Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-30 / 25. szám

★ Eqv emlékezetes -felvétel a botrányosan végződött Miskolci Kinizsi—Ferencváros mér­kőzésről. A Kinizsi vezető gólját az első harmadban a fehérmezes Petricsko (balról a második) szerezte. (Szabó István felvétele) Ma jégkorong OB I Erőltetett menetelés a rájátszásban IS égy között a Kinizsi A jégkorong OB l-ben véget ért a rendkívüli idő­járás és a válogatott prog­ramja miatti kényszerszü­net, szerda óta ismét a baj­noki pontokért játszanak a csapatok. A Miskolci Kini­zsi pályára lép ma, délután 5 órakor a Dunaújvárosi Kohász lesz a vendégük a Népkertben. A miskolciak legutóbb küzdelmes, kemény mérkő­zésen 3:2 arányban nyertek Dunaújvárosban. így ma is látványos összecsapásra van kilátás. A bajnokságból még két találkozó van hátra — február 2-án Jászberényben a Lehel, 4-én pedig, hazai környezetben az Aíba Volán A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) budapesti titkársága, a sportág törté­netében először, elkészítette számitógépes, súlycsoporton­kénti világranglistáját. A hét vége sporteseményei A SPORTCSARNOKBAN Toa 13 órakor kezdődik a dr. Borossy László emlékére kiírt teremlabdarúgó-torna, amelyen 2$ Borsod megyei csapat — kö­zöttük a DVTK is — részt vesz. Folytátás: szombaton és vasár­nap is, 9 órától. a műjégpályán ma délután 3 órakor OB i-es bajnoki jégkorongmérkőzésen a Miskolci Kinizsi együttese a Dunaújvárosi Kohászt fogadja. Szombaton délelőtt 11 órai kez­dettel rendezik meg a Miskolci Kinizsi—Üjpcsti Dózsa ifjúsági bajnoki találkozót. Vasárnap délelőtt fél íl-lől a II-es műjég­pályán lesz a Pajtás Kupa kis­pályás gyorskorcsolyaverseny városi döntője. —, de az már biztos, hogy a Kinizsi a negyedik helyen zárja az első félidőt. Nem marad idő a pihe­nésre, ugyanis már febru­ár 6-án, pénteken kezdődik a rájátszás. Erőltetett mene­telés vár a csapatokra — Újpesti Dózsa, Ferencváros, Álba Volán, M. Kinizsi —, ugyanis hetente négy (!) mérkőzést is kell játszaniuk. A miskolciak sorsolása. feb­ruár 8., péntek 17 óra: Ferenc­város (Népkert); február 7., szombat 17 óra: Üjpesti Dózsa (Megyeri út); február 9.. hétfő 17 óra: Álba Volán (Székesfe­hérvár) ; február 11.. szerda 17 óra: Ferencváros (Kisstadion); február 13.. péntek 17 óra: Üj- pestí Dózsa (Népkert): február 14., szombat 17 óra: ASba Vo­Az IWF 126 tagországból 53 nemzet összesen 883 ver­senyzője került a listára. Érdekesség, hogy a Szovjet­unió az egyedüli, amelynek több mint 100 sportolója sze­repel az újfajta rangsorban. A magyar súlyemelők közül a DVTK-s Barsi László áll a legelőkelőbb helyen. A 82.5 kg-os súlycsoportban a bolgár Zlatev (405 kg), a szovjet Arzsamakov (390 kg) mögött 385 kilós összteljesít­ményével a világranglista harmadik helyezettje lett. Az ugyancsak diósgyőri Ker­tész Attila ebben a súlycso- porban 365 kilóval a 16. fán (Nőnkért); február 1«., hét­fő 17 óra: Ferencváros (Nép­kert) ; február 18., szerda 17 óra: Üjpesti Dózsa (Megyeri út); február 20., péntek 17 óra: Al­ba Volán (Székesfehérvár); feb­ruár 21., szombat 17 óra: Fe­rencváros (Kisstadion); február 23., hétfő 17 óra: Ü.ipesti Dózsa (Népkert); február 24., kedd 17 óra: Álba Volán (Népkert). A Magyar Népköztársasá­gi Kupa döntőit négy csa­pat — Üjpesti Dózsa, Fe­rencváros, Álba Volán, Mis­kolci Kinizsi — részvételé­vel február 26. és 28. között, Jászberényben rendezik meg. A DB tippjei 1. Empoü—Ascoli végeredmény t 2. Empoli—Aseoli l. félidő eredménye X 3. B resci a—In t ernazion »1 e végeredmény Z 4. Br es cia—In tern azi onale 1. félidő eredménye z 5. Milan—Verona végeredmény 1 2 6. Milan—Verőn a I. félidő eredménye 1 2 7. Ro ma—Atal ant a végeredmény 1 8. Roma—Atalanta 1. félidő eredménye X 9. Sampdoria—Fiorentina végeredmény 1 16. Sampdoria—Fiorentina I. félidő eredménye 3 11. Torino—Como végeredmény l 12. Torino—Como I. félidő eredménye 1 13. ITdínese—Napoli végeredmény Pótroérközésefc: 2 14. Aveilioo—Juventus végeredmény 2 ■ IS. Avellmo—J uventns I. félidő eredménye X 16. Uelmésé—Napoli I. félidő eredménye t AZ ÉSZAKTERV keres felvételre- ózonnal) belépéssel - legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező villamos mérnök és közlekedésépítő mérnök munkatársakat Jelentkezés: az ÉSZAKTERV személyzeti osztályán, Miskok, Zsigmondy o. 2, sz. Barsi világharmadik apróhirdetések ctSBcbs A Miskolci Likőr g^ár szak­irányú képesítéssel rendelkező utókalkulátor. folyószámla­könyvelő, készáruraktáros, kompresszorkezelő, központifű- íés- és csőszerelő, szeszpalac­kozó üzemébe betanított mun­kakörbe munkatársakat keres. Partizán út 13. Érettségivel és középfokú áruforgalmi képesítéssel rendel­kező dolgozót keres a Miskolci Iikörgyár áruforgalmi osztálya. Érdeklődni lehet: 88-05« telefon- számon. A Miskolci Megyei Város Taná­csa V. B. Vasgyári Kórház- Rendelőintézet helyettes igazga­tó főorvosa (Miskolc, III., Ker- pely A. u. 1.) pályázatot hir­det a rendelőintézet röntgen .szakrendelésén megüresedett röntgenasszisztenst állásra. Il­letmény a hatályos rendelkezé­sek alapján, szakképesítésnek és gyakorlati időnek megfele­lően. Jelentkezni lehet a ren­delőintézet röntgen szakrende­lés főorvosánál. Szakképesítés nélküli érettségizettek jelentke­zését is elfogadják. Fiatalember középfokú vég­zettséggel és kistehcrgcpkocsi- val állást keres vállalatnál vagy kisiparosnál. Jelige: „Minden megoldás érdekel 202 353*» a ki­adóba. Kétéves kereskedelmi gyakor­lattal, dísznövénykertész szak­mával rendelkező fiatal lány, bármilyen megoldással állást keres. „Jogosítvány van 202 282” jeligére a kiadóba. Segédmunkást állandó mun­kára azonnal felveszek, lehet nyugdíjas is. Várkonyiné víz­vezeték-szerelő mester, du. 4- töi. Széchenyi üt 76. L era., 16-523. ingatlan Befejezés előtt álló 6 szobás, összkomfortos, sorházi lakás el­adó az Aulich utcában. Érdek­lődni: 1« óra után. 67-218. Eladó sürgősen, áron alul be­építhető házhely, szőlő, gyü­mölcsös, 540 négyszögöl, pano­rámás helyen, a Komlóstetön. Érdeklődni a 17-380-as telefo­non, este 6—-6 óráig. Elcserélném avas-déü, 2 szo­bás, gard robos, 55 négyzetméte­res, telefonos tanácsi lakásom két kisebbre, esetleg l plusz 2 félszobásra. Érdeklődni: a 62« 169-es telefonon. Pingyomon 220 négyszögöl te­lek, 24 m?-es kőházzal, alápin­cézve, eladó. Tel.: 68-004, 66-690. Killian-del egyik legszebb he­lyén, déli fekvésű, bekerített, 120 négyszögöl telek eladó, tel­jesen közművesített utcában. 5000 Ft'négyszögöl. „Igényes 228 983” jeligére a hirdetőbe. Avas-délen, 4. emeleti, 3 szo­bás tanácsi lakást cserélek 2 szobás tanácsira. , ^Sürgős 202 350” jeligére a kiadóba. Figyelem! Sárváron lévő Z szobás, 220 négyszögöl kertes, komfortos családi házat cserél­nék másfél szobás szövetkezeti, földszintes vagy liftes lakásért 4- készpénzért. Minden megol­dás érdekei. Munkanapokon ér­deklődni 7—17-ig, 18-372-es tele­fonszámon. Kisméretű összkomfortos la­kást (házrészt) vennék. Aján­latokat az esti órákban, 31-030, 76-832 telefonszámon. Elcserélném 1 -f 2 félszobás, tanácsi, telefonos, első emeleti lakásomat 1 4- félszobás taná­csi telefonos lakásra, második emeletig. Érdeklődni: 84-142-e« telefonon. Kiadó albérletbe külötihejá- ratű szoba, konyha, előszoba, spájz, fiatal, gyermek nélküli házaspárnak, csendes, kertes házban. Arvainé, Miskolc, Eé- vay J. 63. Eladó Erenyőben 359 négy­szögöl telek. Érdeklődni; 3.7-122- cs telefonon. N'agyváthy János utca 22. sz. alatt. Szőlő fajtiszta, Abaújszántóo, déli fekvésű, országút mellett, Sólyomhegyen eladó. Érdeklőd­ni: Kundrák János, Abaújszán- tó, Jászay tér 11. Pingyomon, a Vadászlessel szemközti hegyen, '251 négy­szögöl vikendtclek, betelepítve gyümölcs- és díszfákkel, 3 he­lyiséges fáházzal, berendezéssel eladó. Érdeklődni: 62-900. Miskolctól 25 km-rc, Megya- szó, Délbátya-díilőben 1500 négyszögöl. szőlő-gyümölcsös olcsón eladó. Érdeklődni: tele­fonon: 60-515, vagy Fazekas János, Gesztely, Damjanich út 26. szám. adős-ueteS Németjuhászkülykök üzletek, lakások, személyek védelmére. Értékesítés; szombai—vasárnap: S—15 óráig. Ajándékba: szak­könyv, póráz. Ügyintéző: Du- sik, Miskolc, Tízes bonved u. 17. Bég! pénzt, bélyeget vennék, Forrásvölgy u. 9. (a Felmező u. elején). Fejér rádiós. Tele­lőn: 18-579. Kaliforniai óriás paprika, holland sárga paprika, del- amerikai óriás paradicsom, bio­paradicsom, lugasuborka mag­vak darabja 2 Ft. Megrendel­hető 100 Ft-tól utánvétellel, Lippa i kertészete, 4002 Debre­cen, Postát iók: 170. Eladó 1 db villanyradiátor, 1 db szcncskályha. Érdeklődni: Gőz u. 19. (Csengő fehér.) TOTÓSOK FIGYELEM I Már kapható az a profi totókuics- gyüjtcmény, amelyben — a nem vezetéses és nem hiba­pontos kulcsokkal együtt — 472 db totóvariáció található. Eladási ár, mindössze 472 Fi. Rendelje meg, vagy kérje in­gyenes tájékoztatómat! Levél­cím: Fekete László, 1446 Bp. Pl.: 340. Hathetes fajtiszta tacskó kis­kutyák eladók. Érd.: Miskolc, Eszterházy u.' 40. Csontos László. farmii Eladó CP Wartburg, l éves új motorral és friss műszaki­val, 34 000 Ft. Esetleg OTP-rész­letre is. Miskolc III., (Komlós- tető), Szántó Kovács János n. 76. szára. 34 éves, 165 em magas szak­munkás férfi vagyok. Keresem hozzám illő lány, illetve elvált asszony ismeretséget, házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. Fényképes leveleket kérek, „Családi élet” jeligére a kiadóba. Szobafestést, mázolást, tapé­tázást azonnalra is, árkedvez­ménnyel vállalok. Érd.: 61-231. Az ónodi szeszfőzde vezetője értesíti a T. főzetőket, hogy rö­vid határidőre főzést vállal. Február 1-jével a törköly főzé­sét is megkezdi. Tüzelőt és anyageiszállítás t biztosítani tu­dunk, CB-rádión, a 15-ös csa­tornán hívhatók vagyunk. Hívó­szám: 13-263. Elveszett sötétszínű, hosszú fülű törpe tacskó kan, kék nyakörvvel, 3987. jan. 27-én, a 42. Sz. Ált. ísk. és az Elek T. utca környékéről. Nyomraveze­tő' too« Ft jutalom. Telefon: 68-14 órától. A TAKTAKÖZ! MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET (CSOBAJ1 pályázatot hirdet A MÁMOR VENDÉGLÁTÖHAZ Miskolc Kis-Avas 1, sor 19-20. sióm SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSÉRE 1987. március ló-tál 1990. március 15-ig terjedő időre. A versenytárgyalás 1987. március 6-án lesz Miskolc, Torontáli u. 39. szám alatt, a Hámor szakcsoport irodájában. Bővebb információ a szakcsoport irodájában kapható 1987. február 15-től március 5-ig, a pályázat benyújtása napjáig. isinél rséts i iisciéli eladók! Ár Ft/db Naposcsibe Házhoz boltban szállítva 9,70 9 90 20,50 20,70 10,50 10,70 5,00 5,20 Megnevezés TTTRA-82 hüshibrid TETRA—Sl tojóhibrid TETRA-H háztáji TETRA-Sl kakas Az árakban a csomagolási költség is szerepel. 500 db felett a naposcsibék házhoz szállítását vállaljuk. 500 db alatti mennyiségeket a szendröi naposcsibe-bol­tunkban lehet átvenni. A megrendeléseket o kővetkező cimre kérjük elküldeni: Mezőgazdasági Kombinát Baromfikereskedelem és Szaktanácsadás, 2943 BÁBOLNA üüccaia-ifCBSCBr: minden mas őri 1937. február ©-ig! • Szombaton és vasárnap is nyitva, a városi sportcsarnokban, © órától 1Q óráig KÖTÖTT # DIVAT * CIPŐ • KONFEKCIÓ • LAKÁSTEXTIL • VAS-MŰSZAKI ÁRUCIKKEK GAZDAG VÁLASZTÉKÁVAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT, AMÍG A KÉSZLET TART. ÉM SKÁLA-SZÖVKER GT. MISKOLC

Next

/
Thumbnails
Contents