Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
1987-11-10 / 261. szám
0 A MÁV háztól házig szállít - mondja a reklámszöveg. Azonban mostanában hiába a praktikus, rakodást könnyitö konténer, egyre kevesebb a megrendelő. Az elmúlt hónapokban pedig csökkent, egyre kevesebb a vasúton szállitott mennyiség. Azonban nemcsak a teherfuvar lett kevesebb, hanem a személyforgalom is visszaesett. Ezekről a gondokról és a megrendelők visszaszerzésére született tervekről beszélgettünk a MÁV Miskolci Igazgatóságán, (Cikkünk a 3. oldalon.) (Fejér Ernő felvétele) XIX. ÉVFOLYAM. 261. SZÁM 1987. NOVEMBER 10., KEDD ÁRA: 1,80 FORINT Kádár János Belgiumira lálogat Kádár János, az MSZMP főtitkára, az Elnöki Tanács tagja I. Baudouin király és a belga kormány meghívására a közeli napokban hivatalos látogatást tesz Belgiumban. Tárgyalások Géniben Reagan amerikai elnök elégedetten nyilatkozott arról, hogy Genfben szovjet— amerikai tárgyalások kezdődtek az atomfegyver-kísérletek betiltásáról. De elmondta azt is, hogy nem szándékoznak feladni az űrfegyverkezési programot és folytatják mindaddig az atomrobbantásokat is, amíg az USA biztonsági érdekei ezt úgy kívánják. <Q Utolsó simításra vár a kulcsos szekrény és oz egymás mellett sorjázó asztalláb-kollekció. A napokban kerül ki a Miskolci Bútoripari Szövetkezet Sajó-parti telepéről a Pannónia Szálló reggelizőjének bútorzata. A cég másféle módon is bekapcsolódott a szálló felújításába. (Cikk az 5. oldalon.) («erényi László felvételei) Több ja, t (CIKK * V OLDALON) Az idén tizedszer Egymillió tonna szén Lyukéból Grósz Károly megbeszélése vállalatvezetőkkel Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és ményük szerint milyen körülmények befolyásolják a jobb teljesítmény elérését. A a kormány több tagja hétfőn megbeszélést folytatott budapesti nagyvállalatok vezetőivel a Taurus Gumiipari Vállalatnál. A kormány stabilizációs munkaprogramjának végrehajtását segítő konzultáción a vezérigazgatók képet adtak vállalataik idei eredményeiről,»vázolták, hogy véleÉrtelmiségi rétegtalálkozót rendezett tegnap a Hazafias Népfront Városi Bizottsága a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában. Erre a találkozóra annak keretében került sor, hogy a népfront szervezésében az Országgyűlés őszi ülésszakát követően városunk országgyűlési képviselői beszámolnak az Országgyűlés munkájáról, az ülésszak döntéseiről. Tegnap dr. Velkey László, városunk 4. számú választókerületének képviselője tartott előadást, és válaszolt az érdeklődők kérdéseire is. A képviselő nem a sajtóból már ismert döntések, viták újbóli ismétlését tartotta lényegesnek, hanem inkább azt a hangulatot próbálta érzékeltetni, ami az Országgyűlés őszi ülésszakát és az azt megelőző időszakot jellemezte a képviselők körében. Nehéz út vezetett odáig, hogy felelősséggel igent mondjak a kormányprogramra — hangsúlyozta dr. Velkey László —, de ha nem hiszünk a programban, akkor az eleve annak kudarcát jelentheti. kormány jelenlevő tagjai tájékoztatást adtak a gazdaság helyzetéről, a jövő évi célok eléréséf szolgáló intézkedések várható, hatásairól, s válaszoltak a vállalatvezetők felvetéséire. A kormány és a vállalat- vezetők közötti konzultáció a közeli napokban Győr-Sop- ron megyében folytatódik. A képviselő elmondta azt is, hogy a tisztelt ház tagjai fokozottan érzik megnövekedett felelősségüket. Hogy az új követelményeknek meg tudjanak felelni, a döntési lehetőségeket is szélesíteni kell. Felhívta a figyelmet a Nyers •Rezső képviselő felszólalásában is javasolt alternatív tervezés fontosságára. Az értelmiségre alapvető szerep hárul a kormányprogram megvalósításában — hallottuk tegnap —, s ebben az esetben túl kell lépni minden valós és vélt sérelmen, mindent meg kell tenni a kibontakozás segítéséért. A kérdésekre dr. Czibere Tiborral, az NME tanszék- vezető egyetemi tanárával, akadémikussal, és dr. Nagy Aladárral, az NME Marxizmus—Leninizmus Intézetének vezetőjével együtt válaszolt a képviselő. Szó esett a nemrég megalakított Innovációs Centrum esélyeiről, szerepéről, a politikai intézményrendszer reformjának szükségességéről, és a nyíltság követelményeiről a tömegtájékoztatásban. A szénfalnál dolgozó bányászok, a termelést szervező és irányító műszakiak együttes erőfeszítésének eredményeként született meg az eredmény: a lyukói bányászok kedden felszínre szállították az egymilliomo- dik tonna szenet. Ezzel éves tervüket is csaknem másfél hónappal határidő előtt teljesítették. Lyukó, a „milliomos bánya” az idén az egymást követő tizedik évében érte el ezt az eredményt. A folyamatos munkarendben dolgozó szocialista brigádok teljesítménye, a műszaki vezetők szervezőmunkája egymást segítve tette lehetővé, hogy a korszerű berendezéseket kihasználva, a komplexen gépesített, nagy teljesítményű frontfejtéseken fennakadás nélkül dolgozhassanak. Pedig ez az év sem volt könnyű. A termelést a kimerült munkahelyek helyett új frontokon kellett kezdeni, illetve folytatni. Két új munkahelyre szerelték át a gépeket előre meghatározott ütemben, így a termelés ezeknek az átállásoknak nem látta kárát. A lyukói bányászok nemcsak több, de jobb minőségű szenet is termeltek. Ezt bizonyítja, hogy a szén mi nőségére vonatkozó reklamációk csökkentek. A bányából közvetlen lakossági ellátásra a tervezettnél több szenet adtak. . A lyukói bányászok az év végéig még mintegy 100 000 tonnányi jó minőségű szenet küldenek a felszínre. Ebből is jut a vásárlóknak, s így ebben az évben a lakossági tüzelőigények kielégítésére több mint 300 000 tonna lyukói szén jut. . Reggelenként a hőmérők fagypont alatti hőmérsékletet mutatnak, s igen nagy a párásság. Csúszósak az utak, romlanak a látási viszonyok. Mit tesz a Miskolci Közlekedési Vállalat, hogy biztosítani tudja a zavartalan városi tömegközlekedést a téli időszakban is? — kérdeztük Török Istvánt, a járműfenntartási osztály vezetőjét. — Műhelyeinkben a járművek téli felkészítése már megtörtént. Bekötöttük a villamosok fűtését, az ablakok páramentesítőjét, íeltöl- töttük fagyállóval az autóbuszok motorjait, fagy mentesítővei a léghálózatot, légfékeket. Ezt még október közepe táján elvégezték a műhelyek. Ha a hőmérséklet nem süllyed tartósan mínusz 15 fok alá, komoly fennakadás nem következhet be. De még a jelenlegi időjárási viszonyok mellett is, a vállalatunk műhelyei több járművet tartanak üzemképes állapotban, mint amennyit közlekedtetünk. Indulás előtt egy-más- fél órával a kocsikat már begyújtják, hogy a gépkocsivezetők üzemképes, meleg motorokkal indulhassanak. Az autóbuszok több mint felét különben is téli gumikkal láttuk el, ami tovább növeli a közlekedés biztonságát. Ezek a járművek, mintegy 120 darab, azokon az utakon közlekednek — Lillafüred, Bükkszentlászló, Avas —, amelyeken várhatóan nagyobb lesz a csúszósság és a jegesedés. Ezekkel a gumikkal még akkor sem lesz fennakadás, ha a tavalyihoz hasonló hóviszonyok alakulnának ki. Tudom inyos tanácskozás az egyetemen A társadalmi-gazdasági megújulás kérdéseiről tartanak ma tudományos tanácskozást a Nehézipari Műszaki Egyetemen. Délelőtt Kemény László, a filozófiai tudományok kandidátusa, az MSZMP KB agitációs és propaganda-alosztályának vezetője előadásában elemzi a megújulás lehetőségeit, majd gazdaságpolitikai és ideológiai szekcióülések kezdődnek, A tanácskozáson részt vesznek a szocialista országok egyetemeinek képviselői. • A Gárdonyi Géza Művelődési és Alkotóházban 1984 májusában kezdődött, és ez év nyarán ért véget az a ianfolyam, amely C-kategóriás hímző és szövő szakkörvezetői minösitést adott a résztvevőknek. A vizsgamunkákat olyan színvonalasnak ítélte a zsűri, hogy kiállításra javasolta. Ezen a kiállításon készült képünk. (A ház tevékenységéről lapunk 2. oldalán Írunk.) (Fejér Ernő felvétele) Találkozó a J/ i li-székhátban Értelmiségiek és a kormányprogram Ma reggeli telefon 1 abroncsok a koszokon