Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

1987-11-26 / 275. szám

• Ugyancsak hangos ezekben a napokban a tapolcai strand; fűrészek, kalapácsok zaja veri fel az ilyenkor már csendes környéket. Tizenkét fafaragó dolgozik itt: játékokat ké­szítenek arra a területre, amellyel bővítik a népszerű strandot. S Hogy milyen meglepe­tések várják még a nyáron a gyerekeket a fürdővel szemben elkerített részen? - erről írunk a 2. oldalon. (Kerényi László felvételei) A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével I. Ladányi Józsefet Megyénknek kellene még egy faiskola Tőkével támogatják a termelést A Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta dr. Ladányi Józsefnek, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács el­nökének kiemelkedő tanácsi vezetői tevékenysége, ered­ményes munkája elismeré­seként. 60. születésnapja al­kalmából a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa. Dr. Trau\mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­Görögországba utazik ma Grósz Károly. A Miniszter- tanács elnöke Andreasz Pa­pandreu kormányfő meghí­vására tesz hivatalos látoga­tást a Görög Köztársaság­ban. Amióta Görögország csatlakozott az" Európai Gaz­Az évszakhoz képest szo­katlanul enyhe, meleg volt az éjszaka és a reggel: 10 fokkal magasabb a hőmér­séklet a megszokott novem­beritől. Napközben felhős nőké tegnap délelőtt nyújtot­ta át a magas kitüntetést a Parlamentben. Az átadásnál jelen volt Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke, dr. Papp Lajos, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának elnöke, Dudla József, az MSZMP Borsod-Abaúj­Zemplén Megyei Bizottságá­nak első titkára és Katona Imre, az Elnöki Tanács tit­kára. dasági Közösséghez, országa­ink áruforgalma a felére esett vissza. Politikai kap­csolataink viszont felhőtle­nek, különösen azóta, hogy Andreasz Papandreu lett a kormányfő. lesz az ég, többfelé ködre, ködszitálásra és esőre is szá­mítani lehet. A hőmérséklet csúcsértéke nappal 10—15, az esti órákban 5 és 10 fok között alakul. A kormány kibontakozási programjához kapcsolódva a megyei pártbizottság fel­adattervéből valók a követ­kező teendők: az élelmiszer- gazdaság gazdaságos terme­léssel, bővülő választékot kínálva igyekezzen kielégí­teni a lakosság igényeit, és az exportpiacokhoz igazod­va javítsa a termelés szer­kezetét, a termékek feldol­gozottsági fokát és minősé­gét, csökkentse a fajlagos költségeket. Ennek jegyében nyitotta meg tegnap dél­előtt a TESZÖV székházá­ban dr. Miklós Imre, a me­gyei pártbizottság osztály- vezetője azt az értekezletet, amelyen az élelmiszeripari vállalatok és mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek szak­emberei vettek részt. Mint hangsúlyozta: a ter­melő, a feldolgozó és a ke­reskedelmi vállalatok a kö­zös érdekeltséget pusztán hosszú távú termelési szer­ződéssel már nem tudják biztosítani. Az együttműkö­dést új formákkal kell bő­víteni, közös vállalatok, vagy részvénytársaságok létreho­zásával. A termelés orien­tálását és szervezését a fel­vásárlóktól, a forgalmazók­tól és a feldolgozásban ér­dekelt vállalatoktól várják. Fontosnak tartják, hogy ezek anyagi tőkével is tá­mogatva részt vállaljanak az ültetvények telepítésében, korszerű termelési rendsze­rek kialakításában, és a vég­termékek értékesítésének függvényében fizessék a fel- vásárlási árakat, illetve a visszatérítéseket Az újfajta együttműködés­re számos jó példát ismer­tetett a tanácskozáson a hű­tőház és a Zöldért igazgató­ja. Ám a megyében még igen nagy lehetőségek len­nének a külföldön is kere­sett gyümölcsök értékesíté­sére. A fajta és a minőség azonban meghatározó, mert anyagiakkal csak olyan vál­lalkozást tudnak támogatni, amely garantálja az export­piaci értékesítést, a minősé­get. Kólók Petemé megyei főkertész elmondta, hogy a megyében igen örvendetesen megnőtt a telepítési kedv. Az elhatározás azonDan ke­vés, mégpedig a szaporító­anyag hiánya miatt. A fa­iskoláknál másfél—két év­vel előre be kell jelenteni az igényeket. Megyénkben mindössze a Gönci Áfész működtet — nem túl gazdag választékkal — faiskolát. A reszt ve vöknek azt javasolta, hogy integráció keretében kellene a megyében egy fa­iskolát létrehozni. Mert a fajtákat és az alanyokat Grósz Károly Görögországba utazik Szokatlan meleg Mégis lesz komputertomográf (CIKK A 3. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP # XIX. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM ÁRA: 1,80 1987. NOV. 26., CSÜTÖRTÖK FORINT' A határainkat védik Bevonulási ünnepség a sportcsarnokban £ A Pesti Barnabós úton levő tábla - amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közlekedésbiz- tonsági Tanács készíttetett - is figyelmeztet a balesetmentes közlekedésre, Ám a figyelmeztetes nem elég, a törvény szigorát is alkalmazni kell a szabályszegők ellen. Erről is tárgyalt keddi ülé­sén az MKBT elnöksége. (Cikk a 6. oldalon.) rendkívül körültekintően kell megválasztani, hiszen a telepítések 20, esetleg 30 év­re szólnak. A tervkészítés­ben, a helykijelölésben és az állami támogatások odaíté­lésében is hatékony segítsé­get tud adni a vállalkozók­nak a megyei tanács. Közeledik a Mikulás nap­ja. nagy az üzletekben a for­galom. Hogyan győzik áruvá­lasztékkal? — kérdeztük Fü- ,kő Dezsőt, a belváros legna­gyobb élelmiszer-áruházának, a Pátriának vezetőjét. — Tegnap kaptunk 30 kar­ton, mintegy 450 kiló ba­nánt, ami újabban ritka. Ta­lán mondanom sem kell, hogy egy órán belül elfogyott. Ígéretet kaptunk arra, hogy a jövő hét elején kubai na­rancsot is szállítanak üzle­Bár még civilben voltak, már a katonás fegyelemmel ismerkedtek tegnap azok a fiatalok, akiknek a közel­múlt napokban behívóparan­csot kézbesített a posta. Sok száz fiatal számára mától megkezdődik a katonai ki­képzés; másfél évig határa­inkon teljesítenek szolgálatot. tünknek. Vásárlóink tetszé­sét megnyerték a különféle nagyságú és árú mikulás­csomagok, amelyeket mi ma­gunk állítunk össze. Ele­gendő a választék a csoko­ládéfigurákból is, mindenki megtalálja a polcokon a pénztárcájának megfelelő­ket. Azt is elmondhatom, hogy még sohasem volt olyan gazdag a szaloncukor­választék, mint ezekben a napokban: 8-félét kínálunk, a mazsolástól a „sima, na­túr” fenyőfára valóig. A Miskolc Városi Sport- csarnokban tegnap bevonulá­si ünnepségen köszöntötte ezeket a fiatalokat a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Had­kiegészítési és Területvédel­mi Parancsnokság. Magda László mérnök alezredes, parancsnokhelyettes köszön­tő szavai után a díszparan­csokat olvasták fel, majd Bartos József, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak munkatársa szólt a fia­talokhoz. Hangsúlyozta: éle­tük fontos állomásához ér­keztek, hiszen a katonai szolgálatot a felnőtté válás egy jelentős mérföldkövének tartják. Azt kívánta: válja­nak valamennyien kiváló katonákká, s majdani kato­nai esküjükhöz méltóan tel­jesítsék szolgálatukat. A be­vonuló fiatalok nevében Li­terat Nagy Zsolt ígérte meg: azon lesznek, hogy mielőbb elsajátítsák a katonai isme­reteket. s esküjük szelle­mében teljesítik majd állam- polgári kötelességüket. A fogadó alakulatok parancs­nokai nevében Nyirkos Lász­ló határőr. ezredes köszön­tötte a hadköteleseket, akik a bevonulási ünnepség után elindultak a kiképző lak­tanyákba. Ma reggeli telefon Délipiics, mazsolás szaloncukor Mától már katonák. „

Next

/
Thumbnails
Contents