Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-11 / 59. szám
krónikáid Ax ii/ forgalmi rend premierje Május elsején nyit i Hátaid líiáo Megváltozott hétfőtől a Hatvanötösök útjának forgalmi rendje. Lapunkban is többen olvashatták az erről szóló hirt, sőt voltak néhányan, akik már telefonáltak is tegnap kora reggel, mert kellemetlen élményük adódott a táblaerdőkkel igazgatott változások miatt. Panaszuk nyomán jártunk az utcában, s úgy találtuk: valóban megtévesztő lehet a jelzések áradata. Közlekedhettek tehát jóhiszeműen is az itteni munkahelyükre igyekvők, amikor megbüntették őket. Arra persze, hogy utólag igazságot tegyünk az ügyben, nem vállalkozhatnak. Az mindenesetre tény, hogy a városunkban amúgy is szép számú forgalmi változás igen nagy körültekintést igényel a; szervezőktől, óvatosságot a gépjárművek vezetőitől, s persze nem árt, ha a hatóság is türelmes legalább egy pár napig a változások bevezetése után.' a tévépresszó A Miskolci Vendéglátó Vállalat tizenhét étterme, presszója, tejivója, büféje került tegnap délelőtt kalapács alá az Otthon étteremben megrendezett versenytárgyaláson, köztük a fél évtizede zárva tartott tévépresszó is. A versenytárgyalás sikerrel járt, a Miskolc legmagasabb pontján, a város jelképének számító kilátóban levő presszó elkelt. Egyetlen jelentkező volt érte, Pocet- nyik László. Három év alatt 645 ezer forintot kell befizetnie á vállalatnak, a „tulaj” a kikiáltási áron jutott hozzá. Elképzeléseiről kérdeztük : — Hamarosan vadonatúj, gyönyörű berendezést kap a helyiség. Május elsején, délelőtt tíz órakor nyitok, s bízom benne, sokan jönnek majd fel már az első napon is. Hiszen öt éve múlt, hogy utoljára kiszolgáltak itt vendéget. Ügy tervezem, hogy a nyitva tartás délelőtt 10 órától este 8-ig lesz, utána pedig —, ha megkapom az engedélyt — éjfélig diszkó szórakoztatja a betérőket. Nívós szórakozóhelyet kívánok kialakítani, olyat, hogy fiatal és kevésbé fiatal, miskolci, vidéki és külföldi egyaránt jól érezze magát. Természetesen megfelelő propaganda kell ahhoz, hogy ismét felkapott hely legyen a torony, épp ezért az idegenforgalmi irodákkal s a Városi Művelődési Központtal egyaránt fel kívánom venni a kapcsolatot. Kiállításokat, szakmai vitákat is lehetne itt rendezni. ötleteket, jó tanácsokat bárkitől szívesen elfogadok, az lenne jó, ha Miskolc jelképében valóban egy színvonalas presszó működne- Egyébként másodosztályú árak lesznek, kávét, teát, kólákat, minőségi söröket, borokat, rövid italokat kínálok majd a vendégeknek, de lesz szendvics, krémpohár és sütemény is. Tárcsázzuk a 07-et Szabálytalanul lépett az úttestre A Merkur jelenti Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt tegnap 18.50-kor a Felszabadítók útja 40. számú ház előtt: egy szabályosan közlekedő Trabant személygépkocsi elütötte az úttestre szabálytalanul lelépő Vásárhelyi Irén 84 éves nyugdíjas, miskolci lakost. Az idős asszony a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása közben meghalt. A halálos közlekedési baleset ügyében a rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot.- Az elmúlt vasárnapi autós szabadpiacon körülbelül 80- 100 autót kínáltak eladásra az érdeklődőknek; az árak • irreálisan magasak voltak. A Merkur Lorántffy utcai telephelyén jelenleg 45 autó közül lehet választani. Szinte minden típus megtalálható. -Trabantból és Wartburgból összesen 20 darab van, s kínálnak Lada 1200-as. 1800-as, <1500-as és 1600-as autót, Daciát, 2 éves Zastavát, Volga Combit. Skodájuk nincs. Néhány kocsi adatai a kínálatiból: Lada 1200-as, PH betűjelű, 73 000 forintért; Lada 1200-as, TI-s, 114 000-ért; Lada 2103-as, TF-es, 115 000 forintért; Lada 2103-as, PV-s, 102 000 forintért; Wartburg, TZ betű jelű, 77 000-ért; Zas- tava, GD-s, 158 600-ért; Trabant Combi, KV-s, 75 000-ért és ugyancsak Trabant Combi, TD betűjelű, 56 000 forintért vár gazdára. Autóvásárt legközelebb jövő vasárnap tartanak: Ajkán, Bátonyterenyén, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon. Friss a hó Bánkúton Tegnap reggel hét órától délig egyfolytában havazott Bánkúton. A terepei sportolásra kiválóan alkalmas, 10—15 centis friss hó fedi. A hóréteg vastagsága most 45 cm. Ne feledje: szniaton loiola Katusporioi kozovíiiése # Kritikus szemmel gusztalták a propagandisták a bemutatón a szóróajándékokat „Szórótárgyak” szakembereknek A reklám reklámja „A jó bornak is kell a cégér” — hirdeti a MAH1R. Ezért határoztak úgy, hogy ezentúl városunkban is évente legalább háromszor reklám-ajándéktárgy és csoma- golásianyag-bemutatót rendeznek a vállalatok propagandistáinak. Kiss Béláné, a Magyar Hirdető megyeközpontjának vezetője: — Egyre nagyobb az igény az olyan apró és olcso rek- lám-szóróiárgyak iránt, amelyeket vásárlóiknak, üzletfeleknek ajándékozhatnak. Elsősorban azokat keresik, amelyek magukon viselik az adott vállalat, vagy intézmény emblémáját, szolgáltatásait és a címét. A most megrendezett bemutatón több száz olyan mappa, kulcstartó, gyufa, apró bőrtárgy és még ki tudja mi minden használati eszközt mutatunk be, amire könnyűszerrel rányomtatható a reklám. A megyéből 300 reklámszakembert hívtunk meg a mostani kiállításunkra, s erre csaknem valamennyien el is jöttek. S ami nagyon fontos, érdeklődéssel tanulmányozták a bemutatót és sokan már a megrendeléseket is leadták. Igyekszünk alkalmazkodni, a reklámtárgyak ajándékozásával kapcsolatos központi rendelkezésekhez. Három különböző árkategóriában kínáljuk a reklámhordozó tárgyakat. Van olyan, amely nem haladja meg a 30 forintot, darabonként. Hazai üzletfeleknek készítünk 100 forintos, külföldieknek pedig 300—500 forintos szórótárgyakat. S jó, ha tudják üzletfeleink: az új helyre költözött irodánkban mindig megtekinthetik az ezekből a tárgyakból ösz- szeállított kiállításunkat. Évek óta rendszeresen és nagymértékben italozik a 31 éves, Tolcsva, Bajcsy-Zsi- linszky u. 1. szám alatt lakó Csehi István. Italozása életvezetésére is kihatással van, alkoholistának tekinthető. S mert ráadásul féltékeny is volt élettársára, az ital sokszor még indulatosabbá tette. Egy ilyen alkalommal nem sok hiányzott ahhoz, hogy kioltsa élettársa életét. Fennállása óta a legsikeresebb esztendőt zárta az elmúlt két évben a Honvéd Papp József Sportegyesület — hangzott el tegnap a Helyőrségi Művelődési Központban, az egyesület közgyűlésén. Márton András mérnök ezredes, az egyesület elnöke beszámolójában hangsúlyozta; az országos egyesületi pontversenyben a miskolci katonasportolófc eredményeik alapján a 2«. helyen végeztek," a megyében a DVTK mögött a második helyet foglalják el. Számos magyar bajnoki címet tudhatnak magukénak, a Magyar Néphadsereg bajnokságain évek óta a legjobbak között vannak, s a magyar válogatottakban is többen öregbítik a piros-fehérek hírnevét. Atlétáik elsősorban az utánpótlás-nevelésben, no meg a népbaúseregi bajnokságokon tűnnek ki. Birkózóik a másodosztályú csapatbajnokságon fi- gyelemreméltóan szerepeltek. A labdarúgó-szakosztály kétéves hullámvölgy után a bajnoki címre pályázik a területi bajnokságban. A legeredményesebb szakosztályban a sízők számos magyar bajnoki címmel és nemzetközi eredménnyel büszkélkedhetnek. Tollaslabdázóik egyre inkább felhívják magukra a figyelmet. Nagy Attila személyében válogatottjuk is van. A teniszezők két év alatt az OB III-ba jutottak, s reményük van a további előrelépésre. Karaté- zóik egyre inkább kinövik a tömegsport adta lehetőségeket. A kiemelkedő eredményekhez a megyei és városi tanács ifjúsági és sportosztálya nevében Körösi István osztályvezető-helyettes gratulált, s kívánt további sikereket a katonaspovta- lóknak. toraljaújhelvi kórházban, később Abaújszántón lakó szüleinél, de sehol nem tudtak róla. Még a Miskolcon lévő megyei kórházat is felhívta telefonon, hátha balesetét szenvedett élettársa, s oda szállították be. A férfi munkahelyén bort fogyasztott december 7-én, majd a Kincsem kocsmába tért be sörözni. Itt talált rá élettársának féltestvére, s szólt neki: Mészárosné a köKözölte, hogy szakít térte, s nyakon szúrta A HASZNÁLT AUTO Év- Rend- Szabad- MerkurTípusa járata száma piaci ára irányára Lada 2101 1976 ZF 40 000 35 000 Lada 21013 1982 KO 150 000 130 000 Lada 2103 1979 PK 115 000 70 000 Polski Fial 126 1981 TD 75 000 60 000 Wartburg 353 1978 Pl 70 000 58 000 Wartburg 353 1981 TG 85 000 T0 000 Trabant 601 1981 TI 56 000 45 000 Trabant 601 1984 KZ 70 000 65 000 Skoda 100 1973 ÜD 35 000 20 000 Skoda 105 1982 TS 105 000 80 000 Skoda 120 1982 KH 130 00« 110 000 AUTÓSORSZAMOK 1987. MARCIUS 10-ÉN: Trabant Limousin Hycomat Budapest I 227 Trabant Limousin Combi Budapest 389 Trabant Limousin Budapest 6 850 Debrecen 6 433 Trabant Combi Budapest 1 558 Debrecen 1414 Wartburg Standard Budapest 1 322-Debrecen 610 Wartburg Special Budapest 1651 Debrecen 1 937 , Wartburg Special tolótetös Budapest 9 981 Wartburg Tourist Budapest 1 489 Debrecen 975 . Skoda 105 S Budapest. io 70S Óebfééen 8 563 Skoda »20 L r Budapest 23 973 Debrecen 13 000 Skoda 120 GLS Budapest 2063 Lada 1200 Budapest 45 452 Debrecen 31 340 Lada 1300 S Budapest 18 909 Debrecen 14 758 Lada 1500 Budapest 15 273 Debrecen 11 704 Lada Combi Budapest 9 071 Debrecen 4 944 Moszkvics Budapest 14 363 Polski FIAT 126 P Budapest 808 Debrecen 669 FSO (Polski FIAT) 1500 _ 6 261 Dacia Limousin Budapest 44 624 Debrecen 1 754 Dacia Combi Budapest 1 716 Debrecen 1 523 Dacia TLX Budapest 721 Debrecen 679 Zastava Budapest 15 551 4 lakosság segítségével Rendőrkézen a gyanúsítottak A Bátomyterenye és Salgótarján között közlekedő személyvonaton március 6-an, az éjszakai órákban súlyos bűncselekmény történt. Három ismeretlen fiatalember tettleg bántalmazta G. Miklós budapesti lakost, miközben értéktárgyainak egy részét eltulajdonították. A rendőrség a lakosság segítségével tegnap elfogta Jánosi Mihály, Pintér László és Szabó Csaba nemti lakosokat, akik a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsíthatok. Őrizetbe vételük mellett folytatják ellenük a nyomozást. Csehi István mintegy 8 hónapja ismerkedett meg Mészáros Andrásnéval, Rövid ismeretség után élettársi kapcsolat alakult ki közöttük a férfi által bérelt tolcsvai lakásban. Életük azonban csak rövid ideig volt rendezettnek nevezhető. A fiatalember sokat dolgozott, maszekolást is vállalt, így jobbára későn járt haza, s rendszeresen fáradtságra panaszkodott. Élettársa mind többször féltékenyke- dett emiatt, azt hitte ugyanis, hogy Csehinek más kapcsolatai vannak. A féltékenység egyébiránt kölcsönös volt, ugyanis Csehi úgy érezte: az asszony nem törődik eleget vele. Az utóbbi időben pedig gyakran előfordult, hogy amint a férfi hazavitte fizetését, az asszony nagyobb összeget magához vett belőle, napokra eltűnt, majd amikor hazatért, ismét pénzt követelt, s amint kapott, újfent eltávozott a lakásból. 1986. december 5-én a közös tolcsvai lakásból indult munkába Mészárosné. Ám sem a munkaidő leteltével, sem később nem tért haza. Csehi másnap kereste a munkahelyén, majd a sázeli bolt előtt várja. A férfi a hírtől ideges lett. az utcára ment, ahol az asszony rögtön arra kérte: adja ki a lakásban lévő ruháit, s ott hagyott papírjait, mert szakítani akar vele. Csehi kérlelte az asszonyt, ne tegye, ám az hajthatatlan volt. Veszekedni kezdtek. Mészárosné észrevette, hogy élettársa a vita hevében egyre idegesebb lesz. Tartva a tettleges- ségtől, futásnak eredt. Ám nem sokáig szaladhatott, mert elesett, így Csehi beérte, s előkapva zsebkését, nyakon szúrta élettársát. Mikor érezte, hogy az asszony erősen vérzik, a közeli orvosi rendelőbe vitte, ahol elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították. A szúrás következtében Mészáros Andrásné súlyos sérülést szenvedett, s csak a szerencsén múlott, hogy a kés pengéje nem sértette meg a nyaki veröeret. Mindezen tények ismeretében a Borsod-Abailj-Zemv- lér Megyei Főügyészség emberölés bűntettének a kísérletével vádolja Csehi Istvánt, akinek ügyét a Borsod-Aba- új-Zamplén Megyei Bíróság tárgyalja majd. T. Z. deli hírlap — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mlskolo Város: Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKEs DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. pf.: 39. Telefonközpont: 33-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 350!. Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel. Miskolc. Széchenyi út 15—17. 2525. Telefon • 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a nírtapkéz- besitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelflfizetési és Lapellátási irodánál CHELTR) Budapest V.. József nádor tér L — 1909 —. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIB 215—96162 pénzforgalmi lelzőszámrs Előfizetési díj egy hónapra 43 forint egy negyedévre 129 forini egy évre 516 Ft. Index; 25 951. — készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS. — ISSN 0133—0209.