Déli Hírlap, 1987. szeptember (19. évfolyam, 202-227. szám)
1987-09-16 / 215. szám
A DH várospolitikai fóruma Tér fess-e a Petőfi-szobornál? Útról, zöldről, környezetvédelemről Fákat a zaj ellen u ABC és huszonnégy lakás B Amit az infravörös fotó mutat Mostanában sok olyan téma foglalkoztatja Miskolc lakóit, amelyek valamilyen módon kapcsolatosak a környezetvédelemmel. A tanács is hamarosan tárgyal városunk környezetvédelmének helyzetéről. Már most bizonyosnak látszik, hogy lesz néhány olyan téma, amelyet külön is szóvátesz- nek majd a tanácstagok. Itt van például a 26-os út ú.j szakaszának ügye. Nemrég jelent meg lapunkban, a városi tanács elnökének levele, amelyben válaszolt a Szentpéteri kapuban épülő új házak lakóinak panaszára. A lakók sérelmezik, hogy az új 26-os út nagyon közel megy a házakhoz. A tanácselnök egyebek között kifejtette: más megoldás most nem lehetséges, gyógyírt a 26-os út mentén lakók panaszaira pedig az M26-OS autóút megépítése jelentene. Ez az út elkerülné a várost, ám ma még nem tudni, mikor lesz rá pénz. A városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén újra szóba került az út ügye. A vitában elhangzott, hogy voltaképp az összes miskolci be- és kivezető útszakasz mentén hasonlóak a gondok. Csakhát az a nagy baj, hogy ha valóban ideális távolságra kerülnének a házak a forgalmas utaktó!, szétzilálódna a városszerkezet. Nem ebben látják a megoldást ma, hanem abban, hogy észszerűbben kell szervezni a forgalmat. Azaz, ha egy mód van ■ rá, elkerülő útvonalakat kell építeni. Ha erre nincs pénz, akkor legalább a város ipartelepeinek jobb elhelyezésével, belső forgalmi változtatásokkal kell enyhíteni az átvezető útszakaszok zsúfoltságán. Ez persze most nem segít a 26- os út mentén lakókon. Sokat jelenthetne azonban, ha legalább kertészeti módszerekkel. nem facsemeték, hanem idős fák áttelepítésével mérsékelnék majd a zaj- és porterhelést az útszakasz mentén. Megjegyzésként mindehhez csak annyit szeretnénk hozzáfűzni: egy 1982-ben született terv valósul ma meg. Meglehet, ha ma kellene megtervezni az új csomópontot, azért minden most elhangzó érv ellenére másként gondolkodnának a szakemberek Nem messze a 26-os Út új szakaszától találhatjuk a Petőfi teret. Igazság szerint nem is tér ez már, csak annak hívjuk, hiszen az elFejlődő Sajóbábony Az első fél évben 3,5 millió forintot költöttek Sajó- bábonyban fejlesztési célokra. Megkezdték a nagyközségben a várva várt ABC- áruház építését, amelyhez a helyi tanács két és fél millió forinttal járult hozzá. Elkészültek továbbá 50 házhely kialakításának terveivel, melynek közművesítését a jövő év első hónapjaiban kezdik majd meg. • • Ügyfelek, munkaidő után Sokat cikkezett már a hazai sajtó a hosszabbított ügyfél- fogadási rendről. Mindenki tudja, hogy arról van szó: lehetővé kívánják tenni a munkaidő utáni ügyintézés«. Bevezették a nyújtott ügyfélfogadási rendet a tanácsoknál, így Miskolcon is. A premier után hosszú időn át többnyire csak arról írhattunk, hogy milyen kevés ügyfél fordul meg a késő délutáni órákban a hivatalokban. Változatlanul délelőtt jöttek a legtöbben. Sokszor elmondták az illetékesek, hogy az okokat elsősorban a munkahelyeken kell keresni, ahonnan könnyen el lehet jönni ügyintézni dologidőben is. A városi tanács hivatalánál úgy találták, hogy nemcsak ebben az irányban kell kereskedni. A nyújtott ügyfélfogadási időkben inkább megnövelték az ügyintézők létszámát, azaz meg lehet találni mindenkit ilyenkor, akivel dolga lehet az állampolgárnak. Nem volt könnyű mindenkivel elfogadtatni az estébe hajló munkaidőt, de aztán rájöttek, hogy így délelőttönként nyugodtabban lehet végezni a tárgyalásokkal, egyeztetésekkel járó ügyintézői munkát. Rájöhettek erre azért is, mert csodák csodájára egyre népszerűbb lett a munkaidő utáni ügyfélfogadás: mostanában a kijelölt napokon késő délután is sorra jönnek az ügyfelek, nagy a nyüzsgés. Most aztán lehet gondolkodni azon, mitől a változás: vajon az igényekhez igazított ügyfélfogadási módszerek miatt, vagy egyszerűen azért, mert mostanában szigorúbban elszámoltatnak mindannyiunkat a munkahelyeken, ha munkaidőről van'sző.. (k—ó) múlt években innen is onnan is lecsíptek belőle, es hiányzik itt az. ami a teret valóban térré teszi: nincsenek körülötte terérzetet teremtő épületek. A Petőfi tér nyugati oldalánál állt egy felvonulási épület, amelyet a BÁÉV most lebont. A környéken élők azt várták, hogy itt majd fákat ültetnek. zöld fű lesz az épület helyén. De ide mégis egy ház épül: ABC-áruház, s felette 24 lakás. A városépítők szándéka az. hogy a Petőfi tér valóban térré lehessen, és ehhez kell az a szaknyelven „térfalnak" nevezett épület. Meglehet, hogy a közvetlen környéken élők számára most jobb lenne, ha házépítés helyett zöldterületet teremtenének. Csakhogy nagyon sok városlakó panaszolja azt is joggal. Miskolcon nem épülnek terek, nem formálnak utcákat, nem Várost, hanem lakótelepet teremtenék a tervezők. Ha valóban teret lehet formálni ezen az áron a Petöfi-szobor körül, akkor úgy hisszük, megéri építem. Ha már a lakótelepi zöldről van szó, a ma és a jövő városépítésért felelős szakembereinek szomorú tanulsággal szolgálhat egy infravörös fénykép. Ez a kép az avas! lakótelepről készült, es arra alkalmas, hogy színeivel kimutassa: mennyi ott a biológiailag aktív értékes, növényzet. A fotó ugyanolyan árnyalatú lett, mint amit az LKM-ről készítettek.^. (kiss) 5k A 26-os út új szakaszát már építik ■ÜM (Kerényi felv.) A miskolci közlekedés története 15. Benzinkutak konkurenciaharca A két világháború között elszaporodott autók paramétereit olvasva, nemigen mondhatjuk, hogy energia- takarékos gépkocsik lettek volna. A nagy üzemanyag- fogyasztáshoz pedig benzinkutak kellettek. A benzinkutaknál az első jelentősebb hírt 1925. február 12-éről kapjuk. A városi építési szakbizottság ezen a napún három kút- felállitási engedélyt tárgyalt meg. A három kérvényező a taxi történetével kapcsolatban megismert Fürpasz testvérek cég (ők a Szemere utca és az Arany János utca sarkán kívántak kutat állítani), a második a Vacuum Oil Company (a Korona Szálló előtt), a harmadik cég, a Magyar Amerikai Petróleum Rt. pedig a Búza téren szerette volna kútjait üzemeltetni. A szakbizottság véleménye az volt. hogy a városban elegendő egyetlen benzinkút, és ez nem lehet sem a Korona Szálló előtt, sem a Búza téren. A városi tanács végül is 1925. július 21-én egyetlen kútra adta ki az engedélyt, a Vacuum Oil Companynak, a Zsolcai kapuban. A benzinkutak számának szaporodását a városi tanács nem tudta megakadályozni, 1938-ban már 13 benzinkút üzemelt nyolc vállalkozó tulajdonában. A vállalkozók között ott voltak a leghíresebb cégek, a Vacuum Oil Company mellett a Steua Kőolaj Kereskedelmi Rt, a Shell Kőolaj Rt., A Magyar Fantó Művek, a Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt., a Magyar Ásványolaj Rt., a miskolci Felső-magyarországi Olaj- és Vegyipari Rt., a Miskolci Az új avasi gimnáziumban Átadás iit a inirem Tegnap kezdődött meg me új avasi gimnázium tornatermének műszaki átadási eljárása. Az építők így ígérték már az augusztusi tanévnyitón is. és úgy látszik, hogy tartottak a szavukat. Ma még persze nem lehet pontos dátumot mondani, de ha mindent rendben találnak, és kijavítják az esetleges hibákat is, a hónap végeíelé várhatja a diákokat az új tornaterem. Erre annál is inkább szükség van, mert a gimnáziumban most a gimnazisták mellett általános iskolások is tanulnak, hiszen van erre elegendő üres tanterem. Az általános iskolások sport- tagozatosak, így különösen várják az új tornatermet. Nem ünneprontásnak szánjuk, pusztán csak azt tolmácsoljuk, amit sok, a gimnázium előtt elsétáló városlakó megjegyez: úgy tűnik, mintha az átadást követően * Az áj tornateremben gimnazistáknak és általános iskolásoknak tartanak majd testnevelési órát. alábbhagyott volna az a lendület, amellyel a főbejárat előtti terület kövezési, kertészeti munkáit végezték. Reméljük, hogy hamarosan rendezettebb külsőt ölthet az avasi gimnázium főbejáratának környéke is. Autógarage és Útépítő Rt, a Pannónia Petra Ásványolaj Rt. Ezeknek a konkurenciaharca, a kútengedé- lyek adásvétele, bérbeadása külön tanulmányt igényelne. A helybéli kisvállalkozók nem jelentettek komoly ellenfelet, bár a vállalkozói listán szerepel a' Bükk- és Mátravidéki Automobil Club, a Miskolci Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület is. Ez utóbbi a Városház téren nyitotta meg a „Mentők Benzin Kútját”, hogy hasznából emberbaráti célokat támogassanak. A város lakossága nem egyöntetű lelkesedéssel fogadta a benzinkutak számának növekedését. Az ellenzők táborának élén Tar- nay Gyula nyugalmazott alispán állt. A 20-as évek benzinkútjainak működéséről idézzük őt, a szemtanút: „A városi tanács engedélyt adott arra, hogy a Széchenyi utcán, a Korona szálloda előtt egy benzinkút állíttassák fel... Az engedély kiadása előtt szakértőket meg nem hallgatott... Az • engedélyesnek szabad tetszésére van bízva, hogy a benzinkutat mikor és mily óvrendszabályok mellett tölti meg. Természetes, nogy a Steua társaság akkor végzi a töltést, midőn az neai a legkényelmesebb, ennek következtében azt tapasztaljuk, hogy a töltés nappal, midón az utcákon a legnagyobb a forgalom, hajtatik végre. Az engedélyes 20—30 benzines hordót az úttestre gördít, szállít, raktároz, nem törődvén azzal. hogy a felhempergetett hordók akadályozzák a közlekedés lebonyolítását Midőn a kutat töltik, vagy az egyes automobilok a kútból benzint vesznek fel, a kutat felnyitják. Naponta látom, hogy a benzinkutat működése közben az utcai publikum csoportos száma veszi körül, akik bámulják a gép működését és a bámulás közben szabadon szivaroznak és cigarettáznak. Bárhogyan legyen a kút megcsinálva, egy bizonyos, hogy robbanóanyagok közelségében égő cigarettával járkálni nem lehet, mert könnyen előállhat a szerencsétlenség. Ha pedig a szerencsétlenség beáll, akkor a tartálybeli 20 hl benzin szétveti a kút körül lévő házak mindegyikét.” Seresné dr. Szegőfi Annái (Sorozatunkat jövő szerdáé íolytat jufcj