Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

1987-11-24 / 273. szám

• Ait hittük, hogy mór reggeliző vendégeket fotózha­tunk tegnap reggel a felújított Pannónia Szálló bárjában. Amint képünkön is látszik: a villamoskocsit utánzó díszí­tésű bár megnyitója kissé odébb csúszott... (Cikk a 3. oldalon.) • A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem joggal büszke a régmúlt megőrzött értékeire, és azokra az értékes emberekre, akik köztünk járnak, vagy nem is olyan régen még közöttünk jártak. Olyan szellemiség ez, amelynek újra és újra érvényt kell szerezni, hiszen Miskolc úgy tudja, hogy az egyetemet a háború után építették, tehát nem régi. A falak nem mond­hatók antiknak, de évszázadok mérnökgenerációi örökítették tovább a jogelőd intézmények­ben is az értéket, a tudást. Az egyetem eddig zárt, csak az ott dolgozók számára látható gyűj­teményei ezután a város előtt is nyitva állnak. Erről írunk az 5. oldalon. Ausztriában szigorítani fog­ják a menedékjog megadá­sának feltételeit. Az osztrák belügyminiszter elmondotta: továbbra is befogadják a po­litikai, vallási, vagy más okokból üldözötteket, de a jövőben nagyon szigorúan alkalmazzák a Genfi Kon­venció menekültekre vonat­kozó feltételeit. Utalt a ma­gyarországi és a lengyelor­szági utazási könnyítésekre is, és arra. hogy ezután nyil­ván sokan akarnak majd munkát vállalni Ausztriában. A belügyminiszter ezzel kap­csolatban kijelentette: hatá­rozottan fellépnek a „mun­kaerő-közvetítőkkel” szem­ben. XIX. ÉVFOLYAM, 273 SZÁM 1987. NOVEMBER 24., KEDD ÁRA: 1,80 FORINT # Megnyitóra készülnek újra az avasi gimnáziumban. A nemrég birtokba vett tornatermet szeretnék felavatni, de addig még el kell készülnie a műsornak is... (Cikk a 3. oldalon.) Sevardnadze, Shuitz Ha rengeti telefon adóügyben A lakosságot érthetően na­ponta foglalkoztatja az adó­zás mikéntje. Hol és mikor kaphatnak az adófizetéssel kapcsolatos információkat, kérdeztük a Borsod Megyei Adófelügyelőség ügyfélszol­gálatát. — Miskolcon, de az egész megyére kiterjedően két in­tézmény is szolgál ilyen tá­jékoztatással. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatósága, vala­mint a Borsod Megyei Adó­felügyelőség. Mindkét intéz­mény direkt lakossági ügy­félszolgálatot szervez, amely­nek feladata a lakosság tá­jékoztatása az új adórend­szerrel kapcsolatos tudniva­lókról. Az Adófelügyelőség­nél az ügyfélfogadás rendje hétfőn déli 1 órától fél 7-ig, szerdán reggel fél 8-tól este fél 7-ig, pénteken fél 8-tól déli 12-ig, szombaton pedig 8-tól 12-ig tart a Selyemrét utca 1. szám alatt. Erősen felhős lesz ma az eg. Főként délután várható elszórtan eső. A párásság, a köd csak lassan szűnik meg. Napközben fokozatosan meg­„Aki vért ad, életet ad” — akár ezt az idézetet is vá­laszthatták volna mottóul tegnap a Diósgyőri Gépgyár kultúrtermében összegyűltek. Önkéntes véradókat köszön­töttek. Megnyitóként a miskolci Gyermekváros kisdiákjai műsorának tapsolhattak a megjelentek. Ezt követően pedig Bukszár Józsefné, a élénkül, néhol megerősödik a délkeleti, déli szél. A hő­mérséklet csúcsértéke 8 és 11, a késő esti órákban 3 és 6 fok között alakul. vállalati Vöröskereszt-veze­tőségének titkára üdvözölte a vendégeket. A Magyar Vöröskereszt or­szágos vezetősége ötvensze­res térítésmentes véradás er­kölcsi elismeréseként Kiváló Véradó kitüntetést adomá­nyozott Murvai Miklósnak, Urvári Ferencnek és Rózsa­hegyi Lászlónak. Negyven- szeres önkéntes véradásért négyen kaptak kitüntetést: Búzás Gyuláné. Giffló Mik­lós, Kakszi Attila és Varga István, aki úgyszintén Kivá­ló Véradó lett. Tíz-, húsz- és harmincszoros véradásért is több DIGÉP-dolgozó kapott elismerést. A kitüntetettek­nek Harcos Attiláné, a me­gyei Vöröskereszt. Czirbus János pedig a vállalati ve­zetés nevében gratulált. Dr. Rá ez Sándor, a vasgyári traumatológia főorvosa is kö­szönetét mondott. (Folytatás a 6. oldalon) • A legújabb kutatási-fejlesztési eredmények szinte azonnal meg­jelennek a gyakorlatban a Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Vállalat egyedi gépgyártó üzemeiben. A környezetünket kevésbé szennyező tüzeléstechnikai megoldásokról is szó volt legutóbb azon c. tanácskozáson, melyet az információcsere felgyorsítása miatt rendéit«*!» n Ti ivi.hen. A tapasztalatokról szól írásunk a 3. •Idolon (Vadas Zsuzsa felvétele) Shultz amerikai külügy­miniszter nyíltnak és tárgy­szerűnek nevezte Sevard­nadze szovjet külügymi­niszterrel Genfben folytatott tárgyalásait. A két politikus tegnap reggeltől estig tárgyalóasz­talnál ült, s feltehetőleg ma is folytatja tárgyalásait. Megbeszéléseikről annyit le­het tudni, hogy nemcsak az aláírás előtt álló rakétameg­állapodásról, hanem regio­nális kérdésekről is szót ej­tettek. A Iaköbizottságok városi vezetőségének és az újjáala­kult lakóbizottságok munká­jának tapasztalatairól adott tájékoztatást Kacser Ferenc, a lakóbizottságok városi ve­zetőségének titkára tegnap délután, a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottságá­nak ülésén. Fontos feladatuk, hogy kap­csolatot tartsanak az állami [ és társadalmi szervezetekkel, I és fő céljuk, hogy a lakóbi­zottságokról szóló tanácsren­delet érvényesítéséhez ked­vező feltételeket teremtsenek. E demokratikus fórumokra egyre nagyobb szerepet szán­nak, a gyűléseken elhangzó közérdekű véleményeket az eddigieknél jobban figyelem­be akarják venni. A tanácskozás következő részében szintén a lakosságot ; érintő fontos témáról, aszol- I gáltatások helyzetéről, és a javítás tennivalóiról volt szó. Az írásbeli tájékoztatót dr. Orosz István, Miskolc város tanácselnök-helyettese egé­szítette ki. Elmondta: a témáról a lakosság vélemé­nyét különböző fórumokon is kikérték. Az eredmény: Mis­kolcon se nem jobb, se nem rosszabb a szolgáltatás hely­zete, mint más nagyvárosok­ban. A kifogások között a magas árakat, a minőségi hiányosságokat, a javítási ha­táridő elhúzódását panaszol­ják, valamint azt, hogy a szolgáltatók néha hatóság­ként viselkednek. Gondot je­lent, hogy a peremterúlete- ken a szolgáltatások elma­radnak a lakossági igények­től. Fizetni kell a lakbért! (CIKK A 3. OLDALON) 4 szolgáltató nem hatóság Á lakóbizottságok a lakosságért Osztrák tneíiiog Köd, pára A DlGÉP-bert Véradókat tüntettek ki

Next

/
Thumbnails
Contents