Déli Hírlap, 1988. március (20. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-10 / 58. szám

Képviselők a városi tanácson Döntsenek az érdekeltek! (Folytatás az 1. oldalról) A Miskolci Nemzeti Szín­ház épületének állapota, a peremterületek sorsa, Bodó- tető fejlesztése és a Blaha Lujza utca ügye — sok egyéb mellett erről is szót ejtettek a képviselők a teg­napi találkozón a városi ta­nácson. Keszthelyi Zoltán és Kürti László egyaránt szóvá tette, hogy a színház tetőszerkeze­tét halogatás nélkül fel kel­lene újítani. Dr. Kovács László, a városi tanács elnö­ke válaszként elmondotta, hogy gyorsítják az ügy vizs­gálatát, de jelenleg csak az utcai front megerősítésére van pénz. Tímár Vilmos, a városi pártbizottság első tit­kára közbevetette, hogy meg kellene keresni a valóban legtakarékosabb megoldást, és célszerű megfontolni, mi­ként lehet társadalmi össze­fogással segíteni a színház felújítását. Bodonyi Csaba több kép­viselőtársával együtt arról szólt, hogy valóban nő — minden ellenkező szándék dacára — a minőségi kü­lönbség a peremterületek és a város belső részei között. Hozzátette, hogy ennek el­lenére feltétlen híve a bel­város megújításának, hiszen belvárosunk sok része nem üti meg egy peremterület színvonalát sem ... Javasol­ta, hogy a Bodótetőn na­gyobb teqet kapjon a ma­gánerős lakásépítés, és így ugyanis egy kicsivel több maradna a fejlesztési pén­zekből a peremterületeknek. A városi tanács, elnöke el­mondta: előrébb lehetne A városi párt vb ülése ¥ Alkotói alap (Folytatás az 1. oldalról) A vitát összegezve Tímár Vilmos, a városi pártbizott­ság első titkára aláhúzta: Miskolenak elismerésre mél­tó művészei vannak, és igyekszünk jól sáfárkodni velük. Fontos, hogy milyen j közeg veszi körül az alkotó- j kát; hogy figyelünk-e rájuk, I örvosoljuk-e gondjaikat. Ne j kényszerüljenek a színvonal- j ból engedni, megélhetési j okokból. Az idők során ki- j alakult a művészetbarátok tábora, de változatlan gond a hozzáértő kritika hiánya. Hangsúlyozta: a vállalatok nem lehetnek olyan nehéz helyzetben, hogy ne tudnák támogatni a most létreho­zandó alkotói alapot, s ne tudnák segíteni a művészet két, a kölcsönös előnyök el­ve alapján. A városi párt-vb a tegna- >pi ülésén megvitatta dr. Ka­lo József városi renüőrkapi- j tány tájékoztatóját Miskolc j és környéke közrendjéről, j közbiztonságáról, és javasla­tot fogadott el &z ezzel kap- csóláios feladatokra, össze­gezte a zárszámadó közgyű­lések tapasztalatait, majd szervezeti, személyi kérdé­sekben döntött. Brigádvezetők küldöttértekezlete a DIGLP ben A szociaüsta brigádveze- tök küldottertekezietet tar­tották meg tegnap a Diós­győri Gépgyárban. Tavaly 726 szocialista brigád tett vállalást ® gazdaságosabb, anyaguké rákosabb termelés érdekében. Ebben az újítók jártak az eitn, 42 millió fo­rintos megtakarítással. A gépgyáriak, többek között a Miskolc városért akcióban, 36 ezer társadalmi munka­órát dolgoztak. Az idén, a megváltozott gazdasági kö­rülmények között, a szocia­lista brigádok nagy szerepet vállalnak a szerkezetváltás­ban, a jobb minőségű gyárt­mányok előállításában. A küldöttértekezleten a kiváló gyáregységeknek, főosztá­lyoknak és a vállalat kivá­ló brigádjainak odaítélték a legjobbaknak járó címeket. Gépeltérítési kísérlet Repülőgép-eltérítési kísér­letet hiúsítottak meg ked­den a Szovjetunióban, s a !ki bontakozott tűzharcban többen életüket vesztették. Mint a polgári repülési ügyek minisztériuma teg­nap jelentette, fegyveres bű­nözök egy csoportja meg­próbálta hatalmába keríteni az Aeroflot szovjet légitár­saság Irkutszk—Kurgan— Leningrad útvonalon közle­kedő TU—154-es típusú gé­pét azzal a céllal, hogy kül­földre szökjenek vele. A terrorakció során meg­halt egy utaskísérő és há­rom utas is. A sebesülteket j a helyszínen elsősegélyben részesítették. Az ügyben a Szovjetunió főügyészsége megindítja a büntetőeljá­rást. Üzemi baleset a kohászaiban Súlyos sérüléssel járó üzemi baleset történt teg­nap a Lenin Kohászati Mű­vekben. A szerszámellátó üzem kovácsműhelyében. 13.50-kor, egy kis teljesít­ményű alumíniumolvasztó kemencéből a megolvadt alu­mínium — eddig még ki nem derített okból — ki­fröccsent. Az olvasztó kö­zelében tartózkodó Pacmajer Gyula 50 éves kovács, mis­kolci lakos életveszélyes, míg munkatársa, Kovács Géza 31 éves kovács, mis­kolci lakos súlyos sérülése­ket szenvedtek. Az üzemi baleset ügyében a rendőrség — szakértő bevonásával — folytatja a vizsgálatot. hozni a megánerős lakásépí­tés időszakát a Bodótetőn. De az is tény, hogy szükség van állami lakásépítésre, mert enélkül például leáll­na a belvárosi rekonstruk­ció. Simon Béla a diósgyőri várkörnyék, a Blaha Lujza utca ügyében protestált. A képviselők, s a jelenlévő városi vezetők egyetértettek abban, hogy itt olyan álla­potok alakultak ki, amelye­ket nem lehet tovább tűrni. A végleges megoldás például az lehetne, ha itt lakásokat építenének. De az, hogy rendet tegyenek, elhordják a szemetet, a romokat, legfel­jebb az idegenforgalmi sze­zon kezdetéig halasztható feladat. Joósz Gábor a nép­front aktivisták tapasztala­tairól beszélve elsősorban aprói szólt, hogy erősíteni kellene az állampolgári fe­gyelmet. Tímár Vilmos, a városi pártbizottság első titkára az utóbbi időben egyre gyak­rabban előforduló viták — amelyekben városlakók érde­kei ütköznek egy tanácsi j döntésiéi vagy 1 egy másik lakossági réteg érdekeivel — kommentárjaként elmondta hogy az ellentétes érdekeket őszintén, tisztán be kell mu­tatni es minőén érdekelt részvételével helyben Kell dönteni. Ha a nelyzet úgy kívánja, akár helyi népsza­vazással is. A 'képviselői munkáról szólva íg.v fogal­mazott: a képviselők egyre nehezebb feladatokkal bir­kóznak. A városi pártbizott­ság azonban felajánlja se- i ítségét akár információkról, akár konkrét kérdésekben való elmélyült tájékozódás­ról. együttes munkáról le­gyen szó. (k—ó) * Svájcban, a Geneva Motor' Shoio-n rekordáron: 1,1 millió dollárért kelt el a Sotheby’s cég által kiállított, 1928-ban gyártott Mercedes-Benz. Sport ■ Szürke krrpaszerdát ha­gyott maga mögött labdarú­gásunk. A Magyar Népköz- társasági Kupa negyeddön­tőjében gyenge mérkőzése­ken: Békéscsaba—Bp. Vo­lán 2-0; Szolnoki MÁV MTE —Haladás 1-1; Bp. Honvéd —Vasas 0-0; Videoton—Rá­ba ETO 1-1. Visszavágók: két hét múlva. ■ Kiélezett küzdelemben, némi szeren­csével 73:71 arányban nyert a Bp. Honvéd Csepelen, s ezzei a nonvédcsapat a leg­jobb hat között folytathatja, a Csepel viszont nem ke­rült a legjobbak közé. ■ Neubrandenburgban, a ha­gyományos nőnapi nemzet­közi női kézilabda-tornán Magyarország 23:19 arány­ban verte Svédországot. ■ A Velencében zajló nemzet­közi ökölvívótornán Isaszegi Róbert, a Borsodi Bányász kiválósága győzelemmel raj­4 DH és a Szerencsi Édesipari Vállalat közös tombolája Ma sorsolunk Aki a szombati számunkból kivágott, s kitöltött tombola­szelvényt ma délig bedobja a Széchenyi dt IX. szám alatti édességmintaboltban elhelyezett ládába, értékes ajándéko­kat nyerhet. A Szerencsi Édesipari Vállalat ajándékai: 2500, 1500 és 1000 forint értékű édességcsomagok birtokába .jut­hatnak játékos kedvű olvasóink a ma délután 2 órakor kez­dődő sorsoláson. A szerencsések nevét a holnapi számunk­ban közöljük. Huszonöt éves a Borsodi Vegyész A Borsodi Vegyi Kombi­nál. az Észa kmagy arorszagi Vegyiművek és > Tiszai Ve­gyi Kombinát alapításában, 1964. március 5-én jelent meg először megyénk vegy­iparának új fizetni lapja, a Borsodi Vegyész. A huszon­ötödik születésnap alkalmá­ból rendeztek tegnap meg­emlékezést a Borsodi Vegyi Kombinátban. Az ünnepségen jelen volt Körtvélyes István ipari mi­niszterhelyettes, ott voltak 'a fenntartó vegyipari válla­latok párt- és gazdasági ve­zetői. Meghívták a lap ko­rábbi főszerkesztőit és mun­katársait is, akik ma több­nyire megyei és országos la­pok munkatársai. Ahogyan Faragó Lajos, a megyei párt- bizottság osztályvezetője ün­nepi beszédében hangsúlyoz­ta. alkotó műhelymunka ala- kult ki a Borsodi Vegyész szerkesztőségében. Jó iskolá­nak bizonyult a kezdők számára, akik itt ismerked­tek meg a vegyiparral és az újságírással. Az újság pedig hamarosan kinőtte az üzemi lap kereteit, s városi köz­életi fórummá vált. A hu­szonöt esztendő jól tükrözi a vegyipar fejlődését; az új­ság hasábjain dokumentálta az eredményeket, de a gon­dokat is. Az ünnepségen Simányi József a MUOSZ főosztály­vezetője tolmácsolta a szö­vetség elnökségének jókí­vánságait, Fekete Bélának, a Borsodi Vegyész felelős szerkesztőjének és munka­társainak, s további sikere­ket kívánt a lap munkájá­hoz. Ezután kitüntetéseket, s emléklapokat adtak át az üzemek vezetői a szerkesztő­ség dolgozóinak és régebbi’ munkatársainak. tolt, s már érmes. ■ Tö­rökországban, a Yasaldogu- emlékversenyen a DVTK szabadfogású birkózója, Sza­lontat Zoltán súlycsoportjá­ban a negyedik helyen vég­zett. ■ Vasas-si':erekkel kezdődött a sífutók országos bajnoksága. A férfiak 30 km-es versenyében Szöllösi, a Miskolci Honvéd verseny­zője minimális különbség­gel szorult a második hely­re. ■ Megegyezett a Vasas és a Rákóczi FC: Kovács Attila az év végéig a ka­posváriak kapuját védi. A Miskolci Vízművek ügye­letese ma reggel elmondta, hogy a gázműépítés miatt le­zárt Bacsó Béla utcában az útfelbontás során rejtett víz­folyásra akadtak a gázművek dolgozói. Tegnap a hibát ki­javították. A Borsodtávhő szakembe­rei a Kuruc utcai hőközporit elektromos zavarát hárították el éjjel 11 óra körül. Emi­att a szolgáltatásban csak né­hány perces zavar volt. A bánkúti turistaházból ka­pott tájékoztatás szerint a Bükk-fennsíkon egész éjiéi esett a hó. Sízésre alkalmas, ma délelőtt beindítottak né­hány sífelvonót is. Ítélet a ZJ E-perben Zalaegerszegen a Zala Me­gyei Bíróság dr. Mesterházy István büntelűtanácsa tegnap ítéletet hirdetett a ZTE volt vezetői ügyében. A bíróság Premier Lászlót, a ZTE volt gazdasági osztályvezetőjét, el­sőrendű és Molnár. József, a ZTE volt elnökét, másodren­dű terheltet, mint társtette­seket. folytatólagosan elköve­tett. különösen nagy vagyo­ni hátrányt okozó hűtlen ke­zelés bűntettében, szintén folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vét­ségében, valamint a gazda­sági ellenőrzés meghiúsításá­nak vétségében. Sípos László harmadrendű vádlottat a ZTE kosárlabda-szakosztálya tech - nikai vezetőjét folytatólago­san elkövetett magánokirat­hamisítás vétségében mond­ta ki bűnösnek. Prenner László elsőrendű vádlottat 2 évi szabadságvesztésre, mint főbüntetésre, és 25 000 fo­rint pénzbüntetésre. ítélte. A szabadságvesztés végrehajtá­sát ötévi próbaidőre felfüg­gesztette. Molnár József má­sodrendű vádlottat 1 évi és nyolc hónapi’ szabadságvesz­tésre. mint főbüntetésre, és 25 000 forint mellékbüntetés megfizetésére ítélte. A sza­badságvesztés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztet­te. Sí dos László harmadren­dű vádlottat egyévi szabad­ságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását háromévi pré* baidőre felfüggesztette. A volt egyesületi vezetők irányítása alatt a ZTE-nél több millió forint költségve­tési hiány keletkezett azáltal, hogy megszegték a gazdál­kodásra vonatkozó előíráso­kat, így az egyesület rendre fedezethiánnyal zárt. Ez el­sődlegesen abból adódott, hogy nem tartották be a lab­darúgók személjú ösztönzésé­re vonatkozó szabályokat. Növelte a klub kiadásait, hogy a sportolók átigazolása során jogellenes kifizetések történtek. A sportolók jöve­delmének kiegészítésére úgy kerestek ..legális” lehetősé­get. hogy azok hozzátartozó­it fiktíven alkalmazták. Bú­torokat, lakberendezési tár­gyakat vásároltak, amik se­lejtezéssel a játékosok tulaj­donába jutottak. A jogtalan bérkiegészítéseket és más, el nem számolható költségeket fiktív számlákkal fedezték. Az ítélet indoklását köve­tően az ügyész az első- és másodrendű vádlott esetében súlyosbításért fellebbezett, a harmadrendű vádlott ítéletét tudomásul vette. Az elsőren­dű vádlott és védője részben ■felmentésért fellebbezett, a másodrendű vádlott belenyu­godott az ítéletbe, míg a har­madrendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. DEtJ hírlap — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Várost Bizottságának politikai napilapra Főszerkesztői BEKtS DE7SO Szerkesztősre: Miskolc Baiesv-2siiinszkv t5 3327 Postacím: Miskolc 3501. Pl : 38 Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: öel- ás várospolitika) rovati 18-227: sazda- saapontikai rovat: 18-223: levelezést rovat: 18-225 kultúrpoli­tikai rovat; 18-228: .portrovar- 18-222 K1adia a Borsod Me­gye) Lapki&Sí vállalat Miskolc Baicsv Zsilinszky út 15. 3527 Postacím. Miskolo 3501 Pt.: 178 — Fejelő« kiadat VERES MIHÁLY Telelőn 36-131. — Hirdetésfelvétel: Mtekolo =zé- cnenvn út 15—17 3525 Telefon: i«-?is Térrészt) a Maevar Pos­ta Előfizetnető Oármelv nlrlapkézbesrtő oostatilvatalnál 8 nfrlaokezbesitőknél a Posta nlrlap'izletplben As a Hírlap- előfizetési és tápellátási Irodánál ÍHELIB) Budapest V, 16- zsef nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vaw oostaotalvánvon valamint átutalással a HÉT. IP 215-96182 oenzfnrealmi relrő- számra Előfizetési 11' egv nőnapra 12 fcrlm »st neev»dévra 129 forint egy évre 51» forint index- »5 951. — Ké=-fltt a Bor- iodi iCvőrniíában kel vez.t WIRTf? r.A.trts — rceaj ee ea

Next

/
Thumbnails
Contents