Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
1987-11-11 / 262. szám
krónikája Tanácstagok fogadóórái Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Kiss Lászlóné a Testvérvárosok útjai szolgáltatóház HNF-helyiségében (az Egyetem étterem fölöttt), 17 órától; Cseh László a Békeszálló gondnokságán, 17 órától. Apróhirdetés Fixplatós tehergépkocsi szerződéses munkával, jó kereseti lehetőséggel eladó. Érdeklődni: munkanapokon 18—20 óra körött, hét végén egész nap, a 15-238-as telefonon. A Dessewffy utcában egy tűzcsap hibásodott meg, a Zója utcában a nyomócső tört el: tegnap már nem tudták megjavítani a hibákat a vízművek ügyeletesei, csak elzárták az említett szakaszokat. Eltörött egy nagyobb átmérőjű nyomócső is a Szeles utcán, a templom mögött. Ez szerencsére nem okozott kiesést a környékbeli lakásokban, mert ez a vezeték az épülőiéiben levő, új házakat látja majd el. Arak és sorszámok TOaguhk mögött ttKhjtrk a nagy autózási szezont, így kevesen kapnak kedvet a vásárláshoz, főleg akinek tárolási lehetősége sincs. Az elmúlt vasárnap délelőttjén 150—200 autót vittek a Zsar- nai-telepre. de a zord időben alig volt érdeklődő. A Merkur Lorántffy utcai telephelyén 60 kocsi közül lehet választani, ami nagyjából változatlan, mert amennyit vásárolnak, körülbelül annyit el is adnak naponta. A ,legfrissebbek” közül néhány autó adatai. Wartburg 353 Standard, GU betűjelű (1986-ban gyártott), 115 700 forintért; Wartburg 353 Limousin, TM (1981), 67 200-ért; Dacia 1310, GY (1986), 135 100-ért; Trabant 601 Special PR (1980), 25 900- _ért; GZ betűjelű (1986), 75 100-ért: Trabant 601 Limousin, US (1975) nagyon olcsón, 19 ezer forintért; Moszkvics 2140, TS (1981). 69 300-ért; Skoda 120 L, TJ (1981), 80 ezerért; Dacia 1310, KB (19841, 99 ezerért; Lada 3W1, PN (4979), 53 ezerért; 2101 TS (1-981). 94 900-ért; 21 013, KA (1982) 104 900-ért; 21 011 ZI (1976), 43 900-értr, 2101 TD (1980), 76 900 forintért vár vevőre. Gyakran keresnek a telephelyen utánfutót: most egy darab 350 kg-os teherbírásút kínálnak (vadonatúj), 29 500 forintért. Nem mindenki jár úgy nézelődni — még konkrét vásárlási szándékkal sem —, hogy a teljes vételárat a zsebében hordja. De. hogy mégis biztosítsa magának a kiszemelt autót, elég, ha a vételár és az eladási ár különbségének néhány százalékát helyezi letétbe, s a következő öt munkanapon belül megy a járműért. (Ha időközben mégis eláll a vásárlási szándékától, úgy ter- - mészetesen #! kell tekintenie az összegtől.) Autóvásárt legközelebb jövő vasárnap tartanak: Ajkán, Hódmezővásárhelyen, Kaposvárott, Nyíregyházán, Pécsett és Miskolcon. A feasznalt autó Mpasa e** Betűjele Szabadpiaci kínálati ára Merkúr eladási ára TrahaBt 6<Tf Limousin 1977 ZP 26 000 23 000 Trabant 601 Special 1978 PB 30 000 28 000 Trabant 601 Special 1979 PN 32 000 28 000 Trabant 601 Limousin 1977 ZN 40 000 30 000 Wartburg de Luxé 1979 PS 53 000 47 000 Wartburg Tourist 1980 TJ 80 000 70 000 Wartburg 353 Standard 1985 GB 120 000 110 000 Dacia 1300 1979 PN 70 000 57 000 Dacia 1310 1982 KD 100 000 85 000 Dacia 1310 1986 GY 140 000 135 000 Dacia 1310 1984 KY 120 000 105 000 Skoda 120 ft. 1980 TJ 90 000 85 000 Skoda 120 L 1982 KD 110 000 100 000 Skoda 120 h 1985 GA 135 000 125 000 Skoda 105 1983 KL 105 000 100 000 Lada 2101 1975 UP 45 000 35 000 Lada 21011 1978 ZV 60 000 50 000 Lada 2102 J980 TB 100 ooo 90 000 Lada 21013 1982 TY 115 000 100 000 Lada 21061 1983 KL 170 000 150 000 Lada 21013 1984 KY 150 000 135 000 Autosorszámok 1987. november 10-én: Trabant Limousin Hycomat Lada 1300 S Budapest 1058 Budapest 19 605 Trabant Combi Hycomat Debrecen 15 474 Budapest 308 Lada 1500 Trabant Limousin Speciál Budapest 15 383 Budapest 10 457 Debrecen 11 770 Debrecen 8 956 Lada Combi Trabant Combi Budapest 11 015 Budapest 3 213 Debrecen 5 506 Debrecen 2 780 Moszkvics Wartburg Standard Budapest 384 Budapest 2 746 Debrecen 293 Debrecen 1 384 Polski Fiat 126 P Wartburg Special 3 699 3 041 Budapest Debrecen 1 979 1 713 Budapest Debrecen FSO (Polski Fiat) 1590 6 973 Wartburg Speciál toiótetős Dacia Limousin Budapest 10 416 Budapest 6 141 Wartburg Tourist Debrecen 6 235 Budapest 2129 Dacia Combi 2 605 Debrecen 1 617 Budapest Debrecen 2 845 Skoda 105 S Budapest Debrecen 11 530 8 849 Dacia TLX Budapest Debrecen 2 100 2 552 Skoda 120 L 27 359 Zastava Budapest Budapest 18 359 Debrecen 15 381 Volga Limousin 1 297 Lada 1200 Volga Combi Budapest 47 647 Debrecen 34 141 “7 A-z Émász ügyeletesei tegnap a délelőtt folyamán a Bulgáí'örldön egy 10 kilovoltos kábel hibáját javították meg, az áramszolgáltatás csak rövid ideig maradt ki. Éjszaka ismét üzemzavar volt a közvilágításban: az Eszperantó tér—Diósgyőr szakaszon elaludtak a lámpák. A hiba megtalálását nehezíti, hogy a zárlat csak rövid időre jelentkezik minden alkalommal. A MIK hibaelhárítói tegnap két helyen javítottak lakáson belüli csőrepedést: a Bokányi utca 18. és a Vörösmarty utca 50. számú házakban. Eldugult a lefolyó- vezeték a Középszer utca 30-ban, és a Szabó Lajos utca 46. szám alatt. Felvonóhibákhoz hívták a szakembereket a Prieszol utca 1., a Bihari utca 3. és a Kölcsey utca H. számú házakba. Fehér aligátor Ezt a két kicsiny aligátort (alig-aligátort) egy halász szedte ki fészkükből New Orleansban. Az egyik meglehetősen ritka példány: fehér színű. A megtaláló a pici aligátorokat a helyi állatkertnek ajándékozta. Miéii drágább a hazai, mint az import burgonya? A téli zöldség- gyümölcsei látásról Hogyan ellenőrzik a piaci árakat? Miért drágább a hazai burgonya, mint az import? Valóban olyan drága-e a miskolci piac, mint amilyennek mi ítéljük meg? Többek között ilyen kérdések hangzottak el azon a lakossági fórumon, amelyet a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága rendezett tegnap délután a Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat tanácstermében. Kovács Gábor, a városi tanács kereskedelmi osztály- vezetője és Luterán László, a Megyei Zöldért Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese rövid körképet adott a zöldség-gyümölcstermelte- tésről, ellátásról a fórumon megjelent kertbarátoknak. Utána kérdéseket tettek fel Lellik Jánosnak, a Fogyasztók Tanácsa megyei elnökének, Molnár Bertalannénak, a Fogyasztók Tanácsa városi elnökének és Petri Ferenc- nének, a Piacfelügyelőség vezetőjének. Figyelemre méltó helyzetképet adott a miskolci piacokról a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Elmondotta, hogy városunkban jó a zöldség-gyü- mölcsellátás és hasonlóképpen vélekedik a téli felkészülésről. A tanács munkatársai folyamatos árfigyelést végeznek. Eszerint tavaly szeptemberben a Búza téri piacra 415 ezer 291 kiló burgonyát hoztak fel szabadforgalmi értékesítésre. Ez azt jelenti, hogy ebbe a téeszek, állami gazdaságok és a Zöldért által kínált mennyiségei nem számolták beíe. Az idén ez a szám meghaladja a 484 ezer kilogrammot. Lényegesen több, mint amire számítottak, ám a burgonya ára ennek ellenére a duplája, mint tavaly volt. A Zöldért kereskedelmi igazgatóhelyettese megpróbálta mindezt megmagyarázni, bér ez nem feladata, s hatáskörén kívül is esik. Véleménye szerint a burgonya drágulása a nyári nagy aszállyal hozható összefüggésbe. Feleannyi termett, mint tavaly, ennek hírére pedig még azok is megpróbáltak nagyobb mennyiséget spájzolni, akik korábban nem szoktak. Itt említette meg, hogy a Lengyekwszágból^érkező burgonya árát 9 forintban maximálták, a hazai krumpli viszont szabadáras, s azt sem titkolta, hogy a külföldről kapott szállítmány összetétele meglehetősen vegyes, nincs fajtánként válogatva. S ami lényeges tudnivaló, hogy nem elálló krumpli. Ebből aligha tehetünk el nagyobb mennyiséget télire. Ám megnyugtató, hogy a Zöldért —, amely felelősséggel tartozik a lakossági ellátásért — nagyobb rneny- nyiségű burgonyát tárolt be a télre. A fórumon elhangzottakra, az ott feltett kérdésekre, s a kapott válaszokra még visszatérünk. Egy hipnotizőr vallomásai A pszichokultúra hetének egyik legérdekesebb előadása ma délután 4 órakor lesz a Molnár Béla Ifjúsági Házban. Dr. Daubner Béla előadásának az Egy hipnotizőr vai. lomásai címet adta. Az előadás igyekszik majd azt a misztikus légkört eloszlatni, mely az emberek kénzeleté- ben körülveszi a hipnózist. A valóságban a hipnózis inkább munkaeszköz a pszichiáter számára, mim. afféle direkt akaratátvitel. Az ugyancsak mára — délután 3 órára, a 42. Számú Általános Iskolába — meghirdetett Humanisztikus nevelés a családban és az iskolában című előadás viszont elmarad. Sport ■ A világossal játszó Karpov nagy hibája után Kaszparov nyerte Sevillában a sakkvilágbajnoki döntő párosmérkőzés 11. játszmáját, s így 6:5 arányban vezet. ■ Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke a testület nevében köszöntötte tegnap, 75. születésnapja alkalmából Barcs Sándort, az az Elnöki Tanács tagját. A neves sportembert az MLSZ tegnapi elnökségi ülésén is köszöntötték. ■ A Hamburger SV idei gyenge szereplésének első „áldozata” Jo- sip Skoblar, a csapat edzője, aki Felix Magath menedzser szerint elavult edzésmódszereket alkalmazott. ■ Pécsett, a Sopianae Kupa nemzetközi férfi kézi- labdatomán Magyarország együttese a nyitómérkőzésen 19-12 arányban nyert Ausztria ellen. ■ Svédország legnagyobb adóját Björn Borg teniszező fizeti. Vagyonát 500 millió svéd koronára (80 millió dollár) becsülik, legalábbis ekkora összeg után adózik. ■ Jakabházy László, a neves szakember — aki hatéves szünet után tért vissza a magyar jégkorongválogatott élére — kihirdette a Bulgáriában, a hagyományos nemzetközi tornán szereplő együttest, amely ma utazik Szófiába. Ködös idő A hagyomány szerint, Márton napján, ha Márton fehér lovon érkezik — azaz esik a hó —, akkor kemény tél lesz, de ha barna a ló, hó nélküli Márton napja, akkor enyhe télre számíthatunk. Egy bizonyos-: ma legfeljebb kisebb esők lesznek, megmarad a köd, a párásság. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja Főszerkesztő; BEKes DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Baicsy-Zsilinszky úi 15. 3527, Postacím: Miskoio 3501. Pí.: 39 Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223; bei- és várospolitikai rovat: 18-227- gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitikai rovat: 18-228; sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.c 178. — Felelős kiadó: VERES MIHALV. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskóla Széchenyi út 15—17. 3525. Telefoni 16-213 Terieszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely nirlapkézbesitő postahivatalnál e nirlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlap- elöfizetési és tápellátási Irodánál (HELIR; Budapest V József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenü. vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi 1elző- számra. Előfizetési dij egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint, mdexi 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Pei. vez.r WIBTH LAJOS. — ISSN 0133-0209 Az Éneklő Ifjúság kórusmozgalom legjobb együttesei a minősítő vesenyeken elnyerhetik a rádiófelvétel lehetőségét. A miskolci kórusok ez évi felvételére áprilisban került sor, A Magyar Rádióban egy zsűri meghallgatja a műsorokat, és kiválasztja az adásra alkalmasakat. Az örömteli hír után nem sokkal Varga Károly, a Magyar Rádió munkatársa riportot készít két kórustaggal. Ez a rádiószereplések forgatókönyve. így tudtuk meg a szüret táján, hogy az alsófokú intézmények közül a 6. Sz. Általános Iskola és az Egressy Béni Zeneiskola gyermekkara, a középfokú iskolák közül a Zrínyi Ilona, a Földes Ferenc Gimnázium és a Zeneművészeti Szakközépiskola leánykara műsorából sugároznak rövidesen. A Kossuth rádió műsorában tegnap délelőtt - a Borsod-Abouj- Zemplént bemutató sorozat keretében - elsőként a Juhász Tibor vezette Földes Ferenc Gimnázium vegyeskara énekelt.. Mint o legtöbb ifjúsági kórusban, itt is jóval több a lány, mint a fiú, ám amint Palestrina: Jöjj, béke című kórusmüvében is hallhattuk, a fiúk bátran és lelkesen énekelnek. A Zeneművészeti Szakközépiskola leánykára természetesen más profilt képviselt, A kórustagok elmondták, hogy szívesen mutatnak be hagyományos műsort, de szeretik a zenei érdekességeket is. A tegnapi rádiófelvételen a különleges hangzásvilágú, Britten: Missa brevis című művét szólaltatták meg, Sándorné Papp Edit vezényletével, Unterweger Zsolt (orgona) közreműködésével. Ez a nehéz mű volt az avasi templomi hangversenyük zárószáma, és két hete Kassán is nagy sikert arattak vele. Jó érzés volt a miskolci énekkarokat hallani, kíváncsian várjuk a folytatást. Barta Péter Az ügyeleteken történt Eltört a nyomócső Rádiókommentár: Miskolci énekkarokat hallottunk