Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-29 / 24. szám

.qvv/- ff A," krónikája Kiporszívózta a csöveket Robbanhat-e a televízió? A szakember szerint túlzott az aggodalom Több hangzatos írás je­lent meg a robbanó televí­zió-készülékről, mint ahány a tűz martalékává vált az utóbbi tíz esztendőben. Vi­zsoly István, a Gelka Test­vérvárosok útjai szervizének vezetője sok ezer televíziót javított már az utóbbi húsz év alatt. Bizonyára kita­pasztalhatta, mikor »s mi­től gyulladhat m«. egy- egy készülék. — Az eddigi gyakorlatom során mindössze két leégett televízióval találkoztam. Különösebb értelme nem volna a típusokat is meg­nevezni. A' lényeg az, hogy mindkettő régi csöves ké­szülék vott. De nem gyul­ladhattak volna ki, ha nem maradnak felügyelet nélkül. Akkor éghet le könnyen a készülék, ha nem megfelelő biztosítékot helyezünk el benne. Ha „túlpatkoíjuk”, a legkisebb hiba esetén is tüzet foghat. Lángra lob­banhat a sorkimenő trafó is, ám ez is legalább 5—10 percen át csak izzik. Leg­alább negyedóra kell hoz­zá, hogy a készüléken elha­talmasodjon a tűz. Ebből értelemszerűen következik, hogy a régi típusú, csöves televízió minden fajtája — nemcsak a Videoton már­kák — hosszabb ideig nem üzemeltethető felügyelet nél­Az értelmiség és az alkotás lehetősége ÍJ lést tartott a megyei népfrontbizottság-' A Hazafias Népfront Bor­sod Megyei Bizottsága teg­nap ülést‘tartott. Dr. CzibP.- re Tibor akadémikus, a testület elnöke megnyitójá­ban köszöntötte az ülésen részt vevő Rónai Rudolfot, a HNF Országos Tanácsa külügyi bizottságának elnö­két. Ezután dr. Nagy Ala­dár, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Marxiz­mus—Leninizmus Intézeté­nek igazgatója tartott elő­adást Az értelmiségi alko­tás lehetősége, a megyei értelmiségi réteg kereseti viszonyai címmel. Mondandóját az előadó három téma köré csoporto­sította. Először az értelmi­ségi lét és az alkotás vi­szonyát vizsgálta, majd a szóban forgó réteg kereseti, vagyoni helyzetét, társadal­mi presztízsét elemezte. Be­fejezésül dr. Nagy Aladár áttekintette, miképpen felel­hetne meg jobban feladatá­nak az értelmiség megyénk­ben. A részt vevők az előadás megvitatása után fogadták el a HNF megyei bizottsá­gának 1987. évi munkaprog­ramját. amelyet Ződi Imre, a testület titkára terjesz­tett elő. Kedvez« lióviszonyok Bánkúton, Biikkszentkereszten Bizonyára sokan szeret­nék a hét végén a hegyek­ben tölteni. Az időjárás — az előrejelzések szerint — most is kedvez a téli spor­tok kedvelőinek, s kirándu­lóknak. Bánkúton a turista­házban most is telt ház van, az ország minden ré­széből érkeztek vendégek. Bánkút Sí Club, valamint a Justitia SE kezelésében lévő felvonókat — az igé­nyektől függően — üzemel­tetik. Egyébként Bánkúton 60. Bükkszentkereszten 50 centiméter a hó vastagsága. Sport i ■ A Nemzetközi Súly­emelő Szövetség számitógé­pes világranglistáján a 82,5 kg-os súlycsoportban a DVTK-s Borsi László a 3., klubtársa. Kertész Attila pedig a 16. ■ A Görögor­szágban edzőtáborozó ma­gyar labdarúgó válogatottak közül . az A-csanat tegnap 3 p • •*' :0) a"áo>b»n nyert a . ősz "’'en míg az p:|aí;,''' ciföíte?' 2 :1 íl *0) arányban kapott ki a görög olimpiai válogatottól. ■ A női kosárlabda Ronchetti Kupában a Tungsram SC 82-52-es vereséget szenve­dett a bolgár Minyor Per­ui ktől, így nem került a döntőbe. ■ A női kosárlab­da ,NB I-ben a DVTK teg­nap Sopronban lépett pályá­ra. s nagy meglepetésre 42-30-as első félidei vezetés után 73-69-re kikapott. ■ A jégkorong OB I. tegnapi eredményei: FTC—Jászberé- hvi Lehel SF, 12-3: Álba Vo­lán SC—KSI 13-5; Újpesti Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 8-2. kül. Egyébként sincs ér­telme a készülékek úgyne­vezett „üres járatásának”. Egy régi Color star példá­ul 250 watt villamos ener­giát fogyaszt, a mostani újabb színes készülékek ennek a felét sem igénylik. Többször megjelent, téve­sen, hogy a készüléktűz kö­vetkeztében a képcső fel­robbant. Ez már azért sem lehetséges, mert a Tavasz, a Tisza, a Duna, a Kékes volt az utolsó robbanó kép­csöves televízió. Ezeknél vastag plexifallal védekez­tek az esetleges robbanás ellen. A Color Star képcsö­vek vákuumosak, a hő kö­vetkeztében megrepedhet­nek, de kifelé semmiképpen sem robbanhatnak. Vala­mennyi televíziós tűznél bebizonyosodott, hogy a ma­gára hagyott, kigyulladt ké­szülék nem robbanásszerű tüzet okozott. Ha ezeket a 8—10 esz­tendős készülékeket rend­szeresen átvizsgáltatják, még jó ideig biztonságosan üzemeltethetik őket. Nem érdemes foglalkozni a te­levíziók házi portalanításá­val! Akadt olyan ügyfél, aki úgy porszívózta a ké­szüléke belsejét, hogy ami­kor bekapcsolta, sercegtek az összegubancolódott veze­tékek, és a félrecsúszott csövek. Ezt az apró mun­kát is kifizetődőbb szakem­berre bízni, és akkor nem kell tartanunk attól, hogy egy időzített pokolgép szó­rakoztat minket a televízió­asztal helyén. Sz. I. ajc Ügy tűnik, Angliában a vezető politikusok, gazdasági szakemberek sorra belebuknánk titkos magánéletük botrá­nyaiba. Most Sir Ralph Halpern-nek, egy üzlettársaság el­nökének gyűlt meg a baja annak nyomán, hogy napvilág­ra került: titkos viszonya volt a képen látható 19 éves Fio­na Wright-tal, aki leginkább természetes bájaival keresi kenyerét — pontosabban: szexlapok kedvenc fotómodellje. Hides idő A január végén szokásos­nál néhány fokkal alacso­nyabb volt a hőmérséklet a kora reggeli órákban; Mis­kolcon mínusz 11 fokot mértek. Napközben csökke­nő felhőzetre, csendes téli időre számíthatunk. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet is jóval fagypont alatt, a késő esti mínusz 5 és mínusz 10 fok között alakul. ü?veietekfn tártéul Lifthibák éjszakája Az elmúlt éjszaka a mis­kolci szolgáltató vállalatok­nál semmi rendkívüli ese­mény nem történt. Csupán a MIK hibaelhárítóinak akadt dolguk. Ügy tűnik, hogy öre­gednek a városban a liftek, hiszen egyre több helyre hívják ki a szakembereket. Ügy, mint most. is. Nem ke­vesebb, mint öt épületben — Pozsonyi u. 64., Közép­szer u. 10., Patak u. 12, Korvin O. u. 11. és Oszip I. u. 10. — kellett az el­múlt éjjel megjavítaná a felvonókat. Csőrepedés volt az Ady Endre u. 18. szám alatti épületben, itt a mun­kálatokat ma délelőtt is folytatták. Hangversenyek Becstől Párizsig A Miskolci Szimfonikus Zenekar tavalyi turnéjáról tárt előadást Str László, a zenekar igazgatója és Ko­vács László művészeti ve­zető az együttes Fábián ut­cai székházában. Az érdek­lődőket ma eáte 6 órára várják. Értesítjük az utazóközönséget, hogy január 29-én és február 2-án a Tiszai pályaudvarról 19.45 órától, másnap 4.00 óráig:, míg Diósgyőrből és a Vasgyár­ból este 20.25 órától másnap 4.35 óráig — vágányzár miatt — a villamosok nem közleked­nek.1 Helyettük villamospótló autóbuszok bonyolítják le az utasforgalmat. Erről az utazó- közönséget a megállóoszlopoltort elhelyezett tájékoztatón keresz­tül is értesítjük. A műszakváltás időszakában a villamospótló autóbuszok a Vasgyár érintésével közlekednek, nek. A villamospótló autóbuszokra a villamosmegállóban, ahol ez nem lehetséges (pl. zárt pálya esetén a diósgyőri szakaszon) a megálló helyett a járdáról, a Tiszai pu. villamos-végállomás helyett a lGl-es járat indítóál- iásánál, míg Diósgyőr vá. he­lyett a Hl aha Lujza utcában, a 69-es autóbusz indítóállásával szemközti oldalon lehet le-, il­letve felszállni. Azon villamosmegállók helyett, amelyeket a villamospótló au­tóbuszok egyáltalán nem érin­tenek, az alábbi helyeken ál­lítjuk meg az autóbuszokat: A Szemere u. megálló helyett Diósgyőr irányában a Batthyány utcában lévő ll-es autóbusz- megállóban, míg a Tiszai pu. irányában a Szemere utcai au­tóbuszmegállóban. A Tanácsház tér megálló he­lyett Diósgyőr irányában a Hu­nyadi utcában, a városi tanács elé kihelyezett vándoroszlop- nál, míg a Tiszai pu. irányában a Szabadság téri autóbuszmeg­állóban. A Marx tér megálló helyett Diósgyőr irányában a Vasas Művelődési Ház előtti 1-es au- tóbusz-megaíióban, míg a Ti­szai pu. irányában az MKV irányítóépület előtti 1-cs autó- buszmegállóban. A villamospótló autóbuszokat villamosbérlettel, vagy 2 Ft-os villamosmenetjegy kezelésével lehet igénybe venni. Miskolci Közlekedési Vállalat w-«r Ot gyereket és két felnőttet ütött el a járdán Eiítéiték a szekszárdi pázoiót A Tolna Megyei Bíróság jóváhagyó végzésével jog­erőre emelkedett az az íté­let, amelyet a Szekszárdi Városi Bíróság hozott a tö­meges gázolást elkövető Né­meth Sándor szekszárdi la­kos ügyében: közúti baleset gondatlan okozásának vét­sége miatt in hónapi, fog­házban végrehajtandó sza­badságvesztésre ítéltek, és a közúti járművezetéstől öt évre eltiltották. Németh Sándor tavaly szeptember 22-én Szekszár- don, a Fürdőház utcában gépkocsival a járdán elütött öt gyermeket és két felnőt­tet; közülük hatan súlyos sérüléseket szenvedtek. A széles körű szakértői vizs­gálat megállapította, hogy a I Öregek napja Görömbölyön Évről évre megrendezi az öregek napját a görömbölyi Budai Nagy Antal Művelő­dési Ház. Patronáló üzemek, társadalmi szervek segítenek az itt dolgozóknak, hogy ez a nap emlékezetes legyen. Az idén január 30-án, pén­teken délután fél négyre várják a városrészben lakó idős embereket; a kipostá­OEia HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapig. főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ szerkesztősig: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky 0» iá. 3627. Postacím: Miskolc 350! Pt.: 39 Telefonközpont 38-941 Titkárság: 18-323; Del- ás várospolitikai rovat: 18-224- levelezési covat: 18-225: kultúrpolitika; 18-228: sport: 18-222 információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky űt 15. 3527. Postacím Miskolc 3501 Pt.: 178 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécnenvl ót 15—17 2525 Telefon: 16-213 Terjeszt) a Magyar Posta Előfl zetnető Bármely nirlapkézoesitő oostanlvatsinál a ntrla-k4* Élesítőknél s Posta niriapOzleteiben és e Hfrlapelóflzetési ét tápellátási Irodánál <BELíR! Budapest V József nádor tér 1 - 1909 —, közvetlenül vagy oostautaivánvon valamint át utajassal a HEt.IB 215—9618? oénzforealml ‘eizösrátnra Elé fí2etésl díj egy nőnapra 45 forint egy negyedévre I2S forint egv évre S18 Ft. Inde*: 25 951. — Készült a Borsodi «ívom dábao. Felelős vezető: W1KTB LAJOS. - ISSN 0133-0209 zott, több, mint százhetven meghívó barátságos délutánt ígér! Á görömbölyi iskola gyerekei és a báz Pávaköre ad műsort, amelyet vendég­látással egybekötött beszél­getés követ. Holnap hokimérlíőzés Folytatódik a küzdelem a bajnoki pontokért a jégko­rong OB I-ben. A Miskol­ci Kinizsi csapata holnap délután öt órakor a Nép- kertben a Dunaújvárosi Kohász ellen lép jégre. A rendezők ezúton is értesítik a nézőket, hogy csak a nép­kerti Vigadó melletti kapun lehet a lelátót megközelí­teni. balesetet kizárólag a gyors­hajtás okozta, a gépkocsi, nak műszaki hibája nem volt. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a vádlott nagyfokú gondatlan­ságát. {A 40 kilométeres se­bességkorlátozó táblával el­látott útszakaszon kétszere­sére gyorsította fel jármiíve sebességét, mégpedig telje­sen indokolatlanul, másrészi; a kellően be nem látható, balra ívelő, lejtős úton kez­dett előzni egy személygép­kocsit. Ezért vesztette él uralmát az általa vezetett kocsi fölött és futott a -jár­dára.) Súlyosbító körülmény az is, hogy két évvel ko­rábban ittas vezetés miatt pénzbüntetésre ítélték. A Fürdőház utcai gázolás után nem állapítottak meg nála alkoholfogyasztást. Enyhítet­te a büntetés súlyát, hogy a vádlott mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett, to­vábbá. hoay három gyerme­ke van, akik közül az egyik tartósan károsodott egész­ségi állapotú, otthoni gon­dozásra szorul. Helyreigazítás Tegnapi számunk 3. olda­lán. a Termálfürdő előcsar­nokában fátható szoborról készült fotó aláírása érte­lemzavaró sajtóhibával ie- lent meg, a nyomda hiba iá­ból. A helyes szöveg a kö­vetkező: „Lehet, hogy azon meditál ez a lányka a Ter­málfürdő előcsarnokában t miért nem tettek már ré­gebben többet Közép-Euró­pa egyetlen barlangfürdőjé­nek fejlesztéséért?” ViJaiKpólló autóbuszok

Next

/
Thumbnails
Contents