Déli Hírlap, 1987. május (19. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-26 / 120. szám
Szigorú védelem alatt Röptetik Bókáikat Számítógépes nyilvántartás a fogyasztókról Sokba kerül a lopott gáz a hollók A nagypénteken „mosdatott” hollófiókák már megerősödtek, s az erdészek megfigyelése szerint megkezdődött a röptetésiik. Az öreg, tapasztalt hollóanyák kíséretében „vitorláznak” a Bükk-hegység, emberektől nem zavart erdőségeiben. A szigorú védelem eredőiéként a hollófészkek száma megszaporodott. Ennek a még mindig ritka, emberkerülő madárnak a fészkelőhelyeit az erdészek nem árulják el, kímélve azokat a fosztogatóktól. Ügy tapasztalták, hogy az utóbbi mintegy másfél évtizedben a számuk jelentősen megnőtt, s most mintegy harminc hollófészket ismernek. Az idén is csaknem minden fészekből egy-két fióka a gyarapodás. Az erdőt járó kirándulók csak nagyon-nagyon ritkán találkoznak a fekete hollóval. A madár a magányt kedveli, fészkelőhelyeit, a turistaösvényektől távol, azokban az évszázados erdőségekben választja ki, ahol zavartalanul élhet. Ez a „zárkózottsága” is hozzájárult, hogy egyre nagyobb számban népesíti be a bükki erdőséget. Rendszeres időközönként megjelennek a gázművek szakemberei, és megvizsgálják a gáztűzhelyt, a konvektort, a bojlert a lakásunkban. Ezt az ellenőrzést sosem mi kérjük, a költségeit mégis mi fizetjük. Miképpen lehetséges ez? — kérdeztük Szendi Páltól, a Tigáz megyei kirendeltségének főmérnökétől. — Valóban így van, óm mi a gáztörvény szellemében járunk el. Kötelesek vagyunk ötévenként minden gázkészüléket átvizsgálni üzembiztonsági szempontból. A rendelet pedig úgy szól. hogy a telekhatártól kezdve a gázfogyasztó készülékek ellenőrzési, szerelési költsége a tulajdonost terheli. Minden esztendőben 10—12 ezer lakásban végzik el a szükséges vizsgálatot dolgozóink. Számítógépes nyilvántartásunkban 60 000 úgynevezett „gázos lakás” szerepel. A program alapján bármikor kiszámolhatjuk, hogy mikor, hol esedékes az ellenőrzés. Egyébként a vizsgálat költsége, a megyei tanács jóváhagyásával a közelmúltban megdrágult. Fogyasztóink többsége tudomásul veszi fizetési kötelezettségét, s értesítésünkre fogadja szerelőinket. Sok lakásban azonban csak a harmadik vagy a negyedik felszólításra találunk otthon valakit. S akik a lakbérrel, a gáz- és a villanyszámlával is adósak, a készülék ellenőrzéséért járó 150—200 forintot sem fizetik ki. Nekünk viszont a szomszédos gázfogyasztók életbiztonságának érdekében is ellenőriznünk kell a készülékeket. Ilyen alkalmakkor nemcsak az derül ki, hogy szivárog a gáz a bojlernél és a tűzhelynél. Arra is felfigyelnek. hogy „lopják” a gázt sok helyen. Nem akarunk ötleteket adni, miképpen lehetséges lefékezni a I gázóra pörgését. Mivel a számláló színesfémből készül, a mágnessel már nem sokra mennek. Így aztán leszedik a plombát, leszerelik a gázórát, s fémvagy gumicsővel áthidalják a vezetéket. Megfeledkeznek arról, hogy ez nemcsak szabálytalan, hanem életveszélyes is. A spórolós ezermesterek nemcsak a saját életükkel játszanak. hanem akár az egész bérházat a levegőbe röpíthetik ügyeskedésükkel. A gázlopások elkövetői ellen minden esetben szabálysértési eljárást indítanak. Ráadásul, gázszakértői vizsgálat alapján, több évre visszamenően az illegálisan eltulajdonított energia költségét is megfizettetik velük. Sz. I. Egyedülálló vákuumrendszer Sajóbábonyi újítás A vegyiparban és más iparágakban is a különféle termékek előállításához, vagy fokozott mértékű tisztításához, a finom vákuum- (a légkörnél kisebb nyomás) -technika alkalmazása elengedhetetlenül szükséges. Az Eszakmagyarországi Vegyiművek újítói olyan vákuum- rendszert dolgoztak ki, amely az erősen korrózív közegű technológiák, ilyen igényeit is képes biztositani. Bonnyay Péter kereskedelvákuumrendszer üzemel. Az alapgép a Diósgyőri Gépgyárban előállított vákuum- szivattyú, amelyet a Nehézipari Műszaki Egyetem tanárainak közreműködésével injektor-előtétekkel láttak el, s alakították át egy rendszerré. Ez a fejlesztési módszer több külföldi cég érdeklődését is kiváltotta, közöttük az NSZK-beli Hematic Léderléjét, amelynek képviselői kooperációt ajánlottak fel az ÉMV-nek. 4 kisvasút Egy hétig nem jár Lillafüredre Szünetel a forgalom június 1-től 5-ig a kisvasúton Killián-észak és Lillafüred között, a Mélyvölgyi híd, hídfőjének felújítása miatt. A Garadna és Lillafüred közötti szakaszon pedig a menetrendtől eltérően, csak kétóránként közlekednek a szerelvények. A hétvégén (péntektől), azonban már újra a kirándulók rendelkezésére állnak a kisvonatok. tje A lányok hetente kétszer próbálnak: kell az állandó tréning, a gyakori fellépések miatt. Nyáron Algériába hivatalosak a majorettek Táncos lábú, csinos lányok A nyíregyházi majorettek fel- I vonulását a nézősereg tátott szájjal nézte, itt is, ott is lehetett hallani: ez igen, ilyet még csak tévében láttam, hát... szépek ezek a lányok. Fügeczky Róbert, o Gábor Áron Kohó és öntőipari Szakközép- iskola testnevelő tanára, valahol a sokadalom közepén csendben megjegyezte: Ilyet- ha nem jobbat - mi is tudnánk csinálni. A kijelentést mások is - mondjuk így: illetékesek is - hallották. Két esztendővel ezelőtt a városi tanács patronálásával, a Városi Művelődési Központ „égisze alatt”, megalakult a miskolci Majorette együttes. A Molnár Béla Ifjúsági Házban a szokott péntek délutáni próbára gyülekeznek a lányok, öt óráig van még néhány perc, ezalatt Fügeczky Róberttel elevenítjük fel ezt az igencsak eseménydús két évet: — Már rögtön az elején el kellett döntenünk, hogy milyen lesz a csapat arculata: a könnyebbik megoldás az lett volna, ha szépen lemásoljuk a külföldieket. A feleségemmel — ő a tánctanár — végül Is úgy döntöttünk. hogy megpróbálunk kialakítani egy sajátos stílust. Nálunk a tánc, a botgyakorlatok és a felvonulás egyenrangú elemek. Másutt alig- alig van jelentősége a táncnak, inkább a menetgyakorlatok látványosságában bíznak. ♦ A műsort is önállóan állítják össze? — Hát... az biztos, hogy „majorette-irodalom” nincs. Nézzük a tévét, ha tudunk, szerzünk videó-anyagot, és az elképzeléseirjkhez hasonlító elemeket megpróbáljuk beépíteni a saját koreográfiánkba. Jelenleg öt koreográfiát tudunk, armi egy ilyen fiatal gárdánál, mint a miénk, meglehetősen nagy teljesítmény. A' zene kiválasztásában Sereg János karnagy segédkezik. Kosztümjeinket a Fővárosi Operettszínházban tervezték. A miskolci Bányász Fúvószenekarral a két évvel ezelőtti. Szegedi Szabadtéri Játékok óta tart az együttműködésünk: mi fellépünk az ő rendezvényeiken, ők pedig a miénken. ♦ A lányok túlnyomó többsége középiskolás. Ügy hallottam, hogy az utóbbi időben valósággal ostromolják önöket különféle meghívásoklval. Hogyan bírják a gyerekek idővel és energiával? — Az első évben 17 felkérő levelet kaptunk. Most volt olyan hónap, amikor 17 helyre hívtak bennünket;. I Ezt természetesen már nem tudjuk vállalni. Jelenleg 32- en vagyunk — közöttük négy alapító tag —, és a lemorzsolódás igen kicsi. Egy-ggy lány körülbelül egy hónap alatt képes megtanulni ány- nyit, hogy felléphessen. 'Természetesen nálunk is, mint minden amatőr együttesnél, a szereplések jelentik a vonzerőt, az eseményt. A városban ott vagyunk minden nagyszabású ifjúságpolitikai rendezvényen. Eddigi legnagyobb sikerünket is Miskolcon arattuk 'pár ' h'efé;'>“iiz egyetemi napokon. Felléptünk idén a Budapesté 'Tavaszi Fesztivál megnyitóién is. Itt látott meg bennünket az algériai utazási iroda "Vezetője, és nagy örömünkre meghívott minket tíz napra az észak-afrikai országba, méghozzá a nemzeti ünnepük alkalmából rendezendő nagyszabású eseménysorozatra. Az előzetes megállapodás szerint hat fellépésünk lesz. Egy hétig pedig a Földközi-tenger partján nyaralunk majd... Júniusban Münchenbe vagyunk hivatalosak, ahol hatalmas fesztivált rendeznek 140 fúvós- zenekar részvételével. Itt valószínűleg „összemérhetjük erőnket” a világhírű Bayerische görlökkel, vagyis az ottani majorettekkel. * A Margitszigeten és Leányfalun Önköltséges üdülés mi igazgatóhelyettes elmondta, hogy az EMV-ben meglehetősen nehéz körülmények között, már 14 ilyen Az eddig csak tőkés or- j szágokból beszerezhető berendezést a sajóbábonyi vegyiművekben gyártják majd. A huszonötödik szezonját élő, a Sportuszoda szomszédságában kikötött Yisegrád álló üdülőhajót nem szükséges bemutatni, mivel a Margitszigethez szinte már hozzátartozik. Itt két- és négyágyas hálófülkékben házaspárokat és egyedül üdülő felnőtteket helyeznek el egyhetes csoportokban, csütörtöki érkezéssel és szerdai távozással. Ha nincs elég jelentkező, hétnapos hosz- szabbitásra is van mód. Június 4-től augusztus 19- ig tizenhárom házaspárt és harminchat egyéni vendéget fogadhatnak. Kivétel a július 2—15. közötti időszak, amikorra már egyetlen szabad helyük sincs. Az augusztus 20-tól december 16-ig terjedő időszakra viszont harmincnégy házaspárt és harminchat egyedül érkező beutaltat várnak. Az elszállásolás hideg-meleg vizes mosdójú fülkékben, emeletes ágyakon lehetséges; a zuhanyfülkék és a vécék a folyosókon találhatók. A hajón étterem, presszó, társalgó, könyvtár, míg a felső fedélzeten tusoló és napozó áll az üdülök rendelkezésére. A másik önköltséges beutalást lehetőséget családosok részére ajánljuk, a fővárostól huszonöt kilométerre, Leányfalun, a SZOT Építőmunkás Üdülő E.-épü- letében. Itt összkomfortos körülmények között nyaralhatnak az egygyermekes családok, mivel minden szobához zuhanyozó és vécé is tartozik. Egyszerre kéthetes turnusokban tizenkét családot fogadnak június 4-től, szeptember 9-ig. Az étterem, a presszó és a társalgó, valamint a könyvtár a mintegy háromszáz méterre fekvő A-épületben található. Az üdülőtől két kilométerre van a termálvizes fürdő és uszoda, ahová tíz napra hatvan forintért váltható bérlet. A térítési díj mindkét helyen a felnőtteknek személyenként és naponként 220 forint, a szakszervezeti könyv bemutatása mellett, míg a szervezeten kívülieknek 350 forint. Leányfalun a gyermekek után egységesen személyenként és naponként 200 forintot kell fizetni, önköltségi áron, A Visegrád hajón az utószezon! ár — ’szeptembertől — kedvezményes: a szakszervezeti tagok 200, míg a szervezeten kívüliek 270 forintot fizetnek. A elmek: Visegrád üdülő- hajó 1138 Bp., Margitsziget; illetve SZOT Építőmunkás Üdülő 2016 Leányfalu. Móricz Zsigmond u. 97 Telefon-előjegyzést is elfogadnak: a hajón a 310-541-es számon, míg a leányfalui üdülő a 06-26-23119-es számon hívható. Fügeczky Róbertné próbára vezényli a lányokat Rendhagyó nap ez a mai: a gyakorláson olyan valaki viszi a szót, akinek a kiejtésén néha érződik egy bis angolszász beütés. Mindenki nagy figyelemmel hallgatja dr. Gusztáv Uj- ialussyt, aki a Testnevelési Főiskola vendégeként tartózkodik hazánkban. Az amerikai moz- gásmüvészet-tanár néhány napra, kifejezetten a majorették kedvéért ruccant el Miskolcra. Aztán megszólal a raqtime. a botokat magasba emelik a lányok: elkezdődik a kavalkád - amúgy majorette módra. B. T. Az autójavító gazdálkodása A Borsodi Műszaki Hetei? keretében délután három órai kezdettel a Borsodi Autójavító Vállalat kultúrtermében két előadást tartanak. Először a vállalati gazdálkodás továbbfejlesztéséről, majd a termékszerkezet-váltás időszerű kérdéseiről les* szó.