Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)

1986-12-11 / 288. szám

Meghittebb lesz az állami gondozottak és az idősek ünnepe Fenyőfaünnep a párt székházban, ajándéhelóadás a színházban Ebben a nagy karácsonyi bevásárlási lázban eszünk­be keli, hogy jusson: sok embernek nincsenek olyan szeretteik, akiknek meghit­ten megköszönhetnének egy- egy apró figyelmességet. Az állami gondozott gyerekek és az egyedülálló idős em­berek ünnepét megszépíteni kedves kötelességünk. A me­gyei pártbizottság kezdemé­nyezésére már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a szer­vezőmunka: társadalmi és tömegszervezetek segítségét kérték, hogy ezen a kará­csonyon meghittebb, csalá­diasabb legyen az ő ünne­pük is. Annak idején hírt adtunk az elképzelésekről. Azóta ör­vendetesen sokan határoz­tak úgy, hogy egy-egy állami gondozott gyereket vendégül látnak karácsonykor, s ő is megtalálja majd a kis ajándékát a család fenyőfá­ja alatt. Kimozdulni a meg­szokott falak közül, aligha képzelhető el számukra na­gyobb öröm. Ezért az álla­mi gondozott gyerekeknek a megye több városában is kü­lön karácsonyi ünnepséget rendeznek, noha az intéze­tekben megtartják a maguk családi ünnepét is. Miskol­con a pártszékház ad majd ott­hont december 81-én dél­előtt 10 órakor a miskol­ci gyermekvárosban és az alsózsolcai nevelőotthon­ban élő gyerekek fenyőfa­ünnepélyének. Igen szép gesztus a Miskol­ci Nemzeti Színházé: de­cember 22-én, délután 3 órakor a megyében nevelke­dő több mint 700 gyereket várják a Mesélő kert című aj ándékelőadásra. Rendre várják a színésze­ket az idős korúak a szo­ciális otthonba is, hiszen már hagyomány, hogy a karácsony örömét ők vi­szik el számukra. A Hazafi­as Népfront, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsa, a Vö­röskereszt megyei szervezete ugyancsak igyekezett az idős korúaknak ünnepi program­ról gondoskodni. De azokra is gondolni kell, akik már otthonukból sem tudnak el­sétálni az öregek napközijé­ig­Az ő címeiket — tanácsi segédlettel — már javá­ban gyűjtik a KlSZ-fiata- lok, hogy felkereshessék őket, kellemes ünnepeket kívánni. A szociális otthon lakói nem-^ak a patronáló brigá­dok ajándékaira vágynak, hanem sokkal inkább be­szélgető társakra, akik ün­nepi hangulatot visznek a csendes hétköznapjaikba. Azon még lehetne gondol­kodni, hogy az ő karácso­nyukat miként lehet em­lékezetessé tenni. Talán még lenne rá mód, s az anyagiak is előteremtőd­hetnének ahhoz, hogy a szo­ciális otthon lakói és az öre­gek napközi otthonainak tag­jai közül ajándék színházié­XbIIttSOvCI Kual CTBIC* ­felügyelők az elmúlt hónap­ban is igen sok szabályta­lanságot tapasztaltak vá­rosszerte — tudtak meg Go­rád Istvántól, a felügyelet vezetőjétől. A listát válto­zatlanul a köztisztaság ellen elkövetett szabálysértések vezetik. Valamelyest csök­kent a közterületet engedély nélkül használók száma, a parkrongálóké viszont nö­vekedett. Novemberben 356 átínlá- nos és Pl névre szóló fi­gyelmeztetést alkalmaztak, s 178 helyszíni bírságot szabtak ki, összesen 25 ezer forint értékben. A vállala­tok, intézmények figyelmét 46 ízben hívták fel a köz­területek rendjét szabályozó tanácsrendelet előírásaiba ütköző rendellenességek megszüntetésére. Húsz alka­lommal pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Ismeretes, hogy november 1-től délelőtt 9 óráig senki sem vásárolhat az üzletek­ben szeszes italt. A felügye­lők észrevették, hogy a bol­tosok betartják a rendelke­zést, mégsem csökken a tetten ért poharazgatók szá­ma. Nos, egyszerűen arról van szó, hogy nem a mun­ka előtt kapják be az ille­tők az aznapi feleseket, ha­nem szerét ejtik, hogy mun­ka közben, 9 óra után té- hesség tiszteletüket a bol­tokban ... A parkrongálók közül többen azzal védekeznek: nem zöld már a fű, ezért abban kárt nem tehetnek. Ez igaz is, de a paragrafu­sok értelmében senki sem veheti igénybe parkolásra városunk amúgy is kevéske zöldterületét. S most, a föl­lazult talajban az autó ke­reke olyan kárt tehet, amit tavasszal meglehetősen ne­héz lesz helyreállítani. Tavaly decemberben, na­gyon sok gondjuk volt a zugárusokkal az ünnepek előtt; a főutca kapualjai­ban kínálták portékájukat. A felügyelők most is jár- őröznek majd az egész fő­utcán, Félreértés ne essék: a karácsonyfára való dísze­ket, szaloncukor-akasztókat, szilveszteri kellékeket to­vábbra is kínálhatják itt azok, akik a városi hivatal műszaki osztályától erre engedélyt kaptak. lása. amelyhez a váTMú nagy segítséget ad. Gondot okoz a város «*• avult vízműhálózata, az eze zel kapcsolatos javítási, re* konstrukciós munkák, amely a városi vízmű feladata. Ä vállalat jó együttműködési alakított ki e téren is a mis. kolci vízművel. Az ipari víz. szolgáltatásból is kiveszik részüket. Naponta 70 ezer köbméteres kapacitással ren­delkeznek, amelyből jelenleg 40 ezer köbméterre van szüfc» séfe. Folyamatban van a sa* jóládi vízmű tisztító kap^> citásának bővítése, ez na­ponta 50 ezer köbméter, jé minőségű ivóvizet fog biz­tosítani. Ezzel párhuzamo­san megépül a Sajólád és Miskolc közötti távveze­ték is. + JUBILEUMI PROGRAM Az igazgató ismertette arat a programot, amely az ÉRV 25 éves fennállásával kap­csolatos. A jövő év január­jában munkásgyűlést tarta­nak, ahol a megemlékezés mellett értékelik az 1980-os év teljesítményeit és ismerte­tik az 1987. évi feladatokat „Vízellátásért” emlékplaket­tet osztanak ki az arra ér­demes törzsgárdatagoknabi Ezenkívül a jövő évben a Magyar Hidrológiai Társaság itt működő csoportja külön programot bonyolít le, amely elsősorban a kutatás­sal, a fejlesztéssel, a válla­latnál alkalmazott szabadal­mak, újítások bevezetésével foglalkozik. (oravec) Zámenhofra rmUk»znvk Az eszperantistáké az egyik legrégebbi klubja a Rónai Sándor Megyei Mű­velődési Központnak. En­nek a nemzetközi nyelvnek sok híve van, a kapcsolat- tartást, a hagyományápo­lást az együttlétekhez ha­sonlóan fontosnak tartják. Ma este hat órakor ünnepé­lyes keretek között Zámen­hofra, az eszperantó nyelv megalkotójára emlékeznek. Naprakész a leltárja Komputer mint patikus Csaknem egy évtizeden át üzleti kapcsolatban állt a Megyei Kórház intézeti gyógyszertára a SZÜV-vel; gazdálkodási adataikat e vállalat számítógépei tartot­ták nyilván. Ennek fejében havonta 20—25 ezer forintot fizettek, s cserébe a gyógy­szerkészletről, a medicinák forgalmáról mindenkor pon­tos kimutatással rendelkez­tek. Ez idő alatt alaposan megismerték a számítógép­ben rejlő előnyöket. Dr. Fá­bián Ferenc, az intézeti gyógyszertár vezetője: — Alig egy esztendeje kaptunk egy Commodore 64­es típusú személyi számító­gépet. Ezzel lehetővé vált, hogy a korábban a SZÜV- nelc kiadott munkát elvégez­zük, s az ezzel kapcsolatos havi kiadásainkat megtaka­rítsuk. Tavaly ősszel és idén tavasszal olyan programokat készítettünk, amelyekről napra készen leolvasható a gyógyszerkészlet és a válasz­ték. Ezzel megszüntethettük az aprólékos munkát jelentő kartonozást. A számítógép­nek köszönhető, hogy a me­dicinák fogyásáról idejében értesülünk, s könnyebben szemrevételezhetjük a rak­tárak kínálatát. Biztonság­képpen a tévedések elkerü­lése érdekében, három prog­ramlemezen vezetjük a nyil­vántartást A jövőben szak­mai programmal egészítjük ki a Commodore!: használ­hatóság szempontjából cso­portosítjuk a medicinákat S mellettük feltüntetjük, hogy melyik mivel helyettesíthető szükség esetén. Ez a lexikon- szerű program nemcsak a mi munkánkat, hanem a gyakran hozzánk forduló or­vosokét is megkönnyíti. Ha bebizonyítjuk a számítógép használatában rejlő előnyö­ket, egyszer talán a mosta­ninál nagyobb kapacitású géphez is hozzájutunk... A jelenlegi számítógépünk ugyanis mindent tud, de meglehetősen lassú. Sz. I. A jövőben olyan programot készítenek a csaknem min­dentudó komputerek nyelvére, amely lexikonszerűen választ adhat bonyolultabb szakmai kérdésekben is. gyet kapjanak azok. akik­nek az egészségi állapota megengedi, hogy el mehesse­nek. Még kerestetnek vállal­kozók, akik az idősek kará­csonyát igyekeznének meg­szépíteni. O. E. A város üdülő­területei A Miskolci Idegenforgal­mi Bizottság tagjai a leg­utóbbi ülésükön megtár­gyalták a város és a város- környék üdülő- és pihenőte­rületeinek állapotát, fejlesz­tési lehetőségeit. Értékelték a benyújtott idegenforgalmi pályásatokat, és elfogadták a bizottság jövő évi mun­katervét. Az ülésen elhang­zottakra részletesen vissza­térünk. A város vízellátása azon is múlik, milyen a vezetékrendszer állapota és kapacitása. Vízvezeték-építés zajlik jelenleg a Felszabadítók útján, a Széchenyi út csőrendszerét pe­dig végig felújítják. Elavult a hálózat víz OEC P Fogyasztó Az Észak-magyarországi Re­gionális Vízművek működé­si területe Borsod-Abaúj- Zemplén, Nógrád és Heves megyére terjed ki. A válla­lat jövőre lesz 25 éves. Eb­ből az alkalomból, tartott sajtótájékoztatót a lázbérci víztározónál dr. Vékony Er­nő igazgató. Elmondotta, hogy a vállalat részben nye- reségérdekeltségű, de első­sorban a biztonságos üzem-- mód, az ivóvíz, az ipari víz, az öntözővíz biztosítása és a szennyvízzel kapcsolatos csa­tornázási és tisztítási teendők képezik a feladatukat. Az rno fős kollektívának az idén 833 millió forint termelési értéket kell produ­kálnia. A szocialista munka­versenyben a 76 szocialista brigád — több mint 1200 fő­vel — döntő részt vállalt a feladatok végrehajtásában. A vállalatnak a három me­gyében 86 település — hat város és 26 ipari nagyfo­gyasztó — zavartalan ivó- vízeHátasarőt kell gondos­kodnia. + AZ ASZÄ1Y ELLENÉRE A feladatok közül kiemel­kedik Miskolc ivóvízellátása, amelyből a vállalat 5® szá­zalékban részesedik. A je­lenlegi hidrometeorológiai helyzet, az aszály, a csapa­dékhiány ellenére sem vol­tak ellátási zavarok. Az igazgató azonban hangsú­lyozta, hogy Miskolc a pa­zarló vízfogyasztók közé tar. tozik. Míg a fejlett nyugati országokban 150—160 liter vizet fogyaszt egy fő napon­ta, addig Miskolcon vannak olyan háztömbök, ahol a na­pi vízfogyasztás eléri a 360 litert, de még 500—600 lite­res fogyasztás is előfordul. Bár a vállalat nagy tartalé­kokkal rendelkezik, elsősor­ban a víztározóknak köszön­hetően — 150—200 napra elegendő készlet áll rendel­kezésükre — ennek ellenére fokozott takarékosságot kér­nek. ♦ TÁVVEZETÉK ÉPÜL A vállalat miskolci üzem- igazgatósága nagy gondot fordít — éppen a város ivó- vízellátása érdekében — a vízművek további fejleszté­sére. A Miskolc környéki te­lepülések, községek egészsé­ges ivóvízellátásából is részt vállalnak. Folyamatban van, vagy már megtörtént a víz­közmű-társulatok megalakít. Büntettek m köaterület-felügyelok Munkából e felesért

Next

/
Thumbnails
Contents