Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

1987-11-19 / 269. szám

^ A zenekar most Kovács László vezetésével, a Pesti Vigadóban tartandó koncertjére készül (bal oldali képünk). Jobb­ról: Tímár Vilmos, Kovács László, Sir László és Hegedűs Gyula társasagában. A városi pártbizottság első titkára to­vábbi támogatást ígért a zenekarnak. A jelek szerint megoldó­dott az olasz kormányvál­ság. A koalícióban részt ve­vő liberálisok visszavonták fenntartásaikat Goria mi­niszterelnökkel szemben. Az előzmény az, hogy a kor­mányfő a liberálisok számá­ra elfogadható módosításo­kat hajtott végre a gazda­ságpolitikai elképzeléseken. A legújabb fejlemény, hogy Cossiqa államfő semmisnek nyilvánította a kormány le­mondási szándékát. Jelcin kinevezése Borisz Jelcint, a Szovjet­unió Minisztertanácsa az Ál­lami Építési Bizottság első elnökhelyettesévé nevezte ki — jelentették be tegnap hí- vatalosan Moszkvában. Bo­risz Jelcint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­sége miniszteri ranggal ru­házta fel. Városunk utazó nagykövetei Tímár Vilmos látogatása a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál Tímár Vilmost, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságá­nak első titkárát üdvözölhet­ték tegnap székházukban a Miskolci Szimfonikus Zene­kar tagjai. A zenekar, mint a város művészeti életének reprezen­tatív képviselője, olyan ran­got vívott ki nemcsak itt­hon, de az országban és kül­földön is, hogy ezt felelős­séggel kell nemcsak meg­őrizni, de a lehetőség sze­rint fokozni is. Ez utóbbinak az útjairól-módjairól esett szó mindvégig azon a meg­beszélésen, amelyen Sír László, a zenekar igazgató­ja, Kovács László karmes­ter, Hegedűs Gyula, az in­tézmény pártalapszervezeté- nek titkára és Gonda Fe­renc, a Magyar Filharmónia miskolci kirendeltségének vezetője számolt be a zene­kar jelenlegi helyzetéről. Szó esett természetesen a gondokról is, de ezúttal nem ilyen irányba tolódott el a hangsúly A Miskolci Szim­fonikusok, amint a beszélge­tésből kiderült, nem tartoz­nak a panaszkodó intézmé­nyek közé. Gondjaikat igye­keznek megoldani, mun­kájukat úgy megszervez­ni, hogy — amint Tímár Vilmos fogalmazott — való­ban méltó, utazó nagyköve­tei lehessenek a város mű­vészeti-kulturális életének. És ezt. amint a munkájuk­ról szoló híradások is bizo­nyítják, sikerrel teszik. So­kat dolgoznak, de amint er­ről beszámoltak, meg is van az eredménye. Amíg a hang­versenyek látogatottsága or­szágos átlagban 20—25 szá­zalékkal visszaesett az utób­bi időben, addig Miskolcon ugyanennyivel nőtt.. Akár ez a fejlemény is mutatja — hangsúlyozta Tímár Vilmos —, mennyire nincs igazuk azoknak, akik a város mű­velődési és kulturális életé­nek igénytelenségére panasz­kodnak. A szimfonikus zenekar igazgatója elmondotta, mi­lyen értékes erkölcsi háttér számukra a helyi párt- és állami vezetés támogatása, ami nélkül nem tudtak vol- _ na kilépni a nagyvilágba. A további jó munkához ter­mészetesen jó emberanyag, jó hangszerek és körülte­kintő menedzselés is szük­séges. Tímár Vilmos ebből a szempontból is további támogatást ígért a miskolci szimfonikusoknak. Injekció a Csanyiki Felgyorsultok o munkák a Chinoin Csanyikban épülő in­jekciógyártó üzemében. A ka­zánház hamarosan üzemel (bal oldali képünkön a csőrendszert készítik elő' a szakemberek). Fontos, hogy mielőbb elkészül­jön a tető szigetelése is. (Cikk a 3. oldalon.) • POLITIKAI NAPI LAP # XIX, ÉVFOLYAM, 269. SZÁM 1987. NOV. 19., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,80 FORINT' Ma reggeli telefon Ismét Ki mit tud? Jövőre ttjra lesz „Ki mit tud?”. Ismét bemutatkoz­hatnak majd fiatal, amatőr együttesek, előadók. Az or­szágos döntőbe, a kamerák elé azonban csak a városi és megyei versenyek helye­zettjei juthatnak. Hogyan le­het jelentkezni a „Ki mit tud?”-ra — kérdeztük Ild- vardi Lakatos Endrétől, a Borsod Megyei Módszertani Központ főmunkatársátóL — Minden olyan 14—30 év közötti fiatal jelentkezé­sét várjuk, akik a meghir­detett kategóriákban színvo­nalas műsort ígérnek. Me­gyénk bármelyik városában és községében elég a legkö­zelebbi művelődési házba elvinni a nevezéseket. On­nan már a szakemberek fel­adata eljuttatni azt hozzánk. Az első próbatétel a feb­ruárban megyénk minden nagyobb városában megtar­tandó körzeti bemutató lesz. Itt léphetnek fel a város- környéki falvak előadói is. Ezt követi március, április körül a megyei döntő. Az itt Nem kedvezett az időjárás Milyen lesz a zárszámadás a közös gazdaságokban? A városi párt-vb ülése sikeresen szereplők jutnak az országos selejtezőkbe és esetleg a döntőkbe. Nevezni színjátszás, próza-, vers- és mesemondás, valamint ének, tánc, báb, amatőrfílm, videó, disporáma kategóriákban lehet. Az egyéb kategóriá­ban felléphetnek a bohócok, artisták, bűvészek és paro- disták is. A jelentkezési la­pukat december 20-ig vár­ják a művelődési házak. Az 1988. január 1. és május 1. között országos és nemzet­közi amatőr művészeti ver­senyeken fellépők az ottani zsűri döntésé alapján szin­tén bekerülhetnek az orszá­gos döntőkbe. Bármilyen sokat fejlődött is mezőgazdaságunk — mint mondani szokták —, a ter­més most is a szabad ég alatt alszik, így nem kis mértekben attól függ, ho­gyan alakul az időjárás. Az idei év nem kényeztette el a gazdákat, fagy, aszály, jég­verés egyaránt gyengítette a terméskilátásokat. Ezek után milyen zárszámadás elé néz­nek a miskolci és a város- környéki közös gazdaságok? Erről tájékozódott tegnapi ülésén a városi párt-végre­hajtóbizottság. Az adatok az I—III. ne­gyedévi eredményeket mu­tatták, ám a hozzászólások szerint lényegesen nem mó­dosulnak már a becsült ter­mésátlagok. őszi búzából például hek­táronként 5,2 tonnát tervez­tek, ezzel szemben nem egészen 4 tonna termett. Hasonló terméskiesés vár­ható az őszi betakarítá- sú növényeknél és a gyü­mölcsöknél is. Legfeljebb a napraforgó képez kivételt. Németh Károly Montevideóban Németh Károly, az Elnöki Tanács einöke Uruguayban folytatja dél-amerikai kör­útját. Ma érkezik Montevi- deóba. A brazíliai tárgyalásokról kiadott közlemény eredmé­nyesnek nevezte Németh Ká­roly látogatását. Kitűnik be­lőle, hogy a két ország ha­sonlóan ítéli meg a legfon­tosabb nemzetközi kérdése­ket, és fokozni akarja a gaz­dasági együttműködést. Megoldódott az olasz kormányválság Összesítve az adatokat, a jelentés készítői azt prog­nosztizáltak, hogy a növény- termesztés árbevétele — a tervhez viszonyítva — 77 százalékra teljesült, s az el­maradás összege meghaladja a 110 millió forintot. Az ál­lattenyésztésben — különö­sen a szarvasmarhatartás­ban — mutatkoznak kezdeti biztató jelek. Számos terme­lőszövetkezet új tehenészeti telepet épít, vagy rekonst­rukcióval korszerűsíti a ré­git. Van, ahol már be' 1« fejeződött ez a rekonstruk­ció, például Bőcsön, de jól halad a beruházás a Nagy- miskolci Állami Gazdaság­ban is. Jelentősen növelte állatállományát a harsányi termelőszövetkezet Évek óta sokat segít az alkalmanként gyengélkedő növény- és állattenyésztés­nek a tsz-ek ipari tevékeny­sége, értve ez alatt elsősor­ban a gazdaságosságot, nye­reséget. Az idén — mint ál­talában az iparban — ezek­ben az ágazatokban is szá­mos gond nehezítette a fo­lyamatos, gazdaságos terme­lést. Fokozódtak az anyag­ellátás nehézségei, ezért és több más ok miatt ipari te­vékenységek felszámolására vagy részleges szünetelteté­sére kényszerült például a kesznyéteni, a sajóvámosi, a felsőzsolcai és a szirmabe- senyői közös gazdaság. A korábbi évekénél ked­vezőtlenebb képet mutai te­hát a városkörnyéki terme­lőszövetkezetek gazdálkodá­sa, és több helyen veszte­séggel zárják 1987-c-t — így összegezték tapasztalataikat a tájékoztató készítői, a vá­rosi párt-vb tegnapi ülésén. Ezenkívül napirenden sze­repelt a BÉM-ben végre­hajtott beruházásról szóló tájékoztató, és a testület megvitatta a vöröskeresztes választások és a párttag- könyvcserék tapasztalatait is. Nyílik az Aranykapu (CIKK A 3. OLDALON) i

Next

/
Thumbnails
Contents