Déli Hírlap, 1988. március (20. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-30 / 75. szám

Tárgyalás Miskolcon ülést tartott a megyei tanács vl> Ma reooeii telefon Szépek Eesznek a lányok A címbeli megállapítást egy ,,e” kérdőszócskával meg­toldva tettük fel Farkas Kálmánnak, a Páva szép­ségszalon vezetőjének. Farkas Kálmán szerint érezhetően megnőtt a for­galmunk. elsősorban a sima vonalú frizurák kedvelői részéről, akik a várható holnapi, holnaputáni tumul­tust igyekeznek elkerülni azzal, hogy már ma rendbe­tétetik húsvéti frizurájukat. A locsolókat különben na­gyon sok szőke es világos- vörös hajzat fogja várni — tekintettel arra, hogy ezek most a legdivatosabb színek. A szőkének minden árnya­lata divat, de kombinálva is hordják még. A fiatalabbak nem idegenkednek az úgy­nevezett avantgárd frizurák­tól sem — igaz. annak erő­sebb locsolás sem árthat. A Páva szépségszalon különben szombaton délután 2 óráig fogad vendégeket. Egymilliárdos társadalmi munka a múlt évi kiemelkedő szín­vonalú társadalmi munka eredményei alapján hatmil­lió forinttal jutalmazta az élenjáró településeket. A végrehajtó bizottság je­lentést vitatott meg a ma­gánkereskedelemnek a la­kossági ellátásban betöltött szerepéről. majd tájékozó­dott a megye és a városok testvérmegyei és testvérvá­rosi kapcsolatairól, a köz­érdekű bejelentések, javas­latok és panaszok intézésé­nek tapasztalatairól. A testület személyi kér­désben is döntött: dr. Ko­vács Miklósnak, a megyei vízművek igazgatójának munkaviszonyát — nyugdíj­jogosultságára való tekin­tettel — március 31-ével megszüntette, s Báthori Gá­bort. a megyei tanács építé­si és vízügyi osztályának ve­zetőjét a vállalat igazgató­jának április 1-jétől kine­vezte. A testület jóváhagyólag tudomásul vette a tájékozta­tást arról, hogy a megyei tanács szakigazgatási szer­ve 300 millió forintot — amely ideiglenesen szabad összeg, s fél évig fel nem használható — hat hónapra kamatozó betétbe helyezett el. Százmillió az OTP-ben 8 százalékos, 200 millió pe­dig a Hitelbanknál 10 szá­zalékos kamattal kamatozik. Az összeg értékének jobb megőrzését szolgálja a be­tét. Döntöttek a megyei tanács Reményi Ede- és Izsó Mik- lós-díjának odaítéléséről is. A Reményi Ede-díjat Hom- ródiné Engi Zsuzsa karnagy, a Zrínyi Ilona Gimnázium karvezető énektanára. az Izsó Miklós-díjat Veres Mik­lós iparművész, a Hollóházi Porcelángyár budapesti üze­mének formatervezője nyer­te el. % Hórom napra bezárt a tapolcai barlangfürdő. Az ólra csa­pán annyi: a magyar és a brémai televízió romantikus filmet forgat - kooprodukcióban — a barlang medencéjében. Itt ta­lálták meg azt a helyszínt, amely leginkább emlékeztet a Bode- ni-tó környéki sziklazugia, ahol a hercegnő kokettál a szerze­tessel, a film címbeli főszereplőjével. Milyen tévéfilm készül Ta­polcán? - erről írunk az 5. oldalon. XX. ÉVFOLYAM, 75 SZÁM I ÁR A: 1,80 1988. MÁRCIUS 30., SZERDA | FORINT Mi lesz az Avas Szállóval? Mi legyen a január else­je óta bezárt Avas Szálló­val? Tegnap erről tárgyal­tak a városi tanács vezetői a HungarHotels képviselői­vel. A szálló sorsáról az utóbbi időben különféle változatok terjedtek el a városban: hal­lani lehetett arról, hogy a HungarHotels mégsem adja el az épületet a városi ta­nácsnak. és nem épiti meg az új szállodát sem a Ta­nácsház téren. De azt is so­kan mondogatták, hogy he­lyi erőkből összeállt társa­ság veszi át az ódon szállót üzemeltetésre. Ez utóbbi feltételezésnek valós alapja is volt, hiszen a városi tanács az elmúlt év novemberében megkötött egyezségnek megfelelően — miszerint a HungarHotels átadja az Avas Szállót, és a cserébe kapott' Tanácsház téri területen szállodát épít — partnereket keresett- Si­keres tárgyalásokat folytat­tak a Miskolci Vendéglátó- ipari Vállalattal, mert ez a cég az elmúlt év végére olyan ajánlatot tett, amely­ben tőkéstársakat is felsora­koztatott a vállalkozáshoz A szállót ugyanis fel kell újí­tani, és mara o.yan állapot­ba került, hogy a költségek több száz millió forintra be­csülhetők. Minden együtt volt tehát, az átadás-átvétel mégsem történt meg. Ezek után Ke­rült sor több egyeztetés után a miskolci tárgyalásra, amelynek eredménye ugyan még nem végleges döntés, hanem egy újabb határidő — igaz, ez a datum most már igazán közeli... (Folytatás a 6. oldalon) Időjárás van!... Ma már minden kockázat nélkül írhatjuk le: ezt a te­let megúsztuk. Enyhe volt, elmaradtak a hófúvások, nem kellett térdig járnunk a „fehér csapadékban", s megkíméltük magunkat a hóeltakarítástól is. Ezzel szemben a tavasz a szokott­nál is több munkát ad az árvízvédelemnek. Európa- szerte csaknem minden fo­lyó árad, elöntéssel fenyeget­ve a part menti városokat, falvakat. Mi sem jellemzőbb a tavasz szeszélyességére mint hogy Afrikában hó esett. Utoljára harminc esz­tendeje volt erre példa a déli kontinensen, Marokkó­ban. Algériában, Tunéziában és Líbiában, ahol ez leg­alább olyan szenzáció, mint nálunk a januári 27 fokos meleget hozó napsütés. A napokban súlyos volt az árvízhelyzet a nagyobb fo­lyókon Nyugat-Németország­Az értelmes és hasznos célokat a lakosság még ne­hezebb körülmények között is támogatja. Ennek bizo­nyítéka, hogy a település­fejlesztési társadalmi mun­ka értéke tavaly — a befi­zetett tehóval együtt — a megyében rekordot ért el: meghaladta az cgymilliárd forintot — állapította meg a Borsod Megyei Tanács V. B. a tegnap délelőtti ülésén. Az egymilliárdból több. mint 107 millióval a miskol­ci lakosság gyarapította vá­rosát. A megyei tanács vb ban, a Dunán ma hajnalra várták a tetőzést, Regens- burgnál rekordmagas víz­szintet mértek, s ami • szo­morú, az áradások több ha­lálos áldozatot követeltek. * Hajnalban még az elmúlt napokhoz hasonló időjárás volt az uralkodó hazánk­ban. Kora reggel mínusz két fokot csak Paks körze­tében mértek. A fővárosban 1—2 fok, máshol 0 fok kö­rül alakult a hőmérséklet. A meteorológia szerint azonban mára már a dél­ke réti szél válik uralkodó­vá, és az időjárás is tava- sziasabbra fordul. Kora dél­utánra általában 12—17 fok­ra emelkedik a hőmérséklet, s bár nyugat felől íelhősö- dés várható, késő este sem lesz hidegebb 6—11 foknál. Eső egyelőre nem várható. Szófiában két napon át ta­nácskoztak a Varsói Szerző­dés tagállamainak külügy­miniszterei. A dokumentu­mokat ma hozzák nyilvános­ságra. A hírügynökségek azt jelentik, hogy a tanácskozá­son szó volt az európai fegy­veres erők, valamint a ha­gyományos fegyverzet csök­kentéséről, továbbá a béke és az együttműködés fejlesz­téséire« kérdéseiről és lehe­tőségeiről Dél- és ÉszaJc- Európában. # Kevés olyan gyógyszer van, amelynek nincs mellékhatása. Ezzel szemben a gyógynövények nemcsak hatásosabbak le­hetnek a betegségek leküzdésében, hanem mentesek is a mel­lékhatásoktól. Az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat milyen drogokat kínál? - erről írunk az 5. oldalon. Filmeznek a barlangban $ Az áradó Duna a regensburgi óvárost is veszélyezteli. Afrikában pedig most Uőgólyózrú lehet... Képviselői fórum A Hazafias Népfront Mis­kolc Városi Bizottsága Dttd- la Józsefnek, az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Bizottsága első titkárá­nak, az 5. szárpú választó- kerület képviselőjének ma délután Perecesen rendezi meg a képviselői fórumát. A perecesi párthelyiségoe. a Bollóalja 160. szám alá vár­ják a választókerület érdek­lődő lakosságát. Tetősött a Bodrog A Tisza borsodi szakaszán továbbra is első fokú árvíz- védelmi készültség van ér­vényben. A folyó itteni sza­kasza mérsékelten áradó jellegű — jelentették ma reggel az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság ügyeletéről. A Bodrogon má­sodfokú a készültség, s teg­nap Felsőbereckinél 658 cen­timéteres vízszinttel tetőzött. Ma reggel Sárospataknál 579 centiméteres vízszintet mér­tek. Az éjszaka csaknem az egész szakaszon egy-két cen­tit apadt a vízszint

Next

/
Thumbnails
Contents