Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
1987-11-16 / 266. szám
Mtm ii ii 11 a miskolciaké a szó „Ember, az egészségedre mindazonáltal gondot viselj...’’ Rovatvezető: Nyikcs Imre. — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc 3501. Pf. 30. — Tel.: 18-225. Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, bogy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg •— 14 óra között keressenek fel bennünket. Csak a gép a hibás? Nagyon szeretem a tubusos tcjkrémet, a sűrített, csokoládés, vagy másféle módon ízesített tejet. A minap is ilyet vásároltam a Vologda városrész ABC-jében. Mint már máskor is, most is azt kellett tapasztalnom, hogy a tubus félig volt, egy részét sűrített te i helyett levegő töltötte ki. De ezt tapasztaltam a Iicmovit R. gyógyvízkrémncl, a mustárnál, vagy például a Piros arany nevű paprilcakészitménynél. Magam is tudom, hogy ebben nem a bolt a hibás. Sokkal inkább a gyártók. Akik — hallom a kereskedőktől — arra hivatkoznak, hogy elromlott a gép... Azaz, nem a gép mellett dolgozó ember, vagy a meós felel a súlyhiányért, hanem a gép. Ez ugyebár nem éppen korrekt magyarázat. Mert való igaz, hogy elromolhat egy-egy töltőgép, ám a súlybiányérf legkevésbé az vonható felelősségre. Avagy netán éppen ezért fogják a gépekre a dolgot? Akárhogyan is van, az ilyen vásárlás joggal bosszant fel engem és más háziasszonyokat is. Akik velem együtt magyarázat helyett sokkal jobban szeretnének teljes súlyú tubusos árukat vásárolni. R. A. Miskolc ......az útburkolati jelek felfestése — utak kezelése — Miskolc területén két kézben összpontosul. A városon áthaladó országos főútvonalak esetében a Közúti Igazgatóság, az összes többi útnál a Városgondnokság illetékes. A kezelésünkben lévő utakon a felfestéseket évi két alkalommal végeztetjük el a Miskolci Közterület- fenntartó Vállalattal. Jelen eveiben a pénzügyi keret szűkössége miatt teljes burKulcscsomót találtak Üjabb kulcscsomóval gazdagodott gyűjteményünk: a minap' a Korvin Ottó és az Arany János utca kereszteződésénél találták. Egy-két kulcsot a rajtuk áthaladó autók összetörtek, de még számos használható akad a karikán. Feltételezhető tulajdonosa rovatunk szobájában szemügyre Teheti. kolatjelfestést nem rendelhettünk meg, csupán az alig látható, balesetveszélyes helyeken végeztetünk festéseket pl. gyalogátkelőhelyek.” (A választ a rovatunkban ,.Nem mindenütt ilyen” címmel megjelent olvasói észrevételre kaptuk Varga Zoltántól. a miskolci Városgondnokság igazgatójától.) Mindig figyelmesen olvasom lapjukat, így tudom, hogy több alkalommal is szóvátették: nagyon rossz állapotban van a nádasréti szén Tüzép-teiephez vezető út. Nem gondoltam azonban, hogy ez ügyben még mindig nem történt intézkedés. Az elmúlt csütörtökön aztán arra vitt az utam. Saját kocsimmal mentem szénügy. ben a telepre. így most saLomtalanít«unk a kiskerteknél is Lomtalanítási akciót hirdetett az utcánkban is a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat, Dicséretes kezdeményezés, noha most szemmel láthatóan nem gyűlt össze annyi minden, mint tavasszal. Annál több felesleges kacat van szerintem a kiskerttulajdonosoií portáin. Ahol évek óta gyűlik a limlom, az építési törmelék és így sorolhatnám tovább. Akinek van kocsija, még csak-csak eíhord ezekből va'amennyit, s aztán ő is kidobja a csomagtartóból valahol útközben ... Aki viszont gyalog indul el a buszmegállóból a hétvégi házhoz, vagy vissza, kezében szatyrokkal, aligha vállalkozhat hulladékszállításra is. Sokan közülük legfeljebb a közeli árkot, erdőt célozzák meg, károsítva, csúfítva ezzel a környezetet Mindezek alapján javaslom, hogy vonják be a lim- lomtalaníí ásba a különböző területeken lévő kiskerteket, kertszövetkezeteket is. S. S. Miskolc A B.-A.-Z. MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT felvételre keres a vállalat központjába 0 2 üzemgazdasági előadót, (közép-, illetve felsőfokú iskolai végzettséggel) 0 1 belsöellenört (pénzügyi- és számviteli főiskolával, vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel), 0 1 bérelszámolót (középiskolai végzettséggel). JELENTKEZÉS: a vállalat személyzeti vezetőjénél Miskolc, Baross G. út 13—15. Tel.: 18-481/31. Keresünk továbbá L sz. kirendeltségünkre 0 1 mezőgazdasági gépszerelőt és női munkavállalókat zöldség-gyümölcs raktárba áruösszeáilitó, árukezelö munkakörbe. Elsősorban miskolci lakosok jelentkezését várjuk. ÉRDEKLŐDNI: Zöldért Kirendeltség Miskolc, Fonoda o. Tel.: 37-541. Kisegítettek Bevásárlásom alkalmával elszámítottam magam. Több volt a csomagom, mint a szatyromban rendelkezésre álló hely. A BIK Széchenyi úti. 67- es számú illatszerboltjában a pénztáros kérdésemre sajnálkozással közölte, hogy csak kisméretű reklámszatyrot tud eladni. Amikor ezt meghallotta a bolt egy másik, korosabb hölgy dolgozója azonnal segítségemre sietett. Felajánlotta saját, nagyméretű reklámszatyorját, s még pénzt sem fogadott el érte. Nem túl gyakran vásárolok itt, de minden egyes alkalommal tanúja voltam már valamiféle udvariassági megnyilvánulásnak. Most én érezhettem, milyen jól esik ez a vevőknek. Horváth József Miskolc, Katowice u. 39. fszt. 1. Maradtak a gödrök... fát bőrömön tapasztalhattam, mit jelent az. amikor egy ilyen fontos útszakasz gidres-gödrös. De még hagy- ján, ha személygépkocsiról van szó ... S még inkább, ha ilyenkor száraz időben panaszkodunk. Mi lesz itt azonban ha fagy, vagy hó nehezíti a közlekedést?! Már most el tudom képzelni, hogyan csúszkálnak itt a szénnel megrakott nehéz teherautók. Nem tudom, eddigi intelmeik eljutottak-e az illetékesekhez. Gyanítom azonban, hogy nem, ezért javaslom, hogy az út gazdája ismételten vizsgálja felül az itteni állapotokat. B. L. Miskolc Szerdán: díjtalan jogtanáesadás Dr. Kárpáti Zoltán legközelebb szerdán 16—18 óra között tart díjtalan jogta- tácsadást a Sajtóház harmadik emeletén, rovatunk szobájában. j|c Fogva tartja a pillantást az elrettentő kép. Apáczai Csere János intő szavait dr. Tóth Judit, a Borsod Megyei Egészségnevelő Intézet igazgató főorvosa idézte, amikor megnyitotta a Rónai Sándor Művelődési Központ előcsarnokában azt a kiállítást, amelyet szak- szervezeteink egészségmegőrző programsorozata keretében rendeztek. „Ember, az egészségedre mindazonáltal gondot vise'j, meri nélküle dolgodban el nem járhatsz!” — hangzott az idézet, amely korunkig nem veszített aktualitásából. Olyannyira nem, hogy soha akkora figyelmet nem érdemelt talán, mint napjainkban. Tömegméretekben hatnak megyénkben is az egészségkárosító szokások, s a megbetegedések és a halálozási statisztika vezető helyein olyan kórformák szerepelnek, amelyek előidézője az általánosnak mondható egészségtelen életmód. A betegségek 40 százalékát az alkalmazkodóképesség, a lelkiidegi tűrőképesség csökkenése okozza; a harmincéves népesség csaknem fele elhízott; Borsodban csaknem 100 ezer az iszákosok és alkoholbetegek száma: a dohányzással összefüggésbe hozható okok miatt hazánkban évente 70 ezren halnak meg idő előtt, s csak ez utóbbi a becslések szerint 80 milliárd forint értékű emberi munka elvesztését jelenti. Hosszan sorolta dr. Tóth Judit a riasztó adatokat, amelyek az Apáczai-idézet időszerűségét igazolják. S a kiállítás színes tablói nmel(Fejér Ernő felvételei) nek rá: bölcs útmutatásul arra, hogyan viselhetünk gondot az egészségünkre. Mire kell ügyelni a ma emberének, milyen ártalmaktól és hogyan megóvni szervezete kényes egyensúlyát. A tömör, ám bőséges ismeretet nyújtó tablókat november utolsó vasárnapjáig tekinthetik meg az érdeklődők, s naponta meghatározott időben vehetik igénybe azt az egészségügyi szolgálatot, amelyen Miskolc kórházainak szakorvosai és szakdolgozói a vérnyomásmérésen, i a testsúly és a testmagasság meghatározásán túl „testre szabott” egészségügyi tanácsokat adnak. <r> Ezt mondja a fogszctbály A VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGRŐL ES A MAGÁNNYOMOZÁS TILALMÁRÓL A" Az ideális testsúly titka: rendszeresen mérd magad... ELEJÉT KELLENE VENNI A BEÁZÁSNAK Az Ady E. a. 14/A számú ház IX/92-es lakásában két idős néni lakik. Egyikük, özv. Szabó Cyörgyné elpanaszolta, hogy egymás után háromszor áztak be. Az ismétlődő baj és kár azóta jelentkezik, amióta a tervezők helyére a postások költöztek a toronyház tetejére. Saját költségükre kétszer rend behozatták a beázás okozta károkat — sajnos, lakásbiztosítást nem kötöttek ... —, most már azonban elfogyott a türelmük. MIK-lakásról van szó. jelentették a beázást. Nemcsak a házkezelőségen, hanem a postánál Is. ahonnan ef ifi mefUek szakemberek megnézni őket, s elismerték a beázás tényét. Ezzel aztán a két vállalat részéről be is fejeződött az ügy. Olvasónk szerint egymásra mutogatnak, egyik a másikra vár, hogy csináljanak valamit a beázással, szüntessék meg az okot. A mi véleményünk is az, hogy meg kellene nézni, mi okozza a beázást, s megszüntetni a bajt. Ne kelljen özv. Szabó Györgynének és édesanyjának rettegésben él ni, hogy mikor áznak be negyedik alkalommal is. Hogy a kárukról, annak megtérítéséről, vagy megtéríttetésé- rői már ne is beszéljünk ... N y I* Az ingatlan ok és a nagyobb értékű vagyontárgyak tulajdonosainak természetes az az igénye, hogy dolgaik őrzését korszerű biztonsági berendezések felszerelésével, vagy akár e feladatra vállalkozó személyek alkalmazásával oldják meg. A Minisztertanács 24/1987. (VII. 22.) számú rendeletével szabályozta a vagyonvédelmi tevékenységet, és egyben rendelkezett a magánnyomozás tilalmáról is. A rendelet hatálya a magánszemélyekre - ideértve a gazdasági munkaközösséget és a polgári jogi társaságot is a szakcsoportokra, és a magánnyomozói tevékenység vonatkozásában jogi személyekre (vállalat, szövetkezet) is kiterjed. A jogszabály szerint a vagyonvédelem területén — anyagi ellenszolgáltatásért — végezhető tevékenységek a következők: biztonsági berendezések és rendszerek tervezése, készítése, felszerelése, javítása, karbantartása. és az erre vonatkozó tanácsadás, valamint a magánszemély tulajdonában álló lakóépület, lakás, nétve- gi ház. üdülő, telephely és gépjármű őrzése. Vagyonvédelmi tevékenység a magánszemély tulajdonában levő pénz és érték őrzése, szállítása, továbbá a közületi szerv részére nem hivatásszerű«! teljesített pénzőrzés is. A felsorolt tevékenységek kivételével vagyonvédelemmel, illetőleg közbiztonsággal összefüggő tevékenység — ideértve a személyvédelmet is — anyagi ellenszolgáltatásért nem folytatható. A magánszemély részére végzett vagyonvédelmi tevékenységre fegyveres őr nem alkalmazható. Aki vagyonvédelmi tevékenységet kíván folytatni, a működése megkezdéséről ée megszüntetéséről is 15 napon belül köteles értesíteni a lakóhelye (székhelye) szerint illetékes rendőrkapitányságot. A vagyonvédelmi tevékenységet és az azt végző személyeket a rendőrség a közrend és a közbiztonság szempontjából ellenőrizheti. Nem folytathat vagyonvédelmi tevékenységet az, akit népgazdaság elleni bűncselekmény, vagy vagyon elleni bűncselekmény miatt végrehajtható szabadságvesztésre Ítéltek, továbbá az sem, akit bármely egyéb szándékos bűncselekmény miatt legalább egyévi, végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. A jogszabály következő részében kimondja azt, hogy magánnyomozói iroda nem tartható fenn, továbbá magánnyomozói tevékenység anyagi ellenszolgáltatásért nem végezhető. Aki az e rendelet által tiltott, jogellenes vagyonvédelmi, vagy magánnyomozói tevékenységet folytat, szabálysértést követ el, és tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Dr. Kárpáti Zoltán Tóth Lajosné (Miskolc): Nem hinnénk, hogy a keresett árucikk gyártását megszüntették volna szerintünk egyszerűen nem kaphat.:, mint annyi más sem mostanában . .. Utánanézünk a niány okának, s ezt követően visszatérünk a témára. M. T,. (Miskolc): Egyedülálló nő vagy férfi ts fogadhat örökbe gyermeket, ám az örökbefogadás elsődleges célja az. hogy családba kerül- 1ön a gyermek lehetőleg teUeo családban nevelkedjen. Próbálja meg...