Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-24 / 45. szám
3)c Ceruzababot válogatnak exportra. Üj exportpiacok, tetszetősebb csomagolás Kísérletesik a hűtöhás Hasábburgonya a McUonald's-nak Két hónap a* önállóság útján még kevés ahhoz, hogy nagyobb eredményekkel büszkélkedhessen a Miskolci Hűtőipari Vállalat. Mindenesetre már tavaly elkezdték az önálló tervezést, senki sem várt a központi utasításokra. ♦ Mennyire korszerűek a Hűtőház berendezései? — kérdeztem Somos Miklós főmérnöktől. — A legtöbb gépünk több mint tízéves, fokozatosan gondoskodunk a cseréjükről. A hasábburgonya-feldolgozó sorunk korszerűsítése ez év augusztusában fejeződik be, s akkor igen jó minőséget tudunk adni. Tavaly nj'Olc millió forintot fordítottunk a fejlesztésekre, s ezért újabb hűtőszállító autókat, targoncákat, szártépő és kockázógépet vettünk. Exportbővítő hitellel a domosz- lói téesszel közösen a termőhelyen létesítettünk málnafagyasztót. Így addig sem romlik az áru minősége, amíg beérkezik a hűtőházba. Szabolcsban’ is van már részesedésünk, egy gyorsfagyasztóban; málnát, szedert, szamócát és ribizlit tudunk itt rögtön a szedés után lehűteni. ♦ Milyen újabb exportpiacokat keresnek? — A kialakult kapcsolatok mellett, új termékeinknek keresünk piacot, a svéd Food- impex és az NSZK Wulff kereskedelmi . vállalatokon keresztül. Kedvezőek voltak tárgyalásaink egy holland gyárral Is, nekik brokkolit és zöldborsót, vegyesfőzeléket szállítunk majd, kisebb adagokban. Ma már nemcsak a külföldi vevők, hanem a hazai vásárlók is igényesek a csomagolásra, ezért új, tetszetős dobozokban fogjuk forgalomba hozni áruinkat. \ ezetői fogadóóra ♦ Kísérleteznek új termékekkel? — A legérdekesebb kísérletünk a sütőtökkel történik: megvizsgáljuk, hogyan viselkedik a fagyasztott csemege, amikor a sütőbe helyezik. Elsősorban a gyermekélelmezésnél szeretnénk felhasználni. A brokkoli elkészítése is sokféleképpen történhet: igen magas az A- és C-vitamin tartalma, ezért kelendő külföldön. ♦ Tavaly igen gyenge volt a hazai burgonyatermés. Hogyan tudják előteremteni a hasábburgonya- gyártáshoz szükséges meny- nyiséget? — Most igen keveset gyártunk ebből a termékből. Dé a szerződéseinket már úgy kötöttük, hogy — ha az időjárás is megfelelő lesz — akkor elegendő legyen az új Égnék a A jogszabály A környezetet csúfító roncsautók elszállításáról számoltunk be a napokban. A cikk megjelenése után egy olvasónk tanácsunkat kérte: hogyan juthatna a Majálispark bejáratánál álló Ikarushoz? Kisszövetkezete ugyanis vevő volna a Jármű- maradékra, amiből saját Ikarusuk hiányzó részeit pótolhatnák. Kiderült: nemcsak ez a kisszövetkezet kíváncsiskodik hasonló ügyben. Magán- személyek is bekopogtak már a miskolci közterület-felügyeletre. Legutóbb például a lapunkban fényképen is bemutatott 850-es Fiat után érdeklődtek. Hiába. Garad Istvántól, a felügyelet vezetőjétől tudjuk, hogy az elhagyott tárgyakat 3—6 hónapig kell megőrizni. * A belső szállításokhoz új targoncákat vásároltak. (Fejér Ernő felvételei) gépsorok működtetéséhez. Már tavaly megkötöttük a termelőkkel ezeket a megállapodásokat. Ha befejezzük a gépek korszerűsítését, akkor olyan minőséget tudunk gyártani, ami a McDonald's cég hálózatában lesz kapható. (vadas) ronil is nern engedi levonják az őrzés havonta «20 forintos költségét, valamint a beszállítás diját. Ha marad valami, azt elkülönített számlán öt évig kötelesek őrizgetni, hátha jelentkezik érte az autó tulajdonosa. Persze az egész hercehurca megelőzhető lenne, ha nemcsak rendszám szerint lennének nyilvántartva az autók. Ha ugyanis nincs rendszám, az alváz száma alapján már nem lehet a tulajdonos nyomára bukkanni. Ha tehát valakinek múlhatatlanul szüksége van egy szemre hasznavehetetlen autóra, az a legegyszerűbb, ha saját maga próbálja kinyomozni a tulajdonost. A Miskolc Megyei Városi Tanács mai, meghosszabbított ügyfélfogadási napján ár. Kovács László tanácselnök a hivatali helyiségében fogadóórát tart 16 és 18 óra között. A „felelős őrzésre vonatkozó előírások” alapján járnak el, amikor nem közvetlenül a MÉH-telepre viszik a gyakorta már teljesen hasznavehetetlen járművet. De ha letelik az idő, már eladhatják az autót. Az ezért kapott összegből Ám ha a hivatalos utat választja, akkor bizony várakozhat fél évig, hiszen addig a város köteles a Nádasréten őriztetni az autót. Változtatni kellene a rendeletén! B. A, A tanácsok pártirányításának tapasztalatai Legyenek gazdái telep ülésüknek A párt politikájának a tanácsok tevékenységében való következetes érvényesülése jelentős tényező a párt általános politikájának megvalósulása szempontjából is: új és új hajtóerőket teremt a közös cselekvés helyi újratermelődéséhez, szélesíti a politika bázisát, erősíti a párt iránti bizalmat. Mindez azonban csak akkor jön létre, ha az Irányító párt- szervek képesek megújítani tevékenységüket, gyorsan és rugalmasan alkalmazkodnak a változó körülményekhez, ha irányító. mozgósító módszereiket, eszközeiket, politikai stílusukat — a bevált elvek megőrzése mellett — felfrissítik. Az elmúlt években jelentős változások következtek be a közigazgatásban, a politikai intézményrendszer fejlődésében. Átalakult a köz- igazgatás rendszere, megszűntek a járások, kialakult a városkörnyéklség, erősödött — az önállóság fokozása mellett — a helyi tanácsok egymásrautaltsága, megalakultak az elöljáróságok. A felsoroltak és a politikai munka folyamatában szerzett egyéb tapasztalatok szükségessé tették, hogy a Miskolc Városi Párt-végrehajtóbizottság elemezze az e munkára vonatkozó határozata végrehajtásának helyzetét. s ezzel egyidöben útmutatást adjon a pértirányítás eszközeinek és módszereinek korszerűsítésére, hatékonyabbá tételére. A reális helyzet- elemzést elősegítette, hogy előzetes vitát folytattunk a népfrontaktívák, a tanácstagok, a tanácsi tisztségviselők széles körével, akik véleményt mondtak, hasznos javaslatokat tettek a továbblépés érdekében. TANÁCSTAGOK KOMMUNISTA CSOPORTJAI Az elmúlt időszakban a tanácsok munkájának pártira- nvitását a párt azonos szintű szervei végezték, rendszeresen tárgyalták a tanácsi tevékenység különböző területeit érintő témákat. A meghatározott célok, a megfogalmazott határozatok beépültek a tanácsi tevékenység gyakorlatába. Azonban elsősorban községi szinten több helyen még gondot okoz az elvi irányítás és az operativitás határának, illetve helyes arányának eldöntése. A beszámoltatás mellett az ellenőrzés más módszereit alig alkalmazzák. A tanácsok tevékenységének pártirányftásában jelentős szerepe van a kommunista tanácstagok felkészítésének, segítésének, tájékoztatásának. Általánosítható tapasztalat, hogy sem a városban, sem a községek többségében nem építünk eléggé a tanácstagok kommunista csoportjaira. Az irányító pártszervek határozatai, állásfoglalásai nem, vagy csak áttételesen jutnak el a párttag testületi tagokhoz, nincs, illetve kevés az információjuk a rájuk vonatkozó párthatározatokról, munkájuk megítéléséről. A párttag tanácstagok túlnyomó töDbsége fontos pártmegbízatásnak tekinti e*t a munkáját, azonban munkahelyük pártszervei és -szervezetei — néhány kivételtől eltekintve — nem segítik é6 nem kérik számon közéleti tevékenységüket. MUNKAFEGYELEM, MUNKAMORÁL A tanácsoknál folyó káderéi személyzeti munka a pártszervek és -szervezetek fontos feladatát képezi. A káderhelyzet a városban megfelelő, a községekben azonban nem kielégítő. A járások megszüntetésével nem következett be a várt minőségi javulás a községekben. Az anyagi kondíciók sem segítik a kvalifikált., az önállóság növelésével fokozódó vezetői követelményeknek megfelelő káderek átirányítását. Évek óta állandó mozgás tapasztalható a községi tanácselnökök és vb-tltkárok között, s ez a helyi ügyintézés gondjait szaporítja. A tanácsi apparátusok munkafegyelme, munkamorálja javult, de még nem kielégítő. Az elmúlt években szaporodott a fegyelmi és bírói úton felelősségre vont vezetők és dolgozók száma, ami a körükben végzett nevelő munka hiányosságaira és a kiválasztás gyengeségeire utal. Tovább nőtt a tanácsok szerepe és felelőssége a politika helyi alakításában és végrehajtásában. A hatáskörök eldöntött és részben végrehajtott decentralizálását azonban nem követi megfelelő ütemben a népképviseleti-önkormányzati elemek kibontakozása, a nagyobb önállóság a terület- és településfejlesztésben, a lakosság szükségleteinek kielégítésében. A nagyobb önállóság és öntevékenység feltételei csak lassan alakulnak ki, nem fejlődnek a jogkörökkel azonos ütemben. Községeink nagy része úgy érzi, hogy érdekelnek érvényesítésére, tervei megvalósítására és a hatáskörök gyakorlására nem mindig van lehetősége, ahhoz az illetékes szakigazgatási szervektől sem kap kellő ösztönzést és segítséget A legutóbbi tanácsválasztások eredményeként tanácsaink testületi munkájának színvonala — területenként eltérő módon — fejlődött, Intenzívebbé és némileg nyitottabbá vált. Az ülések aktívabbak, pezsgőbbek, élénkeb- bek, korszerűsödtek munka- módszereik. Emellett még mindig túlzott mértékű a tanácstestületi hatáskörök gyakorlásának átruházása a végrehajtó bizottságra. Nincs megoldva a testületi ülések nyilvánossága sem. A TERÜLETFEJLESZTÉS Fö CÉLJAIT A végrehajtó bizottság a tapasztalatok ismeretében megjelölte az elkövetkezendő évek feladatait is. Hangsúlyozta, hogy a politikai intézményrendszer korszerűsítése, a társadalmi-gazdasági kibontakozás helyi feladatainak sikeres megvalósítása, a szocialista demokrácia elmélyítése és kiszélesítése azt Igénylik, hogy a pártírányí- tás módszerei és eszközei korszerűsödjenek, hatékonyabbá váljanak. Ezért a tanácsok minden szintjén a pártirányítás elvi- politikai jellegét szükséges erősíteni. A politikai irányításban a hangsúlyt — az önállóság és a hatáskörök tiszteletben tartása mellett — a tanácstestületekre kell helyezni. A pártszervek és -szervezetek feladata elsődlegesen a tanácsi munka, a terület- és településfejlesztés fő céljainak és irányainak meghatáíozasa, az erre vonatkozó javaslatok, irányelvek kidolgozása. A tanácsokat irányító pártszervek és szervezetek tegyék rendszeressé és szervezetté a kommunista tanácstagok tájékoztatását, a velük folytatott eszmecserét. Segítsék elő, hogy megismerjék a párttestületeknek mindazokat az elhatározásait, állásfoglalásait, amelyek a terület- és településfejlesztéssel. a gazdálkodással, általában a tanácsi munkával ösz- szetüggnek, illetve amelyek tanácsi feladatot határoznak meg. Biztosítsák, hogy a lakóterületi pártszervezetek a területpolitikai szempontok. figyelembe vételével részt vegyenek a tanácsok pártirányításának feladataiban. A munkahelyi pártszervezetek pedig rendszeresen értékeljék a tanácstagok pártmegbízatásként végzett munkáját, segítsék közélett tevékenységüket. DEMOKRATIKUS FÓRUMOK Az Irányító pártszervek és -szervezetek támasszák követelményként, hogy a tanácsi vezetés és az apparátus a tanács és a lakosság kapcsolatainak további szélesítése érdekében fejlessze tovább a közéleti demokratikus fórumok működését. Fordítsanak fokozott figyelmet a tanácstagi beszámolók, a falugyűlések felkarolására, a lakosság igényeinek megismerésére. Miskolcon széles körű vélemények és javaslatok ismeretében szükséges áttekinteni a tanácskozási központok működését, feladat- és jogkörük továbbfejlesztésének, bővítésének lehetőségeit. Célszerű lenne ennek több alternatíváját — városi elöljáróság, város-körzeti tanácstagi csoportok stb. — vitára bocsátani. Biztosítani kell a tanácsi testületi ülések nyilvánosságának feltételeit, s olyan tájékoztatási rendszer kialakítása szükséges, amely lehetővé teszi a tanácsi testületek elé kerülő témákról, az ülésekről, a vitáról és a döntésekről való rendszeres és időbeni tájékoztatást. Irányító munkájuk során hatékonyabban segítsék elő a helyi önállóság növekedését, az önkormányzati vonások kiteljesítését. Részesítsék politikai támogatásban a feladat- és hatáskörüket önállóan, felelősen gyakorló tanácsi szerveket és vezetőket. Ösztönözzék jobban a tanácsok gazdasági vállalkozásait, a tanácsi és nem tanácsi szervek együttműködésének továbbfejlesztését. Legyenek serkentői a települések közötti koordinációnak, a térségi gondolkodás és cselekvés erősítésének. GYORSABBAN, SZAKSZERŰBBEN A pártirányításban olyan módszerek alkalmazására van szükség, amely elősegíti, hogy javuljon az állampolgári ügyintézés minősége, szakszerűsége, gyorsasága, kulturáltsága. Az ügyintéző apparátus tevékenysége fontos közhangulatot befolyásoló tényező, ezért fontos politikai érdek, hogy érzékelhető javulás következzen be a lakosság ügyeinek intézésében, a bürokrácia visszaszorításában. Ehhez hatékonyabb káder- és személyzeti munkára van szükség, mert csak így biztosíthatók jobb személyi feltételek a mai követelményeknek megfelelő tanácsi munkavégzésben. A végrehajtó bizottság támogatja és igényli, hogy területükön a tanácsok tényleges gazdái legyenek a település életének, meghatározó szerepet játsszanak a terület- és településfejlesztésben, az életkörülmények alakulásában, tovább növekedjen önállóságuk, s a fettételek megteremtésével bővüljenek gazdasági lehetőségeik, ösztönzi, hogy a tanácstestületek az eddiginél nagyobb mértékben váljanak a nyílt politizálás, az érdekviszonyok megjelenítésének és a közérdek alapján történő összehangolásának fórumává- A pártlrányítás heiyi feladatainak megjelölése e célok elérésit szolgálja. SIMON TIBOR az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága osztályvezetője