Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)
1986-12-09 / 286. szám
A portás látott egy fehér Ladát»« Eltolták a győri benrablókat Aruház, az Amfora és a DH Győrben a Tompa utcai benzinkutat vasárnap kirabolták, miután a kezelőt fegyverrel kényszerítették, hogy átadja támadóinak a nála levő 82 ezer forintot. A Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a ma reggeli órákban már azt a tájékoztatást adta, hogy sikerült elfogni a benzinkút rablóit. A győri nyomozóknak már az első alkalommal sikerült olyan információkat kapniuk, amely segített a nyomravezetésben. A benzin kúttá! szomszédos szerviz portása szerint egy fehér, 1200-as Lada személy- gépkocsit láttak mozogni a helyszín közelében, s a betűjelét meg is jegyezték. Ezen a nyomon elindulva Jutott el rendőrség a három fiatalkorú elkövetőhöz, akik győri lakosok. Még az elkövetés napján a zirci rendőrőrs tagjai igazoltattak egy, a leírásnak megfelelő gépkocsit, amelyben két győri fiatalkorú ült. A rendőrök kérdésére azt válaszolták, hogy diszkóban voltak a Balatonon, s onnan térnek haza. Miután a fiatalkorúak gyanúsak voltak, teljes részletességgel elszámoltatták őket, s ellenőrzésük végül is eredményt hozott. Az általuk megjelölt két garázsban megtalálták az elkövetéshez használt eszközöket, s a teljes összegű, rabolt pénzt. Az ü^yeletekeo történt Eláztatta a szomszédokat Hat bejelentés érkezett a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat ügyeleteseihez az elmúlt éjszaka. Egy lakó még este a Dankó Pista út- cában saját maga szerette volna megjavítani a vízvezetéket, és munka közben széthúzta a kád lefolyó vezetéket. A hibát nem vette észre, s emiatt a szomszédok eláztak... A Klapka utca 12-ben és a Torontáli utca 6-ban dugulásokat kellett elhárítani a szerelőknek, a Hegyalja utca 7-ben és 15-ben, valamint a Kuruc utca 27- ben pedig felvonókat javítottak meg. Az elkövetőkről a győri nyomozócsoport vezetője el- montotta: ezek nem valamiféle hátrányos helyzetű fiatalok. Van közöttük olyan, akinek szülei kifejezetten jómódúaknak mondhatók. Rendezett, jó családi körülmények között élnek, és semmi sem indokolta a bűncselekmény elkövetését. A rablók nevét azért nem árulták el, mert valamennyien fiatalkorúak. Életveszélyt okozó testi sértés büntette miatt indult eljárás a szabadlábon levő Mi- salek Miklós 4« éves abaúj- szántói lakos ellen, amelyet azonban a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészség — miután a bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg — bizonyíték hiányában megszüntetett. Ritkán adatik meg, hogy ilyen határozatról is tájékoztathatjuk olvasóinkat, hiszen az esetek többségében a tanúk, a szakértői vélemények, a bűncselekmény' sértettje, illetőleg elkövetője tanúvallomásukkal bizonyítják : hogyan is történtek az események. Ezúttal azonban a főügyészség a nyomozást megszüntette a következők alapján* Misalek Miklós ellen Gazsi András tett feljelentést, mert elmondása szerint 1986. augusztus 2-án, amikor Abaújszántón, a Kossuth tér- 9. számú házuk előtt elhaladt, Misalek kiugrott a kapun, fellökte őt, a fején és az oldalán megrugdosta, majd ráült a mellére, s fojtogatni kezdte. Misalek mindezt tagadta, s elmondotta. hogy amikor Gazsi elhaladt házának kapuja előtt, a szokásának megfelelően a görbebotjával hadonászott. Misalek emiatt durván figyelmeztette Gazsit, egyebek között azt mondva: „Ne hadonásszon itt, menjen a fenébe, a kocsmába, s ott játssza a fejét..Minderre azért került sor. mert Misalek kapuja előtt gyerekek játszottak, s a férfi attól tartott, hogy a bottal hadonászó Gazsi megütheti a gyerekeket. Gazsi érre azt válaszolta, hogy ő ne játssza a fejét, s menjen a fenébe. A vita hasonló sértő módon folytatódott, s miközben Gazsi a botját Misalek felé dobta. Erre ő odalépett hozzá. vállánál fogva útba akarta indítani a kocsma fe- I lé, ám Gazsi nem tágított. Autó a bankban Hajtson a bankba! Valószínűleg ezt az utasítást adta sofőrjének e kocsi tulajdonosa, s a sofőr teljesítette a parancsot. Az autó egy hollywoodi bank igazgatói íróasztalán landolt. A benne ülők kisebb sérüléssel megúszták a balesetet, az íróasztalnál pedig a „látogatáskor” senki sem ült. r Eg a láp Még mindig ég az Ecsedi- láp. amelynek belobbanását néhány hete észlelték. A szakemberek szerint 2—2,5 millió köbméter vízre lenne szükség az izzó ‘őzegrétegek eloltásához. Dulakodni kezdtek, s mindketten a földre zuhantak. Itt tovább birkóztak, míg a helyszínre nem érkezett Ma- tisz István, akinek a felszólítására abba hagyták a dulakodást. Gazsi András bordatörést, kisfokű tüdősérülést, valamint mellkasi szívatást igénylő meliüri levegő- és folyadékgyülemmel járó sérülést szenvedett, amelyek életveszélyesnek minősültek. Emellett könnyebb fejsérülése is volt. Az orvosszakértői vélemény szerint Gazsi sérülései keletkezhettek mind úgy, ahogy maga előadja, mind ahogy Misalek védekezésében állítja. Kettejük szembesítése nem vezetett eredményre, Matisz István pedig már csak azt látta, hogy a nevezettek a földön birkóztak, az előzményekről nem tudott nyilatkozni. Az ellentétes bizonyítékokra való figyelemmel nem lehet a bűncselekmény elkövetését megnyugtatóan bizonyítani, ezért rendelkezett a főügyészség a nyomozás megszüntetéséről, bizonyítékok hiányában. A Centrum A karácsonyi ünnepekhez hozzátartozik, hogy nemcsak gazdagabban, de szertartásosabban is terítjük asztalunkat, Az étkészletünkhöz választott megfelelő abrosz, szalvéta, a hozzáillő poharak, egy szép gyertyatartó mind meghittebbé tehetik a családi ebédet, vacsorát. Az ehhez való ötletekben minden bizonnyal nem lesz hiány abban a terítési versenyben, amelyhez most játszótársakat toborzunk. A Centrum Áruház terítési versenyt rendez a BerzePáraflanu! értékesnek ígérkező szarvasagancs bírálatára került sor a Ge- menci Állami Erdő- és Vadgazdaság karapancsai vadászkerületében. Az- agancs viselője a szeptemberi bőgős idején megsérült, a beteg állatot Bleier József kerületvezető fővadász ejtette el. A koponya lefőzésékor, majd a mérlegeléskor kiderült, hogy olyan ritka értékű agancsról van szó, ami a nemzetközi mezőnyben is előkelő helyre pályázhat. A várakozás nagy volt, hiszen Magyarország 8981 óta vezeti a gímagancsoic viRítka nagy elszántsággal készül az Európa-bajnoki cím megszerzésére Növényi Norbert. Ezúttal azonban már nem a szőnyegen kísérletezik aranyérem kiharcolásával az 1980-as moszkvai nyári olimpiai játékok 90 kg-os súlycsoportjának kötöttfogású birkózóbajnoka. A párizsi kíck-box karate EB-n nehézsúlyban lép ringbe a hét végén. — Ami a szőnyegen sohasem sikerült, most valósággá válhat----mondta Növényi Norbert, aki a birkózáshoz sem lett teljesen hűtlen, hiszen ő a Bp. Spartacus vezet» . edzője. — Olimpiai aranyérmet ugyan nyertem birkózásban. de EB-n és VB-n egyaránt „csak” ezüstig jutottam. A kick-box sajátos ötvözete az ökölvívásnak és a karaténak. Ökölvívó keszközös játéka viczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulóinak részvételével. Ők lesznek azok, akik háromfős csapatokban 12 asztalt terítenek meg az áruházban mindazokkal a kellékekkel, amelyek ott kaphatók. A bemutató december 10-én nyílik, s a nagyközönség, a vásárlók december 20-ig tekinthetik meg. Időközben pedig a szakavatott emberekből álló zsűri is elvégzi munkáját. S mi lesz a dolga azoknak, akik megtekintik a terítési versenyt? Szerdától tek el ugyanis Somogybán, Győtapuszt.a környékén azt a bikát, amely a nemzetközi bírálaton 269,89 pontot kapott. Most a karapancsai bika agancsa végül is 271 nemzetközi pontot érdemelt ki a bíráló bizottságtól és ezzel világrekorderré lépett elő. Az agancs súlya 15,19 kilogramm, 26- os, a két agancs .szárhosz- sza 127, illetve 133 cm. '■ A karapancsai bika fejdí- 9zét, amely nemzeti kincsnek számít — a korábbi világelső agancsok társaságában — a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők. tyűben, hosszú nadrágban küzdenek a karatékák, számos felszereléssel védve testi épségüket. Az ütések és lábrúgások viszont teljes erővel alkalmazhatók, s itt is a K. O. a cél. kezdve december 20-ig a lapunkban is megjelenik minden nap egy szelvény. Ezt kell kivágni s magukkal vinni a Centrum Áruházba. Ha bármely osztályom bármit vásárolunk, ezt a szelvényt a pénztárnál lepecsételik. Miután a vásárló megnézi a terítési versenyt, szavazhat az általa legszebbnek ítélt ünnepi asztalra. Ennek számát beírja a szavazócédulára, s máris bedobhatja az urnába. Akiknek a szavazata megegyezik a zsűri által első helyezésre jelölt asztal számával, azok között sorsolják ki a 4000 forintos főnyereményt, egy kristály vázát. Aki a szakemberek által második legszebbnek ítélt terítékre voksol, azok között egy 3000 forintos kristálytálat sorsolnak ki. Majd a harmadikra érkezett szavazatok közül egy 2000 forint értékű kristályváza talál gazdára. A sorsolást december 21-én, aranyvasárnapon tartják, délután 3 órakor az áruházban. Sport ■ Elmaradt Dunaújvárosban a Dunaújvárosi Kohász—Miskolci Kinizsi OB I-es bajnoki jégkorongmér» kőzés, mivel a miskolciak autóbusza útközben meghibásodott, s késve érkeztek a találkozó helyszínére. ■ Groningenben, a hői kézilabda világbajnpkságon, a középdöntőben válogatottunk ma az első mérkőzését Jugoszlávia együttesével játssza. ■ Éles kritikák érik a dél-koreai sajtó részéről az 1988-as szöuli olimpia szervező bizottságát, amelynek élén öt év alatt háromszor változott az elnök és ötször a főtitkár személye. ■ Párizsból útra kelt Európa asztalitenisz válogatottja — amelyben Kris- ton és ^Klampár is helyet kapott — Japánba, ahol holnaptól Ázsia válogatottjával mérik össze tudásukat. T. Z. DRW HÍRLAP — A Magyar szocialista Munkáspárt Mlsboío Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: Békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajesy-Zsilinszky ót 15. 3527 Postacím: Miskoio 8581. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; tie!- és várospolitika} rovat: 18-Í24; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-Z22: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajosy-Zsillnszky út IS. 3527. Postacím: Miskoio 3501. Pí.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskoio. Széenenyi öt 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetőét 6 bármely nirlapkézbesltő postanlvstalnál. a nirtapkéz- besltőknél. a Posta Hírlapüzleteiben és a Birtapelőfizetési és Lapellátást irodánál íHELIRt Budapest V József nádor tér 1. — 1909 —. közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HEL1R 215—98185 pénzforgalmi tel2őszámrs. Előfizetési dtj egy nőnapra 48 forint egy negyedévre 529 forint egy evre 516 Ft. index: 25 üst - Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető- wiRTB LAJOS. — ISSN 9193—0209 Megszüntették a nyomozást Feljelentés volt, bizonyíték nem Világrekorder gímszarvas-trófea lágranglistáját, ekkor ejtetNövényi Norbert karatésik