Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-17 / 139. szám
A DH várospolitikai fóruma Niem unják még?,,» 3 ügyről sokadszor Sokszor sági l ókra, hét bőrt mondják az új- hogy egy rókáról is lehúznak, azaz egv témán addig kérődznek, amíg egy szikrányi információ, érdekesség marad benne. Nekünk is vannak témáink, amelyekre unos-untalan visz. szatérünk, de nem a sokadik bort szeretnénk lenyúzni, hanem a körülmények késztetnek arra bennünket, hogy újra foglalkozzunk vele: mi lesz a Gulyás-villával; miért nincs rend a hajdani felvonulási területen; miért maradtak ott a vitrinek a Sötét kapunál? Mi lassan unjuk már ezeket a témákat, és nem értjük, vajon az illetékesek miért nem unják már a tengerikígyóként tekergő elintézetlen ügyeket? EZ A VITRIN ELADÓ * ElaO&k A Sötétíkapu melletti két vitrinre, amelyről már any- nyit írtunk, kitelték a feliratot: a vitrinek eladók. Szerintünk nem eladni kell a kirakatokat, hanem eltenni onnan. Nem tegnap, hanem jó néhány hete már. hogy kiderült: az elhelyezéssel nem értenek egyet a főutca rekonstrukcióját tervező építészek, a városszépítőkről nem is beszélve. Ráadásul a műemlékvédelmi hatóság leírta: nem kértek tőlük engedélyt, holott kellett volna, és ezért kérik a vitrinek elbontását. Még mielőtt bárki is felhördülne: mi nem szegődtünk sem egyetlen kiskereskedó. sem álladóban a kiskereskedők. kisiparosok ellenfeléül. Pusztán azt szeretnénk elérni, hogy legyen végre rend a belvárosban. Jól tudjuk, hogy üzlet nélkül nincs sétálóutca, üzletek pedig kirakatok nélkül nem létezhetnek. Mi örülnénk neki a legjobban, ha minden kereskedő szép, elegáns, és a helyhez illő kirakattal rendelkezne. De ehhez előbb a szabálytalanságokat következetesen fel kell számolni, a vállalkozóknak pedig konkrét megoldásokat, lehetőségeket kell tiltás helyett nyújtani. A vitrin most eladó: kíváncsiak vagyunk, hói látjuk majd viszont? CSAK AZ A SZÉP, ZÖLD FQ . . . az hiányaik nekik is, mint Az égig érő fű című tévéfilm hősének, a nyugdíjas parkőrnek. Nekik, akik a Vörösmarty utcában élnek, és hosszú-hosszú éveken keresztül nézett ablakuk park helyett a BÁÉV felvonulási telepére. Tavasszal végre elkezdődött a feleslegessé vált felvonulási telep bontása, és elhangzott az ígéret: ha parkot nem is tudnak kialakítani már az idén, legalább fűvel bevetik a területet. És aztán ... Hosszú hetekig hordta a szél szerteszét a bontási hulladékot, szemetet az egész lakótelepen. Vajon így hordta volna akkor is. ha valakinek meg kellett volna fizetnie a szemetelés árát? — kérdezgették a környékbeliek. De hagyjuk ezt! Ügy is tudjuk, mi a válasz. Aztán ismét jöttek bon- tóemberek, dolgozott szombaton egy önkéntes brigád, megjelent a helyszínen néhány katona, és alkalmanként egy markoló is feltűnt, hogy teherkocsira rakja a betontörmeléket. Június 16-a van. A beton egy része még mindig a helyszínen. Mikor lesz itt fű? És miért nem lehet egy ilyen munkát úgy csinálni, ahogy illik: nekifogni és befejezni?! A „MILLIÓS" VILLA Ahányszor azt hisszük, hogy véget ér az ügy, mindig érkezik egy levél — mintha a sors kifürkészhetetlen akarata nem hagyná, hogy becsukjuk az avasi Gulyás-villa dossziéját. Az avasi kilátó mellett romla- ŰM kés ügyében már sodonosa nem értette, miért is kellett a kisajátítás után azt a kisiparosoknak felújítaniuk, hiszen ő kiváló állapotban adta át a városnak a házat. Csirmazné Fábián Edit férje szobafestőként vett részt a munkálatokban, és rengeteget kellett dolgozniuk azért, hogy a villa szinte a romokból újjáépüljön. Az ellentmondásra könnyű meglelni a magyarázatot: az utolsó tulajdonosai, Gulyásók 1975-ben adták át a villát, a kisiparosok pedig 1979-ben fogtak hozzá a felújításhoz. Négy év bőségesen elegendő volt arra, hogy tönkretegyék a vandálok mindazt, amit Gulyásék létrehoztak. Tehát a ház már egyszer tönkrement, aztán felújították, és most megint hagyjuk tönkremenni. Érdemes lenne egyszer összeszámolni, vajon erre az egyetlen épüleitre mennyi munkát, pénzt, energiát szántak lakói, építői, felújítói, hogy néhány évtized alatt az legyen az eredmény, amit ma láthatunk: egy ajtó, ablak, tető nélküli rom, amelyről ma sem tudhatjuk, vajon lebontják-e vagy újra nekilendülnek, és újjávarázsolják. Sok milliós villa ez a javából — ilyen drága rom nem sok lehet az országban—_ Nem a kábel a legfontosabb és a A Skálára tv-stúdióra várva Körzeti tévéstúdió. Skála Áruház, közrend—közbiztonság — erről is szó esett azon a tanácskozáson, amelyen Miskolc város társadalmi, gazdasági helyzetéről, felsőfokú szerepkörének érvényesítéséről beszélgettek a Hazafias Népfront városi bizottságának tagjai dr. Kovács László tanácselnökkel. Vajon lesz-e Skála Áruház? A kérdés valódi miskolci örökzöld, de a boldogító igen most sem hangozhatott még e' A tárgyalásokat folytatjuk, egyezkedünk, de konkrét üzletkötés még netu történt — mondta a tanácselnök. Tény, hogy Miskolc áruházi ellátottságban hátul kullog az öt megyei város között, de ha befejeződik a Centrum Áruház hamarosan megkezdődő bővítése, átadják a Marx téri áruházat és felépül az Ady-híd sarkánál a bevásárlóközpont, akkor Skála nélkül is jóval előrébb rukkolhatunk. A körzeti tévéstúdiót illetően is csak tárgyalásokról hallhattak a vitázók, de eredményekről még nem. Az bizonyos, hogy pécsi vagy szegedi, mintájú körzeti stúdiót nem kívánnak létrehozni az MTV vezetői, mert nem tartják ezt jó formának. Jó megoldás lenne, ha bekábeleznék az egész várost, és mindenütt venni lehetne a városi televízió adásait. Ehhez azonban 200 millió forint kellene, pénz dolgában pedig most igen rosszul áll a város. A tanácselnök a kábelezésnél fontosabbnak tartotta, hogy meg kell újulnia a kábeltelevízió stúdiójának, a berendezéseknek, Környezetvédelem Diósgyőrben Kibővített vezetőségi ülést tart a Hazafias Népfront IV. sz. területi vezetősége ma délután 5 órától, a Vár u. 5. szám alatt, a népfront itteni helyiségében. A meghívottak környékük környezetvédelmével és környezeti kultúrájával -foglalkoznak; szót ejtenek ezek fejlesztésének időszerű feladata írói is. A miskolci közlekedés törtéaeée 2. Kövezetvámot szedtek kan megszólaltak: a villa utolsó tulajdonosa, miskolci szemtanúk, a felújítást egyszer már vállaló, azután erről lemondó kisiparosok és a vállalkozó kedvű taxisok is. A legutóbbi levélírót az háborította fel, hogy arról írtunk: a vilia utolsó tar lajA közlekedéshez szükséges utak, hidak, járdák építése és fenntartása már a közlekedés történetének korai szakaszában is költséges vállalkozás volt. A költségek fedezésének módja az idők során jelentősen változott. 1848 előtt a jobbágyok robotmunkájával, felszabadításuk után kötelező közmunkával építették és javították az utakat. Az útépítések technológiájának fejlődésével azonban egyre több szakmunkásra volt szükség, és ehhez egyre több pénz kellett. A pénzügyi fedezet megteremtésének egyik eszköze a kövezetvám volt. Miskolc 1873-ban kapott első ízben engedélyt kövezetvám szedésére. Nem ez volt az első eset, amikor ezt a jogot a város kérvényezte, már 1854-ben is szerették volna bevezetni, de akkor a Helytartótanács azzal utasította el a kérést, hogy a város rossz minőségű útjain nem lehet az utasokat megvámolni. A visszautasításból a város vezetői okultak, & a vámokból igyekeztek az utakat mielőbb rendbetenni. A követzetvámot a város határainál felállított vámsorompóknál szedték; 1873- ban hét vámsorompó volt a városban., ezek száma 1915- ben kilencre emelkedett. A pénzbeszedés olyan adminisztrációs munkát hárított a városra, hogy kénytelen volt azt bérbe adni, a piaci helypénz beszedésének jogával együtt. A város és a vámbéri ők között a kapcsolat nem volt felhőtlen, mivel a város nemigen méltányolta a bérlők gondjait. 1897-ben Dich Mór vámbérlő például ■ villamosközlekedés megindulása miatt olyan veszteségeket szenvedett, hogy visszamondta a bérleti jogot A következő vámbérlő, Rosenfeld Simon és társa, Linder Jakab sem volt szerencsésebb, 1902-re úgy eladósodtak a városnak, hogy a tanács kénytelen volt végrehajtást kérni a cég ellen. A vámfizetés alól mentességet is lehetett szerezni. Már í873-ban nem fizettek vámot az „udvar” tagjai, a főhercegek, a külföldi követek, a katonatisztek, ingyenes volt az állami építkezésekhez szállított fuvar, minden katonai szállítmány és fuvar, a postakocsi, és természetszerűleg vámmentes volt minden miskolci lakos és a miskolci lakosok minden gazdasági fuvarja. Ezeken kívül néhány különleges szállítmány is felmentést kapott, így a halottaskocsi, a rabszállító kocsi. A kivételezettek köre egyéni kiváltsággal és törvényes rendelkezés alapján is egyre bővült; 1897-re már ide számítottak a tisztviselők, az állami szállítók, az utak kezelésével megbízott személyzet, a lelkészek, a tűzoltók, a mentők. Vámmentes volt a mtskcő- ciak gazdasági fuvarja, a város lakossága azonban a nyolcvanas évek végére a mezőgazdaságról áttért a kereskedelemre, ugyanakkor megjelentek az első ipari üzemek. A kereskedők raktárai, az ipartelepek kiszorultak a város belső területéről a vámsorompókon túlra. A kereskedők és vállalkozók, érthető okokból, kérvényt kérvény után írtak, hogy szállításaiknak a vám- mentességet meg tudják szerezni, a város válasza azonban mindannyiszor elutasító voít. Néhány kirívó esetben az elutasítás komikus helyzetet teremtett. Ilyen volt Feuerstein Márkus termény- kereskedő esete 1886-ban. Miskolc belvárosában lakott, te rményraktá rai azonban a Vay utca 3. szám alatt, a vámsorompón túl 40 — írd és mondd, negyven — lépéssel túl voltak. Feuerstein Márkus, valahányszor dolgozni indult, lefizette a külterületre átlépés miatt kötelező vámot, majd visszafelé ismét, de fizetett akkor is, amikor terménykéseletét a piacra, eladni szállította, hiszen ez nem mezőgazdasági fuvar volt. Ez a helyzet érthetően idegesítette a kereskedőt, és nem sajnálta a fáradságot, költséget ügyvédre. Kérvényei megjárták a váa rosi tanácsot és a megye alispánját, ám mindkét helyről elutasító választ kapott Ezek után a kérvény a miniszterhez került, aki a döntést ugyan nem vállalta magára, de újbóli tárgyalásra utasította az elsőfokú hatóságokat A képtelen helyzetet végül az alispán oldotta meg: engedélyezte a vámmentességet. A mentességek és a bérlők gondjai ellenére az építés és és karbantartás jelentékeny részét fedezte a vámbevétel. 1925-ben a vám alá eső 9,261 km hosszú útszakaszból mindössze 0,237 km volt kiépítetlen. Meg kell azonban jegyeznünk azt is. hogy a vámterület a város belső területe volt. A szegényebb néprétegek által lakott külterületek útviszonyai sokkal rosszabbak voltak. Seresné dr. Szegőfi Anna (Sorozatunk következő részét közöljük.) hiszen három-négy év a* elektronikák világában igen nagy idő ... Hogy önkéntes rendőri szakaszok alakulnak a városban, az jó dolog. De a szakaszoknak helyiségek is kellenek, és ezzel már baj van. A helyiségekért ugyanis bérleti díjat kell fizetni, és ez olyan jogszabály, amellyel kapcsolatban nincs mérlegelési joga a városi tanácsnak. A megoldást keresik, és reméljük, meg is fogják találni, mert a rend önkéntes őreire nagy szükség van. (k—ó) jövő szerdán Hová lett a hirdetőoszlop ? Már többször bemutattuk — fotón — azt a hirdetőoszlopot, amelyet a „villanyrendőr” sarkára, az olvasók terére szántak. Már elképzeltük, miként fest majd a nosztalgia jegyében tervezett és kivitelezett oszlop a megújuló sétálóutcán. Nem sürgettük a felállítását, mivel láttuk, hogy adósak még a villanyrendőri csomópont felújításával az építők. Ügy látszik, ingyen-reklámot csináltunk — akaratunkon kívül — a bádogosmesternek, mert az oszlopot a közelmúltban átadott Fészek Áruház előtt felállították. Mint megtudtuk, az Észak- magyarországi Tüzép Vállalat 60 000 forintért vásárolta meg a hirdetőoszlopot, saját környezetének díszítésére. A hangulatos alkotmányt nem zsűriztették a* illetékesekkel, mondván, a parkoló saját vállalati terület. Reméljük, hogy a belvárosba — az „olvasók terére” — legalább ilyen ízléses hir- detőoszlop kerül. melyen helyet kaphatnak például a Miskolci Városszépítő Bgy*- sülét kozleménpA
