Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)
1986-11-10 / 261. szám
Először osztanak, aztán fizethetnek A társadalombiztosítás adósai Aki tartozik, az nem kaphat ' családi pótlékot és táppénzt s(c Az utasoknak már fel sem tűnik az avasi járatokon, hogy nem férfi ül a vezetőfülkében. Miskolc autóbuszvonalain Már négy nő ül a volánnál Nemrég hírt adtunk lapunkban a város első női autóbuszvezetőjének munkába lépéséről. A szebbik nem képviselői közül további hárman tanfolyamra jártak még akkor. Azóta befejezték tanulmányaikat, s ketten volánhoz is ültek. Amint azt Szilágyi Istvántól, a Miskolci Közlekedési Vállalat forgalmi főosztály- vezetőjétől megtudtuk, Novak Tiborné, az első női autóbuszvezető dicséretre méltóan kiállta a próbát. Kétséget kizáróan bizonyította, hogy a férfikollégáihoz hasonlóan, biztonságosan kormányozza az utasokkal teli — És ehhez mit szólsz? — lökte elém az asztalra ismerősöm az ölyv támadásáról készült képsort. Kétségkívül meglepő felvételek, azt ábrázolják, amint egy svájci erdőben rácsap az ölyv a békésen kocogó férfi fejére. Pontosabban csak felé csap. mert bár a kép homályos kissé, nagyító alatt úgy láttam, hogy csupán támadást mímel, ijesztget a madár, sem a karma, sem a csőre nem érinti a férfi kobakját. Nem véletlenül tette elém a képeslapból kivágott fotókat ismerősöm. Annak idején, amikor Hitchcock Madarak című filmjét vetítették a televízióban, késhegyig menő vitát folytattunk arról, elképzelhető-e, hogy egyszer csak — valami megmagyarázhatatlan indulattól vezéreltetve — a madarak tömegesen az ember ellen fordulnak és vesztére törnek. Ö úgy vélekedett, nagyon is elképzelhető, hiszen gyerekkorában megkergette többször sziszegő gúnár, dühtől lila taréjú kakas. Ha pedig a szelíd házi szárnyasok ilyesmire képesek, miért ne hihetnénk el a vadon élő sirályokról, varjakról. hogy csaoatostól támadva ki akarják vájni az ember szemét? — érvelt vitapartnerem. Hiába mondtam neki. hogy a gúnár is. és a kakas is háremét, ha úgy tetszik, feleségeit , féltette, és ez a félelem oly erős volt benne, hogy képes volt nekitámadni a nálánál sokszorosan nagyobb, erősebb embernek is. Mert egy bárautóbuszt. Ráadásul nem is a legkönnyebb járatokon dolgozik. Képzeljük csak el, milyen nagy koncentrálást^ igényel például munkakezdéskor az avasi járatokon, zsúfolt busszal, síkos utakon hajnalban közlekedni. .. A múlt héten munkába lépett újabb három kollegiHolnap tartja tanácstagi i fogadóóráját: dr. Bárkái László, Karacs Teréz H. Kő- I mily nagyra nőtt és mindenre elszánt gúnár vagy kakas sem tud győztesen kikerülni akárcsak a pásztorlánykával vívott harcból sem. Hitchcock filmjét — egyébként izgalmas, kitűnő alkotás — azért nem szabad komolyan venni, hanem csak hátborzongató meseként felfogni, mert a madarak minden ok nélkül fordultak csapatostól, szervezett egységben az emberek ellen. Hiányzott cselekvésük igazi indítéka. Ilyet egyébként nem is találhat senki, mert nem létezik. De akkor miért csapott le a kocogóra az ölyv? Prédának semmiképpen sem vélhette, hisz’ általában apró rágcsálókkal táplálkozik — kiváló pocdkirtó hírében áll szárnyas barátunk — és még nyúlfiat is ritkán zsákmányol. Súlya legfeljebb fél kiló lehet, ezért igen merész, mondhatni kétségbeesett vállalkozásba bocsátkozott, amikor megpróbált ráijeszteni a hozzá képest óriási kétlábúra. Ha mégis megtette, annak csupán egy oka lehetett: fészkét, fiókáit, párját féltette. De így is csupán blöffölt, azaz színlelte a rohamot. Mi tagadás, túlságosan gyakran háborgatjuk mi a szabad természetet, a vadotí élő állatokat, melyek közül csak néhány rendelkezik azzal a képességgel, hogy — ha csupán színlelve is támadást — tudomásunkra hozza nemtetszését. A növényeknek pedig még ennyire sem futja. Pedig mily soknája a Marx téri állomáson kezdett, a 29-es és a 9-es járatokon. Ök is, mint az első társuk, csak szóló autóbuszokat vezetnek, a megkérdezett utasok szerint figyelmesen. Hamarosan még egy nő végez a szaktanfolyamon, egy pedig mostanában kezdte meg tanulmányait. S. R. zépisk. Leány koilégiom (Kfos tábornok u. 32. sz.) 18 órától. szór megérdémetnénk. tüskékkel szúrjanak, levéisző- rökkel csalánozzanak, hajlékony vesszővel náspágolja- nak bennünket! Azoktól például még a husángot sem kellene sajnálni, akik a legszebb tájakat telerondítják szeméttel, s a tiszta vizű patakra járnak kocsit mosni. Az lenne az igazi horror, ha egyszer megindulna ellenünk a szeméthalmok alatt nyögő erdő. mező és menekülés helyett támadásba lendülnének azok az állatok — csáprágóval, csőrrel, karommal, foggal, körömmel, aganccsal —, melyek világszerte vészesen fogyatkoznak. De nem kell félni 1 A támadást mímelő ölyv olyan kuriózum, mely — a róla készült fotósorozaton — bejárta a világsajtót. Nem kell félni? De kell, mert a természet ellen elkövetett vétkeink önmagukban hordják büntetésüket. Hitchcock fantáziáját is megszégyenítően sötét jövőképet vetítenek elénk a tudósok, amikor a savas esőtől pusztuló erdőkről, a Föld ózon pajzsának vékonyodásáról, s egy olyan világról beszélnek melyben elvétve sem hangzik madárfütty. És persze nem köröz — fürge pocokra lesve — a mezők fölött az ölyv sem ... ha nem értjük meg mit akar tudomásunkra hozni. amikor fészke védelmében, halált megvető bátorsággal ráijeszt a kocogóra. (békés) Sokan és tetemes összeg'- gel tartoznak a megye magánmunkáltatói közül a Társadalombiztosítási Igazgatóságnak. Nem újkeletű a gond, sajnos mindig is voltak olyanok, akik előszeretettel feledkeztek meg járulékfizetési kötelezettségükről. Az utóbbi három esztendőben azonban egyre jelentősebb nemcsak az adósok száma, de az adósság mértéke is. Olyannyira, hogy a Borsod- Abaúj-Zempién Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság kénytelen szigorúbban és következetesebben intézkedni. Tulajdonképpen mennyivei tartoznak a magánmunkáltatók Borsodban? — kérdeztük Juhász Jánostól, a megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság főkönyvelőjétől. — Az első fél év végén csaknem 44 és fél millió forint volt a kintlevőségünk a magánmunkáltatóknál, s az ipari szakcsoportok és gazdasági munkaközösségek tartozása meghaladta a 32 milliót. Ekkora társadalombiztosítási hátralékra még sohasem volt példa. Ez az összeg csaknem a duplája annak, amit 1984 végén regisztráltunk. — Mire hivatkoznak a hátralékosok, mivel indokolják fizetési kötelezettségük elmulasztását? ■ VANNAK, AKIK MEGFORGATJÁK A PÉNZT — Vínnak, akik a J&rtriék magas összegét okolják a fizetőkészség romlásáért. És persze vannak „nemtörődömök”, más szóval, ezt hanyagságnak nevezik. Vannak aztán olyanok, akik a pénzügyi láncolatban az elszámolási rendszer hibái miatt kerülnek zavarba. Ezek többnyire állami vállalatoknak, költségvetési szerveknek teljesítettek megrendelést, amelynek dijára, kifizetésére esetleg hónapokat kell várniuk. Előfordul az is, hogy vállalkozói kudarc rendíti meg a magánmunkáltató vagy a kis gazdasági szervezet anyagi helyzetét. Aztán akadnak olyanok is, akik néhányszor még megforgatják a pénzt, mielőtt járulékként befizetik. — £« ez megéri nekik? Kórházi kinevezések A megyei kórház igazgatósága és pártveaetösege díszünnepséget rendezett a nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulója alkalmából. Ünnepi köszöntőt dr. Szabó László, az Országos Béketanács elnökségének tagja mondott, majd dr. Molnár György főigazgató főorvos kitüntetéseket és főorvosi, valamint adjunktusi kinevezéseket nyújtott át. Az évforduló alkalmából megyei kórházunk dolgozói közül hatan kormánykitüntetésben. heten Kiváló Munkáért kitüntetésben, húszán pedig miniszteri dicséretben részesültek. Hat orvos adjunktusi, öt pedig főorvosi kinevezést kapott. A kórház négy gépkocsivezetője kapta meg a KPM emlékplakettjét a balesetmentes vezetésért. A díszünnepséget a miskolci Kossuth Gimnázium zenés irodalmi műsora zárta. — Elképzelhető, mivel o legolcsóbb hitelként is felfoghatják ezt a tartozást. A társadalombiztosítási járulék elmaradása miatt ugyanis csupán két százalék késedelmi pótlékot kell fizetni, míg minden más hitelnek jóval magasabb a kamatja. Ezzel együtt sem elhanyagolható az az összeg, amit pótlék címén „ráfizetnek” adósaink. A múlt esztendőben például több mint nyolc és fél millióra rúgott a halmozódó pótlék. ■ MÍG KIEGYENLÍTIK A TARTOZÁST — Kik a legrosszabb fizetők? — Főleg az ipari szakcsoportok és a gazdasági munkaközösségek. Pénzügyi fegyelmük igencsak sajátságos. Azt tapasztaljuk, hogy a bevételükből először osz- tanak-osztoznak, s a maradékból fizetgetnek. Hogy ennek következményeivel mennyire vannak tisztában a tagjaik, azt nehéz lenne megmondani. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha úgy vélem: a gazdasági munkaközösségek és a szakcsoportok tagjai nem tudják, hogy közvetlen érdekük fűződik a járulék határidőre történő befizetéséhez. S elsősorban nem azért, mert a pótlékok csökkentik a hasznot. — A nyolc és fél milliónak nyilván tetemes része az ő zsebükből kerül ki. Azért az sem semmi... — Ez igaz, ám őket ennél sokkal érzékenyebben érintő kérdésről van szó. A gmk-knál és a szakcsoportoknál ugyanis a tagság egyetemlegesen felel a fizetési kötelezettség teljesítéséért. Ez pedig a társadalom- biztosítási járulék esetében azt jelenti, hogy amennyiben egy hónapot meghaladó összeggel adósok maradnak, kénytelenek vagyunk megvonni a biztosítási kedvezményeket. — Mit jelent ez? — Azt, hogy mindaddrg, amíg a tartozást ki nem egyenlítik, a gmk- és szakcsoporttagok nem kapnak családi pótlékot, és nem kapnak táppénzt sem. betegség esetén. ■ HIÁBA TARTJA A MARKÁT — A kisiparosok es a magánkereskedők esetébe* it hasonlóan járnak el? — Ez, azt hiszem, teljesen természetes. Elvégre milyen alapon tartja a markát az, aki a járulékot nem fizeti? A társadalombiztosító önfenntartó intézmény. A befolyt összegből gazdálkodunk. — Gondolom, egyéb módon is lehet a fizetési Icész- séget serkenteni... — A társadalombiztosító türelme ugyan nagy, de nem határtalan. A hátrálok befizetésére először felszólítjuk a magánmunkáltatót, a notórius hátralékosokkal szemben végrehajtást kérünk, s esetleg az ipar megvonását is javasoljuk. Idén például a megyében 870, Miskolcon 538 esetben kértünk végrehajtást, és 12» ipar megvonására tettünk javaslatot. Mindezeken túl kértük az OTP és a takarék- szövetkezetek segítségét is.; a hitelkérelmek elbírálásához a jövőben a társadalom- biztosítási járulék befizetését is igazolni kell.. . — Igencsak markáns intézkedések ... —" Szolgáljon erre magyarázatként még egy számadat: szeptember 30-án ö&z- szesen 228 millió forint be nem fizetett járulékot tartottunk nyilván ... Gondolom, ez elég markáns indok a markáns intézkedésre! R. É. ★ Bokáig jártunk az avarban a Népkertben. A kertészeti vállalat dolgozói most halomba gyűjtik a lehullott faleveleket és a Szentpeteri kapui telepre szállítják. Komposztálják, majd ez lesz a növények takarója a szabadtéri kertészetben. (Kerényi László felvétele) Színe és IlMJffl Az ölyv bíöffje Tanácstagi fogadóóra