Déli Hírlap, 1988. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-28 / 22. szám

Amerikai Ma reggeli telefon akadályok A szovjet államfő bejelen­tette, hogy az amerikai rész­ről emelt akadályok miatt bizonyos értelemben egy helyben topognak a két nagyhatalom gazdasági kap­csolatai. Gromiko ezt a ma­gyar 'származású, amerikai üzletember. Soros György előtt fejtette ki, aki alapít­ványt létesített, hogy előse­gítse szovjet szakértők egye­sült államokbeli látogatását. Tavasz a télben Továbbra is bolondját já­ratja velünk az időjárás. Enyhe reggelre ébredtünk, s mivel a Kárpát-medencébe továbbra is enyhe légtöme­gek érkeznek, napközben is tavaszi időre lehet számítani. Eső nem lesz. A hőmérsék­let csúcsértéke délután elér­heti a 8—10 fokot is. A csehszlovák és a nyu­gatnémet kormányfők prágai megbeszélésén tegnap listát cseréltek a két ország kö­zötti gazdasági, politikai és kulturális együttműködés fel­adatairól. Egyben megálla­podtak abban, hogy egy éven belül ellenőrzik azok meg­valósulását. A megbeszélése­ken Kohl és Strougal állást foglalt abban, hogy a két­oldalú kapcsolatok erősítése mindenekelőtt gazdasági té­ren szükséges.' Az FBI liberálisok után kémkedett Washingtonban most került nyilvánosságra, hogy a Szö­vetségi Nyomozó Iroda, az FBI, Reagan elnök első négy évében jogellenesen, 150 tár­sadalmi szervezetet tartott megfigyelés alatt. Az iratok­ból kitetszik, hogy a Szövet­ségi Nyomozó Iroda, melynek egyik feladata a kémelhárí­tás, liberális amerikai társa­ságokat is megfigyelés alatt tartott. A törvényellenes te­vékenység irányítója szoro­san együttműködött North alezredessel, az iráni—kontra botrány híres alakjával. Ed­wards, a képviselőház jogi albizottságának vezetője helytelenítette az FBI titkos megfigyeléseit és rámutatott: az amerikai törvények sze­rint, az iroda csak bűnügyek­ben folytathat nyomozást, és nem az a feladata, hogy az elnök politikai nézeteit tá­mogassa. A dokumentumok egyébként megerősítik azt a múlt évi sajtójelentést, amely szerint az, FBI betört egy ha­ladó amerikai szervezet iro­dájába. # Móthé Éva és Józsa Imre is azok között van, akik tegnap, a városi tanács vb-termében rendezett ünnepségen vehették át a Miskolci Nyár '87 rendezvénysorozatban nyújtott kimagasló művé­szi teljesítményükért adományozott emlékplakettet. (Tudósítás a 4. oldalon.) (Fejér Ernő felvétele) Az ötletek és a pénz pár­harca jellemezte a múlt évet is, noha a vállalatok a beruházási hiteikeietet nem merítették ki. A pénzintéze­tek ugyanis a jelenlegi hely­zetet konzerváló elképzelé­seket nem méltatták, okkal és joggal, jövedelmezőbb ágazatok fejlesztésére szán­ják a pénzt Az előadó azon­ban bíztatónak tartja jó néhány megyei vállalat idei indpló pozícióját. Az évek­kel ezelőtt megszokott ko­mótos év eleji tempóval szemben, magasabb fordulat- számon pörög a gazdaság. Elmondta, hogy értékes po­litikai tapasztalatra tett szert néhány gyárban járva. Sokan ugyanis tartottak at­tól, hogy az adórendszer be­vezetése visszahúzó erőként hat majd. Ennek viszont az ellenkezője igaz azoknál a vállalatoknál, amelyeknek bőven van tőkés exportmeg­rendelésük. Szólt arról a tervről, mi­szerint a mer"e komplex • A MÁV Miskolci Járműjavító Üzemének fö profilja a tehervagonok javítása. Elsősorban a MÁV megrendelésének tesznek eleget, de itt javítják a Lenin Kohászati Müvek és az Ózdi Kohászati Üzemek speciális teherkocsijait is. A MÁV javítási igénye az utóbbi időszakban megnövekedett, ami lehetővé teszi az üzem kapacitásának teljes kihasználását, sőt bizonyos értelemben fejlesz­tését is; újra munkásfelvételt hirdetnek. A javítás mellett nagy mennyiségű alkatrészt gyártanak, .szintén a MÁV részére. Ezenkívül vasúti forditókorongokat és kocsimosó-berendezéseket is ké­szítenek. (Fejér Ernő felvételei) Szörpben a vitamin keresett vitaminpótlók egyi­ke —, de holnaptó' már is­mét a hazai alapanyagú ször­pöket töltjük üvegekbe: mál­nát. szamócát és csipkét. Ezek napjainkban a legkere­settebbek: közülük a csipke­szörp tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Huszonkétfajta szörp készül nálunk, köztük almaié alapon ízesített gyü­mölcsszörpök. Akkora készle­tek állnak rendelkezésünkre, hogy ki tudjuk elégíteni a C-vitaminínséges idők keres­letét. sod-Abaúj-Zemplén Megvei Rendőr-főkapitányság veze­tője a közelmúltban átadott Miskolci Rendőrkapitány­ságra látogatott. A vendégeket dr. Kalo József rendőr alezredes, a kapitányság vezetője fogadta és tett jelentést a belügy­miniszternek. Dr. Horváth István megtekintette az ügyeletet, ahol a segélykérő­hívásokat fogadják, s irá­nyítják a járőrkocsikat, a járőröket. A belügyminisz­ter hosszan elidőzött az igazgatásrendészeti osztályon, és érdeklődött, hogyan ala­kul az útlevélforga’om. Schneider Lászlóné osztály­vezető elmondotta, hogy Miskolcon naponta átlagosan legalább kétszázan kérnek világútlevelet. S hogy min­den igényt minél gyorsabban kielégíthessenek, a szokott­nál is többen foglalkoznak a kérelmek feldolgozásával, in­tézésével. Tetszett a vendé­geknek, hogy amíg az útle­vélkérők sorban állnak, mag­nóról hallgathatják az új útlevéltörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseket, tudnivaló­kat. A belügyminiszter az épü­let megtekintése után talál­kozott a kapitányság vezetői­vel, ezt követően pedig lá­togatást tett a megyei taná­cson. ahol dr. Ladányi Jó­zsef tanácselnök tájékoztatta Borsod gazdasági eredmé­nyeiről. aktuális gondjairól. Dr. Hor vátli István tegnap késő délután visszautazott a fővárosba. XX. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM 1988 IANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,80 forint • • illést tartott a városi párt-vb TanácsaiSó A párt iránti bizalom je­le, hogy egyre többen for­dulnák segítségért, tanácsért a városi pártbizottsághoz Miskolc és a környék lakói közül. Számukra tanácsadó irodát létesítenek, amely áp­rilis elsején kezdi meg mű­ködését — határozott a teg­napi ülésén a városi párt­végrehajtóbizottság. Az a természetes, hogy a párttagok és a pártonkívü- liek egyaránt a munkahe­lyük vagy a lakóhelyük pártszervezetét keresik meg gondjukkai-bajukkal, hiszen ott ismerik jól a körülmé­nyeiket. Ám, ha ők nem tud­nának felvilágosítást vagy segítséget nyújtani, rendel­kezésükre áll majd a tanácsi­adé iroda. Munkanapokon, munkaidőben fogadják a közérdekű bejelentést, vagy akár panaszt tevőket a tár­iroiia alakul sadalmi munkatársaik, akik­nek körét vezetői, jogi, ál­lamigazgatási gyakorlattal rendelkező szakértőkkel bő­vítik. Ök Vizsgálják ki a le­vélben érkező bejelentéseket is. A párt- és tömegszerve­zetek osztálya gondoskodik majd á tanácsadó iroda hathatós működéséről, amely­hez hasonló már funkcionál Debrecenben, s tapasztalata­ikra építenek Miskolcon is. A városi párt-vb megtár­gyalta a tanácsok pártirá­nyításáról és -ellenőrzéséről készült jelentést, és javasla­tot fogadott el a további fel­adatokra. Intézkedési tervet készített a pártvezetőségek egy testületes pártbizottsá­gokká történő átalakítására, és szervezeti-személyi kér­désekben döntött. (Folytatás a 6. oldalon) Dudla József, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Párt- bizottság első titkára fogad­ta és köszöntötte tegnap rég­gé! dr. Horváth István bel­ügyminisztert a pártszékház­ban. A belügyminiszter dél­előtt a kormányzati munka korszerűsítéséről, reformjá­ról, és az ezzel kapcsolatos feladatokról tartott előadást a miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem tanárainak. A tartalmas, aktuális tár­sadalmi gondokkal foglal­kozó tájékoztatót dr. Kovács Ferenc, az egyetem rektora köszönte meg, és kérte a jelenlevőket, tegyenek fel kérdéseket az előadással kapcsolatban. Hosszan tar­tott a belügyminiszter és az egyetemi oktatók szinte fó­rumszerű találkozója. Délután dr. Horváth Ist­ván belügyminiszter, Dudla József, a megyei pártbizott­ság első titkára, dr. Ladá­nyi József, a megyei tanács elnöke és ár. Túrós András rendőr vezérőrnagy, a Bor­4 népfront tanácskozásán hal tol tűk: Komplex gazdasági stratégiát dolgoznak ki H u A népgazdaság egészébe beleágyazva, a korábbi gaz­dasági és politikai vissza­húzó erőket is elemezve tar­tott tájékoztatást megyénk gazdaságáról és az idei fel­adatokról a Hazafias Nép­front B.-A.-Z. Megyei Bi­zottságának tegnapi ülésén Szűcs Erika, a megyei párt­bizottság titkára. Az össze­függéseket kitűnően láttató előadás egyik leghangsúlyo­sabb része az volt, hogy megyénk iparának és me­zőgazdaságának miként le­het és kell megragadni az új gazdasági szabályozók ad­ta lehetőségeket. gazdasági stratégiáját akar­ják kidolgozni, rávilágítva a mélyebb összefüggésekre is. Mert az iparnak, a mezőgaz­daságnak a terület- és tele­pülésfejlesztésnek, az okta­tásnak, valamint a műszaki fejlesztésnek egészen rugal­mas foglalkoztatási formá­kig bezárólag szoros össze­függésben kell lenniük egy­mással. Ilyenkor télen sokféleképpen igyekszünk kielégíteni szerve­zetünk C-vitaminszükségletét. Egyebek mellett gyümölcsök­ből készült szörpöket fogyasz­tunk. Milyeneket készítenek most, s milyen a forgalom be­lőlük? — kérdeztük ma reggel telefonon Csorba Pált. az Erdei Termékeket Feldolgozó és Ér­tékesítő Vállalat 4. Sz. Üzem­egységének vezetőjét. — Ma reggel még narancs juice-t palackozunk — ez is a Miskolci medicina (CIKK A 3. OLDALON) Dudla József fogadta dr. Horváth István belügyminisztert a pártszékház elölt Egyetemi tanároknak tartott előadást Dr. Horváth István belüffyminiszler

Next

/
Thumbnails
Contents