Déli Hírlap, 1987. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-27 / 49. szám

A piacokról jelentjük Olcsóbb lett a tojás Talán az egész piacot végigbolyonghat­juk. mégsem találunk annyiféle almát, mint a Zöldért Vállalat egy-egy boltjában: csak a sorolt, első osztályúból van háromfajta, s még ott vannak az osztályba soroltak. Hor­dós káposztából van 12 és 16 forintos, ezen kívül fejes káposzta, kelkáposzta és vörös- káposzta — valamennyiben több a C-vita- min mint a tablettában. Az újra hidegre fordult időjárás sok gon­dot okoz az Agro-Skála boltosainak is. A csarnok pincéjében tárolt árut riem látja tesz benne a fagy. Ennek ellenére szokat­lanul szép paradicsomot kínálnak, s van hegyes és tömpe paprikájuk is. Körtét se­hol ilyen olcsón nem adnak: 10 forintért kínálják, kilóját, de ültetni való hagymát, sütőtököt is itt vehetünk a legolcsóbban. A Búza téri szabadpiac egyre mozgalma­sabb. a kistermelők főleg almát és zöldsé­get kínálnak. A csarnokban gazdag a kíná­lat, az árak szélsőségesek. Tojást — bár ap­rót — már 1,50-ért lehet venni. Lassan, de a vevő, s ha felviszik onnan gyorsan kárt csökken a fokhagyma ára is. % Zöldért árai A Skála árai Kiskun­Búza téri félegyházi szabadpiaci Kecskeméti árak Burgonya 9 8,50 9—10 12—14 12— 14 Vöröshagyma 20 19,50 18—20 18—20 18— 20 Fokhagyma 150 199,50 130—200 120 190— 200 Sárgarépa 26 27 25—40 18—20 20— 30 Petrezselyemgyök. 25—38 36 36—50 40—45 35— 40 Karalábé 26 16 25—30 — 15— 20 Zellergumó 28 26 30—40 22—25 20— 25 Fejes káposzta 12 10 12—14 8—10 16— 18 Kelkáposzta 25 24—28 20—30 20—22 13— 20 Vöröskáposzta 10 11 10—14 — Hordós káposzta 12—16 19 20 20 20— 25 Karfiol — — 70—100 — Tojás 3 — 1,50—2,70 2,50— 3 2,50— 3 Alma 10—22 10—24,50 7—18 10—20 8— 22 Körte 17 10—28 16—30 35—40 Gomba 94 90 90—130 — Mák 100 — 150—200 — 110— 120 Dióbél 220 220 150—180 — — Száraz bab 55—72 60—80 56—70 — 70— 80/m. Sütőtök 10 9,50 15 — — Téli retek 12 15 16—20 — — Lencse 76 62,50—95 90 — — Lilahagyma 18 18,50 22—26 — — Dughagyma 80 49,50—56 68—80 — — Cékla 16 13,50 15—16 — — Üborka 150 150 160—200 — 160 Paraj — — 120—140 — 150 Sóska — — 120—160 — 150 Paradicsom — 139—189 120—250 — 200 Hegyes paprika 8—13 13—16 14—20---. 7— 1« Tömpe paprika — 24 20—25 — — Saláta 14—18 10—13 14—18 — 12— 20 Hónapos retek 14 8,50—12 20—24 — 8— 10 Zöldhagyma 8 9 10—15 — 6— 8 Szőlő 79 — 100—300 — — Tejhozam, juhállomány A miniszterhelyettes előadása a TIT-ben A TIT megyei szerveze­tének Kazinczy-klubjában tegnap délután dr. Papócsi László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes tartott előadást sző­kébb pátriánk agrárszakem­bereinek Állattenyésztésünk helyzete, időszerű feladatai címmel. A miniszterhelyettes elő­ször az ágazat országos te­endőit vette számba. A mi­nőségi fejlődés érdekében elengedhetetlenül fontos, hogy csökkenteni tudjuk az egy kilogramm állati fehér­jéhez felhasznált takarmány mennyiségét. Jelenleg ugyan­is nálunk egy kilogramm hús előállításához átlagosan öt kilogramm takarmányt hasz­nálnak fel, míg a fejlettebb országokban csak hármat. Az előadó ezután arról be­szélt, hogy a piaci verseny­képességünk javítása érdé- j kében tovább kell növel- j nünk az állati eredetű ter­mékek feldolgozottságának mértékét. A Borsod-Abaúj -Zemplén megyei állattenyésztés előtt álló feladatok közül a mi­niszterhelyettes elsősorban azt emelte ki, hogy a me­gyének mielőbb önellátóvá kell válnia tejből. Ez csak úgy érhető el, ha növelni tudják a helyi tenyésztők az egy szarvasmarhára jutó tej­hozamokat. Ilyenformán az 1978 óta folyamatosan tartó egyedesökkenés mellett is megvalósítható ez a cél. A miniszterhelyettes szerint a másik fontos teendő a juh­állomány felfrissítése, a juh - hústermelés lehetőség szerin­ti növelése, annál is inkább, mert a juhhús ára esztendők óta emelkedik a világpia­con. A lottó 9. heti nyerőszámai: Az előadás után a részt - vevők kötetlen beszélgetés formájában vitatták meg a hallottakat. Havazhat is Nyugatról megnövekvő felhőzet, enyhébb levegő ér­kezett hazánkba. aminek következtében hó, havas eső is várható, ma még inkább csak a Dunántúlon. A reg­gel olyan volt, mint pár napja mindig: derült, szá­raz. Mínusz 9 fok körüli hőmérsékletet mértek Mis­kolcon, de a talaj mentén mínusz 11 fok volt. Napköz­ben a délies szél megerősö­dik. valószínűleg megnövek­szik a felhőzet. Kora dél­után 4—6 fok lesz, este, éj­szaka ismét fagy. A hét végén többfelé várható havazás, havas eső, eső. A szél északira fordul, és újabb hideghullámokat hoz. 4 Dfl tippjei Divatmajom A londoni állatkertben tartott divatbemutató alkal­mával készült ez a fénykép: a manöken fehér bojtos sapkát, lezser fehér kabát­kát és egy öthónapos kis csimpánzt visel. Félreértés ne essék: a majom nem tar­tozik a kollekcióhoz, ám lát­hatóan jól érzi magát a ma­nöken karjai közt. 1. Rába ETO—Vasas 1 2. ZTE—Ferencváros x 2 3. FC Homburg­VfB Stuttgart 1 4. Mön ehengladbach— Kaiserslautern 2 5. Blau-Weiss 90— Uerdingen 1 X 6. Bremen—Hamburg 2 7. Brescia—Roma 1 8. Empoli—Torino 1 2 9. Internazionale—Milan 1 10. Cagliari—Messina 1 11. Campobasso—Parma 1 12. Taranto—Cremonese 2 X 13. Tricstina—Lecce X PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Lazio—Pescara 1 15. Catania—Pisa X 16. Bari—Arezzo l Ma kezdődik a riói karnevál A szexuális szabadosság paradicsoma? Rio de Janeiróban a szo­kott szinpompával, önfeledt vidámsággal kezdődik meg ma a világ leghíresebb kar­neválja. Minden szükséges előkészület megtörtént ah­hoz. hogy a hírnévnek meg­felelően Rio négy napig fer­geteges mulatság világköz­pontja lehessen. A karnevál ideje a zseb­tolvajok igazi idénye, s hiába állít a városi vezetés szinte minden utcasarokra egy rendőrt, az eddigi tapaszta­latokból biztosra vehető, hogy a mostani „mérkőzést” sem a zsebesek, hanem a hatóságok — s természete­Kérdezzen: a szakorvos válaszol A MI új rovattal kívánja szolgálni olvasóit. Kér­dezzen: a szakorvos válaszol címmel minden szombati lapszámunkban szeretnénk rendszeresíteni az új ro­vatot, amely mindannyiunk egészségtani ismereteit gyarapíthatja. Olvasóink kérdéseire városunk 57 or­vos-specialistája ad választ, szakterületüknek megfele­lően. A TIT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szerveze­tének egészségügyi szakoszíálya, s a Miskolci Egészség- ügyi Pártbizottság szakmapolitikai munkabizottsága kérte fel ismeretterjesztésre az orvosi karnak azokat a szaktekintélyeit, akik az egészségünket veszélyeztető betegségekkel tudományos alapossággal foglalkoznak. Olvasóink kérdéseire tehát a ieghivatottabb szakem­berek válaszolnak. A kérdéseket levélben, jeligével ellátva — cím és név nélkül —, de foglalkozásukat és életkorukat fel­tüntetve juttassák el szerkesztőségünkbe: Déli Hírlap, Miskolc, 35«!., PL: 39. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: SEKES DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Balcsy-Zsilinszky őt 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 39. Telefonközpont 38-941. Titkárság; 18-223: Oel-t és várospolitikai rovat: té-224 levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222 Információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Laokiadé Vállalat. Miskolc, Baicsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím Miskolc 3501. Pí.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécttenvl őt 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar posta Elöli zetnető bármely nírlapkézbesitö postahivatalnál, a nfrlnnkéz- besltőknél. a Posta Hírlapüzleteiben és a Hírlaoelőfizetéyi é« Lapellátási Irodánál (HELIRt Budapest V. József nádor tér 1 — 1909 — közvetlenül, vagy postautalványon valamint át­utalással a HELIR 215—»6162 pénzforgalmi telzőszámra. Elő­fizetési dij egy nőnapra 43 forint egy negyedévre 129 forint egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyom­dában. Felelős vezető: WIRTU LAJOS. - ISSN 1127—020« sen a pénzes turisták — fogják elveszteni. A karne­váli forgatag nem ájtatós hívek gyülekezete. Akarva- akaratlanul belekeveredhet­nek az emberek olyan né­zeteltérésekbe, amelyeket az ököljog alapján rendeznek azonnal a helyszínen, Testi épségére mindenkinek ma­gának kell vigyáznia, de a rendezők is gondoskodni próbáltak a résztvevők egész­ségéről, igaz, másfajta ba­jodtól tartva. Az idén az első számú közellenség az AIDS. Brazí­liában már régóta figyelmez. tetnek arra, hogy a dél-ame­rikai országban is rohamosan terjedő betegség egyik leg­biztosabb „terjesztője” éppen a karnevál, A rendezők már tavaly felvetették, hogy a Rióba érkező külföldi uta­soktól a légitársaságok kö­veteljenek orvosi igazolást. Ez a javaslat akkor sem ta­lált egyetértésre, és most sem tudtak mást tenni, mint azt, hogy az AIDS elleni vé­dekezés módjairól félmillió, több nyelvű brosúrát készí­tettek a turisták és főleg a helybeliek számára. „A leg­jobb persze az lenne, ha tel­jesen alaptalannak bizonyul­na az a híresztelés, misze­rint a riói karnevál a sze­xuális szabadosság paradi­csoma” — sóhajtják a ren­dezők, de honfitársaikat is­merve, maguk is tudják, hogy nem minden ok nélkül terjedt el külföldön ez a „tévhit”. Vagyonvédelmi hemutató Betörőfogó a boltokban Sok kapualjba épített di- vatáruboltot törtek fel a kö­zelmúltban. A tolvajok nem voltak válogatósak, a Vö­rösmarty utcai pavilonsor egyik üzletét ötször is meg­látogatták éjszakánként. A boltosok érdekvédelmi szervezete, a KISOSZ ezért határozott úgy, hogy segít­séget nyújt a magánkeres­kedőknek a vagyonvédelem­ben. Számadó Endréné, a megyei szervezet titkára megkereste a riasztóberen­dezéseket gyártókat, és fel­kérte őket, tartsanak bemu­tatót a magánkereskedők­nek. A Gelka, s egy avas-déli szakcsoport részletesen tájé­koztatta az érdekelteket: miképpen óvhatják meg boltjukat, kirakniukat, elekt­romos tolvajfogókkal. A szakemberek már 1500 forintért kínáltak hatékony betöröfogó készüléket, ám egy nagyobb méretű üz­letet is 30 ezer forintból tö­kéletes betörőjelzővel, s riasztóval szerelnek fel. A kereskedők közül sokan a helyszínen megrendelték ezeket a készülékeket, s már fel is szereltették. De leg­inkább azok érdeklődtek a betörőfogók iránt, akiknek a boltját már kétszer-há- romszor kifosztották. És bár valamennyien rendelkeztek biztosítással, a kártérítés összege kisebb volt az elra­bolt értéknél. Ilyen esetben ugyanis csupán az áru beszerzési áron való megtérítését vál­lalják. A vagyonvédelmi bemuta­tón a rendőrség illetékes szakemberei is 5elen vo’*”k, elmondották, hogy a tolvaj­fogók felszerelésével maguk a kereskedők is hozzájárul­hatnak az ..ősi betörőszak­ma” felszámolásához.

Next

/
Thumbnails
Contents