Déli Hírlap, 1987. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
1987-12-23 / 298. szám
& Kovács Éva „kerámiacsaláládja” körében. (Fejér Ernő felvétele) „Az agyagot szeretni kell” r Kovács Éva Szén tendréről Lemezről — könyvből Ruttkai és Lalinovils de tudomásom szerint fényképet is nehezen lehetne róla előkeresni, nemhogy hangszalagot. Az újvidéki felvételről megszólaló József Attila-versek, Ady-. Petőfi-, Kosztolányi-. Vörösmarty-, Radnóti-költemények. a Néma levente-, a Rómeó és Júlia-részletek mellé pedig könnyen oda tudnánk képzelni a miskolci közös fellépés részleteit is. De más szempontból is figyelemre méltó ez az újvidéki lemezalbum. Ügy is tekinthető, mint a két elhunyt művész talán egyetlen olyan közös megnyilatkozása, melyben élőszóban és nyilvánosan együtt mondják el életük sorát, pályájuk alakulását, s mindazt, amit a színházról, a művészetről, a közönséggel való kapcsolatukról, a színészi hivatásról, a művészet feladatairól gondolnak és vallanak. Összekötő szövegként sok is ez talán egy lemezen, de a magyar színészet e két felejthetetlen alakjáról lévén szó, mégis kevés. Elszomorítóan kevés, ha arra gondolunk, hogy róluk, úgynevezett igazi portréfilm sem készült, hiszen sem ők, sem akik körülöttük éitek, és ez lett volna a feladatuk, nem készültek fel korai távozásukra. Így hirtelen ez a lemez is dokumentum értékűvé vált, mint ahogy e sorok írójának emlékei is azzá váltak abból az időből, amikor Ruttkai Évával 1983 nyarán Kölcsey, Ady, Misztótfalusi Kis Miklós szülőfaluját; Sződeme- tert, Érdmindszentet, Misz- tótfalut, s a Petőfi-emlékek- ben gazdag Költőt kereste fel. Latinovits akkor már Mindenki karácsonyfája Régi hagyománya »an városunkban annak a szép szokásnak, hogy „mindenki karácsonyfájával” köszöntik a lakosságot. Noha még egyet aludni kell az ünnepekig, karácsonyi hangulatot keltenek a hatalmas fenyők, amelyek a város jellegzetes pontjain figyelmeztetnek az ünnepre. A Tiszai pályaudvar előtt álló több mint ötméteres hatalmas karácsonyfát színes villanykörtékből álló > füzérek világítják meg, s köszöntik a városunkba érkezőket, illetve búcsúztatják azokat, akik a szeretet ünnepét máshol ülik meg. Ugyancsak az utasokat köszönti a Búza téren, az Aru- csarnok előtt álló fényes csillogókkal díszített fenyő is. Fénye ellátszik az alkoIlyen még nem volt! Apró kis utcákon, szűk siká- i torokon, alacsony, derékig érő ! ablakok tövében kell végigsé- ! táinia annak, aki Kovács Éva keramikusművész szentendrei műhelyét keresi. Aki már rótta ezeket a macskakóves utcákat, tudja, nem nehéz itt eltévedni. A kerámiát iguráii ol ismert művésznő háza a Május 1. utcában bújik meg. Alkotásait a miskolci közönség is ismerheti. Évek óta a Képcsarnokban szerepelnek . kerámiái. Hetek otyB .pedig nemcsak nézhetjük, hgnem meg" is vásárolhatjuk ezeket a Kossuth utcai Művelődési Ház karácsonyi vásárán. Amikor egy téli délelőtt becsengettünk Kovács Évához, éppen kartondobozba rakosgatta frissen készült darabjait. i,— Kiállításról kiállításra készülök — mondja, miközben selyempapírba rejt egy báránykát — alig végzek az egyik csomagolással, mar itt a másik. Amit most pakolok, Szegedre megy. Régi vágyam, hogy itt Szentendrén, ebben a két éve megvásárolt kis házban egy kiállítótermet rendezzek be. Erre azonban még nem jutott időm. — Sokan úgy hiszik, On a. híres keramikvs Kovács Margit lánya, vagy húga. — Sajnos, semmilyen csaBál az idősekért ■ Egy évtizede él mar Göröm- bölyön az a hagyomány, hogy j január hó valamelyik előre kijelölt napját az idősek napjává nyilvánítják. Ilyenkor a 70 éven felülieket összehívják a Budai Nagy Antal Művelődési Házba, és megvendégelik. Ezt a kedves hagyományt az idén sem akarják megszakítani a görömbölyiek, ezért j elhatározták, hogy a költségek előteremtésére bált rendeznek, amelyen a fiatalok azért szórakozhatnak, hogy majd januárban az idősek is szórakozhassanak egy ki.- csit. A bál bevételét ugyanis az idősek közös asztalának megtérítésére teszik félre. A bál, amelyet nevezhetünk karácsonyi bálnak is, december 25-én este 7 órakor kezdődik a Budai Nagy Antal Művelődési Házban. A rendezők mindenkit szívesen látnak. ládi, vagy rokoni kötelék nem köt Kovács Margithoz. Pedig sokan még az alkotásaimban is felfedezik a kettőnk közötti hasonlóságot. — A kerámiakészítés mesterség is ... — Hajnalban kelek és éjszaka fekszem, az égetőkemencékhez igazodom. Ha leülök dolgozni, magányra is szükségem van. Egyedül élek... Mennyi idő kell, míg egy figura elkészül? Hajnalban nekiülök, délután szárad, és másnap kiégetem. De ez darabonként változik. A kemence diktál. — Hogyan lesz valakiből keramikusművész ? — Az agyagot szeretni kell. Ez számomra a legemberközelibb anyag. Egy darab a földből, melyből figurákat lenet formázni, lelket önteni belé. Nézegettem mai keramikusok alkotásait. Az egyéni stílus hiánya miatt tehetségek sem érvényesülnek. Persze az is fontos, hogy olyan formákat válasz- szanak, amelyek nemcsak önmagukhoz, hanem a közönséghez is közelállnak. — Ha jól tudom, az ön megtalált stílusa, a figurális kerámia határainkon túl is sikeres ... — Valóban volt már kiállításom Becsben, Bemben, Helsinkiben. Siker volt-e? — Nem tudom. Egyetlen darabot sem hoztak vissza. Nemrégiben, színészekkel beszélgetve, szóba került Latinovits Zoltán miskolci színész- korának néhány epizódja. Szabados Ambrus, a színház egyik legöregebb színésze, de legfiatalabb örökös tagjc, még azt a süteménytálcára írott versikét is megmutatta, amely- lyel Latinovits barátságába fogadta. Egy kedves, fiatal, ugyancsak miskolci hölgy pedig azt említette a minap, hogy azért szereti liften felvitetni magát a színház negyedik emeletére, mert amikor az ajtó kinyílik, a fiatal Latinovits életnagyságú mosolygós képe néz vele szembe. Most a hanglejhez- és könyvesboltok polcain is lehet találkozni ezzel a kétségtelenül zseniális színészszel, akinek neve, személyisége körül — jó tíz esztendővel halála után sem ültek még el az indulatok teljesen. Akik a hanglemezboltokban keresik, természetesen Ruttkai Évával közös hanglemezükön találják, akivel immár végérvényesen elválaszthatatlanok maradtak. Két nagylemezt megtöltő irodalmi műsoruk anyaga saját összeállításuk, amelyet az Újvidéki Rádió „M” stúdiójának felvétele őrzött meg és most a Hungaroton adott ki, újvidéki fellépésük emléke. Bár a felvétel nem stúdiókörülmények között, és nem itthon készült, már csak azért is érdemes megvenni, mert ennek a Két, fiatalon eltávozott színésznek — Ruttkai Éva most lenne S0 éves —, akiket szívesen emieget immár színészkirály és szi- nészkiráiynőként az utókor — ritka közös fellépéseik egyikét örökíti meg. + PORTRÉ, : ' "• AMI MEGMARAD Mondják, úgy harminc évvel ezelőtt Pável Kohut Ilyen nagy szerelem című darabjában történt Miskolcon is ilyen közös fellépés, Legalábbis Dél-Afrikában nem volt még rá példa, hogy fekete bőrű színművész alakítsa Shakespeare Othellójá- nak címszerepét. Most megrág a balatonszemesi temetőben pihent, de emléke, i Ruttkai Éva ráhivatkozásai- val lépten-nyomon megidézett személye, ott döcögötl velünk a hepehupás szilágysági és máramarosi utakon. + MISKOLCI EMLÉKEK De dokumentum értékű kötetben idéződik fel Latinovits és Ruttkai emléke Ablonczy László most megjelent, Latinovits Zoltán tekintete című kötetében is A kötet éppen Ruttkai Éva elbeszélésében idézi fel a miskolci közös fellépések emlékét, amikor két ízben játszhatták el együtt Kohut fent említett szerelmes darabját. Ablonczy László szerint — ahogy azt Ruttkai Éva is sejtetni engedi — ekkor, itt Miskolcon született meg a mindkét fél részéről sírig tartó és megszenvedett szerelmük. Ablonczy László természetesen más, Miskolchoz kapcsolódó eseményeket is felidéz Latinovits életéből. Megszólaltat akkori színészkollégákat, hivatkozik Lati- novitsról Miskolcon írt és megjelent kritikákra, s bőségesen arra, mit jelentett a színész pályájának alakulásában az az idő, amit a miskolci színházban föl- lőtt. Könyvét melegen ajánlójuk azok figyelmébe, akik ennek a két nagyszerű színésznek sok-sok legendával körülfont alakját szeretettel szeretnék megidézni. Gyöngyösi Gábor nyi sötétségben az autóbusz- pályaudvarig, mintegy búcsút intve azoknak, akik a karácsonyi bevásárlás után hazatérnek. Sudár fenyő jelzi az ünnepet a Tanácsház téren csakúgy, mint a Marx téren, ahol a város lakóinak' ezrei fordulnak meg naponta, de felállították a „mindenki karácsonyfáját” az üzemek előtt is, üdvözölve a gyár dolgozóit. Igazi „össznépi” ünnep lett a karácsony. Ezt nemcsak a rokonoknak, ismerősöknek örömet okozni kívánó vásáriók nem szűnő áradata bizonyította, hanem az is, hogy hivatalokban, vállalatok irodáiban, iskolákban is felállították a szeretet és békesség jelképét, a fenyőt. történt. Kéjünkön; John Kant, a Desdemonát alakító Janet Suzmannal, a johannesburgi bemutatón. (fázol dl Szindbád asszonva A hajós már nem volt fiatal. Erejével együtt ábrándjai is apadtak. Már nem firtatta, hogy milyen érzés elveszett ólomkatonának lenni egy félhomályos padláson, komótosan szelte, ette a csülköt (frissen reszelt tormával persze), s csak mosolygott mindazon, mik lázba hozták egykor, s elvitték a lányok ablaka alá. Hol vannak már a képek, csipkék, lepréselt virágok és a régi ősz és a hallgatag kanári? Szájához emelte a vörösbort és nem gondolt a világgal, de akkor, abban a pillanatban — vagyis inkább az első kortyok után — történt valami. Hogy valójában mi történt, arról Szindbád tüstént elmondott egyet s mást annak a fiatal színi művésznőnek, aki éppen vele ebédelt — de csak annyit, amennyit jónak látott.-■ Megtalált a téma — kezdte. A lány ebből semmit nem érteti, de ez Szindbádot nem zavarta, beszélt tovább: Megkeresett, mint hajdan boldog időkben. Tudta, hol kell keresnie. A jobb témák tudják. Azok úgy elkerülik az íróasztalt, mint ördög a tömjénfüstöl. Nehezen mennek be a szerkesztőségi szobákba is. De ha az ember elnyújtózik a forro vízben, esetleg odaülnek a kád szélére. Aztán az is előfordul, hogy borotválkozás közben megpillantjuk őket a tükörben. S mi tagadás, szeretik a kiskocsmákat is. meg egyéb füstös, zajos helyeket, ahová időnként elcsámborog a hírlapíró. — És hét ott a téma a nők ruhafodraiban, rásimul a nyakuk ívére, megbúvik vál- luk gödrében, lábuk nyomában, beszippanthatjuk hajuk illatából. — Maga javíthatatlan vén szamár — csicseregte a nahm, mert gondolkodni nem tudott, csak csicseregni. — Pláton a vén szamár — mint Villon ,mondotta volt. S Szindbád máris szavalta: „ ... ha májusban egy lánnyal járkálsz / és nem tudod, hogy Pláton vén szamár, / s ha a parkban csiklandó nevetése / mögött nem érzed meg, hogy mire vár, / akkor, ha egy nap ott hagyott, ne kérdezd, / hogy hová lett és kivel merre jár?” — „Mert megtudod, hogy a szerelmi szó — ragadta el a befejező sorokat szelesen és maliciózusan a kis színésznő — számodra volt — mint a tavalyi hó.” — Ügy bizony, fiam — nézett Szindbád a pohárba, s ott ismét meglátta a témát — vagyis azt az asszonyt... Izgatta. Mintha régen ismerné, s mégsem tud róla semmit. Igen, most már biztos, hogy gyakran látja. El szokta nézegetni ápolt kezét, szép formájú ujjait, körmének tompa fényét. Már emlékszik az asszony kézfogására is. Határozott, hűvös kéz, de nem rideg, nem férfias. (A hajós nem szenvedhette a férfias nőket.) Ez a kéz fölmelegithető. Nincs aki megfogja, aki érezni akarja a vére lüktetését? A színésznőcske nem bírta a hallgatást: — Nézze, mit kaptam a költőmtől! Az új verseskönyve, dedikációval: „N. művésznőnek, aki megszólaltatta lelkem húrjait.. — Lássa, lássa, elmehetne koncertezni, ahelyett, hogy. itt ül velem — mondta Szindbád szórakozottan, — s most már nem engedte eltűnni a látomást. Az asszonynak erős szálú rövid haja volt, laza hullámokkal. Szindbád ujjai — a nyak hajlatától indulva — beleszártottak — gondolatban. Aztán egyre mohóbb lett. A száját akarta. Szép ívű, érzéki szája volt. Az asszony ránézett, kérdőn, csodálkozva, szinte értetlenül. És Szindbád egyszerre megértette a titkol. Ezt a nőies nőt, nem szt.e- tik férfi módra: összegyűrve hibátlan blúzait, szétrontva frizuráját, lecsókolva sminkjét. Nem. öt csak tisztelik. Pedig sok férfi van körülötte. Fontoskodnak, okoskodnak, egyik-másik meg imponálni is akar, még tán udvarol is, de úgy. hogy visszavonulhasson. Túl jo, túl sok volna nekik ez a nő. Igénytelenebb koszthoz szoktak. Meg aztán, félnek, na! Féltik a nyugalmukat, akis sikereiket, a szerény, de biztos státusukat. Pedig valaki közülük fejedelem lehetne egy gazdag és tündökletes birodalomban. Hogy nem kapná örökbe, hogy meg kéne tartani, védeni? Hogy eközben esetleg elpusztul az ember? Hát aztán ... Szindbád megitta a maradék borát, s ránézett a naivára, aki tüntetőén olvasta költője verseit. (gyarmati)
