Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-30 / 150. szám

Sport ■ A szervezők nem akar­nak engedni a tavalyi szín­vonalból — .jelentette be IVagy Ervin miniszterhelyet­tes a Hungaroringen tegnap tartott tájékoztatón. A ta­valyi Forma—1 Magyar Nagydijat ugyanis olyan ma­gasra értékelték a FOCA ve­zetői, amilyet négy évtized alatt egj’etlen verseny sem kapott... ■ Rosarióban két mérkőzéssel folytatódott a dél-amerikai labdarúgó-baj­nokság. Paraguay és Bolivia goi nélküli döntetlenre ját­szott, míg Brazília 5-0 arány­ban lehengerelte Venezuelát. K Két kínai tornász mögött Borkai Zsolt a bronzérmet szerezte meg Pekingbcn, a kínai nemzetközi tomászbaj- nokságon. ■ Az újdonsült osztoák bajnok, a Rapid Wi­en szeretné megszerezni Kiprich Józsefet, a Tatabá­nya szélsőjét. A tárgyalások egyelőre megszakadtak, mert a bányászok 1 millió dolláros vételárát sokallják a becsiek. M Az 5. helyen rangsorolt csehszlovák teniszező Mecir iS‘ búcsút mondott Wimble­donnak, miután fi:3, 6:3, 6:3 «irányban alulmaradt a svéd jarrydda\ szemben. Miniadó a bőrkabáton Bolti tolvajok ellen Mind drágább készülékek védik a kiskereskedelmet a tolvajoktól. Az áruvédelmi rendszerek szakértői nagy- áruházak mennyezetén elhe­lyezett tükröt múzeumi tárgynak tekintik. A bolti tolvajok ellen folytatott harcban — a bolti tolvajok az NSZK-ban a kiskereske­delem becslése szerint éven­te 2 milliárd márka értéket lopnak el — az áruházak és a divatáru üzletek mind ke­vésbé támaszkodnak a házi nyomozókra vagy a személy­zet éberségére. Az üzletet „elektronikus biztosító-be­rendezésekkel” látják el: az árura egy mini adót vagy egy mágnesszalagot erősíte­nek, amely a tolvaj távozá­sakor a kijáratnál riasztójel­zést ad le. Az Egyesült Államokban, ahol a tolvajok évente 60 milliárd márka értékkel ká­rosítják a kiskereskedelmet, 20 éve kerültek a piacra az áruházi lopások ellen bizto­sító elektronikus készülékek. Bevezetésük eleinte elriasz­totta a textiláruüzletekből a vevők egy részét: a vásárlók Az ügyeleteken történt Takarékosan a vízzel! Csőrepedéshez riasztották az ingatlankezelő ügyelete­seit a Kun Béla út 16. és az Árpád utca 26. szám alá, s csőtörés elhárításán dol­goztak az Árpád u. 36. és a Szenbpéteri kapu 70. szám áiartt. A Kun Béla úton és 'a Szén tpéteri kapuban a munkákat ma fejezik be. Felvonót javítottak a MIK hibaelhárítói a Hegyalja ut­ca 9. és 7. szám alatt, va­lamint a Prieszol utca 1- ben. A liftek már zavarta­lanul járnak. A városban jelenleg nincs vízkorlátozás, a vízművek mégis arra kérik a lakos­ságot,: takarékoskodjon a vízzel. szívritmus-szabályzója, vagy a szemüvegbe beépített na­gyothalló készüléké már a bejáratnál riasztójelzést vál­tott ki. Ezeket a gyermek- betegsegeket a gyártók sze­rint ma már leküzdötték. Je­lenleg már minden ötödik ruházati üzletben működik biztosítóberendezés. A legelterjedtebbek azok a frekvenciarendszerek, ame­lyeknél többnyire az eladott áruról levehető és újra tel­használható miniadókat erő­sítenek drága bundákra vagy bőrkabátokra. A kis adó, ha a pénztáros nem távolítja el, a kijáratnál elhelyezett el­lenőrzőkészüléknél rádióhul­lámokat ad le, vagy ver visz- sza és ezzel riasztójelzést vált ki. Más rendszerek elektromágneses mezővel dolgoznak. A mágneses sza­lagokat, amelyek könnyen el­helyezhetők a dobozos árun, és amelyek akár hajszálvé­konyak is lehetnek, csak „veszélyteleníteni’ kell a pénztárnál. Az áru biztosí­tását így már a gyártásnál beépíthetik olcsón a termék­be, és a modern „letapoga­tó” kasszák, például az élel­miszer-kereskedelemben, automatikusan „deaktiválhat­ják” a biztosítást. A Knogo Co., amelynek évi forgalma 36 millió dollár, és ezzel a második az iparág­ban, a „Kaméleon” mikro- magneses rendszerrel igyek­szik a piaeot meghódítani. A vállalat termelésének 70 szá­zalékát szállítja Európába. Terméke számára szándé­kosan választotta a jó alkal- mazkodokéDességű kis állat nevét: a cérnavékonyságú jel­zőszalag bármely árun elrejt­hető, és ez „a bolti tolvajok teljes elbizonytalanodására” fog vezetni — jelentette ki Hans-Rudolf Stoller, a Kno­go nyugatnémet leányvál­lalatának vezetője. A rendőrség keresi A lakosság segítségét kérik A^Misfcofei Városi Televí­zió tegnapi adásában a rend­őrség hírei között ismét sze­repeltek körözések. A rend­őrség munkáját segítendő, lapunkban is megismételjük ezeket a felhívásokat, s kö­zöljük a két körözött sze­mély fényképét is. A Borsod Megyei Rendör- főkapitanyság vizsgálati osz­tálya jelentős értékre elkö­vetett devizagazdálkodás megsértése' bűntettének ala­pom gyanúja miatt, büntető­eljárást folytat Wally Pacek (Nefcr-o, 1948. a: Jane So- caewfea) es testvére, Steve Pacek (Netro. 1951 a: Jane Soeeewka) lengyel származá­si WaMy Sacek. sú, ausztrál állampolgárok ellen, akik 1987. május 6-án, 8-an és 13-án Miskolcon, a Zsarnai piacon nagymennyi­ségű USA-dollárt értékesí­tettek. WALLY PACEK személy­leírása; 175 cm magas, átla­gos testalkatú, vörösesbarna hajú, szakállas. Ruházata; sötétbarna, vagy fekete bőr­dzseki, farmer, napszem­üveg. STEVE PACEK személyle­írása: 170—175 cm magas, átlagos testalkatú, elől rö­vidre nyírt barna hajú. Ru­házata; sötétbarna, vagy fe­kete bőrdzseki, farmer, nap­szemüveg Steve Pacek a büntetőeljárás megindítása óta szökésben van! Nevezettek egy NI—CM 772 írsz. metálkék Volkswa­gen Jetta típusú személygép­kocsival közlekedtek, ame­lyet a dollárértékesítések al­kalmával egy a Zsarnai-te- lep közelében lévő ház ud­varán állítottak le. Kérjük azokat az olvasó­kat. akik az említetteket dol­lárt árulni látták, illetve Steve Pacek tartózkodási he­lyéről tudnak, közöljék a rendőri szetvekkeJ. Bejelen­téseiket munkaidőben a 36-141 telefonsamon, a 23-00 melléken, munkaidőn túl. a 07-es telefonon, ilieíwe sze­>(c Steve Pacek. mélyesen, bármelyik rendőri szervnél megtehetik. Segít­ségüket köszön jük ... •liÄws A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kisbalatoni Üzemmérnöksége — a nyaralók örömére — még a főidény előtt hínártalanitja a keszthelyi strandokat. A munkát Essor típusú hínárvagogéppel végzik, amely közvetlenül a meder fölött vágja el a növényeket. (Czika László felvételei fórum a miskolci rádióban A fogyasztók érdekeinek védelmében A fogyasztói érdekvedelem. ről sugárzott fórum-műsort tegnap délután a Magyar Rá­dió Miskolc Körzeti Stúdiója. A Paulovits Ágoston szer­kesztette adásban Tolnay Attila műsorvezető vendégei — Dienes Imréné. a Szak- szervezetek Borsod Megyei Tanácsának képviseletéiben; dr. Kovács Gábor, a Miskolc Megyei Város Tanacs ke­reskedelmi osztályának ve­zetője; Szarka Janos, a Bor­sod Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese és Varga János , a Borsod Me­gyei Kereskedelmi Felügyelő­ség munkatársa — válaszol­Ma este a belvárosi színpadon Haydn Nelson-miséje Vezényel: Mészáros János A Miskolci Nyár rendez­vénysorozatának lassan mar hagyományai vannak. A vár­koncertek. a zenés szabad­téri bemutatók országos hí­mek. A helyszínek Miskolc idegenforgalmi centrumai: Diósgyőr, Tapolca, és idén mar a belvárosi szabadtéri színpad is. Szalagatvagás helyett komolyzenei bemuta­tóval adják a városnak a minorita udvarban társadal­mi összefogással készült ze­nés színpadot. Haydn Nelson­miséje igazi remekmű, a fel­lépő szólisták pedig világ­hírűek: Geszty Szilvia, Ma­ria Karvovan, Harri Kaitila és Wolfgang Barta. Vezé­nyel: Mészáros János. A dirigens magyar szár­mazású és jelenleg Svájc­ban él: — 1943-ban, tízévesen hagytam el az országot — mondja hibátlan magyar­sággal. — Édesapám szintén zenész volt. s ha szerepelni hívták, családját is mindig magaval vitte. Tizenegy test­vérem közül hatan muzsiku­sok. Én évekig szóló fagot­tos voltam, és kamaraze­nészként jártam a világot. Egészségügyi okok miatt saj­nos végül is abba kellett hagynom a fagottozást, a zenétől azonban soha nem tudtam elszakadni. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mw Kolo Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: 8EKES DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsilinszky őt 15. 3581. Postacím: Miskolc 3501. PL: 39 Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: Pel- és várospolitikai rovat: i8-227; gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; Kultúrpoli­tikai rovat: 18-226; sportrovatc 18-222. Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky őt 15. 3627 Postacím: Miskolo 3501. PL: 178. - Felelős kiadó: VERES MlHALV Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo Szé­chenyi ót 15—17 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizetőét« bármely nirlapkézbesftő postanlvatalnál a nirlapkézbesitőknél a Posta Hírlapüzleteiben és a Htrlap- előfizatési és Lapellátási irodánál tHELIEl Budapest V Jő- ’«ef nádor tér i. — i908 - közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIH 215-9616? pénzforgalmi jelző­számra Előfizetési dij egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint egv évre 516 forint Index- 25 951. — Készült a Bor­sodi Nyomdában Pel vez.: WTRTH LAJOS. — ISSN 5136-ázr» A világhírű karmester ma este 7 órától Haydn két da­rabját: a D-dúr (londoni) szimfóniát és a Nelson-mise oratóriumot dirigálja. Az említett neves szólistákon kívül közreműködik a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar és a Bartók Kórus. A dara­bot. csupán ezen az egyetlen estén láthatja-hallhatja a miskolci közönség. F. H. tak a levélben és telefonon érkezett kérdésekre. Szó volt a Búza téren épü- az új standokról, melyeket hamarosan átadnak, s ezzel csökkentik a zsúfoltságot. Többen panaszkodtak árrá; a piac szemetes, elhanyagolt. A vásárlók könyvével kap­csolatban elhangzott: nem lehet megtalálni, nem adják ki a vezetők, és a bejegyzést többnyire nem követi intéz­kedés. Léjárt szavatosságú, rossz minőségű aruk változatlan áron kerülnek forgalomba — érkezett egy telefon. Volt, aki az élelmiszerboltok el­adóinak viselkedése ellen emelt szót, a dohányzó ki­szolgálók és a hamarabbi zárás ellen. Mint megtudtuk; a záróra előrehozatalához engedélyt kell kérnie a bolt­nak, a vásárlókat erről érte­síteni kell. A kereskedők magatartásáért pedig a ve­zető a felelős. Az adásban megvalas2>okat­lanul maradt kérdésekre la­punkban válaszolnak majd az illetékesek. miközben a buszra várakoztak Előkapta a torkést, s szúrt Életveszélyt okozo testi sértés büntette miatt indít­ványozza felelősségre vonni a Borsod-Abaúj-Zempi én Me­gyei Főügyészség Makranczi Attilát, akinek ügyét rövide­sen tárgyalja majd a Bor­sod -A baúj-Zemplén Megyei Bíróság büntetötanácsa. A vádirat szerint, a Ti- szalúcon, a Vasút utca 7. szám alatt lakó, 31 éves, Makranczi Attila 1987. feb­ruár 16-án. az esti órákig nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. A vérvé­telkor 2,60—3,44 ezrelék kö­zötti véralkohol-koncenitráci- ót. mutattak ki nála, ami súlyos fokú alkoholos befo­lyásoltságot jelent. Ilyen ál­lapotban ment este fél 8 táj­ban a tiszaiúci orvosi ren­delő közelében levő autóbusz­megállóba. Nem messze tőle várakozott Tóth László, egy barátjával beszélgetve. Makranczi Attila minden indok nélkül előkapott egy tórkést, s hangos kiabálások közben Tóth Lászlóhoz ro­ham, majd a tőrkóssel bal combon szúrta. Tóth László a szúrás következtében felü­letes combverőér- és gyüjtö- érsérülést szenvedett. Fenye­gető sokkos állapotban szál­lították kórházba, ahol azon­nali műtétet hajtottak vég­re rajta, s ily módon sike­rült megmenteni az életét. Csak néhány percen múlt, hogy nem bizonyult halálos­nak a szúrás ... Az orvos­szakértői vélemény szerint a maradandó fogyatékosság, vagy súlyosabb kimenetelű egészségromlás csak a mint­egy fél év múlva esedékes újabb orvosi vizsgálat után állapítható meg. (totW

Next

/
Thumbnails
Contents