Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-05 / 29. szám
4 megyei tanács támogatásával Az idei évre 25 millió forintot irányzott elő a megyei tanács a sütőipar támogatására. Az összegnek sajnos a többszörösére volna szükség, ha Borsod-Abaúj- Zemplén sütőipari vállalatai az igényeiknek megfelelően juthatnának anyagi támogatáshoz. A megyei tanácsi bukszából azonban csak cny- nyire futja 1988-ban, ezért a feladatokat rangsorolták. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a legutóbbi ülésén tárgyalta, meg egyebek között azt az előterjesztést, amely a rangsornak megfelelően javasolta az összeg felosztását. A Miskolci Sütőipari Vállalat killiáni kenyérgyárának rekonstrukciójára és a vasgyári üzem rekonstrukciójának befejezésére 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá a vb-testület. — Mire lesz elég a 15 millió? — kérdeztük Bodnár Györgytől, a Miskolci Hullámhegyek, •völgyek a bűnözési statisztikában 1987: a javulás éve Itt készül a miskolci péksütemény és sütőipari darabáru. A vasgyári ütem rekonstrukciója idén befejeződik Sütőipari Vállalat nőkétől. főmer— Eredetileg ennek az összegnek a dupláját kértük. A killiáni kenyérgyárunk rekonstrukciója ugyanis a két évvel ezelőtti árakon számolva 50—60 millió forintot A ISagy miskolci Állami Gazdaságban Készül a mérleg A Nagymiskolci Állami Gazdaságban a hónap közepére készülnek el a mérleggel. Milyen eredményre számítanak? — kérdeztük dr. Kis József igazgatót. — A tavalyi aszály 25 millió forint árbevétel-kiesést okozott. Ennek ellen- súlyozásaként igyekeztünk takarékoskodni a köllsegekJü üzlet gyűjteni . tmbolháí, íubitexet Az akvaristák és a horgászok remek csalinak, illetve halcleségnek tartják a laikusok állal szinte nem is ismert vízibolhát, illetve a lubife- xct. Mindkét élőlény megyénkben is található, sőt nem kevesen a gyűjtésével is foglalkoznak, hogy aztán illő áron értékesítsék. Mindkét víziállatka gyűjtéséhez engedély szükséges, amelyet már többen ki is váltottak a megyei halászati felügyelőtől. A vízibolha egyáltalán nem „vérszívó”, nem csip, s a Szerencsi Cukorgyár derítőjében, szennyvizében található. Innen szedik össze, majd megszárítva hozzák forgalomba. Ezeket az apró állatkákat már évek óta gyűjtik a cukorgyári vizekből, s hogy jó üzlet, mi sem bizonyítja jobban, minthogy számosán foglalkoznak értékesítésével. Elsősorban az akvaristák vásárolják a másik parányi állatkái, a tubifexet, az üvegedényekben tartott aranyhalak táplálására. Lelőhelye elsősorban a Sajó medre. Az orsóféregnek is nevezett parányi élőlényeket is szárítva hozzák forgalomba. Az engedélyt erre is már kiváltották, s mihelyt a víz hőmérséklete megengedi, a fogását is megkezdik. Szemesnek áll a világ — tartja a közmondás, s aki nem restelli, ilyen foglalkozásból is pénzhez juthat. kel, ügyeltünk a szállítások jobb szervezésére és a fogyóeszköz-felhasználásra. A jobb minőségre törekedtünk a szarvasmarha-vágásoknál. A tojás átlagára kedvezőbb lett. mint amire számítottunk, eredményes volt a tojásexportunk. s az'almát is sikerült jobban értékesítenünk. Csaknem hat millió liter tejet adtunk el a tejipari vállalatnak. Termelési értékünk nagy részét az állattenyésztés adja. A 3400 darab szarvasmarha közül 1300 tehén aa tejet, s baromfitelepünkön 50 ezerrel bővítettük a férőhelyek számát. A tervezett 16 millió forint nyereséget elérte a Nagymiskolci Állami Gazdaság. igényelne. Ezt az összeget azonban jelenleg nem lehet előteremteni. Hogy a lakosság kenyérellátása a majdani rekonstrukció idején is zökkenőmentes maradjon, feltétlenül szükség van egy új kenyérgyártó gépsorra, és az azt befogadó toldalék üzemcsarnok létesítésre. A vasgyári üzemünk rekonstrukciójának befejezéséhez ugyanakkor — a rendelkezésünkre álló 8 millió forinton kívül — további két-há- rom millió még kellene. A megyei tanácstól kapott 15 millió tehát csak arra lesz elegendő — talán! —, hogy a killiáni kenyérgyár új technológiai gépsorát megvegyük, s az üzemcsarnokot kibővítsük. A vasgyári pékáru-üzemre ebből bizony nem jut— Említette, hogy két évvel ezelőtt készült a killiáni kenyérgyár rekonstrukciójának terve. Az akkori kalkuláció fedi az ideit? — Egyelőre még ezt sem tudjuk, hiszen a gépek és berendezések, de az építőanyagok árai is 'jelentősen megváltoztak azóta. Mindenesetre most, hogy valamiféle fedezetet már legalább fel tudunk mutatni, újra kell készítenünk a kalkulust. Csak ezek után derül ki tehát, hogy mire futja majd a T5 millióból. (r) Még csak hetedikek voltunk 1982-ben a 95 magyar város közül a 10 ezer lakosra jutó, ismertté vált bűncselekmények alapján, 1986- ban pedig alaposan előrébb rukkoltunk, a második helyre. Ez a tény akkor is elgondolkoztató, ha tudjuk, hogy 1986 a bűnözési adatok tengerében országosan is hullámhegynek számít. Dr. Hadler Ferenc, 'a Városi Ügyészség vezetője ugyanakkor elmondta, hogy a tavalyi év városi eredményei jóval kedvezőbbek: az előzetes számítások azt mutatják, hogy Miskolcon 28 százalékkal csökkent az ismertté vált bűnesetek száma. Ugyancsak jelentős a csökkenés két meghatározó jelentőségű bűncselekménytípusnál: a vagyon elleni és az erőszakos garázda jellegű bűncselekményeknél. Mérséklődött a bűnelkövetők száma is, de kisebb arányban. • HATÉKONYABB RENDŐRSÉG Dr. Hadler Ferenc óva intett attól, hogy a vitathatatlan eredmények elismerése mellett eltúlozzuk a statisztikai adatok mutatta változásokat. Messzebbre visz- szatekintve egyértelműnek látszik, hogy a bűnözés ugyan hullámzó módon növekszik és csökken, de a kirajzolható tendencia a bűn- cselekmények számának folyamatos emelkedése. A városi főügyész egy kérdésre válaszolva úgy látta: 1986 bűnözési hullámhegyét Miskolcon többek között az is okozta, hogy a rendőri szervek jócskán javították munkájuk hatékonyságát. Másrészt pedig sok olyan nagy ügy volt, ahol néhány bűnelkövetőre rengeteg bűncselekmény jutott — például 100-as nagyságrendben okirathamisítás. Azt is ‘mondhatjuk, „ hogy a ’86-os kemény bűnüldöző munka eredményei térülnek meg a ’87-es statisztikai adatokban. • MEGVÉDIK A MAGUKÉT Dr. Káló József városi rendőrkápitány inkább a jövővel foglalkozott. Keményen és őszintén fogalmazott, amikor azt mondta, hogy igen nehéz helyzet elé nézünk a szaporodó gazdasági gondok miatt. A munkaerő-felvételnél már most erősen válogatnak: a büntetett előéletűek, a szakképzet- lenek, a cigányok nehezen jutnak munkánoz. Az elmúlt években ráadásul kialakult egy olyan réteg a városban, amelyik a bűnözésből él. Ez még ugyan Tanácsokat és recepteket kaplak Szülők fóruma Az a száz szülő, aki részt vett szerdán az a vasi 3. Számú Általános Iskolában a számukra rendezett fórumon, sok megfontolandó tanácsot kapott. Az egészséges életmódra nevelés érdekében dr. Bánfalvy Sarolta gyermek- íogász-főopvos _ tartott előadást a helyes fogápolásról, majd Szemcsakné dr. Kovács Éva gyermekorvos azokról az okokról beszélt, amelyek lelki és testi panaszokat okozhatnak a gyerekeknek. Horváth Józsefnétől, a Gyermekegészségügyi Központ diabetikusától pedig a helyes táplálkozásról kaptak jó tanácsokat. Gödrök a Ssentpéteri kapuban Telefonkábeleket fektetnek le S ezekhez helyben ötleteket is kaptak, sőt recepteket is, mert a Miskolci Hütőház, a tejipari vállalat és a Mátra Füszért szakemberei kóstolóval egybekötött árubemutatót rendeztek az iskolában. nem szervezett alvilág, de ahogy a rendőrkapitány fogalmazott: sok kis bűnözőből előbb-utóbb kinőnek a nagyok. A rendőrkapitány szólt arról is, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a meglepetésszerű utcai támadások, rablások. A rendőrség azonban megfelelő intézkedéseket tett, és ennek az eredményei már tapasztalhatók is. Dr. Káló József a hatékony rendőri, bűnüldözői munka mellett abban látja a bűnözés elleni küzdelem legjobb esélyeit, ha az a bizonyos sokat emlegetett társadalmi összefogás valóban működik. Ennek most már a formái is gazdagodnak: ezért ösztönzik az önkéntes vagyonvédelmi egységek, bűnmegelőzési csoportok létrehozását a lakóterületeken. • A KORRUPCIÓ ELLEN Dr. Juhász József, a városi tanács vb-titkára szót ejtett a korrupciós ügyekről is, amelyek érintették a közelmúltban a városi tanácsot is. Minden esetben mi magunk kezdeményeztük a vizsgálatot, „házon belül” derítettük ki a visszaéléseket — mondta — és azóta kemény és határozott intézkedéseket tettek az elkövetők ügyében és a megelőzés érdekében. A vb-titkár azonban arra is felhívta a figyelmet: a korrupció veszélye mindaddig fenyeget, amíg a városban az igények és a lehetőségek Között komoly szakadék tátong — például a lakáselosztásban —. ezért a szigorú belső ellenőrzés mindennapos feladat marad a jövőben is. a vitából még egyetlen, de fontos mondat: a garázdák megfékezésében, bűnözök elfogásában tettleg is segítő állampolgároknak nem kell tartaniuk attól, hogy büntetőjogilag felelősségre vonjál« őket. (k—ó> Tégla Tolt a kétncnylynkbaa Megvizsgálják, ki a felelős A Szcnlpcteri kapuban elöknek mostanában gödrökön át kell bukdácsolniuk. A húszemeletes toronyház előtt mély árkok tátongnak, iégkalapácsok dolgoznak, munkások vezetéket fektetnek. A Közlekedési és Metró- építő Vállalatnál megtudtuk: postai alépítmény készül. Üj telefonkábeleket fektetnek le. Nagy figyelmet igényel ez a munka, hiszen óvatosan, a régi közművekre vigyázva kel| dolgozni. A gépeket ezért csak ritkán használhatják az építők; jórészt kézzel ássák ki a gödröket. A kábelfektetés azt jelenti, hogy több lesz a telefon. Á Miskolci Postaigazgatóság beruházási osztályán megtudtuk: ez a munka része a miskolci hálózatbővítésnek. Bár a húszemeletes toronyház előtti gödröket már a tavasz- szal betemetik, városunk több pontján még dolgoznak majd az új hálózaton az építők. Három év múlva, 1991- ben kapcsolják be ezeket a kábeleket az új 30 ezres kapacitású távbeszélő központba. ft Jf 5^ Három év múlva adják át az új regionális távbeszélő- központot. Ahhoz azonban, hogy ezt a határidőt tartani tudják, a KÉV-Metró szakembereinek már most kábeleket kell fektetniük. Négyszázmillió forintért készül új telefonhálózat városunkban. A Szentpéíeri kapuban tavasszal végeznek a munkával. (Fejér Ernő felvétele) Újra meleg van a Szemere utca S. számú ház földszintjén, s aligha kell attól tartaniuk az itt élőknek, hogy ismét a fejükre szakad a konyhaszekrény. Mint a szerdai számunkban megírtuk: Engelthaler Istvánék kérésére jártunk szombaton a felújított épületben. Nem tudtak ugyanis fűteni, mert a kéménylyukon visszaömlött a lakásba a szénmonoxid; a háziasszonyra pedig rászakadt a konyhai faliszekrény. A két és fél évi távoliét utáni visszakapott lakásuk számos más apró hibája is elkeserítette őket. Szerda délután ismét elmentünk a helyszínre. A lakókon kívül ott voltak a kivitelező, a Miskolci Építőipari Vállalat, s a megbízó, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat képviselői is. Láthattuk, hogy újra lobog a falikazán égőin, s a pénteken leszakadt szekrény, megerősítve ismét a helyére került (alulról még deszkával is megtámogatták). Az apróbb hibák közül is orvosoltak néhányat, s a továbbiak reparálására ígéretet (tettek. A szakemberek egybehangzóan állították, hogy a hibáknak ilyen sorozata — ottjártunkkor, tragikomikus slusszpoénként, még be is áztak Engelthalerék (a vízvezeték javítását már megkezdték a mesterek) — még akkor is nehezen fordulna elő, ha szándékosan terveznék így el. A kéménnyel az átvételnél még semmiféle gond nem volt, a szükséges mérések után kiadták az üzembe helyezéséhez szükséges engedélyt. Zavartalan volt a hetekig tartó próbaüzem is. Csak ezután kerülhetett — egyelőre még nem tudni, milyen titokzatos módon — a kéménybe néhány fél tégla, elzárva a füst útját. A szekrényről sem láthatták előre, hogy leszakad — mondta a MIK képviselője. Terhelés nélkül vették át, s a hibát csak akkor fedezhették volna fel, ha a műszaki ellenőr éppen akkor tartózkodik a helyszínen, amikor rögzítik a szekrényt. Az ingatlankezelő vállalat hamarabb is kijavította volna a hibákat — a kivitelező költségére —, ha időben értesül róluk. (Akinek hasonló panasza volna, azt ajánlják: hívja fel az 51-078-as telefonszámot.) A MIÉP-nél vizsgálatot kezdtek annak megállapítására, hogyan forduhatott elő ekkora hanyagság. Reméljük, hogy ennek eredményéről hamarosan beszámolhatunk, mint ahogy azt máris közölhetjük: Engelthalerék kárát vita nélkül megtérítik, (bujdos)