Déli Hírlap, 1988. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-28 / 22. szám
*ÄCVnr MLSZ kötvény \ toLdnzgatáshoz ‘ k/ foltozgatáshoz ESZMEI ÉRTEKE \ iooooo o Etje a miskolciaké a szó Szombatoii nyit a Barlangiürdő Rossz, és más használja Egy platán iáért A Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában a minap láttam egy gyönyörű ősplatánt. A natalmas ía, sajnos, halálraítélt. A törzs egy része kiégett,. Véleményem szerint gondos kezeiessel megmenthetnék az arra hivatottak. Mindenképpen megérné a fáradságot, s még az esetleges költségeket is, hiszen egyik dísze a szép parknak. K. B. Miskolc, Kun Béla út Ezek után ismételt reklamálásomra a szervizvezetö felajánlott újabb két időpontot, amiket utazásom, illetve a munkám miatt nem tudtam elfogadni. így a televízióm, noha átalánydíjas, azóta is rossz. Közben értesültem róla. hogy a vállalat 1987-tel jó évet zárt. És a hírnév, az vajon nem fontos? (Teljes név és cím a szekesztőscgben) A Budai Nagy Antal utca lakói nem először teszik szóvá lapjukban konténeres bánatukat A konténerünk időtlen idők óta rossz, megviselt állapotban van. Szinte csoda, hogvan tudják a kukások kiüríteni. (A Kiss tábornok utca felöli rész kapott három új konténert, nekünk maradt a régi . ..). De talán még ennél is bosz- szantóbb. hogy a környék üzletei is a mi konténerünket használják. Teledobáliák üres dobozokkal, s egyéb hulladékkal. Mire a lakók ki szeretnék önteni a háztartási hulladékot, a konténer rendszerint már dugig telt. Az eredmény: hosszan- kodás és egy csomó szemét a konténer mellett... Ez ügyben már a MIK intézkedett. ám a közületek csak egy-két hétig nem hordták ide a hulladékot. Aztán visz- szatért g régi rend. akarom mondani rendetlenség. S. Dávidné Miskolc Budai Nagy Antal utca N. B. (Miskolc): Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Adófelügyelősége a közelmúltban a Stadion utcából a Selyemrét u. 1. szám alá költözött. az építőipari szakközépiskola épületébe. (Ha a Tiszai pályaudvar felé megyünk, az aluljáró után mindjárt jobbra.) K. I. (Miskolc): A fegyveres erők és fegyveres testületek so-, rozott állományú tagjainak első tényleges, továbbá a tartalékos szolgálatának idejét a munkaviszony szempontjából szolga lau Időként kell figyelembe venni. Félévenként szifonfejet? HOGYAN VÁLTOZTAK AZ ÁTALÁNYDÍJAK? „Televíziónk javítására átalánydíjas szerződést kötöttem a Miskolci Villamoskészülék-javító Kisvállalattal, közismertebb nevén a VIL ÉSZ-szet. A napokban szerződésmódosítást közlő levelet kaptam, amelyben ár- emeiésröí van szó. Emelhe- tik-e az árat a VILLKÉSZ- nél?” - kérdezi P. I., miskolci olvasónk, akinek Ke- resztury Katalin gazdasági vezető válaszol. — A 37/1987. (X 12.) MT számi! rendelet, valamint az adóreformmal összefüggő árváltozásokról szóló 41T987. (X. 13.) MT számú rendelet alapján szolgáltatási díjainkat a kötelezően előírt árindex szerint 12.5 százalékkal, az így megemelt diiat — általános forgalmi adó címén — további 15 százalékkal kellett növelnünk. Ennek alapján változtak meg 1938. január 1-jétől átalánydíjas szolgáltatásaink díjtételei, amelyeket egyébként még befolyásol az is, hogy hány éves készülékről van szó. így például egy. 10 évnél fiatalabb Vfekete-fehér tévékészülék átalánydíja 52 föriht. de ha a készülék 10 évnél öregebb, már 65 forint havonta Ugyanígy: a 4 évnél fiataiabb színes tévékészülék átalánydíja 180 forint, ha viszont a készülék 4 évnél idősebb. akkor már 220 forint havonta. Annyit hadd tegyek még hozzá: ha valaki a megemelt díjtételek alapján nem tart igényt az átalánydíjas javítási szolgáltatásainkra, a szerződést ajánlott levélben kell felmondania. Szóban, telefonon, de még személyesen sem fogadunk el szerződésbontást. Befejeződött a tapolcai Barlangfürdő szokásos januári felújítása. Tegnap már csak a takarítók dolgoztak, hogy a szombati nyitásra minél ragyogóbb tisztaság fogadja a jür- dőzöket. A felújítási munkákat a miskolci vízművek saját dolgozóival végeztette, így kevesebbe került, s a korábbiaknál jobb volt az ellenőrzési lehetőség is, ami által viszont a minőség javult. Felvételeinken még a felújítíásban résztvevők láthatók munka közben. A hírnév is fontos Tavaly elromlott az átalánydíjas televízióm és a gáztűzhelyem. (Miért is ne egyszerre...?) Bejelentettem javításra a gáztűzhelyt, amit december 31-re vállaltak. Mivel dolgozom, erre a napra kértem a Győri kapui tévé^zerviztöl is a kiszállást. Gondoltam, így egy nap fizetett szabadsággal megúszom az egészet... A szerviz azonban csak 30-ára vállalta a javítást, mondván, másnap leltározniuk kell. Megjelölték a közelebb: :dőpontot is, 8 és 12 óra között. Haza is mentem, s mikor már tíélfelé járt az idő, felhívtam a szervizt. A telefont felvevő höigy közölte velem, hogyha megbeszeltük az időt, minden bizonnyal ki is jönnek a szerelők, csak várjak türelemmel. Várhattam... Másnap jóleső érzés volt számomra a Tigáz szerelőinek pontos megjelenése. Ók hívták fel figyelmemet a bejárati ajtón lévő cetlire, amely igazolta, hogy a tévészervizesek is jártak nálam. Papírjukon ez állt: „Tv-szerviz. 1987. XII. 28.” Január 4-én ismét bejelentettem a készüléket, s a vezetővel közöltem észrevételeimét. A szerelők újabb kiszállását január 9-re, szombatra kértem, mivel nem volt módomban szabadságot kivenni. Vártam őket, majd ismét felhívtam telefonon a szervizt, várjak-e, s ha igen, meddig? Ekkor újabb meglepetés ért. A vezető közölte, hogy január 6-án 8—12 óra között jártak nálam, vagyis 3 nappal a megegyezésünk előtt! Persze, hogy nem találtak ... Felfedező körútra indultam, hogy vajon hagytak-e papírt a szerelők? Nem hagytak. Viszont a bejárati ajtó keretére ceruzával ráírták: „Tv-szerviz.” Csak ennyit, dátumot, időpontot nem. Jó dolog a tábla A miskolciak napról napra figyelemmel kísérhetik a Tulipán-tömb felújítását. Örömmel nyugtázzuk a szemmel követhető változásokat, az előrehaladást. Jó ötletnek tartjuk azt is, hogy a forgalmas Széchenyi úti oldalon, a villamosmegállónál egy sok mindenről tudósító táblát helyeztek el. Erről megtudjuk, melyik vállalat melyik tervezője tervezte a felújítást, ki a kivitelező, ki az építésvezető, úgy vélem, ez egyfajta felelősséget is jelent a tekintetben, hogy a munka időben, és jó minőségben készüljön el. J. I. Miskolc Két év alatt két darab szódásszifont, illetve két darab szifonfejet kellett vásárolnom azért, mert a szifonfejben levő műanyag tuskó tömítőzár eltört, s éneikül használhatatlan a szifon. Természetesen szerettem volna tuskó tömítőzárat vásárolni, de sehol nem kaptam a városban. Kérdésemre a boltban azt válaszolták, hogy ne is kísérletezzek a beszerzésével, mert tavaly is hiánycikk volt. Szerintem, ha gyártanak és árusítanak szifont, alkatrészeket is kellene tartaniuk a boltoknak. Persze, ha az ipar nem szállít, ők sem tehetnek semmit. De vajon miért nem lehet megoldani egy ilyen egyszerű alkatrész gyártását? Lehet, hogy valamelyik termelőszövetkezet melléküzemága is gyártaná, ha biztatnák őket. Hilóczki Tiborné Miskolc, Oszip I. u. 14. III/4. ELSZÁLLÍTOTTÁK, rendbetették ",,A közhasznú munkavégzés keretében első ütemként a Szinva medrének és rézsűjének takarítását végeztük el. A kiszedett hordalékot és a városlakók által bedobált anyagokat valóban a parton helyezték el dolgozóink — ideiglenesen. Azoknál) elszállítása azonban folyamatosan történik. így például mikorra „A meder tiszta, a járda sáros” című olvasói levelük megie- lent. már rend volt a iár- dán. Egyben tájékoztatjuk Cnöki-! a-ré' ts, hogy a színház-udvarról megjelent fénv- kóben látható konténai ugyan a MIK tulajdonát képezte, azonnal intézkedtünut elszállítására, s a környezet rendbetételére.” (A választ Farkas Györgytől, a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat igazgatójától kaptuk.) * Olvasónk levelére Széni Nándortól, a miskolci város- gondnokság megbízott igazgatójától is érkezett válasz: „A Szinva medréből kiszedett hordalékot a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat valóban kicsit megkésve szállította el a Selyemrét térségében A panaszos cikk megjelenésének időpontjára kérésünkre a közterület-fenntartók a járdát megtisztították, amit január 15-én mi is ellenőriztünk.” Kötvény-mánia (Mező István rajza) a Maros: Űlenénel^ék Vorscerusltésere 500C Ft riTklttv a várost UletoHcívsk korséc, vsítésére 5000 Ft MlHI-KO ÍVEH'r kispénzű nyucjdóasoVnak Kötvény a kötvények tAw.oga fására 20000 Ft EZER FORtüT BARTÓK Af, kötvény í BRinrósúvA yffly/l " 4200 H fy ~l ■ ........ —I .. ■ MIW7W Mugiin^<nv..uw.r|-'KJ>».WÍWI Rovatvezető: Nyikcs Imre. — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pf. 39. — Tel.: 18-225. Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg 8— 14 óra között keressenek fel bennünket. Egy utca sorsa Körülbelül egy évvel ezelőtt hatalmas munkagépek jelentek meg a hazaink előtt. Szép iskolánk bejáratánál is, hogy „autósztradár á” alakítsák járdáinkat. Lebetonozták a szö- gclléseit, stabil feljárókkal látták el a magasabb részeit, hogy a legnagyobb jármüvek vezetői is otthonosan érezhessék magukat nálunk. Hamar megbarátkoztak, mert az engedélyezett 5 kilométeres sebesség helyett ”0—40-re is rákapcsollak. Csak úgy fröccsent a sár a játszóterünk bejárata előtt. Soha senki nem ellenőrizte őket. pedig de szép összegeket lehetett volna behajtani pénzszükös napjainkban... Akkor azzal vigasztaltak bennünket, hogy a Szinva- parti csatornahálózat kijavítása után azonnal lebontják az otromba tákolmányokat, és eredeti rendeltetésének adják át járdáinkat. A javítási munkálatokat néhány héttel ezelőtt befejeztek, de a KRESZ-lábiák még mindig megvannak. Az autósok továbbra is zavartalanul száguldanak. Leradírozták azt a járdaszakaszt is, ahová a gyerekek számára, évekkel ezelőtt közúti jelzőtáblákat festettek (amelyekről a Magyar Televízió is említést tett), hogy fegyelmezett közlekedésre oktassák őket. A járdáink most sárosak, piszkosak, játszóterünk füves részén is autók álldogálnak. Utcaseprőt csak szökőévenként látunk. (Nem is volna értelme a sepregetcsnek!) Lehangoló itt minden, különösen esős, sáros időben. Sokkal több figyelmességgel, gyors intézkedéssel helyreállítható lenne az eredeti állapot. Kun József tanár, Vászonfehérítő u. 6. szám Ki kellene tisztítani Ezekben a napokban sokat mérgelődnek azok, akik az úttörőparki végállomáson várnak a 24-es buszra. A megálló egy jelentős része ugyanis sáros, vizes. Ennek oka: az úttesten eldugult a lefolyó, a megállóba érkező járművek — bármennyire is óvatosak vezetőik — kerekeikkel felverik a járdára a vizet, a sarat. Lehet, hogy most ismét szárazabb időszak következik. Am. ha legközelebb esni tog, ugyanaz lesz a helyzet. mint most. Ezért kellene minél előbb kitisztítani a Lefolyót. U. T. Miskolc