Déli Hírlap, 1988. március (20. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-21 / 67. szám

Otpreba után olimpiai napok Először 1977-ben írták ki *z olimpiai ötpróba verseny- sorozatot a szó legszorosabb értelmében vett amatőrök ré­szére, Már a kezdeteknél nagy tömegeket mozgósított a rendezvény, s a résztvevők száma azóta csak növekedett: a tavalyi kiírásban már 31 ezren próbáltak szerencsét. A maximális 40 pontot 1570-en érték el. ami bizony igazán eniberpróbáló, élsportolóhoz méltó teljesítmény volt. 1988-ban csak a név vál­tozik. a tartalom nem: olim­piai napok néven bonyolít­ják le a rendezvénysoroza­tot. Ebből az alkalomból tar­tottak sajtótájékoztatót a Ho­tel Tavernában. Bo jtár Lász­ló, az ÁISH főosztályvezető­je a névváltozás okáról be­szélt. Mivel a vízitúra a múltban csak kevés résztve­vőt vonzott — tavaly mind­össze 1360-an szálltak csó­nakba —, ezt a próbát tö­rölték a műsorból. Igv idén gyalogtúra, kerékoározás, fu­tás és Balaton-átúszás alkot­olimpiai napok rendezvény- sorozatát, de ha a vártnál többen jelentkeznek, akkor még nagyobb összeget folyó­sítanak. Csábító különdíjatis felajánlott az Adidas: akika nyári olimpia rajtjáig, szep­tember 17-ig műsorban lévő négy próbát teljesítik, szöuli utazást nyerhetnek. Az Adi­das egy férfit és egy nőt utaztat az olimpia városába, az ötkarikás játékok alatt működő ifjúsági táborba. Az első próbát, a gyalog­túrát március 27-én, jövő va­sárnap tartják, az ország 19 megyéiében és Budapesten. A kerékpártúrát május 8-án, a futóversenyt május 28-án, a Balaton-átúszást pedig az időjárástól függően július egyik hétvégéjén rendezik. Az olimpia alatti és utáni próbák: olimpiai futás (szep­tember 24.), kerékpárverseny (október 9.). őszi gyalogtúra (november 6.). A sajtótájékoztatón még el­hangzott, hogy a pénteken megkezdődött Utazás ’88 ki­állításon a Hungexpo „D" pavilonjában a MOB, az ÁISH és a Hungáriasport rendezésében sport- és divat- bemutató, valamint sport- szerkiállítás várja az érdek­lődőket. 4 cédrusszoba Petrodvorecben, az orosz cárok egykori nyári reziden­ciájában eredeti állapotában helyreállították a palota egyik belsőépítészeti műem­lékét, a cédrusszobát. A szo­ba faanyagát egykor Perzsiá­ból hozatták. A falakat egé­szen a mennyezetig ezzel a cédrussal burkolták. Az aranyszínű falemezek a nap­fény melegével töltik meg a kényelmes dolgozószobát, minden ide betekintő láto­gatóban jó hangulatot, kel­lemes közérzetet keltve. A szobabt'lsőt három festmény díszíti: a cári család tagjai­nak portréi. A palota építé­sére I. Péter cár személye­sen felügyelt, változtatáso­kat vitt végre a tervrajzon, s részt vett az építésben is. A Miskolci Akadémiai Bizottság pályázati felhívása 1988-ra ja a programot. A próbákat országszerte egy időben tartják — ez is módosítást jelent az eddigi gyakorlathoz képest Szintén újítás: aki teljesíti vala­mennyi próbát, Adidcs-trikót A MAB Észak-Magyaror- szág megyei tanácsai, vál­lalatai és a MAB támoga­tásával a régióban folyó tu­dományos tevékenység haté­konyabbá tételére az aláb­bi témakörökből hirdet pá­lyázatot: kap, azaz nemcsak a sorso­lás szerencsés nyertesei ré­szesülnek ebben a jutalom­ban. A mozgalmat — akárcsak az olimpiai ötpróbát — az Adidas Budapest Kft. támo­gatja Amint Csanádi Péter. a cég reklámigazgatója el­mondta, idén mintegy 4—5 millió forinttal támogatják az Magyar szakemberek szerelik A Magyar Honvédelmi Szövetség egy rádiótechnikai oktatóbázis építésében nyújt segítséget mongol testvér­szervez,elének, az M. OSZO- nak, azaz a Honvédelmi Együttműködés Szervezeté­nek. Magyar szakemberek vá' lalták, hogy nagyobbrészt magyar műszerekből beren­deznek Ulánbátorban egy rövidhullámú adóállomást, valamint távírász-. gépláv- írász- és számítógépes oktató tantermeket, az ehhez tar to/.ó laborral és műszerész műhellyel. Az öt szakember már elutazott, többségük az MHSZ REKI (Rádióelektro­nikai Kutatóintézet) mun­katársa. Közöttük van egy miskolci rádióamatőr is Eszlári Zoltán, aki a posta­igazgatóság Rónai Sándor Rádióklubjának a titkára. A berendezések már kint van nak, s remélik, másfél hó­nap alatt sikerül befejezni­ük a vállalt munkát. • Esz­lári Zoltán szeretne élmé­nyeiről — még a hazautazá­suk előtt — beszámolni rá­dióamatőr társainak rövid­hullámon. Művészet és világkép A Molnár Béla Ifjúsági Ház 8-as termében hétfőn este 6 órakor folytatódik a Művészet és világkép cí­mű előadássorozat. Ezúttal dr. Kelemen András tart előadást a sámánizmus pszi- choszociális alapjairól. AZ AULAM- ÉS JOGTUDO­MÁNYI SZAKBIZOTTSÁG RÉ­SZÉRŐL MAB-támogatással: — a társadalmi vagyonvéde­lem jogi, szervezési és technikai eszközei. — Tudományos-műszaki ered­mények felhaszr.-.á’ásának jogi lehetőségei és korlátái ipari szervezetekben. Miskolc Városi Tanácsának támogatásával: — A szociálpolitikai intézmény és intézkedési rendszer le­hetőségei, várható hatásai Miskolc megyei városban. A BÁNYÁSZATI SZAKBI­ZOTTSÁG RÉSZÉRŐL A Borsodi Szénbányák Válla­lat támogatásával: — A Borsodi Szénbányák Vál­lalat összüzemi teljesítmé­nyének növelési lehetőségei. — Lehetőségek a gépesített vá­gathajtás napi előrehaladási sebességének fokozására. — Megoldások a frontfejtések sebességének növelésére. — Teendők a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat szénmosónuí- vének optimális üzemelteté­se érdekében. AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAK- BIZOTTSÁG RÉSZÉRŐL A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Tanács, a Heves Megyei Tanács és a Nógrád Megyei Ta­nács támogatásával: —- a diagnosztika, a therapia és a gondozás időszerű kér­dései. . — Az életmód befolyásolásának lehétöségei az egészség meg­őrzése érdekében. L GÉPÉSZÉT! SZAKBIZOTT­G RÉSZÉRŐL UGÉP-támog atással: ■ .- Tecnnológiai megoldások kidolgozása (egy művelet vacv gyártási folyamat gaz­dasági hatékonyságának a jelenlegi állapothoz kepest. lényeges javítása, anyag-­energia-megtakarítás).- Ui gyártmányok tervvazia­tának. tervcellának kidolgo­zása. amelyek a neoeazda- sági szinten kiemelt tudo­mányágazatokhoz (Pl. auto­matizálás, robottechnika stb.) kapcsolódnak.- Nagy időigényű mérnöki rvatmlr-á-f r»í OP 311 7.álÓ lTiegOl­dások kidolgozása. — A D1GEP gyártmányainál az elektronikus elemek alkal­mazási körének bővítése, a szerkezet egyszerűsítése, al­kalmazási körének, verseny­képességének kiterjesztése érdekében. . — Gyártmányainkba építhető importhelyettesítő gépelemek és gyártási feltételeik ki- fejlesztése — a természeti környezetet veszélyeztető, vagy baleset- veszélyes eljárásokat helyet­tesítő. biztonságosabb és gazdaságos megoldások ki­alakítása (pl. hulladékfel­dolgozás regenerálás, ártal­matlanítás stb.). A Mátravidéki Fémművek (Si- ruk) támogatásával: — Üjabb csomagolási mód ke­resése (a gyártott tubusok külső bevonata épségének hosszabb közúti és vasúti szállítás alatti biztosítása). — Aerosol-palackok külső be­vonatának (alapzománc vagy -lakk. színes festék, külső lakk) továbbfejlesztése. — Nagy erőhatással alakító gépek zajcsökkentésének vizsgálata. — Tubus-belsőlakkbeégető ke­mencék robbanás elleni vé­delmének (folyamatos érzé­kelő- és beavatkozó rend­szer) kifejlesztése. A KOHÁSZATI SZAKBIZOTT­SÁG RÉSZÉRÖL D4D-támogatással: — A huzalgyártás technológiá­jának optimalizálási felada­tai számítógéppel. LKM-támogatással: —■ ötvözött és ötvözetlen ne­mesacél-késztermékek fo- lyamato&an, ontott bugából történő gyártásának verti­kális technológiai feltételei, beleértve az acélrhetallurgia. ezen beiül az üstmetallur­gia. a folyamatosan öntés, a képlékeny alakítás és a gyártásközi ellenőrzés vala­mennyi követelményét. — Az LKM által gyártott ötvö­zött és ötvözetlen nemes- acéltermékek nemzetközi, műszaki-gazdasági összeha­sonlítása a legfejlettebb, az LKM-m el azonos profillal rendelkező vállalatok tapasz­talatai alapján. ÓKÜ-támogatással:-D dí és D io Z minőségű acélok biztonságos leöntése, öntésteehnologiájának ki­dolgozása az GKü folyama­tos acéiöntőmüvén. SKÜ-támogatással: — Egyszerű kezelésű, bontható huza lesévé tervezése 3 SKET (NDK) gyártmányú, UDS 802 típusú huzalcsévé- lóhcz. — Nyersdarabok automatikus szelektálására javaslat ki­dolgozása maximum -C ‘g tömegeltérésu pontossággal. — Nycrsdarabox-: kemencébe történő ki- és berakodásá­ra. majd az alakítógépte juttatására alkalmas megol­dás kidolgozása javaslat for­rná iában „ Mindhárom pályázatra részle­tes felvilágosítást ad az SKÜ fejlesztési főosztálya (Salgótar­ján I. Pí. 93.). A KÖZGAZDASÁG-TUDOMÁ­NYI SZAKBIZOTTSÁG RÉSZÉ­RŐL BVK-támogatással: — Fedezetmi nősítés. -értéke­lés a BVK beiső elszámolá­si rendszerében, a piaci ár­rendszer függvényében. Miskolc Városi Tanácsának támogatásával: — Miskolc felsőfokú szerepkö­rének helyzete, a tovább­fejlesztés anyagi, szellemi, szervezési előfeltételei. — A város ipa szerkezeiének javítása, a hatékony foglal­koztatás össznangjának meg­teremtése, ezzel kapcsolatos feladatok az 1988—1990-es években. — Miskolc idegenforgalmi helyzete, kulturáltsága, or­szágos és nemzetközi ver­senyképessége. a továbbfej­lesztés feltételei. A Nógrád Megyei Tanács tá­mogatásával : — Az 1990—1992-ig várható gaz­dasági szerkezetmódosulás prognosztizálása Nógrád me­gyében; javaslatok az ezzel összefüggő képzési, átkép­zési feladatok megoldására. A MEZŐGAZDASÁGI SZAK­BIZOTTSÁG RÉSZÉRŐL A GATE kutatóintézete (Kom­polt) támogatásával: — A kukoricatermesztés agro­technikája, kiemelve az észak-magyarországi területi növényállományt. A Nógrád Megyei Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetsége (Salgótarján) tá­mogatásával : — A búzafajta-választék jelen­tősége és ezzel kapcsolatos feladatok Nógrád megyében. A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI SZAKBIZOTTSÁG RÉSZÉRŐL MAB-támogatással: — A felszabadulás utáni if­júsági mozgalom észak-ma­gyarországi története. — A testületi demokrácia ér­vényesülésének helyi tapasz­talatai a párt- és társadal­mi szervek életében. — A KMP megalakulásának észak-magyarországi tapasz­talatai. — -A két munkáspárt egyesü­lésének észak-magyarorszá­gi története. — A proletárdiktatúra létre­jöttének észak-magyarorszá­gi tapasztalatai. — A magyar iskolák államo­sításának észak-magyaror­szági története. A Heves Megyei Tanács tá­mogatásával : — Heves megye művelődés­szociológiai vizsgálata, kü­lönös tekintettel a közmű­velődés hosszú távú fejlesz­tési irányaira. — Heves megye lakossága egészségi állapota területi differenciáltságának és az ezt befolyásoló tényezők­nek vizsgálata. — Az idősíiorúakról történő szociális gondoskodás bőví­tési lehetőségei. Miskolc Varos Tanácsának tá­mogatásával : — A környezeti kultúrára ne­velés módszerei és lehető­ségei az iskolai oktató-ne­velő munkában. A Nógrád Megyei Tanáes tá­mogatásával : — Az oktatásügy a 19—20. szá­zadi Nógrád megyében. — Az ipari kapitalizmus ki­bontakozása Nógrád me­gyében. — Vállalkozót portrék a 19— 20. sz.-i Nógrád megyében. — Egy nógrádi falu. 17—19. sz.-i családrekontsrukciója. — Kisebbségi sors a 18—20. sz.-i Nógrád megyében. — Szokások, hiedelmek és vi- seletek Nógrád megye nem­zetiségi területén. — Madách Imre esztétikai té­mái. — A család megváltozott, sze­repe. helyzete és lehetőségei a megváltozott társadalom­ban. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Pályázhatnak tudományos vagy gyakorlati munkakörben dolgo­zó egyéni kutatók, ill. kutató­kollektívák. A pályázaton eddig nem publikált, máshol be nem nyújtott olyan tanulmányokkal lehet részt venni, amelyek a feldolgozott témák eddigi iro­dalmához képest eredeti. új gondolatanyagot tartalmaznak. Á pályázatot 4 példányban (olda­lanként kb. 25 sor). A/4 alakban kell, jeligésen benyújtani, a Miskolci Akadémiai Bizottság­hoz (Miskolc. Szabadság tér 3. 3539). A pályázat elején szere­pelni kell a meghirdetett pályá­zati címnek. A pályázat terje­delme max. 100 oldal. A tanul­mányhoz egyoldalas összefogla­lót kell csatolni, és meg keli jelölni a gyakorlati felhasznax- hatóság szempontjából számba jöhető területeket, intézménye­ket, üzemeket stb. A pályázati témákkal kapcsolatban felvilá­gosítást nyújt az adományozó intézmény és a MAB. A pályázatok benyújtásának legkésőbbi határideje: 1988. ok­tóber 31. A megfelelő színvo­nalú pályázatot a MAB 5—15 ezer Ft-ig jutalmazza, a tá­mogató összegektől függően. A pályázatot az illetékes szak- bizottság bírálja el, és javasol jutalmat a támogató intézmény bevonásával. A benyújtott pá­lyázatok eredményhirdetésére 1988. december 16-án kerül sor. Miskolc, 1988. március hó. DR. ZAMBÓ JÁNOS, az MTA rendes tagja, a MAB-elnöke Keicü ét nyugati országokba munkavégzésre (elveszünk hegesztő és csőszerelő szakmunkásokat Jelentkezés: „Ipari szövetkezet” jeligére a hirdetőben. A NOVIKI Kisüzemi Innová­ciós Iroda miskolci kirendeltsé­ge pályázatot hirdet innnová- ciós és termeltetésszervezö tevé­kenység ellátására önálló me­nedzser munkakörbe Alkalma­zási feltételek: felsőfokú vég­zettség, több éves üzle'sze"/ői gyakorlat, jó tárgyaló- és kap­csol arteremtőkész ég. bün teil»/n előélet. Fizetés: megegyezés sze­rint, az érvényes bcrszabályo- zók figyelembevételével. A pá­lyázatokat részletes önéletrajz­zal kérjük a NOVIKI Kisüzemi Innovációs Iroda miskolci kiren­deltsége, Miskolc, Széchenyi út 54. 1/2. címre küldeni. A pályá­zat beadási határideje: 1988. már­cius 29. Felvételre keresünk gépírói munkakör betöltésére fiatal, egy-két éve végzett női munka­erőt. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: a Nehézipari Műszaki Egyetem Szállítóberen­dezések Tanszékén, A/4. épület,, a 219. sz. helyiségben. Telefon: 66-111/17—39 mell. ingatlan Két, és fél szobás tehermentes luxuskivitelű szövetkezeti lakás eladó. Érd.: Miskolc, Kassai u. 64. 3/3. Avas III. ütemben 2.5 szobás, 64 m’-es, OTP lakás eladó, azonnali beköltözéssel. Érdek­lődni a 64-117-es telefonon, 18—20 óra között, mindennap. Eladó földszinti két és fél szobás OTP-lakás a Szinva ABC mellett, a Bihari János u. 5. földszint 2. szám alatt. Érdeklődni: a helyszínen, vagy hétköznap a 89-273-as telefonon 8—18 óráig. Debreceni 1,5 szobás szövet­kezetire cserélnék miskolci te­hermentes garzont. Miskolc, Pf. 216 (3502). Eladó Miskolc. Gyöngyösi út eleién lévő dohány-b'izár áru­sító pavilon Érdeklődni lehet: Gvadányi u 22. Rengőné. Tele­fon: 32 628. Elárusító pavilon a III. kerü­letben, forgalmas helyen eladó. Érdeklődni: a 84-398-as telefo­40 m2-es szuterén lakás a Se­lyemréten kiadó. Érdeklődni : telefonon 17-789 (este). Elemekre bontható 16 mJ-es alapterületű, hétvégi faház el­adó. Érdeklődni: 17 óra után a 85-349-es tel. Irányár: 40 ezer Ft. fármii UG rendszámú 1200-as Lada, friss műszaki vizsgával, felújí­tott állapotban olcsón eladó. Érd.: a 61-524-es tel. Társkeresésében segít a „Mag­vető”. Miskolc, Széchenyi u. 33. Hétfő, szerda, csütörtök, 13—18. Földmunkát vállalunk géppel, hétvégén is. közüleleknek, ma­gánszemélyeknek. Érdeklődni: telefonon: 35-272. au a Mecseki Szén Bányamunka vállalása esetén: (18-40 éves kőiig) + 4000 szénfalon töltött műszak után, ha más pályát választ, bányászkeresete 63%'át űzetjük bérkiegé­szítésként ♦ Kedvezményes OTP-lakás 2 év alatt. + Családosoknak albérleti hozzájárulást, férfiaknak munkásszállót biztosítunk. + Három évre szóló munkavállalási juttatási vájároknak, segédvájároknak: 72 500 Ft más föld alattiaknak: 42 000 Ft + 22 éven aluli fiataloknak speciális kedvezményi ♦ Bányászati bruttó keresetek, pótműszakkal: csapatcsillés (beton, munka) 14 000-18 000 Fi vájár (szakmunka) 17 000-22 000 Ft bányaiakatos, villanyszerelő 9 000-12 000 Ft FELTÉTEL: hosszabb előző munkaviszony, orvosi alkalmas­sági vizsgálat CÍMÜNK: Mecseki Szénbányák, Munkaerőgazdálkodás 7629 Pécs, Romját Aladár u. 5. Telefon: 72/24-863. MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK, IFA gépparkkal rendelkező VÁLLALATOK FIGYELEM! A Gödöllői Agrárfejlesztő Közös Vállalat megnyitotta Ifa-alkatrészraktárát Ernődön a tsz gépesítési telepén, 3 számú füútrói 1 perc az istvan-major felé. A raktárkészlet feltöltés alatt van, a még készleten nem lévő alkatrészek beszerzését rövid időn belül vállaljuk! ÉRDEKLŐDNI: Ernőd, tsz-nél telefon: 46-os körzetsz. 42-174 telex: 62-780. GBBR Miskolci TSZE: telefon 46-os körzetsz. 17-841/25 telex: 62-262

Next

/
Thumbnails
Contents