Déli Hírlap, 1987. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
1987-12-05 / 283. szám
A DH és a Rutex közös tombolája Felöltözhet a Viktóriában Vásárlási utalványokat nyerhet A héten a Ruházati és Tex- tHkereskedelmi Vállalattal folytatjuk a tombolajátékot. A kivágott és kitöltött tombola- szelvényt a Rutex legismertebb mintaboltjába, a Széchenyi úton, a Sötétkapu mellett található Viktória ruhaszalonba kell elvinni december 10- én, csütörtökön déli 12 óráig. Szokás szerint ugyanott délután 2 órakor sorsolunk. A fö- dij egy 2000 forintos vásárlási utalvány, ám ezen kívül gazdára vár egy 1500 és egy 500 forintos utalvány is. Oláh Miklósné, a Rutex kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondotta, hogy most, a tombola idején, a szokásosnál nagyobb választékot kínálnak mintaboltjukban. Ezért érdemes ott alaposan körülnézni, ha majd elviszik a szelvényeket. Több szelvény, nagyobb esély! Próbálja ki a szerencséjét, egy lap áráért is felöltözhet. TaximTélapó Városunk magántaxisai Bem feledkeztek meg a gyerekek decemberi ünnepéről B Télapóról. A K.IOSZ Taxi rrvimien kisgyermekhez Mikulást küld. akinek szülei----6 ................... ma, vagy holnap felhívják a 38-000-es telefonszámot. A Mikulás-vendég mellett csomagot is kérhetnek. A KIOSZ Taxi mindkettőt-házhoz szállítja. Jégkorong OB I félbeszakadt a mérkőzés Ha a Télapó civilben... Debrecenbe lehet menni Nagy várakozás előzte meg tegnap a Miskolci Kinizsi— Jászberényi Lehel jégkorong- mérkőzést, hiszen mindkét csapatban szlovák vendégjátékosok szerepelnek. A Moharos, Dvorszkily, Lengyel vezette találkozóra mintegy 500 néző volt kíváncsi. A Kinizsi nagy lendülettel kezdett, sportszerű küzdelem volt a jégen. A miskolciak és a vendégek is lőttek egy-egy gólt, de a vezető bíró ezeket nem adta meg. Az első harmad 15. percében Gyöngyösi szerzett vezetést a Kinizsinek. Sajnálatos módon — a hangosbemondón történt többszöri felhívás ellenére — a nézők papírcsíkokat dobáltak a jégre. A mérkőzés 18. percében Moharos véget vetett a küzdelemnek, mivel a lelátóról egy marék aprópénzt — ösz- szeszámoltuk, egy forint hatvan faiért — dobtak be a jégre. A minősíthetetlenül viselkedő nézők miatt a Miskolci Kinizsinek súlyos szankciók elé kell néznie. Nyereményjegyzék SZAKÁCS BŰVÉSZ-4Ü FOGORVOS A7 EDÉSSEG Rontja a FOGAKAT ... NEP1TANC0S ELADÓ SA^NOT rl FOGYOK« NÉZZEN BE A H... 4*a 3ÖVO HETEN.. (■Mező István rajzas) A debreceni Universitas Sportegyesület és az IBUSZ Utazási Iroda Debrecenben 1987. december 28—29—30- án pénzdíjas, nemzetközi terem-labdarúgótornát rendez. A tornára nevezhetnek vállalatok, intézmények, sponegyesületek, különböző szervezetek, valamint baráti társaságok spontán szerveződésű csapatai A versenyre női és férfikategóriában lehet nevezni, a csapatok tagjai lehetnek igazolt labdarúgók — minősítéstől függetlenül — vagy amatőrök. (Orvosi alkalmassági vizsgálat kötelező!) Nevezési díj: 2400 forint csapatonként. A versenyek győztesei, és helyezettjei 60 000 forint összdíjazásban részesülnek. A rendező szervezetek írásos igény szerint szállást és étkezést biztosítanak. Külön kívánságra a csapatok debreceni szilveszterének megszervezését is vállalja a szervezőbizottság. Nevezni lehet személyesen, vagy írásban — a nevezési díj egyidejű befizetése mellett — Debrecen, Dóczy J_ ti. 9. sz. alatt. Nevezési határidő: 1987, december JO. 5fc Marina Ragyuk azokkal, akik megmentették a kezét: orvosok és ápolónők. Kezet logoit egy medvével Mikrosebészeti bravúr Felnőtt embernek aligha jutna eszébe megsimogatni egy medvét, még ha ketrecben van, és jóindulatúnak látszik is. \ 10 éves Marina Ragyuk a belorusz Dulino faluból azonban nem tudott ellenállni a kísértésnek. A ketrecben teljesen békésnek látszó és nagyon kedves két mackó volt. Marina megsimogatta a közelebb ülő állatot, de amikor ed akarta húzni a kezét, a medve megragadta és magához húzta. Nehezen tudták csak kiszabadítani mancsai közül a kis kezet. Minszkijén a köztársasági mikrosebészeti intézetben Vlagyimir Podgajszkij osztályvezető orvos irányításával négy sebész hót órán ált váltotta egymást a mikroszkópnál, amíg — mint egy mozaikot, öszenaiktáik a kislány kezét. A rekonstrukciós miilkrosebészeti központban már nem újság az ilyen műtét. Bonyolult szövetátülltetéseket végeznek különféle eredetű fekélyeknél, visszavarrják a letépett végtagot. Alig több mint 2 év telt el a központ megszervezése óta, és ez idő alatt csaiknem 700 műtétet végeztek. Ezek egy harmada végtag-visszaállítás nőit. a miskolci totó-lottó kirendeltségekben 1987. november 5—december 2. között rendezett tombola sorsolásából. A nyertes tombolaszelvények: K 825 030 S 916 842 K 826 125 S 917 330 S 906 997 S 917 600 S s 908 251 908 500 S 918 009 s 909 132 S 919 101 s 916 301 s 919 828 A nyereménytárgyak a tombolajegy ellenében átvehetők az Országos Takarék- pénztár Miskolci Körzeti Fiókjánál (Miskolc, Széchenyi út 15—17.) 1988. január' 4-ig. SORSOLÁSI BIZOTTSÁG Emelkedett a hőmérséklet Éjszaka országszerte megszűnt a köd, sokfelé felszakadozott a felhőzet, s hajnalra valamelyest emelkedett a hőmérséklet. A kora reggeli órákban mínusz 2— plusz 3 fok volt. Napközben folytatódik a melegedés. Csak rövid napos időszakok várhatók, s a Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint estig nem valószínű számottevő csapadék. Néhány helyen előfordulhat hószállin- gózás, szitáló eső. A hőmérséklet kora délután 4 fok körül, estefelé egy fok körül alakul. Tűzpréba Patakon Tavasszal múlt négy éve, hogy elkészült Sárospatak sokak által megcsodált jelenkori nevezetessége, a Művelődés Háza. Az épület külső és belső kiképzésében — a tervező Makovecz Imre „előírásainak” megfelelően — rengeteg hajlított, pácolt faelemet használtak, ezért tűzbiztonsági okokból szükségessé válik időnként az épület teljes lángmentesítése. Az első szavatossági időszak lejártával erre most került sor. A városi tanács ennek a különleges műveletnek az elvégzésére verseny- pályázatot hirdetett, amelyet egy budapesti kisipari társulással kooperáló NSZK-beli cég, a düsseldorfi Desowag vállalat nyert el. A magyar és a német szakemberek munkájához igen értékes segítséget nyújtottak a sátoraljaújhelyi tűzoltók. Mielőtt azonban a lángmentesítéshez hozzáfogtak volna, a vegyi anyag hatásosságát bizonyítandó, egy száraz deszkákból összeeszká- bált házikón „tűzpróbát” végeztek. Egyik felét átitatták a kémiai készítménnyel, majd a házikót meggyújtották. Az érintetlen oldala pillanatok alatt „porig” égett, az impregnált feléhez pedig valóban nem „mertek hozzányúlni” a lángok. A lángmentesítésért —, amely csaknem hárommillió forintba került — tízévi garanciát vállalt a düsseldorfi cég. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja Főszerkesztő: békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527, Postacím: Miskolo 3501. Pf.: 36. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitikai rovat: 18-226; sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178 — Felelős kiadó; VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213.. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, s hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben, és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. FeL vez.i WIRTH LAJOS. — ISSN 0133-0209 Az ügyelet eken történt vízhiány lesz A MIK ügyeletes szerelői! három elromlott lifthez hívták az este. illetve éjszaka: a Vörösmarty utca 38-ban, az Elek Tamás utca 16-ban és az Árpád utca 6-ban javították meg a felvonókat. A Mednyánszky utca 12-ben pedig csőrepedés volt, ennek okát is megszüntették a szakemberek. A vízművek kéri mind' azok megértését, akiket érint a mai és holnapi vízkorlátozás: reggel 8-tól délután 4-ig szakaszosan nem les2 víz a Széchenyi úton, a Munkácsy utcában és a Déryné utcában. Az időnkénti vízhiány oka: a hálózat karbantartása. CENTRUM-HETFÖ AJÁNLATUNK BRONZVASÁRNAP ISI 30 %-SS engedménnyé» kínálónk zsúrabroszt (90x90 cm-est) 89,50 Ft-ost gyékény- és fonottárukat 53,- Ft-tól 1000,- Ft-ig 20%-8$ engedménnyel import PVC-t (200 cm szélességűt) 376,- Ft-ost minden maradék PVC-t CSEREAKCIÓKI December 6-7-én férfi farmernadrág vásárlása esetén egy db bármilyen használt nadrágot 200,- Ft értékben, december 6-án bakfis- és női szövetkabát vásárlásakor egy db használt kabátot 300,- Ft értékben beszámítunk a vételárba. BRONZVASARNAP 9-14 ÓRÁIG VARJA ONT A I