Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-30 / 25. szám
1 |waam»rj«WB3K3 Tárcsázzuk a 07-et Halál a sínek között Szabály talanul tartózko-. «fatt a sínek köpött a Tiszai pályaudvar rendezöpálya- »«tvaran tegnap 10.25-kor Soltész Imre 40 éves vonatösszerak«, kistokaji lakos, s egf rendezés alatt álló szerelvény kettős tehervagonja halálra gázolta. A halálos kimenetelű vasúti baleset »gyében a vizsgálatot — szakértők bevonásával — folytatják. Hordja a szél... t Hirtelen jött hó A Miskolci Közúti Igazgatóság ügyeletesétől. Dobos Zsolttól kaptuk az információt, miszerint ma a reggeli órákban mínusz 8 és mínusz 14 fok között volt a hőmérséklet Borsodban. A szél a Hernád völgyében és a Bodrogközben megélénkült, néhány helyen viharos volt, és hordta a frissen esett havat. Egyébként ma hajnali négy óráig havazott, a vastagsága elérte a 15 centimétert is. A látási viszonyok általában jók, csak a 27. számú fő közlekedési úton, Sajó- szentpéter és Edelény között Brutális garázdákat fogott el a rendőrség A Nógrád Megyi Rendőr- főkapitányság elfogta és őrizetbe vette Berki Péter <5 „éves, büntetett előéletű és Rácz Frigyes 17 éves, büntetett előéletű bátony- terenvei lakost. A két férfi alaposan gyanúsítható azzal, hegy január 27-én Kisterenyén. a Népkertben, súlyosan bántalmazta Hegyi Elek 56 éves nyugdíjast, etesi lakost. Az idős férfi belehalt ■ az ütlegelésbe. A rendőrség halált okozó testi sértés bűntette miatt, szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. van köd. A 37. számú fő közlekedési úton Sátoraljaújhely előtt, mintegy 5 kilométeres szakaszon hóátfúvás van, itt az igazgatóság folyamatosan ekézi a havat. A többi fö közlekedési út burkolata havas, hókásás, az alsóbbrendű utak köz.ül hóátfúvás miatt ismét járhatatlan a Vilmány—Fóny közötti szakasz. Csak egy nyomon lehet közlekedni az alábbi utakon: Mezőcsát— Gelej, Pere—Abaújszántó. Felsődobsza—Abaújszántó. Hóátfúvás miatt ismét csak egy nyomon járható hóátfúvás miatt' a karos—zemplén- agárdi, s a Sárospatak— zemplénagárdi. út. Tisza- csermely—Zemplén agárd között. Az alsóbbrendű utak burkolata havas, a friss hó alatt jéges, rendkívül csúszásveszélyes. A Közúti igazgatóság folyamatosan ekézi a havat. 37 gépük dolgozik az utakon. Jó hír azoknak, akik a hét végét szeretnék Bánkú- ton tölteni: a Miskolci Közúti Igazgatóság mar az éjszakai és a reggeli órákban letakarította a síparadicsomba vezető utat. így az könnyen megközelíthető. 'I A piacokról jelentjük Primőrt a Zöldérttől érdemesebb... Mintha kitavaszodott volna a Zöldért Vállalat boltjaiban: paprikát, paradicsomot, salátát, hónapos retket, hegyes- és tölteni- való paprikát, uborkát is kínálnak a szokásos téli árukon kívül. Fokhagymát sehol olyan olcsón nem vehetünk, mint a zöldségboltokban és máris gondoskodnak az utánpótlásról, hogy akik ültetni akarnak majd a kiskertekben, azok, is találjanak. E vitaminszegény időkben minden fajta káposztából és almából nagyon jó a kínálat. Aki a Búza téren szeret vásárolni, legkorábban a Skála pavilonjait találja nyitva. A csarnokiban olyan cikkeket is találnak, ami máshol nincs: példáid cukrozott gyümölcsöt, mazsolát, mogyorót és gesztenyét. A zöld és sárga feles borsó kilója 13, az aszalt szilváé 70, a tormáé 42 .forint. A Búza téri szabadpiacon egy-két kereskedő 60 forintot is kér a petrezselyemgyökér kilójáért, s a karalábéért 40-et. Kevés van karfiolból, az ára magas, a fokhagyma eppen kétszer annyiba kerül, mint a Zöldértnél. Az apróbb szemű szőlő kilója 100, a nagyszeműé 300 forint. A vasgyári piacon kérnek a legtöbbet a burgonyáért, zellerért, tojásért és a gombáért. Uborkát, sóskát, parajt itt adnak a legolcsóbban. i \ Zöldért árai A Skála árai Búza tér? s* Vasgyári abad pi ac) Kalocsai á r a k_ Burgonva 8.50 8.50 "" 3T 9—10 10—12 10—14 ""Vöröshagvma 18 18,50 16—22 14—20 16—18 *'■ Fokhagyma 150 — 200—300 250—300 190—220 Sárgarépa 22 25 25—30 20—40 25—30 . Petrezsel y emgy ok. 25—35 36 36—50 40—50 35—40 Karalábé 14 16 20—30 20—30 12—15 Zellergumó 25 26 30—40 40—45 14—15 •' Fejes káposzta 8 7 20 10—14 10 '. Hordós káposzta 16 T9 20 20 25 Vöröskáposzta 9 10 12—15 10—12 — Karfiol — — 60—100 50—80 — Kelkáposzta 22 25 25—30 30—40 18—20 " Tojás 3 ' -2— 3 2— 3.50 2,70— 3 . Alma 9—20 10—14 8—16 14—22 6—20 Körte 22 28—31,30 20—35 — — Gomba 94 90 90—130 140 60 Mák 100 — 120—160 120 110 Dióbél 220 199 188—220 200—220 180 Száraz bab 55—72 60—80 60—80 55—8« 50—60 Sütőtök 10 8 12—15 12—15 — Téli retek '12 15 16—20 12—20 — Lencse 76 95 100 ÍOO — lilahagyma 18 18 ' 20—24 30 ; •" -Dughagvma 60 42—49 50—60-- , — Uborka 230 175 220—280 1«0—200 140—200 Paraj — — 150 100 160 Sóska-- ’ — 130—140 100 140 Paradicsom 160 160 160—180 100—250 150 Paprika clb 11—22 12,50—20 16—25 8—20 7—19 Élő csirke kg — — 50 50 50 Zöldhagyma . -12 17—20 20 — Tejföl — — 70 70 60 Türó/kg — — 50 50 60 Saláta 12—16 12,50—14 r 12—14 10—2« 10—12 Hónapos retek 12—16 12 14—16 12—15 — Cékla 14 11 10—15 •— Az ózdi szabadpiac árai' a burgonya kilója 8. a sárgarépáé 30. a petrezselyemgyökéré 45. a vöröshagymáé 20 forint volt. A fejes káposzta kilóját 8—10, a kelkáposztáéi 30, a karalábéét 2S, a karfiolét, 40, a téli retekét 14 forintért adták A fokhagyma kilója 180-200, a sóskáé 90, a gombáé 120, az almáé 7-20. a körtéé 30, a dióé 60. a savanyú káposztáé 20, a száraz babe 60 forintért kelt el. Mínusz 12 fok Ma hajnalban Miskolcon mínusz 12 fokot mértek, a levegő párás. . ködös- volt. Napközben kevés lesz a felhő, számottevő havazás nem várható. az északiészaknyugati szel megerősödik. A hőmérséklet kora délután is fagypont alatt, mínusz 2 és mínusz 7 fok között lesz. Emeletes barom sás Magyarul emeletes baromságnak lehet fordítani az esseni autóbemutató látogatóinak véleményét erről a kiállítási tárgyról. Tessék jól megnézni! Az emeletes ágy és az autó ötvözete pihent elmére vall. Ezt a személygépkocsit fekve lehet vezetni, s fekve lehet vele utazni is, már amennyiben nem halad teljes sebességgel. Maximális sebessége ugyanis 240 kilométer óránként, s 400 lóerős Chevrolet-motor hajtja. Egyébként Los Angelesben készült. Reklámnak persze megteszi... Sport R A gyorskorcsolya sprint országos bajnokságon Biró Ferdinand (MTK-VM) és Szikora Szilvia (Rozmaring SE) nyerték a bajnoki címeket. ■ Crays-Montaná- ban a 29. alpesi sívilágbaj- nokság női alpesi összetett műlesikló számában az amerikai Tamara McKinney a győztes, K Makarskában Magyarország utánpótlás labdarúgó-válogatottja 3-9 arányban nyert a Zmaj Ma- karska együttese ellen. Zsi- vótzky, Katzenbach és Kecskés szerezték a gólokat. „Adj egy ezrest, vagy meghalsz! Kessel járták kölcsönkérni Taktaharkányban. a Kodály Zoltán a. 51. sz. alatt lakott az 53 éves id. Lakatos Dezső, s fia, a 18 éves ifj. lakatos Dezső, akiknek a neve nem ismeretlen bíróságainkon. Nem esett messze alma a tálától, hiszen az apa 1985 májusában szabadult legutóbbi büntetéséből, de a fiú is ült már börtönben. Most bizonyára mindketten hosszabb időt töltenek rács mögött, hiszen emberéletet oltottak ki. Az ugyancsak Taktahar- kányban élő Rontó József testvérével, iMkatos Jenövei, valamint két ácsmunkás ismerősével 1986. július 11-én a helyi TÜZÉP-telepre indult vásárolni. Útközben be akartak térni az élelmiszer- bolt melletti italboltba, de miután ifj. Lakatos Dezső a bolt előtt azt követelte Rontótói. hogy fizessen neki is, ettől a szándékuktól elálltak. A szomszédos büfébe tértek be. ám ifj. Lakatos ide is követte őket. Rontó —, hogy elejét vegye a további zaklatásnak — nemeseik maguknak kért italt, de ifj. Lakatosnak is fizetett egy deci pálinkát. Saját italukat el sem fogyasztották, s továbbmentek a Halászcsárdába. Ám ifj. Lakatos apja. id. Lakatos Dezső társaságában ide is követte őket. A Halászcsárdában közrekapták Rontó Józsefet, s ifj. Lakatos kijelentette: „Vagy adsz egy ezrest, vagy megtalálom a módját, hogy elvegyem. . .Rövid szóváltás ulán Rontó mind az apának, mind fiának rendelt egy-egy féldecit,, majd magukra hagyta őket, s társaságával a TÜZÉP-telepre ment. Ám kevésnek bizonyult a nála levő pénz ahhoz, amit venni akart, ezért az épp a fodrásznál tartózkodó feleségéhez indult, hogy az összeget kiegészítse. Amikor Rontó József a ■Halászcsárdát elhagyva egy ház elé ért, Lakatosék útiját állták. Ifj. Lakatos megismételte követelését, majd id. Lakatos vette» át a szót: ,.Ha nem adsz neki egy ezrest. itt foglak hátulról le- ■ szúrni, itt halsz meg!”,' s a nagyobb nyomaték kedvéért kést rántott. Rontó, hogy szabadulni tudjon szorult helyzetéből, ellökte ifj. Lakatost, !s futásnak eredt. A Halászcsárdában akart menedéket' keresni, de az ajtó zárvg. volt. így üldözői befogták, s most már mindketten késsel támadtak a védtelen férfire. Az odakiáltott egy ismerősnek: szóljon a testvérének, mert Lakatosék késsel támadtak rá. Ebben a pillanatban iíj. Lakatos Dezső késével végigvágott Rontó jobb arcán; az a földre esett. Ekkor érkezett a helyszínre testvére, Lakatos Jenő, s Rontót átkarolva igyekezett felállítani vérző fivérét. Ifj. Lakatos a következményekkel mit sem törődve, nagy erővel nyakon szúrta Lakatos Jenőt; a szerencsétlen ember perceken belül elvérzett. Rontó visszarogyott a földre, s egyedül próbált felállni, ám ifj. Lakatos a könyökébe szúrt, majd apjával együtt több ízben test- szerte megszurkálták Rontó Józsefet. Akinek tulajdonképpen az mentette meg az életét, hogy testhelyzetet változtatva, karját kitartva védekezett e szúrások ellen. Sérülései súlyosnak bizonyultak, arcsérüiése miatt maradandó fogyatékosság kialakulása is várható, de ezt. csak egy későbbi szakorvosi vizsgálat döntheti el. Mindezen tények alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség ifj. Lakatos Dezsőt és id. Lakalos Dezsőt — az utóbbit mint visszaesőt — nyereségvágyból. több emberen elkövetet emberölés bűntettének a kísérletével vádolja. Az ügyet a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság tárgyalja majd. T. Z. A lottó j. heti nyerőszámai: 0&I4 HfRLAF — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizortsaeának politikai aaoiJaota. Fószerfc BBKEs DEZSŐ. Szerkesztősbe: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkt ót la. 353?. Postacím Miskolc 3501 Pf.: 39 Telefonközpont 38*943. Titkárság: 13-223? bel- és várospolitikai rovat: 18-224 eveiezési rovat? 18-225: kuitórpolitíka? 18-228: ^port: 1.8-999 információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei kaoWadé Vállalat. Miskolc, Baiosy-Zsilinszky ót is. 3527. Postacím Miskolc 8503. Pf.* 178 - Pel el ó? kiadó: VERES MTHALV Telefon? 36-181, — Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi ü* I5—17. 2525. Telefon: 16-213. Terieszti a Masvar Posta. zetnetö bármelv nírlapkézbesítd ooctahlvataloáT * r>irl*-kéz- besftőknél. » Posta nírlapüzle^löen és a f?1r1apeiófiTPté«rt é* Lapena»ási Irodánál rHFT..TP' Budso**«* V T*s*c«f nádor tér 1 r*. 1909 —. közvetlenül va^y oo«t a utalván von valamin* átutalással a FTFI-.rR 215—96162 oénzforealmi «pi^ezámr*» Előfizetést dii esy nőnapra 43 forint “es negyedévre tW forint évre 518 Ft. Index: 25 951 — Készült a Borsodi Nvomdában Felelés vezető: wtRTR t,A.?os - tcjctrj ***