Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

1987-11-19 / 269. szám

Biztosítási lap a forgalmi engedélyben? Vagyoni kártérítés: csak egyszer Mióta hét nagy biztosító kínálja szolgáltatásait az or­szágban, választhatunk, hogy melyikhez fordulunk. Köny- nyen megeshet, hogy mind­kettő ajánlatát csábítónak találjuk, s nemcsak Gábri­elnél. hanem a Hungáriánál is megkötjük a szerződést. S ha leég a ház, összetörik az autónk, vagy balesetet szen­vedünk. dupla kártérítésben részesülünk. Ez természetes is lenne, mivel egyetlen biztosítás megkötésekor sem kérdezik, hogy van-e már érvényes szerződésünk a konkuren­ciával. Sőt, a szerződés fel­tételeiben sem szerepel, hogy bármely biztosítótársaságnak kizárólagos joga lenne az ügyféllel megállapodni. Elvi­leg tehát köthetünk kettős biztosítást, ám mint meg­tudtuk, sok értelme nincs. A Polgári Törvénykönyv szerint ugyanis vagyoni kár esetén csak egy helyről en­gedélyezik a kártérítést, egy felperzselődött lakásért, ösz- szetört autóért, akárhány Cascót is köttünk. csak egy alkalommal téríthetik meg a kárt. A személyi biztosításnál viszont már nincs ilyen kö­töttség: felvehetjük a kárté­rítést a lábtörés után az életbiztosítás, a CSÉB-bizto- sítás, vagy éppen a háztar­tási biztosítás után is. Végül is csalásnak minő­sül-e. ha valaki két Cas­cót köt egy autóra? — kér­deztük dr. Vaktor Lászlótól, a Hungária Biztosító gépjár ­Vásár a Széckenyin és a Centrum háta mögött Nyílik as Aranykapu Ismét megnyílik az Arany­kapu Miskolcon. Az Arany- kapu-vásárt az idén novem­ber 30-tól rendezik a Cent­rum Aruház mögötti parko­lóban. December 33-ig vár­ják majd itt a vevőket me­gyénk kiskereskedői és kis­iparosai. Három éve már, hogy minden karácsonyt megelő­zően megrendezik ezt a sza­badtéri vásárt. Ezúttal is 27 pavilont építenek fel az autóparkolóban. A KISOSZ, az akció fő szervezője első­sorban azoknak a kiskeres­kedőknek, kisiparosoknak kívánt lehetőséget adni. akik a megyében dolgoznak, s nem rendelkeznek miskolci üzlettel. Az idén az eddig megszokottnál jóval bővebb árukínálattal szeretnének előrukkolni, mert nemcsak a megszokott divatárudömping várja majd a vásárlókat, ha­nem lesznek kozmetikumok, lakásfelszerelési cikkek, ajándéktárgyak és édesség is. Különösen gazdagnak ígérkezik a különféle játé­kok választéka. A városi tanács kereske­delmi szakembereinek is az a szándéka, hogy az ünne­pek előtti bevásárlási láz ne okozzon a szükségesnél na­gyobb tumultust, lehessen hol, és mit vásárolni. Ezért is támogatják az Aranyka- pu-vásárt, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint, a pa­vilonsorok sokat könnyítet­tek az ünnepek előtt nehéz helyzetbe kerülő áruházak és a Széchenyi úti üzletek ter­hein. Egyébként a Széchenyi úton, a sétálóutca már el­készült szakaszán is lesz vá­sár. Itt december 1-jétől szilveszterig kínálnak majd kitelepült iparosok, kereske­dők az ünnepi készülődéshez való cikkeket a karácsony- fadísztől kezdve a szalon­cukorig. A Rendezvények Házától a Szemere utcáig sorakoznak majd a sátrak. A KISOSZ helyi vezetőinek ígérete szerint, arra is ügyel­nek majd, hogy ezek a sát­rak esztétikusak legyenek, ne rontsák, hanem javítsák a sétálóutca építészeti han­gulatát. (kiss) mű-kárrendezési fiókjának igazgatójától. — A kettős szerződés meg­kötése önmagában nem bün­tetendő, ám sok értelme nincs. Ha ugyanis kifizetés­re kerülne a sor, a turpis­ság rögtön kiderül. Nagyon jó a munkakapcsolatunk az Állami Biztosítóval, s végső soron minden információt megküldünk egymásnak a Casco-kifizetésekről. A jö­vőben még jobban számító­gépesítjük az adatfeldolgo­zást, s akkor a gép is azon­nal jelzi az ilyen csalásra irányuló kísérleteket. Jelen­leg a Cascós-ügyek intézé­sekor a for galmi engedélyen kívül legfeljebb a kárbeje­lentő lapot kérhetjük el. így megeshet, hogy két helyen is kártalanítják ügyfeleinket, de kis idő elteltével ez úgyis kiderül. Szerencsére az or­szágban nem sokan próbál­koznak még a jogtalan pénz­szerzésnek ezzel a módjával. Talán jó ötletnek bizonyul­na, ha a gépjárművek for­galmi engedélyének nejlon- tasakjába egy biztosítási la­pot mellékelnének. Ezen, ha feltüntetnék a kárfizetések idejét — akár összeg nélkül is —. egyszerűbben nyomon követhetnék egy-egy jármű életútját. Eladáskor pedig nagyobb bizalma lenne a ve­vőnek a kocsi iránt, ha ezt a lapot érintetlennek talál­ná. Ugyanakkor a biztosító­nál megkövetelnék ennek a bemutatását, s így kiküszö­bölhetnék még a csalási kí­sérleteket is. Sz. I. * A hóekés kistraktor a szűkebb helyeken segíthet majd sokat Kistraktor, hóekével Karbamid a díszkőre Tanácstagi fogadóóra Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Balázs Csaba, a Geró utca 1. szám alatti la­kásán, 17 és 18 óra között. A magasabb hegyekben már havazhat. Könnyen meg­eshet, hogy napokon belül szükség lesz Miskoleon a közterület-fenntartók hóel­takarító munkájára. A vállalatnál már előké­szítették a szórásra és eké- zésre egyaránt alkalmas, va­lamin í a hóekével felszerelt járműveket. Ezek között van például két kistraktor is. Ezekre télen hótoló lapátot lehet felszerelni, s olyan he­lyen vethetik be a mozgé­kony, íordulékony Rába—13- ösöket, ahol eddig csupán kézzel takaríthatták el a havat. Jelentős mennyiségű szóró­anyagot is beszereztek már a cégnél. Idén újra alkalmaz­zák a tavaly már bevált, só­val kevert bazaltzúzalékot. Ennek az anyagnak köszön­hettük az elmúlt télen, bog}’ a rendkívül hideg napokban sem volt sok baj a tömeg- közlekedéssel. A kiszórt zú­zalék ugyanis a buszok ab­roncsai alatt belenyomódott a hóba, s megkásásította. A bazalton kívül, egy újdonsá­got is bevetnek: a karbamiddal díszkőburkolatú síktalanitják. városunk részeit A szer környezetbarát, s hí­rek szerint nem szaglik, mint például a vinasz. Alkalma­zásával nem keletkezik majd kar a díszkőben. Az üzemi épület előtt már láthatók a ládákba csomagolt gépek Felgyorsult a munka Inlekciógyártó üzem a Csanyikban Póthitel a Világbanktól m 4 jövő év nyarán: próbaüzem 0 Mielőtt fagypont alá süllyedne a hőmérő hi­ganyszála, felgyorsult a esanyiki injekciogyártó üzem építése. Fontos, hogy mielőbb befejezzék a gyár­tócsarnok tetőszigetelését. Hol tartanak a téliesítés- sel? — erről érdeklődtünk az ÉAÉV főépítés-vezető­ségén. — A beruházó, a Chinoin pénzügyi nehézségei miatt két hónapig kellett várnunk egy hatvanmillió forintos számla kifizetésére — mon­dotta Farkas László főépí­tésvezető. — A napokban itt járt képviselőik már a számla rendezésére tettek Ígéretet. Megállapodtunk az üzemi épület elkészítésének határidejében, ennek megfe­lelően 1988. augusztus 31-re kell átadnunk azt a részt, ahol nem történik injekció­gyártás. A többit 1988. ok­tóber 31-ig fejezzük be. Most azon vagyunk, hogy míelőoo végezzünk a tető szigetelé­sével. Ennek terveit csak au­gusztusban kaptuk meg. ezért meglehetősen rövid idő áll rendelkezésre ennek be­fejezésére. Most az épületen belül villanyszerelési, szak­ipari és csőszerelési munka­Elvetettek Megyénk mezőgazdasági üzemeiben gyakoriatilag be­fejeződött a vetés. A szak­emberek szerint, a kalászo­sok állapota változó, a ko­rábban vetett területeken a kelés egyenletesebb, az utol­só vetések kelése pedig fo­lyamatos. Az őszi káposzta, repce ugyancsak kedvező képet mutat. Mindez azt je­lenti, hogy a vetések álla­pota, a tavalyi év hasonló időszakát figyelembe véve kedvezőbb, annak ellenére, hogy megyénk és Miskolc környékén is nagy szükség lenne további csapadékra. kát végzünk. November vé­gén a belső fűtésrendszer kazánházát helyezzük üzem­be, a rendszer már kész a hőenergia fogadására. így télen is folytathatjuk majd a belső munkálatokat, ami le­hetővé teszi a határidő be­tartását. Az épületnek két olyan része lesz. ahol steril térben kell majd dolgozni. A nyugatnémet Daldrop- rendszerű steril válaszfalat az alvállalkozó Kipszer, a földszinten levő steril fa­lakat pedig a Fémmunkás Vállalat szakemberei szere­lik. A jövő esztendő első negyedévére itt olyan álla­potnak kell lenni, hogy megkezdődhessen a gépek, berendezések telepítése. • Hogyan vélekednek a beruházó, a Chinoin Rt. szakemberei az ÉÁÉV munkájáról? — kérdeztük Kolláth Valéria előadótól. — Még 1984-ben határoz­tuk el egy új ínjekciógyártó üzem telepítését, de a fővá­rosban. Akkor ehhez kér­tünk és kaptunk világbanki hitelt. Később döntöttek úgy, hogy Miskolcon, a Csa- nyik-völgyben létesüljön az üzem. Ehhez azonban, az energiarendszer kiépítése miatt, több pénzre volt szük­ség. Ez okozta a számla ké­sedelmes rendezését. Mórt póthitelt kaptunk a Világ­banktól, s a fizetést meg­kezdtük. Az ÉÁÉV pedig felgyorsította a munkálato­kat. Önkritikusan szólva, az ellenőrzésben lehettünk volna következetesebbek. Ugyanakkor meg kell emlí­tenem, hogy az építőipari szabványok nem eléggé szi­gorúak, némi kifogásunk van is a minőség ellen. De az ÉÁÉV, észrevételeink alap­ján, készségesen kiküszöbö­li a hiányosságokat Várha­tóan jövőre, július 31-én megkezdhetjük a kilencven napig tartó próbaüzemet. Az új injekciógyártó üzem­ben 250-en dolgoznak majd, de már most veszünk fel embereket a kazánház és a fűtés üzemeltetéséhez. (vadas) , Demcsik Géza köszöntése Hetvenötödül születésnaDta alkalmából köszöntötte tegnap Tímár Vilmos; az MSZMP Mis­kolc Városi Bizottságának első titkára Demcsik Gézát, a mun­kásmozgalom régi harcosát. Demcsik Géza 1940-től vesz részt a szervezett mun­kásmozgalomban; ekkor lé­pett a Vas- és Fémmunká­sok Szervezetének tagjai so­rába. 1943 óta parttag, ettől kezdve különféle felelős fel­adatokat látott el. A Munkásőrségnek meg­alakulása óta tagja. Mint ri- zikai dolgozó, majd később mint művezető és főműveze­tő mindenkor kiemelkedő munkát végzett. A putnoki gépjavító állomásról ment nyugdíjba, ám ez nem je­lentette a nyugalomba vo­nulást: alapszervezeti okta­tatási felelősként továbbra s tevékeny maradt. Elkötele­zett életpályáját a Szocialis~ ta Hazaért Érdemrenddel és a Munka Érdemrend arany fokozatával méltányolták.

Next

/
Thumbnails
Contents