Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)

1986-12-24 / 299. szám

A DH várospolitikai fóruma

Közvélemény-kutatás a szemetes mellett

Önnek ho«y tetszik?

dent tönkretesz, elhajlft, összetör! Nem becsüljük meg a tárgyakat. Nézze meg: ^ kivitelezők, akik idehozták ezt a szemetest, egyszerűen vastag, rozsdás dróttal odar kötözték a hirdetőtáblához, mert még nem csavarozták a helyére az alaplapját. A drót máris ledörzsölte itj- ot't a festést. Miért nem altkor hozzák ki, amikor egy* úttal kifúrják az acélcsav^- roknaik a helyet a burkolaf- ban? 5

(kiss)n

A Centrum Áruházzal

szemben, a „lábasház" tövében áll egy furcsa szerkezet. A hajlított csövekből összeszerelt alkotmány szemét- tartó. Pontosabban utcai hulladékgyűjtő edény. Része annak az egységes utcabútorzatnak. amellyel a Széchenyi út felújított szakaszát díszítik. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mit szólnak a miskolciak a szokatlan formákhoz? Odaálltunk a szemetesedény mellé és kérdezősködni kezdtünk...

geti a szemetest, odalép, meg is rángatja:

— Hogy mi a véleményem? Én részt vettem kivitelezőként az utcabútor- gyártásban. Nekem tetszik. A legkorszerűbb technológiával állítottuk elő, az öt- rétegű festés és a felületkezelés abszolút időtállóvá teszi a szerkezetet.

♦ Nem túl otrombák, vastagok ezek a csövek?

— Nem lehet ide mást tenni. Az utca embere min+ Balról Kós Károly erdélyi háza, a hfkes „Varjúvár”, jobbról a miskolci épület. Ugye, mennyire magán viseli a mester stílusjegyeit az utóbbi is?

Bükki tölgyből faragják a szobrát

A sztánai Varjúvártól

a miskolci házig

♦ Idősebb űr, szatyorral: — Észre sem vettem,

hogy idetették! Hát, elég modern... De legalább eltakarja, ami benne van. Van egyáltalán másutt ilyen?

♦ Fiatal pár, csomagokkal megrakodva:

— Nekünk tetszik. Nem láttunk még hasonlót Magyarországon. Szerintünk takaros.

♦ Egy fiatalember, usan- kában, megáll, hosszasan legelteti a tekintetét a szemetesen, jobbról is, balról is:

„Ha felállítanák a romániai magyar nemzetiség valamelyes képletét, melyben meghatározóként kell szerepelnie tájnak és hagyománynak, együttélésnek és reál meg humán szakmaiságnak, minden társadalmi tényezőnek, nyelvi és művelődési összefüggésnek és előremutató korszerűségnek, s az egészet egy személybe gyúrnák, és úgy villantanák fel életideálul, megkapnák bizonyára az időtlen alkotót, aki önmagát barkácsolva közösséget teremt maga köré, s elválaszt és vonz, mint a mágnes. Hát ez a bonyolultságában is egyszerű képlet a valóság inkarnációja, mely egyben újjá is varázsolja magának a valóságot, ez a lényegünkké kitalált és megtalált ember: Kós Károly..." - igy irt Balogh Edgár a nagy erdélyi polihisztorról, aki építészetben is stílust teremtett.

Egy jó szemű miskolci építész, Dézsi János Ybl-dí- jas „fedezte föl” a Mikes Kelemen utca sarkán azt a villát, mely Kós Károly keze nyomát viseli. Persze nem ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy valóban Kós-tervek alapján épült a ház, de valahogy nem tudatosult eléggé Miskolc szakmai közvéleményében, hogy itt egy megőrzésre alkalmas építészeti remek áll. Először a Magyar Építőművészek Szövetségének észak-magyarországi csoportja, majd a Miskolci Városszépítő Egyesület tette magáévá a gondolatot: érdemes lenne megvásárolni, és közcélra használni a Kós- házat. A szép terv ennek ellenére terv maradt volna, ha nem talál hathatós támogatókra a városi tanács vezetőségénél, elsősorban dr. Kovács László tanácselnöknél.

Hogy mi minden történ* ez év tavasza, azaz az első tárgyalások óta, azt hosszasan lehetne sorolni. De talán annyi is elég, hogy az ügyet felkarolta a kisiparosok városi szervezete, és jóval olcsóbban, mint amennyiért egy állami vállalat elvállalta volna, szerződést kötött a tanáccsal, illetve a városszépítő egyesülettel a Kós-ház felújítására. Már nyárba fordult a tavasz, amikor hozzáláthattak a munkához, és e hét hétfőjén lezajlott a műszaki átadás. A minap, amikor hírt adtam erről, rekordot emleTölgyfába faragják. —

— Igen, a többi utcabútort iá alaposan megnéztem már. Azt is mondhatnám, hogy régóta nézegetem, hogy épül át a Széchenyi út. Nekem ez a „csőbútor” nem tetszik. Durvának, otrombának tartom, mert pont az hiányzik belőle, ami művészivé. széppé tehet valamit: könnyedség, elegancia. A korlátok még csak hagyjén, de például a hirdetőtáblák nagyon robusztusra sikeredtek.

♦ Fiatal hölgy, etogásmtm,

sietősen:

— Elég szokatlan. De M6- vel talán megszoknánk ezt is, mint a többit

gettem, és nem volt ebben semmi túlzás. Látszólag kifogástalan állapotban volt ugyan a villa, ám mint később kiderült, a csupasz falakon kívül alig érdemes konzerválni belőle bármit is. Üj az egész tetőszerkezet, el kellett mozdítani válaszfalakat, átalakítani a szuterént, illetve a pincét, a közművekről nem is beszélve. Korábban cserépkályhák fűtötték a házat, ezeket azonban a gondos tulajdonos — mondván: nem szerepelnek a szerződésben — lebontotta és elszállította. Pedig dísznek megmaradhattak volna — hozzátartoztak az épület hangulatához — akkor is, ha ma már padlófűtéssel van ellátva az épület.

A dicséret szóljon mindenekelőtt a kisiparosoknak, pontosabban a kisiparosok Ybl Miklós nevét viselő szocialista brigádjának. De azokról se feledkezzünk meg, akik csakúgy, mint ők — részben vagy teljes egészében társadalmi munkában — elkészítették a közműveket: a Miskolci Vízművek, a TIGÁZ és az ÉMÁSZ szakemberei. Meg kell említenünk a tervezőket is és a Miskolci Városszépítő Egyesület önkénteseit, élükön dr. Kozák Imre elnökkel, akik fáradságot nem ismerve serénykedtek azért, hogy a Kós-ház újjászülessen, és az lehessen, aminek szánták. Minek is szánták? Hogy otthona legyen a városszépítő egyesületnek, az építőművészeknek, helyet adjon egy állandó jellegű építészeti bemutatónak, és szép környezetet kölcsönözzön mindazoknak, akik Miskolc múltjáról, jelenéről és jövőjéről kívánnak eszmét cserélni. És végül, de nem utolsósorban: emléke maradjon itt, Miskolcon is Kós Károlynak.

A minap megfordult az épületben Szerváiiusz Tibor szobrászművész. Mint ismeretes, ő is erdélyi származású, és nagy örömmel vállalta Kós Károly szobrának kifaragását — alighanem bükki tölgyből. A két méternél valamivel magasabb szikár alak fogadja majd a látogatókat, és csontos — annyi szépet alkotott — keze követ rak boltívbe, mintha hegyek közé bújt otthonát, a sztánai „Varjúvár”-at építené.

(békés)

Bár sokan nem hitték, az építőipar mégis tartotta a szavát: Miskolcon az elmúlt hét péntekjén átadták az utolsó lakást is, s ezzel teljesítették az idei lakásépítési tervet.

1986-ban összesen 1055 lakást kellett felépítenie a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalatnak. Százhatva- nat az Avason, négyszázhű- szat a Szentpéteri kapuban, négyszázhatvanhármat

♦ Idősebb hölgy. Ma kábáiban:

— Nem iB tudom, hogy mit mondjak. Többször kellene látni, majd figyelni fogom!

♦ Bundás hölgy, rryöanvaz

— Nem tetszik, de ne haragudjon, munkaidőben vagyok—

♦ Fiatal hölgy, szatyorral, táskával:

— Ez szemetes? Jn... Jópofa. Itt talán jó, másutt nem tudnám elképzelni.

+ Idősebb férfi:

— Nagyon szokatlan. Ehhez a modem házhoz illik, de egy díszesebb, régi Széchenyi úti homlokzat, kapualj előtt nem tudom, hogy festene.

♦ S végül egy fiatalember megáll, hosszasan nézea Győri kapuban, és tizenkettőt a város egyéb területein. Az 1055-ből majd’ 800 az OTP-lakás, a többi döntően állami bérlakás.

Bár az építők, a BÁÉV szakemberei erősen hajráztak az utóbbi hetekben, a lakásokat mégis megfelelő minőségben adták át. A napokban kiadják az utolsó lakáshasználatba-vé- teli engedélyt is. A lakók január első napjaiban már költözhetnek.

Elkészültek a lakások

+ Így fest az a szemetesedény, amit a Széchenyi út felújított szakaszán helyeztek el. Nekünk nem tetszik, de úgy véltük, hogy ebben az ügyben az az igazán érdekes, hogy maguk a miskolciak mit szólnak az új formákhoz.

ifjból nem?

Ne haragudjanak, de nem tudom elfogadni! Tudom, hogy nagyon kevés a pénz, de ez annyira régi gond, hogy nem lehet egy újbóli nemmel az emberek elé állni — ezt Guba János tanácstag mondta a legutóbbi tanácsülésen, azt követően, hogy megkérdezték tőle: elfogadja-e a választ interpellációjára. De nézzük, miről is van szó!

A tanácstag azt tette szóvá, hogy az Árok utcától délre található területeken csatornázásra lenne szükség.

Nagyon régen kérik ezt az itt élők, de eddig nem sikerült elérni semmi.

Az ügyet régóta ismerik az illetékesek — így szólt a válasz —, és 1983-ban már tanulmánytervet is készítettek a szennyvízhálózat fejlesztésére. A mai árakon számolva

legalább nyolcmillió forintba kerülne az Árok utca—Dózsa György utca közötti gerincvezeték és a gyűjtőhálózat.

A városi tnaács kasszájában sajnos csak arra van pénz ebben az ötéves tervidőszakban, hogy a város ivóvizét védjék a szennyeződéstől. Ha belefognának az Árok utcai munkálatokba, egy-másfél éven át a városnak a csatornázásra szánható összes pénzét élvinné a vállalkozás. Ezt nem engedheti meg magának Miskolc.

A tanácstag úgy fogalmazott. hogy ő nem maximalista, legalább apró lépésekkel el kellene indulni végre, s tenni valamit az ügyben.

Jelezte, hogy a területen

élők hajlandók lennének

áldozni a csatornára.

(A gond csak az, hogy alakosság hozzájárulása még a településfejlesztési hozzájárulás forintjaival együtt sem tenne ki többet, mint a teljes költség egyötöde.)

A testület ezt követően úgy döntött: újra megvizsgálják. miként lehet a munkálatokat úgy szakaszolni, hogy a kevés pénzből is elkezdhessenek valamit. A tanácstag végül is elfogadta ezt~a döntést