Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)
1986-11-10 / 261. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc, 3501. Pf. 39. — Tel.: 18-225. Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel Hétfőtől péntekig, lehetőleg S— 14 óra között keressenek fel bennünket. A város édesoyerekei vagyunk Bükkszentlászló (Miskolc város 96. sz. választókörzete) lakói nevében mondunk köszönetét a Városgondnokságnak körzetünkben eddig végzett lelkiismeretes tevékenységéért. Bükkszentlászlót 1982-ben csatolták Miskolc város közigazgatási területéhez. Szociális ellátottságunk még a falusi szintet is nehezen közelítette meg. Településünk ügyét felkarolták a város vezetői és a lehetőségeket figyelembe véve, kiemelten foglalkoztak a közellátásnak, szociális helyzetünknek a városi szinthez való közelítésével. Ennek eredményeit a helyi lakosság örömmel vette tudomásul. Többek között városi autóbuszjáratot közlekedtetnek, új közvilágítást kaptunk, művelődési intézményeinket felújították, megoldódott a szemétszállítás, hogy csak a lényegesebbeket említsem. A v»r°sgondnoksag 1984-ben elvégezte az útburkolat teljes felújítását. 1985-ben a hordalékkal szennyezett patakmeder középső szakaszát kotorták ki. Társadalmi munkánkhoz a szükséges anyagot megkaptuk. Ilyenek voltak a patakmedret végig követő csőkorlátokhoz, az öt közúti híd le- íestéséhez való festék, rozsdátlanító és a különféle szerszámok, járdalapok. A helyi lakosság érezte, hogy nem mostoha gyermeke a városnak. 1986 tavaszán elkezdődött a patakmeder alsó szakaszának rendezése. A kitermelt hordalék alól előkerült — a lassan már feledésbe merült — rakodóterület támfala, A településnek ez az egyedüli olyan közterülete, mely alkalmas a szabadidő hasznos eltöltésére. Kérésünkre soron kívül rendezték ezt a területet. A Vízügyi Igazgatóság dolgozói — túlmunkát is vállalva — egy szabadtéri színpadot alakítottak ki rajta. Augusztus 1-én példás intenzitással elkezdték nálunk a fahíd átépítését, s október 1’7-re a közúti betonúid kiváló minőségben elkészült. A létesítményt minden ceremónia nélkül átvették, megdicsérve az építőket, akik kisiparosok voltak. A településen levő közkutakat is tisztítják. Ihatóvá teszik a korábban szennyezett ásott kutak vizét. Karsai Árpád . tanácstag KÜLÖNBÖZIK-E A MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁS AZ ALTALANOS JOGI SZABÁLYOZÁSTÓL? Az állam által szabályozott és szankcionált magatartási szabályok meghatározott formában és módon jelennek meg. A jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szervek az életviszonyok adott körét elnevezésükben is különböző jogszabályokban rendezik, amelyek a mindenkire kötelező magatartási szabályokat általános és elvont formában tartalmazzák. A munkajogi szabályozás sajátossága más jogágazatokhoz képest abban nyilvánul meg, hogy sokkal nagyobb részletességgel, gyakran kötelező, eltérést nem engedő módon rendez.i a munkavégzés viszonyait, és tág teret enged az egyes munkáltatók helyi „jogalkotásának” bevonva abba a dolgozók kollektíváit is, a szakszervezeti fórumokon keresztül. Ezáltal a munka- viszonyra vonatkozó szabályok jóval összetettebb és bonyolultabb rendszere alakul ki. Ez a joganyag képes messzemenően figyelembe venni és kifejezésre juttatni az ágazati és helyi sajátosságokat, de az alapul szolgáló viszonyok változásaira is gyorsabban reagál. Természetesen az alapvető és garanciális jellegű rendelkezéseket minden dolgozóra és munkáltatóra kiterjedő hatállyal magas szintű jogszabály, az 1967. évi II. törvénnyel kihirdetett Munka Törvénykönyve tartalmazza. Az egységes elveken nyugvó munkajogi szabályozás eltérő megoldásokat igényel az egyes jogintézményeken belül a betöltött munkakörök, a munkakörülmények változatossága, az ágazati sajátosságok stb. miatt. A részletszabályokat alacsonyabb szintű jogforrások á’- lapítják meg, melyeknek a munkáltatónál való végrehajtására a szakszervezettel közösen hozott kollektív szerződés, vagy a szakszervezet egyetértése mellett kiadott munkaügyi szabályzat szolgál. Névtelen levelet kaptunk (Sz. L. monogrammal ellátva), október 29-én. Már több esetben leírtuk, hogy névtelen panaszokkal nem tudunk foglalkozni. Így a levélíró által kifogásolt bolti eladó magatartásával kapcsolat-» ban sem. Kérjük, hogy panaszát máskor teljes névaláírással közölje. álmosd Károtyné (Miskolc): Szerkesztőségünkbe küldött panaszos levelét továbbítottuk a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igazgatójának, intézkedés végett. Példás szervezés Azt hiszem, hogy aki november 1-én vitte virágait a Szent- péteri kapui temetőben nyugvó halottjai sírjára, csak jó érzéssel nyugtázhatta, hogy az illetékesek példásan megszervezték a közlekedést. Dicséretére legyen mondva a Miskolci Közlekedési Vállalatnak, autóbuszait olyan sűrűn indította, hogy kényelmesen utazhattunk. virágainkkal együtt. A temető előtti zebrán is rendőrök irányították a forgalmat, így az átkelés sem okozott semmiféle bonyodalmad a nagy tömegnek. Ügy gondolom, köszönet jár mindazoknak, akik igyekeztek segíteni. H.-né Ostoba erőfitogtatás * Sajnos nem ritka az ilyen látvány: a vandálok által megrongált pad az ostoba erőfitogtatás, a pusztítás jelképe is lehetne. Ez a pad ráadásul nem is az utcán áll, hanem a Vörösmarty utca 68. szám alatti óvodában. Ahol a hét végi estéken, éjszakákon gyakran pusztítanak a tizen- éves vandálok. (Szabados György felvétele) Száll a por Évek óta lakunk az Avason, és napról napra látjuk — akár akarjuk, akár nem —, milyen szennyes a város levegője. A rengeteg por a gyárak környékéről, azok kéményeiből jön. Északi szél esetén az ércelőkészítő mű pora is ellepi a várost. Gyakorta írnak mostanában a kulturált lakókörnyezetről. Véleményem szerint ennek legalapvetőbb feltétele a tiszta levegő. Miért nem tesznek már végre valamit az illetékesek azért, hogy az üzemek megfelelő szűrőkkel felszerelve ne szennyezzék végre a szép környékű városunk levegőjét?! Innen az Avasról nagyon jól látszik, hogy még Tapolca levegőjét sem kíméli a füst! Nagy Sándor Miskolc Több ilyen megálló kellene ♦ Sok jogos bírálat érte már a miskolci buszmegállókat. Ezekről az építményekről minden elmondható, csak az nem, hogy ízlésesek lennének. S előfordult már olyan erős szélvihar városunkban, amikor tetejüket légáram lesodorta, a várakozók testi épségét fenyegetve. A felvételünkön látható újfajta buszmegálló nemcsak szép, hanem védelmet nyújt az időjárás viszontagságai ellen is. A Közterület-fenntartó Vállalatnál Dufala József tervei alapján készült szerkezet egyelőre még csak a Selyemréten, a Petőfi Kollégium szomszédságában látható. Remélhetőleg újabb társai jelennek meg a városban. K. I. Miskolc Sörösüveg, az égből „ ... a gyermek-leszálló - jelzők autóbuszokon történő alkalmazásával kapcsolatban tájékoztatjuk a lap olvasóit, hogy a fényképükön is látható leszállásjelzőt az Ikarus gyár szerelte fei a legújabb gyártású autóbuszokra. A kedvező tapasztalatok alapján, a javaslattal egyetértve, minden korábban szállított autóbuszra is fel szeretnénk szerelni, ezért a szükséges alkatrészeket a gyártól már megrendeltük. Azok beérkezésétől függően, a felszerelést folyamatosan elvégezzük.” „A Kiss F. «teában a X- es kapu bejáratánál levő autóbusz-megállóhely forgalmi, technológiai és baleset- védelmi szempontból csak egy autóbusz megállására NyugdíjasA HCM szakszervezeti bizottsága eddig is minden évben meghirdette a nyugdíjas-találkozók De valahogy sohasem sikerült a nyugdíjasokat teljes létszámban összehozni. Ez évben az érdekeltek véleménye és javaslatai alapján szervezték meg a találkozót. A program jó szórakozást ígért, az időjárás is kedvezett, így október 25-én 186 nyugdíjasunk gyűlt össze. Dr. Szabó István gyárigazgató adott tájékoztatót a termelési eredményekről, gondjainkról. Nyugdíjas társai nevében Pachmayer Gyula elmondta: nagyon jól jött nekik a vállalat által adott nyugdíjkiegészítés, (ugyanis negyvenen kaptak 400—400 forintot). Takács Jánosné annak a tizennyolc nyugdíjasnak a köszönetét tolmácsolta. akik a gyári szakszervezet segítségével kéthetes ingyenes üdültetésben vehettek részt. Arról is sző esett a találkozón, hogy 54 nvugdí- jas összesen 60 400 forint segélyben részesült. A nyugdíjasok a nemes gesztust azzal kívánják honorálni, hogy félnapos társadalmi munkát ajánlottak fel gyárunk szebbé és tisztábbá tételéhez. Epcrjessy László szb-titkár * A Hazafias Népfront 1'5- ös alapszervezeténél is megemlékeztek az idősekről. A területi pártvezetőség, a népfrontbizottság. a vöröskeresztes alapszei vezet, v alattitól alkalmas. A megállóhely hossza ennek megfelelően van kiképezve. Nem követett el szabálytalanságot az 1-es járat autóbuszvezetője, aki a le- és felszállás után a KRESZ-szabályok figyelem- bevételével minél előbb indított és elhagyta a megállót, lehetővé tette a követő' 1/D-s autóbusznak a megállóhelyre történő beállását.” (Mindkét választ a Miskolci Közlekedési Vállalattól kaptuk, Fillo Sámuel műszaki főosztályvezetőtől, illetve Szilágyi István forgalmi főosztályvezetőtől, a lapunkban október 23-án megjelent „Gyermek-leszálló jelzők”, illetve az október 20-i számban közölt „Másodperces bosszúságok” című olvasói észrevételekre.) találkozók az idősek klubja közös ösz- szefogással köszöntötte a környéken levő időseket, első alkalommal a szociális otthonban, majd az 1/5-ös pártalapszervezetben. Mindkét esetben a 10. Sz. Általános Iskola tanulói kedveskedtek műsorral az idős- korúaknak, valamint a BM Határőrség zenekara játszotta a talpalávalót. A területen élő idősek nagy megelégedéssel fogadták a kedves gesztust. Rózsavölgyi József 1/5-ös népfronttitkár Ismerkedés Sokakat megdöbbentett annak idején a hír, hogy egy miskolci szurkoló a magyar csapat katasztrofális vb-szereplése miatt kidobta a tévét az ablakon. Most már nincs foci-vb, a diósgyőri Árpád u. 8. sz. alatt levő bérház felső emeletéről mégis a legkülönfélébb tárgyak repülnek ki. Általában a hétvégeken, amikor valaki valahonnan hazajön, majd veszekedés kezdődik, s aztán menetrend szerint zuhan lefelé a sörösüveg, a tejeszacskó, a virágváza, a virágcserép és így tovább. Csoda, hogy eddig még nem sérült meg senki! Igaz, egyik esetben a fél liter tej a házbeli asszony fején csattant! Szerencse, hogy nem a mellette játszó kisgyereken... Vajon a dobáló kedvű, ismeretlen lakótárs átgondolta már egyszer is, hogy esetleg milyen súlyos következményei lehetnek a randalí- rozásának? Alighanem eszébe sem jutott eddig! A ház lakói nevében: egy fiatalasszony Karórát találtak • Női karórát találtak a Bajcsy-Zsilinszky útnak a sajtóház előtti szakaszán. Jogos tulajdonosa szerkesztőségünk levelezési rovatánál átveheti. A mostani kisiskolásnak a vasút hőskorából való gőzmozdony látványa olyan ritka élmény, mintha a bölényre csodálkozhat rá az állatkertben Már csak a szép mozdonymakett szemrevételezéséért is érdemes kilátogatni családostól Hámorba a Központi Kohászati Múzeumba. (Kerékgyártó M. felv.)