Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

1987-11-30 / 278. szám

Labdarúgás, NB ti Fükő tanári góljával DVTK—Ajka 1-0 (1-0) Mi tagadás, a hazai pá­lyán mutatott játék után meg­lehetősen félve engedtük út­jára a DVTK NB ll-es lab­darúgó csapatát. A tavaszi első, őszre előrehozott fordu­lóban ugyanis az az Ajka volt a piros-fehérek ellenfele, ame­lyik csapatot nyugodtan mond­hatni, ajándék büntetővel győzte le hazai pályán a Di­ósgyőr. Nos, ha nehezen is, de Ajkán is hasonló ered­mény született... Remekül kezdett a Veréb — Kuttor, Leskó, Takács, Szemere, Molnár, Fükö, Hu- szák, Tóth (Szűcs), Lengyel, Kölln összetételű Diósgyőr a rendkívül nehéz talajú, vi­zes, sáros, mély pályán. A 2. percben Molnár húzott el a jobb oldalon, begurítását a védők nehezen hárították szögletre. A sarokrúgás után nagy kavarodás támadt az ajkai kapu előtt, de végül sikerült felszabadítani a vé­dőknek. Egy perc múltán is­mét Molnár húzta meg a jobb oldalon a védelmet, re­mekül tálalt Tóth elé, ám a fiatal játékos 3 méterről mellé bombázott. Éppen fer­tályéra telt el a találkozó­ból, amikor megszerezte a vezetést — s mint kiderült, a győzelmet — jelentő gólt a DVTK. Fükö igyekezett középre kilépni a hazai védők kö­zött. Két ízben is a víz állta útját,. mindkétszer leragadt a labda a mély talajon, de továbbra is a diósgyőri kapi­tány birtokában maradt. Az ajkai kapus kiindult, s ezt észlelve Fükö 15 méterről úgy emelt a kapuba, hogy a labda éppen hogy belefért a keresztlécek találkozási pontjánál, 1-0. A 25. percben Kölln mint­egy 20 méteres lövése rio­gatta a hazai játékosokat és szurkolókat, de hajszállal a kapu mellett landolt a lab­da. Ezután néhány percig a hazaiak kezdeményeztek, majd ismét Kölln követke­zett, aki a 38. percben re­mekül adott a kapu elé, de a gólvonal elől kivágták az ajkai védők labdáját. Térfélcserét követően min­dent egy lapra feltéve kez­dett rohamozni a hazai csa­pat. Ennek ellenére az 50. percben Kölln indított tá­madást, kitűnően tálalt Hú­szak elé, aki 14 méterről a kifutó kapust találta telibe. Ismét a vendéglátók követ­keztek, mind többet támad­tak. Ezek egyikénél, a 65. percben Szarka 20 méterről nagy bombát eresztett meg, a jobb felső sarokba tartó labdát Veréb parádés repü­lőút végén tenyerelte ki. Az­után 3 perc múlva ismét a veterán kapuvédő brillíro­zott, ezúttal Szarka jobb al­só sarokra irányított lövését védte óriási bravúrral. A 70. percben viszont egy remek kontratámadás végén Fükö pazar labdával hozta hely­zetbe Tóthot, aki a döntő pillanatban elcsúszott, így oda lett a gólszerzési lehe­tőség. Nagy hajrába kezdett ezután a hazai gárda, de jó­szerével helyzetük sem adó­dott a jól záró diósgyőri vé­delem mellett... A rendkívül mély talajú, sáros, vizes pályán helyzetei alapján megérdemelten nyert a védekezésben is jó játékot nyújtó Diósgyőr, amelynek játékosai Ajkáról nem tér­tek haza, hanem Mosonma­gyaróváron töltötték az éj­szakát, s ma reggel Auszt­riába utaztak. Az SK Pru- ma vendégeként három na­pig tartózkodik a DVTK a „sógoroknál”, s szerdán a késő esti órákban érkeznek haza. (mitterpacb) A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Ózd—m. her. TTVE 1-# («-«). Hévízi út, 600 néző. V.: Fekete M. Gl.s Tokár. Kiállítva: Kovács (ózd). KVSE—Veszprém 2-1 (2-1). Kazincbarcika, 1800 néző. V.: Drigán. Gl.: Orlóczki (?j, il­letve Csornai. Kiállítva: Onhausz (Veszprém). NYVSSC — Metri- pond 0-0. Nyíregyháza, 1800 né­ző. V.: Lója. Csepel—Komló 2-2 (1-0). Komló. 1500 néző. V.: Ko­vács I. L. Gl.: Kénoszt, Birkás, illetve Stemler, Dárdai. Kiállít­va: Stefanov (Csepel). Kecske­mét—Szolnok 7-5 (2-2). Kecske­mét, 3500 néző. V.: Nagy L. Gl.: Czéh, Tóth Cs. (2—2), Racz, Kiss, Freppán, illetve László (2), Ká­nyán, Vadicska, Sugár. Dunaúj­város—Ganz-MÁ VÁG 2-0 (0-0). Kőbányai út, 80C néző. v.: Kai- bás. Gl.: Szauer, Boldóczkí. Sze­ged—Salgótarján 2-1 (1-0). Sze­ged, 1500 néző. V.: Varga J. Gl.: Szabó Gy., Pillinger, illet­ve Veres. Eger—Nagykanizsa I. o. ökölvívó CSB Kikapott a Bányász A hét végén folytatódott ar I. osztályú ökölvívó-csa­patbajnokság. A Borsodi Bá­nyász együttese a főváros­ban, a Vasas ellen lépett szorítóba, és 17:11 arányú Vereséget szenvedett. A sajószentpéíeri fiatalok — az ifjúságiak — kezdtek job­ban, Dubszky döntetlentért el. majd Szűcs (60 kg) pon­tozással nyert. Pingiczer ki­kapott (3-3), ezt követően Molnár az első menetben feladta a küzdelmet Abi ci­hám ellen. (5.3). A felnőttek­nél Isaszegi „nyert (5:5), mi­vel ellenfele, Tanai beteg­ségre hivatkozva (magas láz) nem állt ki ellene. Ans 54 kg-osoK küzdelmében a Bá­nyász nem küldött senkit szo­rítóba, így a Vasas ismét előnyhöz jutott. Szőke az 57 kilósok között remekelt, pon­tozással nyert Almády ellen. Király veszített, akárcsak Orosz. Kohl győzött (67 kg) Horváth 1. ellen, Farkassal szemben Gabányi a második menetben feladta a küzdel­met. (11:11). A hajrában vi­szont Boros, Tóth 1., s Fá­bián is vereséget szenvedett. A BAJNOKSÁG ALLASA: Tatabanya 4 2 1 • 67:45 5 2. Ü. Dózsa 4 1 2 i 54:56 4 3. Borsodi B. 4 2- 2 55:57 4 4. Vasas 4 1 X 2 46:64 3 Jégkorong OB I Ma as FTC ellen 2-1 (2-1). Eger, T299 néző. V.: Aczél. Gl.: Simon (2), illetve Horváth. Bp. Volán—Szekszárd 1-0 (1-0). Szekszárd, 500 néző. V.: Nagy B. Gl.: Kovalik. A BAJNOKSÁG ALLASA: Ózd Veszprém DVTK Szeged Dunaújv. Komló 20 9 20 11 20 11 20 9 20 10 20 8 3 2 5 3 6 2 20 9 4 20 9 4 20 9 3 Kecskemét 20 10 Szolnok Nyíregyh. Csepel Bp. Volán 20 9 3 Eger 20 7 7 SBTC 20 6 6 Metripond 20 6 6 N.-kanizsa 20 7 4 Ajka 20 4 9 KVSE 20 5 7 III. kér. TTVE 20 3 10 Ganz-MA VÁG 20 5 2 Szekszárd 20 4 4 3 28-17 26 6 26-16 25 7 29-28 24 6 32-18 23 7 32-21 23 6 32-26 22 8 37-33 22 7 35-33 22 7 30-28 22 8 30-28 21 8 30-30 21 6 30-33 21 8 25-24 18 8 27-30 18 9 22-28 18 7 17-20 17 8 16-21 17 7 20-28 t£ 13 18-35 12 12 15-34 12 Folytatódik a küzdelem a jégkorong OB I-ben. Ma este fél 6-kor a Kisstadionban lép jégre.a.Miskolci Kinizsi, ellenfele az FTC lesz. A ta­lálkozónak a ferencvárosiak az esélyesei, a Kinizsi csak szorossá teheti a küzdelmet. A mérkőzést a Schell-, Doór, Schilling trió vezeti. Totó 1. FC Homburg— VfB Stuttgart 2-2 x 2. Schalke 04— Hamburger SV 1-0 1 3. Bielefeld—Aachen 0-0 x 4. Meppen—Offenbach 3-3 x 5. Oberhausen—Freiburg 5-0 1 6. Remscheid— Fortuna Köln 2-0 1 7. Empoli—Milan 0-0 x 8. Intemazionale—Napoli 1-1 x 9. Pescara—Torino 2-2 x 10. Pisa—Fiorentina 2-1 1 11. Sampdoria—Roma 0-0 x 12. Arezzo—Piacenza 3-1 1 13. Modena—Bologna 1-1 x Pótmérkőzések: 14. Padova—Catanzaro 1-0 1 15. Sambe^edettese— Barletta 0-0 X 16. Udinese—Atalanta 0-3 2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a totó 48. heti szelvé­nyei között 16 darab telita- lálatosra bukkantak, ezek mindegyike 310 738 forintot ér. 13 találatos szelvénye 34 fogadónak van, ezekre egyen­ként 150 729 forintot fizet­nek. A 12 tál alatos szelvé­nyek 4762, a 11-esek 496 forintot érnek, míg a 10 ta- ialatos szelvényekre 127 fo­rintot fizetnek. Palánk alatti jelenetek a DVTK—Pécs mérkőzésen. Winter és ellenfele harcát Megyeri figyeli (balról). Dézsi dobásánál a pécsi játékos már elkésett a szereléssel (középen). Jász­kát (takarva) ketten is igyekeznek elválasztani a labdától, de Dézsi is tettrekész... (jobb­ról) (Szabó István felvételei Kosárlabda NB I Kár volt ezért a vereségért... Pécsi VSK—Diósgyőr 80-76 (43-50) Bár az elmúlt év; bajnok­ság ezüstérmese ellen nem tervezhetett győzelmet a Diósgyőr, ám a pécsi talál­kozón akár nyerhettek is volna a piros-fehérek. S ez a megállapítás a miskolci mérkőzésre is igaz, hiszen az első félidőben remekül játszott, s félszáz pontot szerzett a diósgyőri gárda, ami. mindenképpen figyelem­re méltó. Ám ami a második játékrészben történt. „ Egy még mindig influen­zával bajlódó, de rendkívüli akarással játszó Megyerivel, s a bokasérülést szenvedett, s térdig gipszben sántikáló Bársony nélkül kezdett a Diósgyőr, miközben a Pécs dobta az első pontokat. (2. p.: 8-0) Dézsi törte meg a „homály”-szériát, ám mert továbbra is idegesen játszott a Diósgyőr, könnyített a vendégeknek ezzel a hazai gárda. Mindezek ellenére egyre többször pattant fel a vendégek kispadjárói Varga Ferenc edz», mert Dézsi pontjaival átvette a veze­tést a Diósgyőr (7. p.: 16-18). Nagy kosár csat a kez­dődött, Winter hármasával elhúzni látszottak a hazai­ak, ám a Pécs is válaszolt, így a? előny csak minimá­lis volt ebben az időszak­ban. (10. p.: 24-27), A lepat­tanók rendre a vendégeké voltak, .a gyűrűről is kifelé pörgött a. diósgyőri kísérlet, befelé a vendégeké. Pilla­natok alatt két kosarat sze­reznek a hazaiak, majd Szilágyi dob bravúr-hármast, s a félidőben meglepően ma­gabiztos diósgyőri vezetést mutat a rakoncátlankodó eredményjelző. A szakszervezetek és az egészséges életmód V Mozdultak 99 a családok A Szakszervezetek Borsod J Megyei Tanácsa kezdemé­nyezésére és szervezésében szombaton délután családi tömegsportrendezvény volt Miskolcon, a Városi Sport- csarnokban, amelyről a Ma­gyar Rádió Novotny Zoltán és Horváth Kálmán tolmá­csolásában a helyszínről „élő” közvetítésben számolt be. — Elégedett? — kérdez­tük Fülöp Istvánt, azSZMT sportért felelős munkatár­sát. — Is, is ... Első alkalom­mal szerveztünk ilyen jelle­gű családi sportvetélKedőt, amely szorosan kapcsolódik az egészségnevelési hónap borsodi rendezvénysorozatá­hoz. Miskolcon 19 család „vállalkozott”, a résztvevők száma pedig elérte a két­százat. Nemcsak a megye- székhelyen kezdeményeztük a családias sportvetélkedőt, hanem a vidéki városokban, falvakban, az üzemekben, intézményekben ... — A szakszervezetek ed­dig is hatékonyan támogat­ták a sportot. Most mi a céljuk ezzel a rendezvény­nyel? — Napjainkban, rohanó világunkban az emberek va­lahogyan elfeledkeztek az egészségük megőrzéséről. Ügy is fogalmazhatunk, hogy az egészség népgazda­sági érdek, hiszen egyálta- lán nem közömbös, hogy a lakosság mennyi időt tölt betegállomány ban, táppén­ze A győztes Bene család ... zen. . Ehhez szeretnénk a mostani rendezvénysorozattal mintát adni. A sport, a rend­szeres mozgás „karbantart­ja” a szervezetet, együtt mozoghat a család. Ebből az is kiderül, hogy folytatjuk az ilyen jellegű rendezvé­nyeket, hosszú távra tervez­tünk. Munkánkat a taná­csok ifjúsági és sportosztá- lyai is segítik, támogatják, hiszen valamennyiünk közös célja az egészséges ember ... Nem bánták meg azok, akik szombaton bekapcso­lódtak a rendezvénybe; volt móka, kacagás. Együtt ker­gette seprővel a labdái ' a (Szabó felv.) mama, a papa és a gyerek, „gólya vitte a fiát”, volt helyből távolugrás, asztali­tenisz-mérkőzés. Szakavatott orvosok mérték a vérnyo­mást, adtak hasznos taná­csokat, árusítottak sportesz­közöket és sporttémájú könyveket. A legjobbak pe­dig — Bene János rudolf- telepi bányász és családja — sportszereket és vásárlási utalványokat is nyerhettek. A szervezők bízna' ab­ban, hogy a következő csa­ládias sportvetélkedőkön a mostanitól még többen vesz­nek részt. ' (felföldi) Játékvezetői hibák, ÜK»- győri idegeskedések, ve»- dégpontok vezetik be a má­sodik játékrészt, amikor bé három percen át képtelen pontot szerezni a hazai gár­da, miközben a Pécs 11-et doo! Végre megtörik a ven­degek lendülete, de Dézsi pontjai csak az egyenlí­téshez elegendőek (25. p.: 54-54). Horvath büntetőivel megintcsak a tavalyi ezüst­érmes kerül előnybe, sőt a vendégek irányítója remek hármast is dob, de Dézsi még ekkor is tartja a lé­pest. (30. p.: 66-65). A pé­csiek durvaságaival szemoeii elnéző a Simó, Prenker br- rőkettős, a hazaiaknál olyan­kor is fújnak, amikor soó sem lehet szabálytalanság­ról. A fáradtság, no meg ezek az ítéletek idegileg is „kikészítik” a DVTK játé- Kosait, az addig magabiztos Dézsi, majd Aronné is zic­cereket hibáz, labdákat ad el, s a végjátékban a pé­csiek elhúznak. Még egy bravúros hajrá is kevés már ekkor ahhoz, hogy sikerül­jön legaiáob a hosszabbítást jelentő egyenlítést kiharcol­ni, sőt a befejezés előtti pil­lanatokban újabb kosarat szereznek a vendégek. Akik ezúttal csak a Diósgyőr he­lyenként halványabb játé­kának köszönhetik — a bí­rói működésről nem is be­szélve —, hogy nyerhet­tek ... A DVTK Megyeri (19), Dézsi (22), Aronné (13), Win­ter (10), Szilágyi (7), csere: Jászka (5), Tóth összetétel­ben játszott. A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Tungsram lö . 931-668 29 2. BSE 8 2 872-658 18 3. Pécs 6 4 737-725 1« 4. BEAC 6 4 803-768 16 5. MTK-VM 5 5 691-733 15 6. DVTK 4 6 739-794 14 7. Kecskemét 4 6 684-815 14 8. Bp. Spart. 3 7 740-862 13 9. Szeged 3 7 688-735 13 10. Szekszárd 1 9 677-804 11 Garami búcsúíellépése Garami József megbízol szövetségi kapitány búcsúfel lépésre készül: szerdán utol só alkalommal ül le labda rúgó-válogatottunk kispadiá ra. Tegnap megérkezett Bu dapestre Ciprus labdarúgó- válogatottja, s mint mon dották: győzni szeretnének szerdai EB-selejtezőn. Váló gatottunkban helyet kaD De tán és Mészáros is, Kiprici viszont sérült. így több kérdőjel a csapat összeállító sában. ezért Garami Józse csak később hirdeti ki apá lyáxa lépő csapatát.

Next

/
Thumbnails
Contents