Déli Hírlap, 1987. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1987-04-27 / 97. szám

Próbaüzem a biotechnikai laborban 3Ü A járókelőket egyre inkább megragadja az épület szépsége. (Kerényi László felvétele) ' » Jól halad oak a Technika Háza építői Elkel még a segítség Kovács Zoltánnak, a me­gyei pártbizottság titkárának vezetésével megtekintették a Technika Háza építkezett az építtetők, a kivitelezők és az operatív szervezőbizott­ság képviselői. Az utóbbinak a vezetőjét. Nagy Sándort, az Emász főosztályvezetőjét kérdeztük: mit tapasztaltak? — Örömmel nyugtáztuk mindannyian, hogy a nagy tél sem okozott késést a ki­vitelezésben. A Borsod Me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat dolgozói tulajdonkép­pen befejezték a szerkezeti szerelést, s most már a mo- nolitos építésen van a hang­súly. A kivitelezők megígér­ték: ha szélkéges, újabb kommunista műszakot is szerveznek. A szemle során természetesen szóba került a kivitelezés költsége, és szá­mos közeli tennivaló is. Csak elismeréssel adózhatunk azoknak a vállalatoknak, in­tézményeknek, szervezetek­nek, amelyek már eddig is segítették a Technika Háza megvalósulását. Az operatív szervezőbizottság azonban úgy látja, hogy további tá­mogatásra is szükség lenne. Ha valamelyik vállalat, in­tézmény az újabb kommu­nista műszakok bevételéből egy bizonyos összeget fel­ajánlana a Technika Háza 'építésére, azt szívesen fo­gadjuk. __________________ Nem éri meg megmenteni Kiszárad az artézi kút Ügy tűnik, hogy a martin- telepiek kedvenc kútjának, az artézinak a sorsa megpe­csételődött. Már éppenbogy csak asordogál belőle a víz. A Laj la utca környékén la­kók s: éretik e pikáns zama- tú viz it, de sokan messzebb­ről is elzarándokolnak érte. A hie lelem szerint ugyanis gyomc rpanaszok és golyva ellen s jó hatású. Az ottani tanácstagoknak, a lakt knak voltak is külön­féle öt eteik, mi módon lehet­ne me gmenteni kedvenc kút • jukat, s bevonni a város vízellí tásába. Annak idején a vár >si Közegészségügyi és J árvái lyügyi Szolgálat mun­katárs ii vizsgálat alá vették a kút vizét, de s emmilyen gyógyhatású elem et nem fedeztek fel beni: e. Végül mert tókesi rású get nem mei ne ál< mond egms is azért kedvelt, vize lágyabb a veze­ti. Ám ez a mélyíú- íút sem a mennyisé­in a minőséget véve hoz annyit, hogy a ntésére érdemes len- ozni. Szaknyelven úgy ák. hogy .r él s ei Ekkoi artézi leméi ez ez a| kút már elszerencsét- lent dett, a vezetéke eltö- mődptt. Ebberf az állapotában fel­újítani nem lehet. Esetleg mellé lehetne fúrni, de ez körüli elül egymillió forintba kerüli ;e. A j j emlékezetű martinte- lepieli felemlegetnek egy ritka esetet. Óriá sí eső zúdult a város­ra. negáradt a Szlnva, és nem volt biztonságos az ivóv zcll átás. s< m ezrek sorakoztak az kút előtt. A szakvé- szerint azonban már lehet elég nyomós érv az artézi kút megmen­tésére. Azóta Miskolc víz­ellátása sokat javult, s éppen a Martintelep irá­nyából halad a város felé a keleti vezeték. Biztonsági mélyfúrású kút- jaink is vannak, amelyek rendkívüli esetekben jó szol­gálatot tehetnek. Á mezőgazdasági szakcso­portok, kistermelők és kiste- nyésztők részére tartanak előadást a Miskolc Megyei Városi Tanács Hivatalának nagytermében (Petőfi a. 1—3., III. emelet) szerdán délután fél ötkor. Gyökeres Sándorné, a pénzügyi osz­tály főelőadója a háztáji kisegítő gazdaságok jövede­lemadójáról, valamint a nem lakás céljára szolgáló épít­mények adózási, rendszeréről ad tájékoztatást. Ma hivatalosan üzembe helyeztek a Miskolci Pa­tyolat Kisvállalat új rész­legét, a biotechnikai la­boratóriumot. Holnap reg­gel megkezdődik a próba­üzem, s csütörtökön ünnepé­lyesen is felavatják Miskolc első ilyen jellegű létesít­ményét, De miért foglalko­zik biotechnikával egy tisz­títócég? A vizsolyi termelőszövet­kezet egyik szakembere, aki jól ismerte dr. Veszprémi Gézát, a miskolci Patyolat igazgatóját, a fővárosi - Roz­maring Mgtsz Meriklon Gaz­dasági Társulásához került. Innen már rövid volt az út odáig, hogy a Patyolat és a megyei tanács tárgyalásokat kezdjen egy szaporítóanya­gokat steril körülmények között előállító laboratóri­um létrehozásáról. Gazdasá­gi számítások igazolták, hogy ha valaki pénzzel be­segít az ésszerű kockázatot vállaló Patyolatnak, hamar megtérülő beruházás, a ne­héz körülmények között dol­gozó Patyolat sorsát tartó­san jobbra fordító vállalkd- zás kezdődhet Miskolcon. • VOLT EGY HELYISÉG — A városi tanács végre­hajtó bizottsága támogatta elképzeléseinkét — mondja dr. Veszprémi Géza igazga­tó, — Tízéves törlesztésre, Tanácstagok fogadóórái Hotnáp tartja tanácstagi fogadóóráját dr. Kálmán András, 37. Sz. Általános Is­kola (Szilágyi Dezső u.), 17 órától; Kazár Judit, 7. Sz. Általános Iskola (Vörös­marty u. 76.), Iá órától; Szentesi Istvánná, Szikra mozi HNF-helyisége. 16.30— 17.30 óra között. Színe és Nem kevesebb, mint 250 ezer dollárra ítélték azt a munkahelyi vezetőt az USA-' ban, aki szexuálisan zaklat­ta beosztottját. A hölgy meg­sokallta a páncélszobában (?), iratraktárban, mosdóban és más félreeső helyeken elkö­vetett. mintegy félszáz „zak­latást”, és végül 'feljelentet­te a nagy természetű férfiút. Az ember első gondolata az. hogy elég sokáig tűrt — karrierje érdekében — a 31 esztendős Mechelle Vinson, de végül is az a fontos, hogy győzött az erény a prakti­kum felett, s a zaklatás fő­nök elnyerte méltó bünteté­sét. Ilyen nálunk természe­tesen nem fordul elő (lám, gazdasági hetilapunk kény­telen volt tengeren túlról hozni példát), már csak azért sem. mert elvétve akad olyan főnök, akin be lehel­ne vasalni 250 ezer dollárt, avagy ennek megfelelő ér­tékű kemény magyar forin­tokat. Nálunk különben is él és virágzik az emancipáció, a magyar lányok, asszonyok nem hagyják magukat ter­rorizálni, zaklatásról szó sem lehet, ha teszik, akkor ön­ként és dalolva ... Fordítva viszont nehezen képzelhető el a dolog, annak ellenére, hogy örvendetesen növek­Zaklatás szik a női vezetők száma. A férfiak ugyanis rendkívüli találékonyságról tesznek ta­núbizonyságot akkor is, ha egy nőt le akarnak venni a lábáról, s akkor is, ha — hogy is mondjam? — blic­celni kényszerülnek. Volt nekem egy kedves barátom, aki túl élete delén vetett véget kalandos le­gényéletének, s vett felesé­gül egy hasonló korú, és szépnek, kívánatosnak jó­akarattal sem nevezhető öz­vegyet. A jó koszt, vasalt ingnyak és gondosan stop­polt zokni reményében adta be derekát, ám mint később kiderült, a „menyecskének” egészen más elképzelései voltak a házasságról, s a férji kötelezettségről. Szegénye barátom, ki ak­koriban már többre becsül­te a lélek örömeit, (csirke­pörkölt nokedlivel, uborka­salátával, leöblítve egy-két laza fröpcsel) a földhözra­gadt testiségnél, a bliccelés­nek egészen sajátos, mond­hatni zseniális' módját eszel­te ki. Néhány alkalommal csak színlelte az alvást, hogy aztán hajnaltájt meg­kocogtathassa a békésen hor- tyogó hitvese hátát és a íéLr álomban lévő nő fülébe súg­hassa, mire támadt kedve... Az asszonyság természete­sen nem találta megfelelő­nek az időt, és elutasító szavakat mormolva aludt to­vább. Azaz besétált az ör­dögi csapdába, mert legkö­zelebb. amikor a kiadós va­sárnapi ebéd után alaposan meghintette magát kölnivel, és csábmosoll.val ajkán cé­lozgatni kezdett a hajnali vallomásokra, barátom csüggedten széttárta karját, mondván: a sorozatos visz- szautasítás oly nagy lelki traumát okozott nála, hogy amíg ezt ki nem heveri, saj­nos . I. Ezek után haladékta­lanul hozzá is látott a kihe- veréshez a kanapén, bebo­rítván magát kedvenc új­ságjai'lapjaival. Tévedés ne essék. nem tippet akartam adni a kö­telességszegésre hajlamos férjeknek. Csupán azt akar­tam bizonyítani a régi his­tóriával, hogy a „zaklatásra” a férfiak nem alkalmas ala­nyok. Hiába nő a főnök a munkahelyen, vagy otthon. Hogy ez jó hír, vagy rossz, azt döntsék el maguk, höl­gyeim! (békés) latnak már az idén 6 mil­lió forint árbevételt hoz. S lehet, hogy a spárgával foly­tatjuk ... vagy az eredeti terv szerint ge-rberávtrf. A* a lényeg, hogy jöjjön a pénz. • PÁR ÉV ALATT MEGTÉRÜL Erre a vállalatnak mindé* esélye megvan. A Merifcio»- nal olyan szerződést kötöt­tek. amelynek értelmében a fővárosiak öt éven át ellát­ják alapanyaggal a miskol­ciakat. Amit előállítanak. át is veszik, és a Novotrin se­gítségéve] értékesítik. A gazdaságossági számítások szerint a befektetett 12—13 millió forint így 3—4 év alatt megtérül a Patyolat­nak. Soha rosszabb beruhá­zást ... — Új munfcaalkslraaC te­remtettünk érettségizett lá­nyoknak — folytatja dr. Veszprémi Géza. — Rövid időn belül szeretnénk áttér­ni a kétműszakos üzemelés­re, s akkor negyven fiatal lányt tudunk fogialkoatet**. * Ki gondolta volna * el­múlt években, amikor ee a vállalat rendre vesztesége« volt, hogy a nyereséget egy­szer a hajdani ebédlő helyén létesült, korszerű laborateeá- umtoan teremtik elő? N* I. Alaposan ki kell takarítani a „nevelőt”. Jde kerülnek « kis üvegekben elhelyezett burgonyapalánták. Háromhetes fejlődésük során elzárják őket a természetes fénytől, s többszáz fénycső biztosítja az éjjel-nappali, meghatározott lux-erősségű megvilágítást. (Korányi László felvétele) Lobogózzuk fel épületeinket! Miskolc Megyei Város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri a vállalatok, üzemek, szövetkezetek és in­tézmények vezetőit, a város lakosságát, hogy májas tiszteletére lobogózzák I épületeiket. A zászlódísz április 21. május 2. között köszöntse ünnepet. évi 5 százalékos kamatra kaptunk 5.4 millió forintot. A többit mi tettük hozzá. Ma már szinte valamennyi dolgozónk tudja, hogy jó helyre raktuk a pénzt. Kez­detben persze sokan csodál­koztak: hogy kerül a csizma az asztalra?... Azóta is sokan kérdezik: miért nem egy termelőszö­vetkezet, vagy a kertészeti vállalat foglalkozik burgo­nya, gerbera és más szapo­rítóanyagok előállításával? A válasz roppant egyszerű. A Patyolatnál kedvező lehe­tőségek teremtődtek. Az új telephelyen volt üresen álló helyiségük, ami eleve csök­kentette a költségeket. S volt merészségük és vállalkozói kedvük is. • PALÁNTÁT SZAPORÍTANAK — Az első kivitelezőtől ta­valy meg kellett válnunk, de szerencsénkre mellénk állt a Miskolci Építőipari Vállalat remek stábja — emlékszik vissza az igazga­tó. — Elégedettek vagyunk a Tállyaszolg építőivel is. Vé­gül csak beszereztük az im­portgépeket, berendezéseket is.,.. S amikor már úgyszól­ván minden klappolt, grra kértük a Meriklont: változ­tassunk a terven, máskép­pen kezdj üli az egészet. Vagyis ez év októberéig nem burgonva-vetőgumót, hanem palántát szaporítunk a la­boratóriumba«. Ez a válla­A Patyolat mert — és nyert... $ *

Next

/
Thumbnails
Contents