Déli Hírlap, 1987. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-08 / 157. szám

Játszani számítógépekkel is lehet ,## ogramozott napközi * Puszta Zsolt, a Herman Ottó Gimnázium tanára irányít­ja a munkát. (K,erényi László felvétele) Még véletlenül sem akarok alulképzettségemen humorizál- : ni, de valahogy még is csak furcsa volt, amikor ötödikes gyerekek ilyeneket mondtak a villogó képernyők előtt: „Csi­náltam cersort, kiírja üstre” ... Ezután újfent összehajoltak az asztalok fölött, és áhítattal szemlélték a villogó bizgentyű- ket A Rónai Sándor Művelő­dési Közipont szervezte szá­mítógépes napközi tegnap­előtt kezdte meg működését a Megyei Közművelődési Módszertani Központ máso­dik emeletén. A két — egyen- két tizenhat, illetve tizen­nyolc gyerekből álló — cso­port tizenegy napig ismerke­Űííörőházi■ Traenbot éven ahrti fiata­lokat várnak holnap délután 4 órára az Ifjúsági Ház nagy­termébe. Ekkor kezdődik ugyanis az Üttöröházi-buli című zenés-táncos rendez­vény. A belépődíj: 20 forint. A Molnár Béla Ifjúsági Házban ma délután 6 órakor »urmix címmel játékos ve­télkedőn próbálhatják ki szellemi, fizikai képességei­ket a fiatalok. Az erőpróba után „házi — bulin” vehet­nek részt az érdeklődők az jftréági ház nagytermében. dik a számítógépek világá­val. A munkát Puszta Zsolt, a Herman Ottó Gimnázium matematika—számítástechni­ka szakos tanára irányítja. Tőle kérdeztük: mit adhat ez a tanfolyam a Résztvevők­nek? — A két csoport tagjai már játszottak számítógé­pekkel, de az iskolában még nem foglalkoztak számí­tástechnikával. Gimnázium­ban ennyi idő alatt biz­tos. hogy elsajátítják a ta­nulók a legfontosabb alapis­mereteket. Bizom benne, hogy itt is így lesz. Termé­szetesen gyakorlat teszi a mestert, és az lenne a jó, ha a nyári napköziben meg­szerzett tudást alkalmazni tudnák az iskolákban a gye­rekek. Ennek különösebb akadálya nincs is, hiszen az intézmények többsége ren­delkezik legalább egy beren­dezéssel. A számítógépekkel való foglalkozást nem lehet elég korán kezdeni: ez a fajta nyelv — talán nagy szó ez, de szerintem ez az igazság — átalakítja az em­ber szemléletét. A program­nyelv egyik részére épül a másik, ilyenformán az újabb és újabb ismereteket mindig tudni kell beépíteni az adott rendszerbe. Két gyerekre jut egy Com­modore típusú számítógép, valamint egy színes tévé. Kosik Olivér, a n-es Számú Általános Iskola ötödikes ta­nulója buzgón nyomkodja a gombokat. Míg beszélgetünk, nem hagyja abba a játékot: — Nekem nincs otthon gé­pem, de a barátaimnak van. Hozzájuk megyek, ha ját­szani akarunk. Jó ez a nap­közi, egy nap alatt annyit tanultam, mint otthon a ba­rátokkal fél évig sem ... B. T. Hírünk az országban A Staféta című folyóirat legfrissebb száma felteszi a kérdést: Lesz-e borostyán- akcio?”' Az mterjú a Lenin Kohászati Művek Környezet- védelmi Klubjának törekvé­seit ismerteti. A néhány hónapja műkö­dő klub tagjainak célja: .......figyelemmel kísérni a gyáron belül a környezetvé­dő berendezések állapo át, el­lenőrizni a kibocsátott víz minősegét, a levegőszennye­zés mértékét... Ám ezt a szemléletet dolgozóink és a városlakók körében még ke­vesen vallják magukénak. A klub már pályázatot is nyert, újabb pályázatuk a Ar NME fennállásának 250., jubileumi éve alkalmából nyílt meg az Egyetemi Könyvtárban a nagy értékű műemléki Selme- ci Könyvtár mellett a felsőok­tatási intézmény történetét is­mertető gyűjtemény, most már múzeumi jelleggel. Mint dr. Zsámboki László, a múzeum vezetője elmon­dotta, a fennállása óta több mint hétezer látogatója volt a gyűjteménynek. Nemcsak hazai, de az egyetemre lá­togató külföldi vendégek is felkeresték a múzeumot. A külföldi látogatók száma meghaladta a másfél ezret. A múzeum anyagát rend­szeres gyűjtéssel gyarapít­ják. A közelmúltban került birtokukba a körmöcbányai pénzverde egykori igazgató- iának, aki kprábban a sel- meci akadémia professzora volt, a személyes hagyatéka, a dédunokája adománya­ként. Ebben többek között kinevezési okmányok, hall­gatóként kézzel írott jegy­zetei, egykori fényképek — melyekről a hajdani bá­nyász-egyenruhák rekonstru­álhatók — találhatók. Ugyan­csak a gyűjteményt gyara­pították azok a kisplaszti­kák is. amelyek a múlt szá­zad első felében a hires hronyeci kincstári vasműben készültek. Az öntvények fi­Táncház és népművészeti vásár Folkfesztivál a Tárban Szombaton és vasárnap is­mét benépesül a vár: két na­pon át a Kaláka nemzetközi folkfesztivál résztvevői veszik birtokba a színpadot, a néző­teret pedig a műfaj kedvelői. Mindkét napon délután 4 órakor kezdődik a műsor. Elsőként az amatőrök „já­rulnak a mokrofonhoz". ők pályázat útján kerülhettek abba a szerencsés helyzet­be, hogy bemutathassák tu­dásukat ezen a mind ran­gosabb fesztiválon. Verseny­programjukat szakzsűri i>i- rálta el, s kiválasztotta azt a körülbelül tíz együttest és szólistát, akik a legjobbak. A pontos szám azért nem ismeretes, mert külföldiek is vannak közöttük, akiknek utazása esetleg meghiúsulhat az utolsó pillanatban is. Az amatőrök után jönnek mindkét napon az ismert nevek, köztük vendégek: Whiper Snapper Angliából, a Fratelli Mancuso Szicíliá­ból, Bicsevszkaja a Szovjet­unióból, a Bisserov sisters Bulgáriából, a Folk Corn Hollandiából, Leif Monerup Dániából. A hazaiak is többször megfordultak mér a diósgyőri várban: a Téka, a Muzsikás, a Bodza bana- da. a Vízin Antus, a Bar­baro, a Karikás, a Gereben, Dinnyés József. És — csak az udvariasság szabályai mi­att — végül a névadó, va­lamint házigazda Kaláka együttes. Szombaton a mű­sor után táncház is lesz. + ök a Fratelli Mancuso — Szicíliából. Miközben a fesztivál zaj­lik, megtalálhatjuk majd a szokásos sátrakat is a népi árusokkal. Mivel ez a nép­szerű fesztivál nemigen is­mer „nemzedéki problémá­kat”. ezúttal is sok gyereket láthatunk majd a nézők kő-. zött. Számukra azonban va­sárnap délelőtt 10 órától a tapolcai Akropolisz színpa­don a fesztivál résztvevői külön gyermekműsort ad­nak, ahová — természete­sen — a szülőket is szere* tetöel várják. gurális kompozíciók mellett, bányászati tárgyú plakette­ket és érméket tartalmaz­nak. Garadna-völgyi dolomitbá­nya meddőhányójának rekul­tivációját segitei-i „Ezt a öányát korábban dolgozójuk fejtették ki... Nem illik a tájba ... úgy helyes, ha mi hozzuk helyre a környeze­tet.” Rövidesen elkészül az új salakgranuláló, melynek meg­építéséhez az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal ötvenegymillió fo­rinttal járult hozzá. Meghirdették a „boros­tyán-akció” mozgalmat. „A környező házak falait sze­retnénk befuttatni borostyán­nal, levegőtisztító hatása, esztétikus látványa miatt. ... A népfrontbizottságok ak­tivitását már megnyertük, szívesen vállalják a munkát és az ötlet népszerűsítései”. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Évszá­zadok mesterművei. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar szép­próza századai. — 14.25: Opera­slágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: A véges vég­telen. — 16.00: Hírek. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Korkóstoló. — 17.30: Szőkefalvi-Nagy Kata­lin népdalfelvételeiből. — 17.51: Szép ez ts! — 18.02: Mándy Iván: Három regény. — 18.15: Hol volt. hói nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 10.15: Vajda László rádiós szerepeiből. Vihar. — 20.35- Zenés utazások Európában. — 21.10: Faragó András operafelvételeiből. — 21.30: Politikuspálya. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Jean Michel Defay feldolgozásai. — 22.40: Egyszarvú Miskolcon. — 23.00: A dzsessz világa. — 24.00: Hí­rek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Hotel Aranyszivárvány. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Postabontás. — 13.00: Hí­rek. — 13.05: A tegnap sláge­reiből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Az el­égetett holttest. — 14.30: Nagy nevettetők. — 15.00: Hírek. — 15.30: Nyolc rádió nyolc dala. — 16.00: Tartóshullám. — 17.00: Hírek. — 17.08: Diákfoci. — 17.18: Könnyűzene orgonára. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Bra­zil ritmusok. — 19.00: Hírek. — Í9.06: Nótaest. — 18.55: Album­ajánlat. — 28.50: Tükörképek. -*■ 21.00: Hírek. — 21.05: Színész vagyok, énekelek. — 22.05: Köz­kívánatra! — 23.00: Hírek. Bartók rádió: n.m: Kóros­muzsika. — 12.18: Mihály And­rás műveiből. — 13.00: Hírek. — 138.5: Bioritmus. — 13.25: Mu­zsikáról versben, prózában. — 13.56: A Budapesti Fúvósegyüt­tes játszók. — 14.20: Slágerről slágerre. — 15.00: Nagy siker volt! Lazar Berman zongora­hangversenye. — 16.43: Egyete­mi és főiskolai énekkarok ta­lálkozója. — 17.26: Zenekari muzsika. — is.30: V materins- kom jazyku. — 18.00: Hírek. — 18.05: Rómeó és Júlia. — 18.46: Az öt Beck. — 20.06: A kama­razene kedvelőinek. — 21.00: Fiatalok a seregben. — 21.30: Zenekari muzsika. — 22.28: Mo­dern írók portréi. — 22.48: A Hilliard-együttes hangversenye. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismertetés. hírek, időjárás. — lí.35: Gazdaságról zene közben (A tartalomból: Zöldségtermesz­tés a Nagymiskolci Állami Gaz­daságban. — Lehet gazdaságosan is: állattenyésztés Dél-Borsod­ban. — Gazdaságosság és kör­nyezetvédelem.) Felelős szerkesz- tó; £aulovitä Ágoston. — 18.00 —18,15: Eszak-magyarországi Krónika. - ia.20: Ablak az or­szágra. Fodor László jegyzete — 18 25-18.30: Lap. és mű^rl előzetes. Televízió, 1. műsor: 17.15; HJ­rek. — 17.30: A Lord együttes a Kertészeti Egyetem Kiubjá- Rj1- — 18.05: Pillanatképek a mikroelektronika világából. — l8.o5: Clm-cim . .. — 19.10: Esti — 19-30: Híradó. — 20.05: ,^„=eny- ~ 2105: A hét mű­in trgyaí — 2!. 10: Zenés vtlág­Hüadók3NeW YOrkboL - 22-2» = .•,^fleVIZ<0, *• műs°r: 19.00 :Kép­— m ‘i“5! Eci'anul nostru. 19.25, Ttfvetorna. — 19 30 • Zött éV és Pingvinek itö­störftz- s#'°® • Budapesti körzeti J105: Híradó 2. — újság NeheZ eVefc ~ 22-19 • Kép­Szlovák televízió: 17.15: A tu­dományról és a technikáról. — 17.55: A szocialista országok életéből. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Honvédelmi magazin. — 18.30: Híradó. — 20.00: A múlt tanúi. — 20.15: A fény félköre. — 21.15: Prága, a zene városa. — 33.09* Nyári Universiade. Kiállítások: K6s-ház (14—18)5 Építészettörténeti kiállítás. — Mini Galéria (10—18): Négy szentendrei művész szobrai, festményei. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Béla-emlékkiállítás. — A sárospataki római kato­likus egyház gyűjteményéből. — Megyénk régészeti emlékei. — Egy élet az ásványokért — in memoriam Koch Sándor. — Magyar Orthodox Egyházi Mú­zeum (10—18): A Magyar Or­thodox Egyház művészeti es kulturális öröksége. — Herman Ottó-cmlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—19): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (8— 19) : A miskolci fotográfia tör­ténete. — A miskolci színészet emlékei. RÓNAI VIDKOMOZ1 Programozói! áldozatok Francia bűnügyi vígjáték Fsz.: Jean-Luis Trintignant Kezdés: 17 és 19 órakor. Filmszínházak: Kossuth (f3): Banánhéjkeringő (szí. magyar, 14 év felemelt helyár!) — (hn5, 7 és 9): A zsaru szava (szi. francia. 14 év. kiemelt 1. hclv- ár!>. — Táncsics (f4. f6 és f») : Rock Rióban (szí. brazil. 16 év, felemelt helyár!). — Táncsics video (f3, ts és fi): A csendőr New Yorkban (szí. francia). — Petőfi (5): Távol Afrikától I— II. (szí. amerikai, dupla heiy- ár. 14 év!). — Ady Művelődési ház (5 és 7): Tánckar (szí. amerikai, felemelt helyár!). — Tapolca, Ady (7 és 9): Macska­fogó (szí. magyar, felemelt helyér!). — Vasas Parkmozi (9): Szerelem első vérig (szí. ma­gyar. 14 év, felemelt helyár!}. — Avas-déli kertmozi (9): só­lyomasszony (mb. szi. amerikai, kiemelt helyár!). — Krúdy (7): Bob herceg (magyar). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Egy kis figyelmet kérek* — 8.30: A könnyűzene legszebb melódiái. — 9.13: Száll a ma­dár ágról ágra... — 9.28: Meg­győződésemet képviselem — 10.00: Hírek. — to.05: Két ke­reken Magyarországon. — 10.35; Alomtündérek. — 10.54: Biblia. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Citerafelvételek. — 8.39-A Szabó család. — 8.50: Tíz pero külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 8.12: Schubert-müvek. — 9 19- Goldmark operáiból. — ía.oo’- Zenekari muzsika. — 11.05: pil­lanatkép. - ii.io; Francia mu­zsika. Miskolci rádió: 6.20—6.30 év 7.20 7.30: Reggeli körkép. Hi­Információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nograd megyéből. Televízió, 1, műsor: 9.00: Té­™»!£t.nyugdíiasoknak- - 9.05: í£,ed°kt°r- - 9.15-11.30: Szün­rium Tml"6’ - 1130: Kalend*­TáncGSíifkel keresnek vSSSTSW Keres a ***»«■ Varieté (Budapest, Akácfa u. IB« e^yía.0rlatt*' reiw-ijkezö, iiL« n,él. "tágasabb íánvok írásos Jelentkezését várjuk Eves szerződést lehetőség Jő kel «.«.„vidékieknek Uká/t £& ÄSÄ« ?:*• Magas, képzett, ió alakú lányok jelentkezését várjuk. ®y?.si 8*erződéssel, magas gázsi, vidékieknek lakást is aduit k! Jelentkezés Írásban, az eddigi működés részletes feltüntetésé» vek Eyarapofi az [gystaliÉei Mázéi

Next

/
Thumbnails
Contents