehetőségről is. — Borsod megye esetében mi a véleménye az újrakezdési kölcsön rendszerének életrevalóságáról a munkaügyi szakembernek? — Az a legnagyobb gond, hogy a munka nélkül maradók elsöprő többsége szakképzetlen; nem abból a rétegből kerül ki. amelyik viszonylag könnyedén képes valamilyen vállalkozásba fogni, csak éppenséggel a tőkéje hiányzik hozzá. De tény, hogy ez a lehetőség isi gazdagítja azt az eszköztárat, amellyel a foglalkoztatási szerkezet változásainak gondjain segíthetünk. A tanácsi szakemberek arü ra kérik az ügyfeleket, hogy egyelőre ne ostromolják őket információkért, hiszen most még nem tudnak többet mondani, mint amit a sajtóból is megtudhatott eddig bárki. Mihelyt a jog-j szabályt megszövegezik;' tisztázódnak a részletkér J dések is, lapunk visszatér erre a témára. (kiss> J Avas-bűtor az NSZK-ba Több mint tizenhétmillió forint értékű kisbútort ad el az idén tőkés piacokon az Avas Bútorgyár. Mintegy tizenegyezer darab cipős- szekrényt gyártanak NSZK megrendelésre. Ugyanakkor a hazai bútoráruházaknak is szállítanak kisbútorokat, szekrénysorokat, valamint az elemes bútorcsalád tagjait. * Az már eldőlt, hogy az idén nem nyit ki az Anna Szálló mert életveszélyesnek nyilvánították az öreg épületet. De a: új fürdőszálló építésével együtt, megmentik az ódon háza: — s ehhez a tervhez keresik most a megfelelő műszála megoldást. „ (Fejér Ernő felvétele) Ez országos páilcrlctalcl miskolci kliei