Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)

1986-11-11 / 262. szám

Az ö«ye!etcken történt Mossák a víz­vezetékeket A Gyula u. 32. és a Test­vérvárosok útja 38. szám alatt elromlott a lépcsőházi világítás. A MIK hibaelhá­rítói az értesítésre azonnal a helyszínre siettek, s rö­vid idő alatt megjavították. Egy másik hibaelhárító cso­portjuk a Rudas L. u. 16. szám alatt csőtörést szünte­tett meg. A Miskolci Vízművek sze­relői tegnap befejezték a Május 1. lakótelepen a hi­ba elhárítását. Ma és hol­nap. az ivóvízvezeték mosá­sa miatt az alábbi utcák­ban lesznek vízlezárások: 11-én, 8—20 óra között a Kinizsi és a Zielinszky ut­cákban végig; 12-én, 8—20 óra között a Szentpéteri kapui szolgáltatóházban, az ottani toronybázban, az ÁBC-ben és a Katowice ét­teremben, valamint a Huba «. 42., 44.. 46. szám alatt. (Mező István rajza) Tévéműsorok Gyorsan ható méreg! Hűtőfolyadék, borospalackban Mint azt már megírtuk, figyelmetlenségből etiléngli­kollal öntötték lel bor he­lyett a vadpörköltet Kisgyőr szomszédságában egy vadász- házban az elmúlt napokban. Szerencsére a mérgezett ételtől rosszul lett nimródok csak néhány napig, megfi­gyelés céljából maradtak a kórház toxikológiai osztá­lyán. A mérgezésnek egyet­len áldozata volt: egy va­dászkutya, amely elsőként kóstolta meg a vacsorát, s perceken belül kimúlt. Mi­lyen gyakoriak az ehhez ha­sonló mérgezések? — kér­deztük dr. Horváth Endré­től, a Miskolci Mentőszol­gálat vezető főorvosától. — Szerencsére nagyon rit­kán fordul elő, hogy valaki etilénglikollal. hűtőfolyadék­kal mérgezze meg magát, legalábbis nálunk. Köztu­dott, hogy a burgenlandi gazdák ezzel aszúsították a gyenge bortermést. Amíg nem jöttek rá, több száz embernél okozott mérgezést. Az ' etilénglikol nagyobb mennyiségben. töményebb formában megszünteti a ve­seműködést. A Kisgyőrben szerencsétlenül jártaknál is könnyen előfordulhatott vol­na ilyen probléma, ha na­gyobb mennyiségű hűtőfo­lyadék kerül a szervezetük­be, és késik az orvosi segít­ség. Itt említem meg, hogy mostanában sokan cserélge­tik autójuk hűtőfolyadékát. A maradékot jobb híján ita­los vagy kólásüvegekbe ön­tik. Ennek a színe és a sze­szes illata megtévesztő lehet, előfordulhat, hogy valaki mitsem tudva, belekortyol. Ezért ajánlatos a mérgező folyadékokat halálfejjel el­látott üvegekben tárolni. Minden esztendőben sok száz baleset történik az eb­ből eredő végzetes tévedé­sekből. A leggyakrabban a permetező törzsoldatokat ö»­tögetik pálinkás-, kóláspalac- kokba. És nem egyszer elő­fordult, hogy a víkendha- zat feltörő tolvaj, vagy a szomszédból átlátogatók gya­nútlanul föihörpintették a mérget. És ha már a hűtőfolya­dékról szólunk, felvetődik a kérdés, mi legyen az elöre­gedett etilénglikollal. Hová öntsék az autósok a lecserélt hűtőfolyadékot. Sok válasz­tásuk nerfi lévén, sokan a csatornába engedik ezt a környezetbarátnak egyálta­lán nem nevezhető folyadé­kot Begyűjtése egy cég szá­mára sem gazdaságos. Ám a csatornába kerülve bejuthat a folyó élővilágába. És hogy ott milyen kárt okozhat, azt ma már mindannyian jól tudjuk! (szánig» Sport Megyénkben fogták el őket Mai kommentárunk: Az első titkár, megyénk gazdaságáról Nemrég vitatta meg az MSZMP Politikai Bizottsága azt a je­lentést, amely a XIII. kongresszus gazdaságpolitikai határozata végrehajtásának Borsod megyei tapasztalatairól adott számot. E jelentésről, megyénk gazdaságának helyzetéről, a kilábalás le­hetőségeiről szólt tegnap este a Magyar Rádió miskolci stúdió­jának műsorában Fejti György, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, és válaszolt azokra a kérdésekre is, amelyek telefonon érkeztek az adás ideje aiatt. A bevezetőben rövid elemzést hallhattunk arról, hogy hol kell keresnünk megyénk gazdasági gondjainak forrásait, és mi az orvosiás iehetséges receptje. Egyoldalú iparszerkezet, elmaradott infrastruktúra, kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek - ezek a tényezők az általános gazdasági nehézségeinkhez társulva, megyénkben az átlagosnál nagyobb mértékben növelték az utóbbi években az elmaradást. A kilábaláshoz van reális program, és ennek legfőbb vonásait meg is ismerhettük a műsorból. Az első titkár kiemelte az önálló gondolkodás, cselekvés fontosságát. El­mondta azt is, hogy a Politikai Bizottság egyetértett azzal: me­gyénk gazdasági felemelkedéséhez szükség van a központi se­gítségre is. Miskolcról szólva Fejti György hangsúlyozta, hogy a belváros rehabilitációja, az elavult városrészek rekonstrukciója, a laká­sok felújítása, a tömegközlekedés javítása ma meghaladja, a város erejét. Arra azonban nincs lehetőség, hogy a megye más területeinek rovására kapjon a város nagyobb támogatást. Ugyanakkor a Politikai Bizottság támogatta azt a javaslatot, hogy a kormány tekintse át az ország második legnagyobb vá­rosának helyzetét. floss} Lóháton égen és földön i A Művészet és világkép előadássorozat keretében Pap Gábor művészettörté­nész tart előadást a honfog­lalás kori Magyarország mű­veszeti értékeiről holnap es­Az ókori népese már is­merték, a napjainkéiul brazil tudósok fedezték fel ismét, a cukor fertőtlenítő hatását. A sebet, miután kitisztítot­ták, beborítják cukorral, W8«. őktőbvr ri-én. IS órakor a 37. számú főútvo­nalon. a 23. sz. kilométer­kő közelében, a szerencsi benzinkút és a taktaharká­té 7 órai kezdettel a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem E 6- os ' kollégiumának színház- termében. Előadásának cí­me: Lóháton égen és földön. mu.jid a cwkorbevooatot na­ponta megújítják. A brazil orvosok szerint, semmilyen kórokozó baktérium sem fej­lődhet ki a nagy sűrűségű cukor oldatban. Rendőrkapitány ságon (3TWH Szerencs, Lenin n. 10. Pf.: 2. Telefon: 3). vagy bármely rendőri szervnél. A parancsnok fogadónapja Macsek Antal mérnök ez­redes, Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye hadkiegészítési és területvédelmi parancsnoka a szokásos havi fogadónap­ját november 27-én (csü­törtökön) tartja a parancs­nokságon (Miskolc, Álmos u. 16. sz.). A nikotin rabjai Legalább félmillió ember hal meg éven­te Európában dohány­zás okozta ' betegsé­gekben. Az ‘Egészség- ügyi Világszervezet adatai szerint földré­szünkön minden har­madik ember do­hányzik, ám nagy el­térések vannak egyes országok között. A 250 millió európai dohányos évente át­lag 1800 szál cigaret­tát szív el. Ez a leg­magasabb érték a vi­lágon. Az európai or­szágok közül tizenhá­romban az egy főre jutó cigarettamennyi­ség magasabb az át­lagnál. Csehszlovákiá­ban, Görögországban és Svájcban a férfiak 65 százaléka rabja en­nek a szenvedélynek. A dohányzást tekintik „felelősnek” a tüdőrá- kos megbetegedések 90, a krónikus hörg­hurutos és tüdőtágu- fásos megbegedések 75, míg a vérellátási szívelégtelenségek 25 százalékáért. A. sta­tisztikai adatok szerint a nők között is egyre terjed a dohányzás, különösen azok között, akik munkahelyükön stresszhatásoknak van­nak kitéve. Sebgyógyító cukor Rendőrségi felhívás Vádat emeltek a fegyveres rablók ellen Vádat emelt a battonyai ügyészség Farkas Barnabás és Rontó János battonya- tompapusztai lakosok, az augusztusi békéscsaba—für­jest fegyveres rablótámadás végrehajtói ellen. Az ügyész társtettpsként, na­gyobb értékre, bűnszövetségben, doJog elleni erőszakkal elköve­tett lopással, lőfegyverrel és lő­szerrel való visszaéléssel, s egyéb bűntettekkel vádolja őket. Az elsőrendű vádlott, a 24 éves Farkas Barnabás különböző va­gyon elleni bűncselekmények miatt korábban öt év, négy hó­nap szabadságvesztést kapott, a büntetést kitöltve 1986. áprilisá­ban szabadult. A másodrendű vádlott, a 21 éves Rontó János jelenleg tölti a maradandó fo­gyatékosságot okozó testi sértés büntette miatt rá korábban ki­szabott nyolchavi szabadságvesz­tést. A vádlottak a bűncselekmé­nyeket megelőzően 2—3 héttel arról beszélgettek, hogy Borsod megyében Köröm, illetve Ernőd községekben kellene meghúzód­niuk, s ott bűncselekményeket is tudnának elkövetni; ehhez fegyvereket is lehetne szerez­ni. A vádlottak 1986. augusztus 10-én este alapos italozás után úgy döntöttek, hogy elmennek a mezőhegyes! 57-es majorba Kis* János erdészhez, s ellop­ják tőle a fegyvereit. Egy Tom­papusztán elemeit Simson se­gédmotor-kerékpárral vágtak ne­ki az útnak. ^ A mezőhegyes! erdésztől eltu­lajdonított két vadászpuskával folytatták „utazásukat” lopott személygépkocsikon és gyalog. 11-én éjjel betörtek egy ma- gyarbánhegyesi italboltba, majd 14-én éjjel eljutottak Pál Adám Békéscsaba külterületén, Fürje­sen álló tanyájához. Az ott ta­lált Lada gépkocsit feltörve, a vezetékeket rövidre zárva akar­tak a Ladát üzemképes állapot­ba hozni. A zajra a tanyában felfigyeltek, s négyen kimentek, hogy megakadályozzák a kocsi elrablását. A vádlottak a va­dászfegyvereket a sértettekre fogták, valamennyijüket bepa­rancsolták az épületbe, ott mind a négyüket falhoz állították. Farkas Barnabás a kezében le­vő golyós vadászfegyverrel ifj. Botyánszki Pált kikény.szerítette a gépkocsihoz, amellyel Ernődre vitették magukat a rablók. Ott ifj. Botyánszki Pált elengedték, a vádlottak pedig gyalog foly­tatták útjukat egyik rokonuk­hoz. Rontó János augusztus TS-én reggel az emöd körzeti megbí­zottnál jelentkezett, míg Far­kas Barnabást a rendőrség az­nap délben Muhi közelében egy bányatónál fogta el. A két vád­lott beismerő vallomást tett. A fegyveres rablók november 19-én állnak Battonyán bíróság elé. ■ Komor a Imre fatxJarÄ­gó szövetségi kapitány teg­nap este kijelölte a Görög­országban holnap pályára lépő kezdő, csapatot: Szend- rei — Róth, Saliai, Nagy, Garabe, Preszeller — Bur- csa, Dajka, Détári — Mészá­ros, Esterházy. 8 Szófiában, a súlyemelő világbajnoksá­gon tovább tart a bolgár aranygső a 67,5 kg-os súly­csoportban Mihail Petrov szakításban (155 kg), lökés­ben (187,5 kg) és összetett­ben is (342.5 kg) aranyérmes lett. 8 Székesfehérvárott női röplabda Duna Kupa mér­kőzésen az Álba Volán 3:2 arányban nyert a Vasas el­len. nryi elágazás közötti útsza­kaszon a K/ 22-26 frsz.-u. Trabant típusú személygép­kocsi Urvas fogattál ütkö­zött. A baleset következté­ben a személygépkocsi ve­zetője a helyszínen életét vesztette, a lovasfogat haj­tója súlyos sérülést szenve­dett. A rendőrség kéri azok­nak a gépjárművezetőknek a jelentkezését, akik a bal­eset bekövetkezését észlel­ték, látták, és a balesettel kapcsolatban felvilágosítás­sal tudnak szolgálni. Jelent­kezni lehet személyesen, vagy levélben a Szerencsi D®li hírlap — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolo, Bajesy-Zsiiinszky üt iS. 3527. Postacím: Miskolo 3601. Pí.: so. Telefonközpont; 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat; 18-224; levelezési rovat: 18-225: kullárpolitika: 18-226; sport: 18-222; informáoió: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajosy-ZsUinszky út IS. 3527. Postádra: Miskolo 3501. pf.: 178. - Felelős kiadó: veres (MIHALT. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo. Széchenyi ót 15—17. 2526. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta 'Előfi­zethető bármely nlrlapkézbesítő postanlvatalnál. a hfriaokéz- besitöknéí. a Posta hírlapüzleteibe«! és a Hírlapelőfizetésl és Lapellátási irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér t. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Elő­fizetési díj egy Hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 Ft. indexe 25 95t. — Készült a Borsodi Nyom­dában. Felelős vezetőt WIRTH LAJOS. — ISSN »13»—020». I

Next

/
Thumbnails
Contents