Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)
1986-11-13 / 264. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501. Pl. 39. — Tel.: 18-22S. Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, bogy panaszaikkal, észrevételeikkel Hétfőtől péntekig, lehetőleg g- M éra között keressenek fel bennünket. Zárjuk ki a hideget; A távfűtéssel egyidejűleg minden szezon kezdetén napirendre kerül az utcák fűtése is. A kisebb-nagyobb hibákkal nem kívánok most foglalkozni. Am úgy érzem, hogy rajtunk embereken, lakókon is sok múlik e tekintetben, minthogy' a Távhő megteszi a magáét. Gondolok itt azokra a panelházakra, ahol minden középső lakás a lépcsőházra nyílik. S az ezekben élők szenvednek a legtöbbet a nyitott bejárati ajtók miatt. Mert az ajtók nyitva vannak! Már nem emlékszem, hány éves lehettem, amikor jó szüleim megtanítottak arra a különleges tudományra, hogy ha egy ajtón be akarok menni, kopogjak, ha meg kifelé tartok, zárjam be magam mögött. Ugyan mi kellene ahhoz, hogy mindenki megtanulja ezt az „etikett” alapszabályt. Kampány, vágy mozgalom? Első lépésként mindenesetre húzózárakat javasolnék, olyan rugós fajtát, amelyek helyükre billentenék a nyitva maradt bejáratokat. Igaz, drága a zár. Am szerintem búsásan megtérülne a visszafogott meleggel. Olcsóbb módja persze, ha a család apraja-nagyja köteles- «égszeruen, gondosan' zárja a lépcsőházi ajtókat. A magam részéről már megkezdtem az első kísérletet a hogyanra. Fel- biztattám a gyerekekét: aki nemcsak maga után, hanem mások után is bezárja az ajtókat, az karácsonykor cukrot, díszt választhat a karácsonyfámról... De mit ígérjek a felnőtteknek?! Csák Éva Miskolc, Tízes honvéd u. 13. ) Minek annyi celofán? 1 „Ismerősöm panaszolta, hogy a sárga Symphonia újabban sok bosszúságot okoz számára. Ugyanis nagyon nehezen bontható a dobozka. Elém tette cigarettáját, próbálkozzam én a felbontásával. Mit mondjak, elég körülményesen sikerült nekem is. Először le kellett bontanom róla egy celofánréteget, az alatt volt a lezáró kis sárga címke, ez alatt még egv réteg celofánpapír, jó, jó, védeni kell a dohány aromáját, de ennyire?” — írta P. J.-né miskolci olvasónk. A fentiekkel kapcsolatban megkerestük á Debreceni Dohánygyárat? Csömör Attila termelési osztályvezetőtől az alábbi választ kaptuk: — A jelzett csomagolástechnikai hiányosságot megalapozottnak és jogosnak tartom. Megállapítottam, hogy az említett termék polipropilén burkolása a dolgozói felelőtlenség következtében valóban eltért a minőségi szabvány előírásaitól. A csomagocskák körülményes felbonthatósága joggal okozott bosszúságot a fogyasztók körében. Intézkedtem az érintett területen dolgozók felelősségre vonására, valamint e tárgyban előforduló hasonló hibák esetén fegyelmi •szankciókat helyeztem kilátásba. A csomagolási problémát termelési tanácskozásokon ismertettük dolgozóinkkal, levonva belőle a szükséges konzekvenciákat. B. J. Sándorné (Miskolc); M. Jánosné (Bódvaszilas): Szerkesztőségünkben elmondott panaszukkal megkerestük a Miskolci Közlekedési Vállalatot. A vállalat illetékesei vizsgálatot folytatnak az Önök ügyében, melynek eredményéről rovatunkat Írásban tájékoztatták. A tájékoztató szerint önöknek — sajnos — pótdíjat kell fizetniük, (Egyébként a közlekedési vállalat levelét szerkesztőségünk levelezési rovatánál megtekinthetik.) H. L. (Miskolc): A honvédelmi hozzájárulás alapja a hadköteles havi jövedelme (keresete). Mértéke általában a fizetés százalékában van meghatározva. Munkaviszonyban állő hadkötelesnél a hozzájárulás a havi kereset 12 százaléka. Halomra gyűlik a szemét Ez év augusztusa óta akadozik a szemét- szállítás a Csalogány utcában. Eddig hetente két alkalommal szállítottak, mostanában jó, ha egyszeregyszer megjelennek az erre hivatottak. Legutóbb már két héten át vártunk hiába. Rengeteg szemét gyűlik ' össze. ' Amikot megemelték a szállítási dijat, azt ígérték, hogy hetenként kétszer elviszik a szemetet. A téltől is aggódunk. Ugyanis partos részen lakunk és a hó eltakarítása is számtalanszor ránk marad. A Csalogány utca lakói Sok van, vagy kevés? ÍJjabb varázslicit Érdekes, hogy a városban garázshiányra panaszkodnak, ugyanakkor meglehetősen sűrűn hirdet meg a városi tanács üresen álló tanácsi bérgarázsokat. Ezúttal is érkezett hozzánk egy lista, amely egy híján 90 garázs címeit és kikiáltási árait tartalmazza. "Ha végigböngésszük a címeket, akkor azért tisztázódik az ellentmondás. A meghirdetett garázsok elsöprő többsége ugyanis az Avasdélen található, és ott is a ni. ütemben. Bármennyire igaz, hogy az igénybevételi dij, amely 27 ezer forinttól 125 ezerig terjed, és még növekedhet is a licit során — csak letétbe kerül, s amikor visszaadja a bérlő a garázst. visszakapja a pénzét i?l még sincs egy új lakótelepen ennyi a csatedi fcae»szákban. Talán némileg gyarapíthatja a jelentkezők számát, hogy jóval kevesebb lehetőség lesz a jövőben sátorgarázsok elhelyezésére. Egyébként ezúttal 1986. november 21-ig lehet benyújtani a pályázatokat a meghirdetett garázsokra, az ügyfélszolgálati irodákban — Petőfi utca 1—3., 39. szám, Marx Károly u. 96. sz., Csaba vezér utca 53. szám —, vagy a lakásosztályon, az e helyeken beszerezhető ingyenes formanyomtatványon. A pályázati tárgyalás, a licit időpontja és helye: 1986. november 25., reggel 8 óra, a tanácsi hivatal Petőfi utca 1—3. számú épületének harmadik emeleti tanácsterme. üresen allo ai.abbi MEG GÉPKOCSIA MISKOLC TERÜLETEN tanácsi bérgarazsokat hirdetik tárolás celjArac L Bársony J. n. 23. sz. 2. Bársony J. u. 25. sz. S. Bársony J. u. 25. sz. 4. nem—Kont u. g.-telcp 5. Bem—Kont u. g.-telep 6. Bem—Martinovics u. g.-telep 7. Bokányi D. u. 13—25. sz. 8. Bokányi D. u. 13—25. sz. S. Bokányi D. u. 4—14. sz. 10. Bokányi D. u. 27—35. sz. 11. Bokányi D. u. 35. sz. 12. Bokányi n. u. 35. sz. 13. Elek T. u. 4. sz. 14. Bele T. u. IS—26. sz. 8. SZ. s Ti 000 Ft 2. sz. 9 ma 24 000 Ft 9. sz. 9 m3 24 000 Ft 19/048. sz. 15 m2 61 500 Ft 19/056. sz. 16 m2 69 000 Ft 19/069. sz. 16 m2 69 000 Ft 2. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 18 m3 90 000 Ft 3. sz. 18 m2 90 000 Ft 6. sz. sz. 18 m3 90 000 Ft 15. 18 m2 90 000 Ft 18. sz. 18 m3 90 000 Ft 1. sz. 18 m3 90 000 Ft 8- sz. 23 85000 E* IS. EMC T. «. 19—2S. se. 14. Engels a. 24—28. sz. 17. Eder Gy. u. g.-telep K Gömöri garázssor (Szentpéteri kapu) 9. Gyóni G. u. 2—I. sz. 24 Gyóni G. u. 2—4. sz. a. Gyóni G. u. 2—4. sz. 2*. Gyóni G. u. 2—4. sz. 23. Gyóni G. a. 2—4. sz. 24. Gyóni G. u. 2-4. sz. 25. Hadirokkantak a. 20—28. se. 36. Hajós I. u. is. sz. 27. Hajós I. u. 16—22. SB. 28. Hegyalja u. 2. sz. 29. Hegyalja u. 6. sz. 30. Jósika u. 12. sz. 31. Jósika n. 14. sz. 32. Jósika u. 16. sz. 33. Jósika a. 16. sz. 34. Középszer u. 2—4. SS. 35. Középszer u. 8. sz. 36. Kun B. út—Martinovics! m. ab 37. Kun B. út g.-telep 38. Mátyás király u. 28. sz. 3*. Mednyánszky u. 3. sz. 44. Mednyánszky u. 16—22. sz. 41. Mednyánszky n. K—CT. az. 42. Oszip L u. 12. sz. 43. pattantyús n. 1. sz, 44. Pattantyús s. L sz. 45. Pattantyús a. 1. sz. 46. Pattantyús u. 1. sz. 47. Pattantyús a. 1. sz. 48. Pattantyús n. 3. sz. 49. Pattantyús u. 3. sz. 50. Pattantyús a. 3. sz. 51. Pattantyús u. 3. sz. 52. Pattantyús u. 3, sz. 51. Sályi L u. 5. sz. 54. Sályi I. n. 9. sz. 55. Sályi L a. 1L sz. 56. Sályi I. u. 15—23. sz. 67. Sályi I. a. 15—23. sz. 68. Ságvárí u. g. telep 69. Szentpéteri kapu 28. sz. 70. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 71. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 72. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 73. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 74. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 75. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 76. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 77. Támfalgarázs G—1. sor. 78. Támfalgarázs G—2. sor 79. Támfalgarázs G—2. sor 80. Támfalgarázs G—2. sor 81. Támfalgarázs G—3. sor 82. Támfalgarázs G—4. sor 83. Temesvári g. sor (Szentpéteri k.—Almos t») 84. Váncza M. u. 85. Vászonfehéritö u. 2—6. sz. 86. Szentpéteri kapu — kelet 87. Szentpéteri kapu — kelet 88. Szentpéteri kapu — ny. (Katowice b4 Tönkretett reflektorok + A tapolcai parkban levő szoborhoz két reflektor is tartozik, amelyektől ünnepi alkalmakkor este díszvilágítást kap a művészeti alkotás. Sajnos, mindkét reflektort kiberhel- ' ték, csak az üres dobozok szomorkodnak a helyükön. Bizonyára veszélyesek is az eltépett áramvezetékek... ' . F. í_ Miskolc ‘ ■ iÉIIiiili GONDOSKODÁST ÉRDEMELNEK DALOS MADARAINK A közelmúltban egy hetet a szépséges Thürmgiában tW- töttem. Hasonló volt az időjárás, az erdők az ősz színeiben pompáztak. A házak előtt halomban álló brikett azonban már tél közeledtére utalt. S az is, hogy az iskolások madáretetőket ácsoltak, magiakat vásároltak. Thüringia — mondták az otthoniak — nem csupán vadregényes tájaitól szép és vonzó, hanem a madárdaltól is. A madár ezért tabu, téli védelmük társadalmi ügy. Tél előtt a mi madárvilágunk is. Eszembe jut olvasónk, levelezőnk, Tarcsi Lajos tavalyi cikke, amelyben leírta, hogyan készített madáretetőt unokájával. Játék és munkára nevelés volt az a pár óra, .amely-, nek végül bizonnyal több énekesmadár is hasznát látta. Vajon akadtak-e, akadnak-e követőik? Iskolásaink gondolnak-e rá, hogy rátelepszik hamarosan környező hegye-; inkre is a hó, madaraink éhezni, fázni fognak? Milyen jó lenne újra írni arról, hogy az iskolákban, az úttörőcsapatban gondolnak énekesmadaraink áttelelésének segítésére. S jó lenne látni a miskolci kertekben, a lakótelepeken is a madáretetők számának gyarapodását, a gondoskodás jeleit. i Mert odáig már eljutottunk, hogy énekesmadarainknak ij eszmei értékük van. tilos befogásuk, lelövcsük. S ez tavasztól ősz végéig hovatovább elegendő védelem számukra. De télen ennél több az igényük. Egy kis törődést, odafigyelést is megérdemelnek. Ny. I. ÚJ MUNKAÜGYI Gödrös a járdánk Az utcánk járdáját több évvel ezelőtt postai kábelfektetés miatt feltörték, majd a munka elvégzése után helyreállították az utat. Ám valószínűleg nem végeztek jó munkát, mert a járda egyes részei később lesüllyedtek, a Lévay utca 9—12. számú házak előtt gödrök keletkeztek. Ezekben megáll a víz. Az idős emberek eíbotoinak bennük. Úgy véljük, hogy még a járda alatti kábelek is veszélyeztetve vannak, hiszen ahol feltört, megsüllyedt a járda, a kábelcsatornába befolyhat a víz. Arra kérjük ae illetékeseket, hogy javítsák meg a járdánkat A lakók nevébe ne Fekete Sándor Miskolc, a. Ml C «R. »-MP 90800 Ft 5. sz. 17 m~ 85 000 Ft HW091. sz. 15 m2 61 000 Ft 13/309. sz. 18 ma 78 000 Ft 1. sz. 18 m3 90 000 Ft 2. sz. 1« n»3 90 000 Ft 3. sz. 18 m'! 90 000 Ft 6. sz. 18 m2 90 000 Ft T. SZ. 18 Bt2 90 000 Ft 9. sz. 18 m2 90 000 Ft 7. sz. 18 m3 90 000 Ft 2. sz. 18 m3 90 000 Ft 3. sz. 18 mJ 90 000 Ft 5. SZ. 17 m2 85 000 Ft 6. sz. 16 m2 80 000 Ft 4. sz. 24 m3 120 000 Ft 3. SZ. 18 m3 90 000 Ft 1. sz. 18 ma 90 000 Ft 4. sz. 24 m3 120 000 Ft 2. sz. 25 m3 125 000 Ft 2. sz. 25 m3 125 000 Ft J5*62. SZ. 18 m2 72 000 Ft 22*41. sz. 15 m3 61 500 Ft 4. sz. 18 ma 90 000 Ft 1. sz. 18 ra3 90 000 Ft 5. sz. 18 m2 90 000 Ft S. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 17 m3 85 00?! Ft 1. sz. 18 ma 90 000 Ft 2. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 18 m2 90 000 Ft 4. sz. 18 m3 90 000 Ft 5. sz. 18 m2 90 000 Ft 1. sz. 18 m3 90 000 Ft 2. sz. 18 m3 90 000 Ft 3. sz. 18 m2 90 000 Ft 4. sz. 18 m3 90 «00 Ft 5. sz. 18 m3 90 000 Ft 9. sz. 18 m3 90 000 Ft 18. sz. 18 m2 90 000 Ft 14. sz. 18 m3 90 000 Ft 7. sz. 18 ma 90 000 Ft 11. sz. 18 m2 90 000 Ft tf*46. sz. 16 m3 66 000 Ft 4. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 18 in 90 000 Ft 4. sz. IS m2 90 000 Ft 5. sz. 18 m3 90 000 Ft 6. sz. 18 m3 90 000 Ft 7. sz. 18 m3 90 000 Ft 8. sz. 18 m2 90 000 Ft 9. sz. 18 m3 90 000 Ft 43. sz. 14 mJ 70 000 Ft 15. sz. 14 m3 70 000 Ft 27. sz. 14 m2 70 000 Ft 33. sz. 14 m2 70 000 Ft 24. sz. 14 m1 70 000 Ft 16. sz. 14 m2 70 000 Ft 13/318. sz. 18 m3 72 000 Ft 8. sz. 18 m3 90 000 Ft 10. sz. 24 m2 120 000 Ft 12/023. SZ. 18 m 72 000 Ft 12/047. SZ. 17 m2 68 000 Ft *3^95. s z. 17 68000 Ft November elsejétől az eddigieknél szigorúbban járhatnak el a vállalatok az igazolatlanul mulasztókkal szemben. Az erről intézkedő új rendelet szerint a korábbi hat igazolatlan munkanap helyett most már három, egymást követően igazolatlanul távol töltött munkanap után megszüntetheti a vállalat a mulasztó munkaviszonyát fegyelmi eljárás nélkül, „kilépett” munkakönyvi bejegyzéssel. Ha azonban az érintett dolgozó utólag elfogadhatóan igazolni tudja hiányzásának okát. a munkaviszonyt helyre kell állítani. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki rajta kívül álló okok miatt — például, ha külföldön éri baleset — nem tudja időben tájékoztatni kényszerű távollétéről a vállalatát. Amennyiben az utólag benyújtott igazolást a. vállalat nem fogadja el, s 'nem állítja vissza az önhibáján kívül mulasztó munkaviszonyát, akkor a munkaügyi döntőbizottsághoz lehet fordulni a vitás kérdés rendezése érdekében. Egy minisztertanácsi rendelet a szabadságolások új rendjéről intézkedik. Eszerint 1987-től az eddigi két hét helyett a mindenkori éves szabadság kétharmad részét kell egybefüggően kiadniuk a munkáltatóknak. A szabadságolások rendjéről a vállalatok feladataiktól RENDELETEK függően döntenek, de előírás, hogy a szabadságot még abban az évben kell kiadni, amikor ténylegesen ; az jár. Így tehát még né- !; hány napos szabadságé’ 'em lehet átvinni a következő évre. Adódhat azonban olyan ■ eset, amikor a vállalat nem tudja az esedékesség évében a szabadságot teljes egészé- ben kiadni munkaerőhiány - vagy a munka torlódása miatt. Ekkor lehetőség van arra, hogy a maradék szabadságot a következő év márciusának végéig vegye ki a dolgozó. Ezt a márciusi határidőt eddig is .alkalmazták általában a vállalatok. noha erre n^m v-'1 központi szakoly A. 7 r; ‘»ridelet mpst, ez* . ye' : ingót hivatalos rtrya emeli. Változatlanul utólag vehetik igénybe a szabadságukat azok a dolgozók. akiknek ivalamilven a vállalaton kívül álló okból, öé’dr'ul a sorkatonai szo'gálet bocczú betegség vaev a oves miatt nem lehelet* kiadn* a szabadságukat. Ezeknek a dolgozóknak az akadálvoztatás megszűnésétől számítót' 30 napon belül kell kiadni a szabadságot. Az új rendelet előírásait az 1987 évre iáró szabadságok kiadásakor kell először alkalmazni. Az új munkaügyi rendeletek a Magyar Közlöny október- 18-i számában jelentek meg.