Déli Hírlap, 1987. május (19. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-29 / 123. szám

Családi körben A menyasszon> táncra alapozzák a házat 3fc Áll a sátor, az asszonynép pedig sürgölődik. Stop, egy percre! Hétfőtől ismét százhússzal as autópályán Öt fényképet kézbesített a közelmúltban a posta egy személygépkocsi-tulajdonos címére. Ám nem valószínű, hogy az úrvezető az autójá­ról készített fotókat a csalá­di albumba teszi, ugyanis ezek súlyos ezrekkel köny- nyítették meg a pénztárcá­ját, sőt az ötödik kép után a jogosítványát is bevonták. A megtörtént esetet an­nak kapcsán hallottuk a Belügyminisztérium és a Közlekedési Minisztérium közelmúltban tartott sajtó­tájékoztatóján. hogy jól lesz ügyelni a sebességhatárök betartására. Mert bár igaz, hogy hétfőtől ismét 120-szal roboghatunk az autópályá­kon, s 100-zal az autóúton, ez nem azt jelenti, hogy a padlóig nyomhátjuk a gáz­példában —, hogy 4—5 traf- szal lehet, akkor a 140 sem jelenthet gondot. A belügyiek ugyanis szi­gorúan ellenőrzik majd a sebességhatárok betartását. S az is előfordulhat — mi­ként a bevezetőben idézett példában —, hogy 4—5 traf- fipax lesz. szolgálatban egy- egy autópályán ... Hogy mi indokolta az 1979-ben bevezetett sebes­ségkorlátozás előtti állapot visszaállítását? Mindenekelőtt az, hogy igazodnunk kell Európa közlekedésének rendjéhez. Földrészünkön többnyire a 120—130 kilométer közötti sebesség a megengedett ha­tár, az autópályákon, ugyanakkor a • magyar sze­mélygépkocsipark jelentős részének is olyan a műsza­ki állapota, hogy éppen eb­ben a sebességtartomány­ban érik el az optimális fo­gyasztást. Természetesen a megen­gedett végsebesség nem kötelező, csak ajánlott le­hetőség. Nem célszerű a Trabantot végső erőfeszítésre késztet­ni, s „küzdelembe” küldeni egy Mercedes ellen, mert sajnos-, erre >.is van (nem is ri(kán) péjda,. .... ,, ^ Eroelkeái k..-a,•> .motorkerék--- párokra- előírt •sebességhatár A jövőben a személygép­kocsikkal megegyező se­bességgel közlekedhetnek a közutakon, Ám rájuk is vonatkozik a rendőrök: által sokszor —, de úgy tűnik, nem elégszer — hangoztatott kivétel: Ne a megengedett legyen a mér­ce, hanem a biztonságos! A közeli jövőben megduplázódik a radar­műszerekkel és fényképe- ző-beren’tczé^ekkel felsze­relt rendőrségi gépkocsik száma. De jó volna —. s ezt külö­nösen hangsúlyozták, a saj­tótájékoztatón —, ha nem a' rendőröknek kellene . ki- kényszeríteniük a biztonsá­gos vezetés előírásainak be­tartását. (tóth) A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT FELVE1ELRE KERES akik a 21 életévüket betöltötték. „D” vagy ,C" vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetésem! igazolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000-9000 Ft/hó. „D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autóközlekedé­si Tanintézetnél ingyenes ,.D" tanfolyamon való részvételt biztosítunk. A vállalat dolgozói-nak és azok családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon díjmentes utazást biztosí­tunk. relsözsolca. Kis'okaj Szirmobesenyő Alsézsólea Mályi. Ár­uét és Nyékié Iháic kö’-rnőkből ? «ap bejáró sz -ély réti á a'okl-ai -‘ásítjuk »eh-?t Miskolc Srond* Gy u 1 {101/B b autóbusz, végállomás). Me »toldották a szavatossági határidőt ki olcsó teának még jó a leve Egy felháborodott vásárló telefonon értesítette szer­kesztőségünket: nagy meny- nylségű olcsó teát kínálnak a Búza téri piacon, ö is több csomaggal vásárolt, s csak otthon vette észre, hogy a tea szavatossági ideje már tavaly lejárt. A hír hallatán Bak István­tól, a Piacfelügyelőség áru­forgalmi vezetőjétől kérdez­tük meg: hogyan kerültek ide a teakereskedők? Mint elmondta: a kisnémedi Arany - kt\letfgazgafásjí. Ter­melőszövetkezet- dölgozói ér­vényes tanácsi engedéllyel árusították az azerbajdzsán! és a viétnami filteres teát. Bemutatták a Kermi és a . Compack Vállalat igazolását, miszerint mindkét teafajta még ebben az esztendőben fogyasztható. Mivel csökkent ' élvezeti, értékű áruról van szó, az egyiket 15, a másikat 10 forintért kínálták dobo­zonként. Nagy sikere volt a teavásárnak; már a kora délelőtti órákban eladták a teherautó teljes rakományát. A bükkszentkereszti ta- nácsháza egyik ajtaján ma­gyarul és szlovákul is ott áll a felirat: házasságkötő terem. Méreteinél fogva szo­bának illenék inkább titu­lálni. Nem is férhet be né­pes násznép, ide a fiatal párt csak a tanúk, a szűk családi kör. a nyoszolyólá- nyok és -legények kísérik el. Az idei nyáron hét pár mondja ki itt a boldogító igent. Az esküvők sorát a múlt hét végén Podosva Ildikó és Hegedűs József nyitotta. Az ő lakodalmi előkészületeik­be pillantottunk be. Pod< s- váék udvarán tucatnyi asz- szony sürgött-forgott. Ko- pasztották, perzselték a ren­geteg szárnyast, benn a, konyhában hatalmas tálban keverték a vajat a I le­hoz. Mindez csak a vendé­gek előzetes fogadására ké­szült, hiszen az igazi nagy mulatság nem is itt a ház­nál, hanem a Borostyán ét­terem udvarán felállított háromszáz személyes sátor­ban lesz. Ildikó és a rokon lányok, asszonyok éppen en­nek feldíszítésével foglala­toskodtak. • KETTŐS OROM — S hol marad a vőle­gény? — Hogy izgalmakban ne legyen hiány, még egy öröm elé néz a család — magya­rázza a menyasszony. — A leendő férjem testvérének feleségét vitték a kórházba. Valószínű,, már meg Is. vár­ják. ho'g}’ megszülessen a kisbaba.. A sógorómék ta­valy házasodtak ... Sürgetve az időt, elme­gyünk Hegedüsékhez is, hát­ha megérkeztek azóta a fér­fiak. De nem. A leendő nagymama izgalmát is az feledteti, hogy a lakodal­mas előkészület itt is leg­alább akkora, mint a má­sik háznál. Itt és ott is fo­gadja mindenki a maga ven­dégeit. Sokan jönnek Kas­sáról, Miskolcról és a kör­nyékből. Ildikó közben el­* Csomagol az ifjú pár; a nászútjukat Sopronban töltik, mondja, hogy itt fognak lak­ni a férje szüleinél addig, amíg elkészül a házuk. • A MÓRíNGGAL BERENDEZHETIK — A férjem nagymamájá­nak telkét osztották ketté, A fele a miénk lesz, a má­sik felén pedig a sógoro- mék építkeznek majd. A meny asszony tánc talán meg is alapozza a házat, utána pedig kölcsönökből folytat­juk tovább. Már ki is vá­lasztottunk egy szép, szint- eltolásos tervet. És a beren­dezésből sem sok hibádzik már, annyi mindent kap­tunk. Itt ugyanis az a szo­kás, hogy a meghívottak egy-két héttel az esküvő előtt elhozzák az ajándékot, no meg a sütés-főzéshez Tajvantól Miskolcig ÁSpäten májusfája Különleges látványosság lesz holnap délelőtt a ma- jusfa-állítás a Tanácsház téren, a Spaten sörbár előtt megnyíló kerthelyiségnél. A rendezők: a bajor Spaten cég és a Miskolci Vendég­látóipari Vállalat. A program 11 órakor kez­dődik a miskolci Majorette együttes felvonulásával a sé­tálóutcán, fél 12-kor a tán­cos lábú lányok különféle formációkat mutatnak be, majd a Spaten teraszán 1 óráig a Diósgyőri Vasas Fú­vószenekar szórakoztatja a vendégeket. A zenekar dél­után 4-től 6 óráig újra ját­szik majd. Ezzel a kis ün­nepséggel nyitják meg a Spa­ten kerthelyiségét, amelyet az elmúlt hetekben készítet­tek el a kivitelezők. A má- jusfa-állítás érdekessége, hogy a Spaten cég, amely a világ minden táján jelen van a vendéglátásban, mindössze két országnak adományozott májusfát: Tajvannak és Ma­gyarországnak, azaz Miskolc- nak. A kulturális' rendezvé­nyekkel egybekötött, feszti- váljellegű sörünepeknek egyébként nagy hagyománya van Bajorországban. Miskol­con először próbálkoznak ilyesmivel, elsősorban azért, hogy a kulturált italfogyasz­tás normáinak elterjedését segítsék. Jó látni, hogy a Spaten sö­röző környékét sikerült ren­dezni, díszburkolatot kapott a „lila házig” vezető út, és munkához láttak a kertészek is. A májusi ünnepségre Mis­kolcra érkezik a Spaten cég igazgatótanácsának egyik tag­ja, Klaus Schiehel is. ★ Régi szokás Bajorországban nz októberi, őszi inriivvep. Most Magyarországon májusban rendezik meg a minisör- fesztivált, Miskolcon. szinte mindent. A szülőktől, a keresztszülőktől, a testvé­rektől kapjuk a legértéke­sebb móringot, de a bat;áti társaságunk péki&il egy au;* j. törtiáta mMögepéEvett'. Van hűtőnk, szőnyegünk, sok ágynemű, étkészlet, szép kristálykészletek, plédek . .. Egy szoba már megtelt a nászajándékokkal. És ez még nem minden, mert akik távolabbról érkeznek, azok magukkal hozzák a megle­petéseiket. © NEM VÁGYNAK MÁSHOVÁ Arról nem szól a fáma, hogy mennyibe kerül egy ilyen lakodalom. Az öröm­szülők is csak sokat sejte- tően mosolyognak, no de itt így szokás; sem lelkiekben',- sem anyagiakban nem érte őket ez felkészületlehül. A fiatalok pedig jó útravalót kapnak, megvan a boldogu­lásuk biztos alapja. Kevés házaspár kezdheti az önálló életet ilyen hatá­rozott elképzelésekkel, ilyen otthonteremtési kilátásokkal. Bükkszentkereszt az övék tehát, nem is vágynak más­hová. Igaz, egy kicsit mis­kolciak is, hiszen Hegedűs József a Lenin Kohászati Művekben dolgozik- (az oxi­géngyár műszerésze). Ildikó pedig a Centrum Áruház áruforgalmi osztályán gyors- és gépíró. * Azóta megkaptuk a tó’ ’ hírt. hogy a másik Hegedűs családba mefférkezett a vár-1 va várt kislány — n leefi- atalabb Hegedűs házasnár ped'g elutazott a soproni nászútra ... Oláh Erzsi Ma este fél 6-kor az Ady Művelődési Házban tartja rendezvényét a miskolci Finn —Magyar Baráti Kör. Min­den érdeklődőt szívesen lát­nak. Az előadó egy Finnor­szágból érkezett vendég. Tuo- mo Lahtelma, aki a finn köl­tő, Eino Leino életéről tart filmvatíléssel egybekötött elő­adást.

Next

/
Thumbnails
Contents