Déli Hírlap, 1987. október (19. évfolyam, 228-254. szám)

1987-10-13 / 238. szám

t Bar még üresek a gondolák, holnap már megnyílik az eddig felújítás miatt zárva tartott Tanácsház téri zöldségbolt. A Zöldértnél elhatározták, hogy ezután nagyobb gondot fordítanak a kiskereskedelmi hálózatukra. Terveikről, s a bolt várható választékáról írunk az 5. oldalon. (Fejér Ernő felvételei) Fejlődnek kapcsolataink Kádár János ma Teng Hsziao-pinggel találkozik Jó bolt lesz KGST-iiU Moszkvában Ma kezdődik Moszkvában a KGST 43. (rendkívüli) ülésszaka, amelyen hazánkat Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke vezette delegáció képviseli. években, Kádár János leg­utóbbi látogatásának idején Teng Hsziac-ving a kínai párt főtitkára volt. A mai új helyzethez hoz­zátartozik, hogy immár Csao Ce-jang is ré ' isme­rős, .legalábbis júniusi, bu­dapesti látogatása óta. Ter­mészetesen a tegnapi esz­mecseréken még jobban meg­ismerték egymás amikor őszintén tájékoztatták a má­sik felet saját országuk helyzetéről. Őszintén beszél­tek kapcsolatainkról is, ame­lyek Kádár János megálla­pítása szerint ma már min­den területen rendezettek és jól fejlődnek. A cél az, hogy tovább bővüljenek. Természetesen ehhez gazda­sági kapcsolatainkban is be kell hozni a történelmi le­maradást. Csao Ce-jang a tegnapi találkozón hosszan sorolta a tennivalókat, köz­tük a közvetlen kapcsola­tok kiépítésének szükséges­ségét a kínai tartományok­kal, vállalatokkal, de azt is őszintén megmondta, hogy vannak dolgok, amelyek csak hosszú távon oldhatók meg. A megoldást ezekben a kérdésekben nyilván nem­csak a legmagasabb szinten kell keresni, ám a legma­gasabb szintű érintkezés ter­mészetesen segít a gazdasá­gi problémák megoldásában is. Kádár János ma Teng Hsziao-pinggel találkozik Pekingben, akit azért tarta­nak a legtekintélyesebb kí­nai vezetőnek, mert nevé­hez fűződik a kínai reform. Kádár Jánossal régi is­merősként üdvözölhetik egy­mást, hiszen az ötvenes Buszok, megállók, jegyárak (CIKK A 3. OLDALON'­tünk keménysége (CIKK A 3. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * Megnyitották az idősek hónapját Az idősek hónapját teg­nap délután nyitották meg az Egyesített Szociális Ott­honban. Or. Kise Katalin városi iöorvos mondott ün­nepi beszédet. Hangsúlyoz­ta, hogy az idősekkel más­kor is, az év többi részé­ben is törődnünk kell. Városunkban is egyre többen igénylik a szerve­zett segítséget. Akiknél hi­ányzik a családi háttér, a társadalom vállalja ellátá­sukat. Az utóbbi évben so­kat fejlődött az erre hiva­tott szociális hálózat, s bár a négyszázhatvan férőhelyes szociális otthon bővítésére nem volt lehetőség, a gon­dozás általános feltételei ja­GoÉay a prezlieikáiól Az októberi forradalom közelgő, 70. évfordulója je­gyében Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára felkeres­te Leningrádot. A Néva parti város dolgozóival be­szélgetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az átalakí­tás, a demokrácia és az új gazdasági mechanizmus ki­bontakoztatásának folyama­tában a gondok növekedni fognak. A jelenlegi nemze­dék sorsa — húzta alá Gor­bacsov — sokban hasonla­tos a korábbi generációké­hoz. Mint ahogyan akkor, most is állhatatosságra van szükség. A peresztrojka sok gondot fog adni nekünk — mondotta az SZKP főtit­kára —, de nem szabad el­veszíteni a fejünket. Együtt a vezetéssel, a párttagokkal, demokratikusan, szocialista módon megoldjuk vala­mennyi problémát. voltak. A felvételre várako­zók száma tekintélyes, hi­szen százötvenen szeretné­nek az otthon lakójává vál­ni. Sokan megkedvelték a családias környezetben ki­alakított napközi otthonokat, melyeknek újabban a város bölcsődéi, gyermekintézmé­nyei is helyet adnak. Az egyre csökkenő születésszám miatt ugyanis sok a szabad férőhely, s még meleg ételt is tudnak adni a környék idős lakóinak. A területi gondoskodás feladatai még nagyobbak, hiszen a napi háromszori ét­kezést is biztosítaniuk kell. Az ünnepi beszédet kö­vetően az otthon lakói a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kórusának hang­versenyében gyönyörködhet­tek. Ezzei kezdetét vette az a sokrétű rendezvénysoro­zat, melyet november 14-ig az idősek valamennyi klub­jában megtartanak. Az OTP kötvénytombolája Újdonsággal jelentkezik a kötvénypiacon az OTP. A 12%-os kamatozású. adó­mentes takarékpénztári köt­vényekre október 19-tőí 31-ig vesznek fel előjegyzé­seket. Az árusítás novem­ber 2-től 30-ig tart. Az OTP azzal is kedvet akar csinálni a vásárláshoz, hogy minden előjegyzett és meg­vásárolt ötvenezer forint összértékű kötvényhez kettő, a megvásárolt, de elő nem jegyzett ugyanekkora értékű kötvényhez pedig egy tom­bolajegyet ad. A kötvény­tombola nyereménye egy budapesti két és fél szobás társasházi lakás. A sorsolás idén december 21-én lesz. 9 Az idei esz­tendő a környezeti kultúra éve Mis­kolcon. Hogy a vá­ros képének szeb­bé tétele minél több ember ügye legyen, a szerve­zők céljaikat ízlé­ses plakátokkal is proponálják. ötöt jelentetnek meg az idén. Három már kikerült a falakra, újabb kettő pedig nyomtatásra vár. A plakátok egyebek között arra buzdí­tanak, hogy virág­gal tegyük ottho­nosabbá épületein­ket, óvjuk vizeink tisztaságát, fáink épségét. (Cikk a 3. olda­lon.) '.'«mm ÓVJUK A FÁK ATI X«. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1987. OKTÓBER 13., KEDD ÁRA: 1,80 FORINT Ma reggeli telelőn Húsválaszték A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a lakosság ke­resi az olcsó húsféleségeket. Milyen lesz az ellátás az ol­csó húsárukból, cs tudják-e folyamatosan biztosítani az ilyen igényeket? — kérdez­tük Éliás Lászlótól, a megyei tanács kereskedelmi osztá­lyának vezetőjétől. — A 90 forint alatti áron vásárolható húsokat és hús- készítményeket tekintjük ol­csó árunak. A tapasztala­tunk nekünk is az, hogy va­lóban sokan kérik. A hús­ipart és a kereskedelmet nem érte váratlanul a kereslet megnövekedése, mert infor­mációink szerint idáig nem történt fennakadás az olcsó árukkal való ellátásban Osz­tályunk és a kereskedelem rendszeresen szorgalmazzák az ilyen áruk folyamatossá­gát, de a legfontosabb sza­bályozó mégiscsak a keres­let. amely a drágább ké­szítmények iránt — a mi tapasztalataink szerint is — csökkent az utóbbi időben. Szerencsére a húsipar is gyorsan mozdult, és igyek­szik kielégíteni a megválto­zott piaci igényeket. Határt ennek a törekvésnek jósze­rével csak a kapacitása, va­lamint az szab, hogy az ol­csó áruknak rövidebb a sza­vatossági idejük, s így nem minden boltban van mód na­gyobb mennyiség huzamo­sabb tárolására. Ennek elle­nére a mai húspiacon az ta­pasztalható, hogy a vállala­tok és a kereskedelem kö­zös érdeke olyan áruk biz­tosítása, amelyek vevőre ta­lálnak. Azt is mondhatnánk: a kereslet és a kínálat egyensúlya a húsellátásban egyelőre biztosított, a fo­gyasztók számára kedvező képet mutat. Hűd éren Sárospataknak Szép elismerésben lesz ré­szük ma a sárospatakiaknak. Ünnepi tanácsülést tartanak a Művelődés Házának szín­háztermében, s itt adja át Szabó János, a Magyar Ur­banisztikai Társaság elnöke a Hild János-emlékérmet, melyet korábban ítélt oda a társaság a városnak a ha­gyományost a korszerűvel ötvöző harmonikus város- fejlesztésért. Sárospatakon Hild teret is avatnak. Ugyancsak ma kezdődik a Bodrog-parti Athénben a XII. észak-magyarországi urbanisztikai konferencia. # A körösi honfoglolós kori temető feltárása a jövő tavasszal valószínűleg befejeződik. A több ezer meg­mentett lelet között akadnak szenzációszámba menő kü­lönlegességek, egyedülállóak is. Az anyag nagy része még a restaurátora!, műhelyében van, de néhány már látható azon a kiállításon, amely a múzeumi és műem­léki hónap alkalmából nyílt meg c Herman Ottó Mú­zeum Felszabadítók úti épületének előterében. Az ása­tások soron több száz rajz készült a feltárt sirokról, a tárgyakról. Az itt közölt, a 41. sírban talált tarsolyleme­zek részletrajza. (Cikk a 2. oldalon.) Lengyel Ágostont, a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Moziüzemi Vállalat igazga­tóját köszöntötte ma dél­előtt, 55. születésnapja al­kalmából a pártszékházban Kovács József, a városi pártbizottság titkára, és át­adta a testület jókívánsá­gait, Nobel-díj Az idei orvasi Nobel-díjat Tonegava Szuszumu kapta. Felfedezései genetikai ma­gyarázatot adnak arra ho­gyan képes a szervezet fer­tőzés esetén antitesteket ter­melni. lengyel Ágoston köszöntése

Next

/
Thumbnails
Contents