Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-17 / 139. szám
Július: ifjúságvédelmi hónap Nyitott iskolaudvarok, olcsó rendezvények (íFolytatás az 1. oldaAról) A szervezőbizottság azt kéri az iskolák igazgatóitól: a nyári szünidőben —, de különösen júliusban — nyis- ták ki az iskolaudvarokat a fiatalok előtt. Tegyék lehetővé, hogy az iskolák gondnokai különféle sporteszközöket — labdák, hálók, tollaslabda- és aszfalitenisz- ütők stb. — kölcsönözhessenek az oda betérőknek. A csolódhatnak. Számos rendezvénye lesz ebben az időszakban a KISZ Miskolc Városi Bizottságának — Ónodon környezetvédelmi építőtábor nyílik. Miskolcon városszépítő építőtábort üzemeltetnek kétszer kéthetes turnusban, s megrendezik a már hagyományos Mályi-tó- napot —, de ebben az időpontban zajlik a Miskolci Nyár rendezvénysorozata is. A szervezők úgy vélik: céljúsági korban levő kulturálódási igényét kielégíteni. Számos sportolási lehetőséget kínálnak ebben az időszakban a fiataloknak. Minden csütörtökön nyitott kapuk várják a sportolni vágyókat a város két-két sportegyesületénél. Először a Hejőcsabai Cement SE és a Honvéd Papp József SE mutatkozik be, a második héten a Miskolci VSC és a MEAFC következik, majd a Bajnok lett az MTK-VM 29 év irtán Könyv a kapitányról felügyeletet a tanárok, valamim a szülői munkaközösség segítségével oldják meg. .A szünidő szinte minden napjára jut olyan program, amelybe a fiatalok bekapszerű lenne ez utóbbi rendezvényekre az ifjúság részére kedvezményes jegyeket kibocsátani. Ugyanakkor minél több ingyenes, vagy a fiatalok pénztárcájához mért rendezvénnyel igyekeznek gyermek- éa íf.-•m mm A Merkúr jelenti Az elmúlt vasárnapi rek- kenő hőségben csak az ment ki a Zsarnai-telepre, akinek feltett szándéka volt az autó eladása., vagy éppen vásárlása. Egyetlen üzletkötésről van tudomásunk: elkelt egy 105-ös, PD betűjelű, 1978- ban gyártott Skoda 72 800 forintért. A kínálati árak alakulásában bizonyára az erős napsütés is közrejátszott ... ' A Merkur Lorántffy utcai telephelyén viszonylag csendes az élet, kevesen mustrálják az átforrósodott kocsikat, pedig aki négy személy részére remekül komfortosí- tott sátras utánfutót szeretőije, most majd’ tízezer forinttal olcsóbban veheti meg: 39 900 forint az ára. Dé négyezer forintot leengedtek annak a Volga kombinak az árából is, amelyik TL betűjelű (1981-ben készülj, s most 59 900-at kell érte fizetni. Aki 1200-as (2101-es) Ladát keres, annak figyelmébe ajánljuk: PR-es (1979), 76 900 forintért; PF (1978), 69 500-ért vár vevőre. Van 1300-as Lada (21011), PK (1979), 72 4000-ért; Lada 1200 S (21013), KA (1982), 117 900-ért; Skoda 120, TZ, (1982) , 79 900 forintért; Wartburg Limousin. GF, (1985), 103 600 forintért: kis Polski (126-os), TF, (1980), 45 900-ért; Dacia 1310, KL (1983) , 99 100-ért; s végül példának három Trabant: 601 special. TI (1980), 31 700: Combi, GS (1986), 76 900; 601 (12 voltos), KT, (1984), 59 500 forintért. S akad még a telephelyen az építkezők, vagy előrelátó őszi termés- betakarítók szamára 500 kilogrammig terhelhető, ráítt- tófékes utánfutó is. Autóvásárt legközelebb jövő vasárnap tartanak Ajkán. Balatonfüreden. Bá- tony térén yén, Celldömöl- kön, Debrecenben, Dunaújvárosban. Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kisbérén, Nyíregyházán, Orosházán, Pécsett és Miskolcon. A HASZNÁLT AUTÓ Évjárata Rendszáma Szabadpiaci ára Merkuriranyára Lada 2101 1973 íz 42 000 20 000 Lada 2101 1976 ZA 62 000 35 000 Lada 2101 1978 PB 75 000 «0 000 Lada 2103 1980 TF 130 000 105 000 Dacia 1300 1979 PL 70 000 49 000 Dacia 1310 1983 KL 100 000 80 000 Wartburg 1977 ZK 52 000 30 000 Wartburg 1982 TY 95 000 72 000 Wartburg 1981 KY 105 000 88 000 Skoda 105 1978 PS 62 000 46 000 Skoda 120 1981 TL 100 000 82 000 Zastava 1984 KS 160 000 128 000 ALTOS ORSZAMOK 1987. JÜNIUS 16-AN: Trabant Limousin Hycomat Budapest 393 Trabant Limousin Combi Budapest 133 Trabant Limousin Budapest 8 196 Debrecen 7 140 Trabant Combi Budapest 2 330 Debrecen 1 722 Wartburg Standard Budapest 2 152 Debrecen 1 134 Wartburg Special Budapest 2 634 Debrecen 2 128 Wartburg Special tolótetős Budapest 10 416 Wartburg Tourist Budapest 2 057 Debrecen 1 161 sasod a 105 S Budapest 11 174 Debrecen 8 733 Skoda 120 L Budapest 26 361 Debrecen 14 385 Lada 1200 Budapest 46 319 Debrecen 31 739 Lada 1300 S Budapest, 19 033 Debrecen 15 077 Lada 1500 Budapest 15 354 Debrecen 11 770 Lada Combi Budapest 9 585 Debrecen 5 048 Moszkvics Budapest 1« 720 Polski Fiat 126 P Budapest 945 Debrecen 724 FSO (Polski Fiat) 1600 — 6 349 Dacia Limousin Budapest 1 228 Debrecen 2 952 Dacia Combi Budapest 2 314 Debrecen 1 832 Dacia TLX Budapest 1 745 Debrecen 1 668 Zastava Budapest 16 313 Volga Limousin — 1 270 Volga CMiW — tmd Borsodi Építők Volán SC, a Miskolci Spartacus, és a Miskolc Városi Sportcsarnok „népkerti napot” rendez. Július utolsó csütörtökjén pedig a Diósgyőri VTK várja a fiatalokat. A szervezők azt kérték az egyesületektől: ne csak kapuikat tárják ki. de mutatkozzanak is be, mutassák be élsportolóikat, kiválóságaikat, mint- példaképül állítva őket a fiatalok elé. Ugyanakkor az Avasi Ifjúsági és Sportcev.t- rumban öltözők s kölcsönözhető sporteszközök Várják, majd egész nyáron a sportolni vágyókat. S persze a szervezők —, mint az az alábbi felhívásból is kiderül — várják az ötleteket, javaslatokat minden miskolcitól, a szabadidő célszerű és hasznos eltöltésére. II szervezőbizottság {elhívása Verebes, a mágus Verebes megint csodát tett — bajnokságig vezette csapatát, az MTK-VM-et! Az utolsó előtti fordulóban a volt együttesével, a Rába ETO-val döntetlent (3-3) játszottak, s már ez is elegendő volt a bajnoki címhez. Verebes József, a szövetségi kapitány tehát klubszinten újra bizonyított. A rábízott olimpiai gárda is szép eredményeket ért el, és a nagyválogatottal sem vallott szégyent. A napokban jelent meg könyv róla, Verebes, a mágus címmel; a szerző Koltay Gábor. Pályafutásáról, eddigi sikereiről szól a kiadvány, a sportbárátoknak kitűnő olvasmányt ígér. Bizonyára ez az életűt tovább gazdagszik sikerekben. Az Hereieteken történt Beázott az alsó szomszéd Ma délután 4 órakor, 0/don: Az oktatás- és ifjúságpohttkai párthatározatok hatására a gyermek- és ifjúságvédelmi munka megkülönböztetett figyelmet kapott. ugyanakkor az elért eredmények, erőfeszítések ellenére számos probléma nehezíti a tevékenység hatékonyságát. A fiatalok és gyermekek bűnözésének dinamikája, tendenciája évről évre emelkedik. Visszaszorítása érdekében az MSZMP városi bizottsága, a Miskolci Bűnmegelőzési Tanács, a KISZ városi bizottsága, a Szak- szervezetek városi bizottsága, a városi úttörőelnökség, a Hazafias Népfront városi bizottsága, a Miskolc Városi Tanács művelődési osztálya, ifjúsági és sportosztálya, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság védnöksége alatt 1987 júliusában ifjúságvédelmi hónapot szervezünk, A rendezvénysorozat célja a nyári szünidőben kötött pogram nélkül vakációzó gyermekek és fiatalok hasznos időtöltésének segítése, a fiatalság sport-, kulturális, szellemi igényeinek kielégítése. Kérjük a város vállalatainak, intézményeinek, párt-, KISZ-, szakszervezeti szervezeteinek támogatását és azt, hogy a központi rendezvényeken kívül, a helyi sajátosságaikat, lehetőségeiket figyelembe véve szervezzenek olyan sport-, kulturális, szellemi rendezvényeket, melyek a körzetükben élő gyermekek, illetve dolgozóik gyermekei szabadidejének eltöltését segítik. __ A rendezvények koodinálása érdekében kérjük, hogy részvételi szándékukat, a lebonyolítás módjára, helyére, idejére vonatkozóan 1987. június 30-ig a városi tanács ifjúsági és sportosztályával közölni szíveskedjenek. A rendezvénysorozat színvonalának emelése érdekében bármely egyéni vagy kollektíva által ajánlott ötletet, javaslatot, elképzelést a programba történő beépítésre a szervezőbizottság elfogad és köszönettel vesz. Szétcsúszott a lefolyóvezeték a Bokányi Dezső utca 26-os számú lépcsőház egyik harmadik emeleti lakásának a fürdőszobájában, aminek az lett a következménye, hogy az alsó szomszéd lakása beázott. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat ügyeletes szakemberei tegnap délután, a bejelentést követően kijavították a hibát. Tovább dolgoznak — még ma délelőtt is — azonban az IKV-sok az Oszip István utca 12-es számú lépcsőház- ban, ahol az egyik lakás szerelőfalában történt csőrepedés. Elromlott, felvonókat hoztak működésbe a vállalat Kecskeméten megkezdődött a 23. nyári úttörő-olimpia. Megszülettek az eiső borsodi érmek: a kajakozok, kenudolgozód as? Árpád utca 12., a Bertalan utca 2., a Győri kapu 93, és a Vörösmarty utca 66-os számú lépcsőháziján. Esős idő Az Országos Meteorológiai Intézet, repülőtéri főállomásán ma reggel hat órakor 12 fokot mértek. Napközben továbbra is borult, erősen felhős lesz az ég, esők. záporok kialakulására számíthatunk. A legmagasabb naD- pali hőmérséklet 18 és 21 fok között lesz. zók kezdtek a legeredményesebben, és a hagyományoknak megfelelően, értékes helyezéseket értek el. Mk I. 2000 méteren bajnok lett. a leninvárosi Ritz Gyula, a lányoknál K I. 500 méteren ezüstérmet szerzett a DVTK-s Bogdanovics Beáta, Kende (Olefin SC) pedig a 3. helyet szerezte meg, míg az ugyancsak leninvárosi Szonda a lányok Mk I. 500 méteres versenyszámában érdemelte ki az ezüstérmet. Úszásban a fiúk közül az ózdi Tóth Péter nyert bajnoki aranyat az 50 méteres gyorson, lánykézilabdában: Miskolc—Dunakeszi 16-16, Pécs—Miskolc 1-5-U, Kiesési rangadó Még két forduló van hátra a labdarúgó NB II-ben. A csapatok ma délután es vasárnap lépnek pályára. A DVTK—Ózdi Kohász találkozó 4 órakor kezdődik a kohászvárosban. A kiesés elkerüléséért küzd mindkét együttes, ezert parázs ösz- szecsapás várható ma délután Ózdon. A Te!elottó nyereményei A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Telelottón nem volt ötta- lálatos szelvény. A 28 darab negytalálatosra egyenként 301 113, a hármasokra 1233 forintot fizetnek. A kélta- lalatos szelvények 42 forintot crnek. 11 százalék a kamat Tévesen jelent meg hétfői számunkban, hogy a tízezer, húszezer, ötvenezer és százezer' forintos címlegű, hatéves lejáratú. OTP lakossági kötvényekre évi 15 százalékos kamatot fizetnek. \ kamat nagysága 11 százaiéit lesz évente. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEK es DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitikai rovat: 18-225: sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsód Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17.3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely nirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben, és a Hírlap- előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest V. József nádor iér 1. — 1908 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIF 215-96162 pénzforgalmi lelzÖ- számra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint, index: 25 951.— készült, a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.: W1RTH LAJOS. — ISSN 0136-0209. ' ■■■ ................................"■»■<?—— ...........................■■■■—IM Nyári úttörő-olimpia, Kecskemét Borsodi érmesek