Déli Hírlap, 1987. szeptember (19. évfolyam, 202-227. szám)

1987-09-15 / 214. szám

- ■ ' • • jLä HhirA ÍfÁ i Ij y ^fijj 9 ár lÉ* iÖr n- rA*' «s»; ’ Ufc/v&il £*l vfek S§ * ífe flc SB KM ^Bt iy ■■ Törvényességi óvás után Jogerős ítélet a rudabányai ügyben Lapunk 1986. október 27-i számában foglalkoztunk a Miskolc Városi Ügyészség vádirata alapján azzal: meg­lepő bűncselekményre derült fény Rudabányán a közel­múltban. A még szabadlá­bon lévő vádlottak a szoci­ális segélyeket többségében nem létező személyek nevé­re vették fel. Számukra az sem volt gond — írtuk akkor —, ha a segélyben részesü­lőknek az aláírását kellett hamisítaniuk. Mint a vádiratból kiderült: a rudabányai tanács egyes vezetői és alkalmazottai nem csak a szociális segéllyel ma­nipuláltak, de az alkalma­zottak b emelésekor, jutal­mazásakor a vb-titkár mint­egy hálapénzt várt beosztot- taitól, akik névnapi és egyéb alkalmakkori ajándékokkal is igyekeztek főnökük ked­vében járni. Elsőfokon a Miskolci Vá­rosi Bíróság tárgyalta hosszú előkészítő munka után az ügyet, s 1987. januar 19-en kihirdetett ítéletében Galicz Józsefnél folytatólagosan, je­lentős vagyoni hátrányt oko­zó hűtlen kezelés bűntetté­ben, folytatólagosan elköve­tett közokirat-hamisítás bűn­tettében és folytatólagosan el­követett magánokirat-hami­sítás vétségében mondta ki bűnösnek, s ezért 1 évi — végrehajtásában 3 évi pró­baidőre felfüggesztett sza­badságvesztésre és 4 ezer fo­rint pénz-mellékbüntetésre ítélte. Máté Bálintnét bűnös­nek találta bűnsegédi minő­ségben és folytatólagosan el­követett hűtlen kezelés bűn­tettében, folytatólagosan el­követett magánokirat-hamisí­tás vétségében, ezért őt 40 napi tétel — egynapi tétel Í50 forint — pénzbüntetésre ítélte. Veres Erzsébet iolyta­miatt 4 hónapi — végrehaj­tásában 1 évi próbaidőre fel­függesztett — szabadságvesz­tésre és 8 ezer forint pénz­mellékbüntetésre ítélte a bí­róság, Baffi Jánosnét folyta­tólagosan elkövetett magán­okirat-hamisítás vétsége mi­att ítélték 20 napi tétel — egynapi tétel 200 forint — pénzbüntetésre. Nagy Gyulát az ellene jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen keze­lés bűntettének, a folytató­lagosan elkövetett közokirat­hamisítás bűntettének, vala­mint a hivatali visszaélés bűntettének a vádja alól felmentette, ugyanakkor 4 rendbeli tulajdon elleni sza­bálysértés miatt az eljárást — elévülés miatt — a bíró­ság megszüntette. Kunvári Árpádnét és Tóth Sándornét a bűnsegédi minőségben folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének vádja alól felmentette, de tulajdon ellen: szabálysértés miatt 3—3 ezer forint pénz­bírsággal sújtotta őket. Fellebbezések folytán ke­rült az ügy a Bor$pd-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróságra, ahol a fellebbviteli tanács Galicz Józsefné esetében a szabadságvesztés időtartamát 8 hónapra leszállította, ugyanakkor a nénz-mellék- büntetés kiszabására vonat­kozó elsőfokú rendelkezést mellőzte. Nagy Gyulát a fel­lebbviteli tanács bűnösnek találta 2 rendbeli, hivatali személy által elkövetett köz­okirat-hamisítás bűntettében és 4 rendbeli, hivatali visz- szaélés bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, ezért 180 napi tétel — egynapi tétel 200 forint — pénzbün­tetésre ítélte. A bíróság Má­té Bálintné napi tételszámát 80 napra, az egynapi tétel összegét 90 forintra felemel­te; Veres Erzsébet büntetésé­nél a napi tételszámot 90 napra, az egynapi tétel ösz- szegét 130 forintra emelte fel; Győri Lászióné esetében 130 napi tétel — egynapi té­tel 140 forint — pénzbünte­tésre leszállította; Veres Já- nosné esetében 100 napi té­tel — egynapi tétel 100 fo­rint — pénzbüntetésre le­szállította az elsőfokú bíróság ítéletét. A Baffi Jánosné bű­nösségét megállapító és a büntetés kiszabására vonat­kozó elsőfokú rendelkezést a fellebbviteli tanács mellőzte. A vádlottat folytatólagosan elkövetett magánokirat-ha­misítás vétsége és bűnsegédi minőségben folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés vét­sége miatt 1 év próbára bo­csátotta. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság 1987. május 7-én kihirdetett ítélete jogerőre emelkedett, Ám a büntetőügynek még nem volt vége, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság elnöke Nagy Gyula javára törvé­nyességi óvást emelt. Noha a legfőbb ügyész ezzel nem értett egyet, a Magyar Nép- köztársaság Legfelsőbb Bíró­sága 1987. július 2-i ülésén hozott határozatot az ügy­ben. Dr. Pék Sándor taná­csa Nagy Gyulát az ellene 4 rendbeli, hivatali visszaélés bűntette és folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés vétsége miatt emeit vád alól felmentette. A 2 rendbeli, hivatali személy által elkö­vetett közokirat-hamisítás bűntette miatt a büntetőel­járás megszüntetése mellett Nagy Gyulát megrovásban részesítette. Együtt a Jacsó család Mezőkövesden. A másfél éves Noémi már nagyon várta haza apucit... (Szabó István felvételei) Megérkeztek a súlyemelők Gratulált az államtitkár Csak... már öregszik, 27 éves. A szovjet Li is elég bizonytalan volt ezen a VB-n. Nekem viszont minden sike­rült. Jacsó Józsit a sérülésé­ről faggatjuk. Arról nem szóltak a híradások. — Szakításban, amikor a 190 kilót megcsináltam, meghúzódott a combom. Ügy tűnt, hogy lökésben nem is tudok elindulni... Hála az orvosoknak, igen rövid idő, percek alatt helyrehoztak. Nagyon örülök az ezüstérem­nek. Zaharevics most is bril­lírozott, nagyszerűen emelt, őt még hosszú ideig nehéz lesz legyőzni. ái Érkezés után, a Keletiben. .. Balról Borsi László, Ju­hász István edző és Jacsó József. (Folytatás az I. oldalról) Hazafelé, a diósgyőriek mikrobuszában ömlik a szó. a fiúkból. Mesélnek, regéi­nek Ostraváról, a világbaj­nokságról ... — Megnyertük a szobán­kén ti pontversenyt — rna­— Azon az estén én vol­tam jobb! Ö is nagyszerűen versenyzett, szépen emelt. A 36. licit Barsi Laci büszkén mutat­ta az „aranycipőt”, amelyet mint a legeredményesebb versenyzőnek, a nemzetközi sajtó képviselői szavaztak még. Esté mindkettőjük ott­honában a családtagok büsz­kén mutatták a dísztávira­tokat, amelyeket Deák Gá­bor államtitkár, az ÁISH ■küldött a nagyszerű ostravai helytállásért.., (felföldi) A közvélemény a közlekedésről tólagosan, bűnsegédi minő­ségben elkövetett hűtlen ke­zelés bűntettében és folytató­lagosan elkövetett magánok­irat-hamisítás vétségében ta­lálták bűnösnek, s ezért 40 napi tétel — egynapi tétel 200 forint — pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Győri Lász­iónét bűnösnek mondta ki a büntetőtanacs folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűn­tettében, folytatólagosan, el­követett közokirat-hamisítás bűntettében. Öt a bíróság 6 hónapi — végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre ítélte, s 4 ezer forint penz-rnellék- büntetést is kiszabott vele szemben. Veres Jánosnál bűnsegédi minőségben, foly­tatólagosan elkövetett ma- ganokirat-hamisitás vétsége A Miskolci Közlekedési Vál­lalat a tömegközlekedés szín­vonalának javítása, az utazási igényekhez nagyobb mértékű alkalmazkodás céljából szeret­né közelebbről megismerni a lakosság utazási szokásait. Kérjük az Utazóközönséget, hogy a postai úton lakásra el­juttatott, illetve a városkörnyék­ről bejárók részére, a Tiszai pályaudvaron es Búza téren szétosztott kérdőívek kitöltésé­vel és vállalathoz való vissza­juttatásával segítsék a helyi tömegközlekedés javítására irá- m.vulö törekvéseinket. A kérdő­íven csak szeptember lS-án az MKV villamos- és autóbusz- járművein megtett tényleges utazásokat kell feltüntetni. A névvel és lakcímmel ellá­tott, értékelhetően kitöltött, és a mellekeit válaszborítékban szeptember 30-ig postai utón visszaküldött kérdőívet, bekül­dők között 15 db, egy évre szóló kombinált bérletet sorso­lunk ki. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT GYASZKÖZLEMENY Megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk TIMKO ERNŐ gépésztechnikus szerkesztő tragikus hirtelenséggel, 37 éves korában elhunyt. Temetése 1987. szeptember 16-án, 14 órakor a Szentpéterí kapui temetőben lesz. Vállalatunk saját halottjá­nak tekinti, emlékét megőriz­zük. fiSZAKTERV kollektívája és társadalmi szervei gyarázza Barsi Laci. — Ami­kor a békéscsabai Bökfi be­lépett a szobánkba, ahol Jacsó Józsival laktunk, a következőket mondotta: Nagykirály, kérek engedélyt benn tartózkodni . . .­Erről csak annyi tv Laci akkor már világbajnok vont, 19 nemzetközi pontot gyűj­tött, Jacsó pedig kétszeres ezüstérmesként 13 pontot szerzett a magyar csapat­nak. Ka ehhez még hozzá­vesszük a ienir.városi Sza- nyi VB-bronzát és 11 pont­jai. akkor messze magasan a borsodiak voltak a váloga­tott legeredményesebb ver­senyzői Ostravában. — Laci! Te vagy a DVTK első felnőtt világbajnoka, Borsodban pedig a harmadik sportoló, aki aranyat nyert... — Ne beszéljünk érről.. Az olimpiára gondolsz, tu­dom. Leszoktam arról, hogy jósoljak. Majd jövőre meg­látjuk ... — Mi volt a bolgár Zla- tevvel, legnagyobb ellenfe­leddel? A Telelottó nyerőszámai DEM HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis- kom Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKLS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3587. Postacím; Miskolo 3501. Pf.: 39 Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikái rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: t8-225: kultúrDoli- tikai rovat: 18-228: sportrovaf; l8-22z. Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolo, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolo 3501. Pt.c 178. - Felelős kiadó-, veres MIHALT. Telefon: 38-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo 5zé- cnenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti a Maavar Pos­ta. Előfizethető bármely nlrlapkézbesitő postám vatamál b hfrlapkézbesftőknél, a Fosta hírlapüzleteiben és a Hírlap- előfizetési és Lapellátási Irodánál fHELIRi Budapest v. Jó­zsef nádor tér i, — 1908 — közvetlenül vagv postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi telző- számra. Előfizetési dl} egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 518 forint, Index: 25 951.- Készült a Bor­sodi Nyomdában. FeL vez.i Wirtb LAJOS. — ISSN 0133-0209 Elkelt a Tokaj és az Arany esi Ha ff Harminchatodszor szólítot­ták fel licitre a pályázókat tegnap, az Otthon étterem­ben. Ezúttal is mindannyian a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat üzleieinek a szerző­déses üzemeltetésére pályáz­tak. Ez. a 36. versenytárgya­lás különlegességgel is szol­gált. A vállalat két nagy vendéglátóházára, az Arany­csillagra és a Tokajra is le­hetett licitálni. Azaz lehetett volna, ha akadnak vetély- társak is ... Az Aranycsillagot és a To­kajt is először „felszeletel­ték”. Az Aranycsillag étter­mét, presszóját és sörözőjét, valamint a Tokaj éttermét, presszóját és borozóját pá­lyáztatták külön-külön. Any- nyiban szabtak különleges feltételt a jelentkezőknek, hogy a pályázóknak előző­leg meg kellett egyezniük néhány üzemeltetési feltétel­ben, hiszen mindkét vendég­látóházban közösen kell használniuk néhány helyisé­get, közműveket, Sem a Tokaj, sem az Aranycsillag esetében ,• nem volt, nem lehetett versen­gés. ugyanis minden üzletre csak egy pályázó jelentke­zett. Az Aranycsillag étter­me majd 12 millióért Sol­tész Jánosé lett, az Arany­csillag sörözőt kishiján két és fél millióért Nagy Lajos nyerte gl. a presszó pedig több mint 2 millióért Von­tai Gáboré lett, 1990. szep­tember 30-ig. Ugyancsak ed­dig a határidőig bizonyíthat a Tokaj éttermében Barna György, 5 millió 600 ezerért, a presszóban Marada András két és fél millióért, a boro­zóban pedig Kardos Pálné 2 millió 400 ezer forintért. Sokan már rá is jöhettek: a pályázók azonosak a ven­déglátóházak eddigi vezetői­vel. Ez is jelzi, hogy a fel­adat, amely előttük all, nem csekély. Nemcsak azért, mert kevés a tapasztalat az or­szágban az ekkora üzletek szerződéses üzemeltetésére, hanem azért is, mert ők ak­kor vágnak bele az üzletbe, amikor a .vendéglátás for­galma csökken, emelkednek az árak. A vállalat azonban úgy látja,- hogy ebben a for­mában a nagyobb vállalko­zói szabadság javíthat az ed­digi üzleti eredményeken. Érdeklődtünk arról is, hogy vajon a betérő vendég mit vehet majd észre a gazda- cseréből? A vállalkozók azt szeretnék, ha az eddigi színvonal megtartása mellett újabb szolgáltatásokkal talál­koznának a miskolciak. A Tokai például a külföldi tu­risták mellett ezentúl szeret­né vendégül látni műsorain, zenés estéin a miskolciakat is. ' (k—ó)

Next

/
Thumbnails
Contents