Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)

1986-11-27 / 276. szám

,4 buszvezetők lélektani próbája Szerda és péntek kritikus nap • /1 relatív gyorshajtás veszélyei • Balesetcsökkentő prémium Határőrök, katonák lesznek Bevonulási ünnepség a sportcsarnokban Bevonulási ünnepséget rendezett a Borsod Megyei Hadkiegészítési és Területvé­delmi Parancsnokság tegnap délelőtt a sportcsarnokban. A BM Határőrség, vala­mint a Magyar Néphadsereg alakulataihoz bevonuló fia­talokat, az ünnepségen meg­jelenteket, a megye és Mis­kolc párt-, állami, társa­dalmi és gazdasági szerve­inek képviselőit Kalmár Afydrás alezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnokság osztályvezetője köszöntötte, majd a 9. Számú Általános Iskola úttörői üdvözölték műsorukkal a sorkötelese­ket. Ezután felolvasták a bel­ügyminiszter és a honvé­delmi miniszter díszparán- csát. Ünnepi beszédet Bar­fos József, a HNF megyei bizottságának munkatársa mondott, majd az úttörők virággal köszöntötték a pol­Sport ■ A labdarúgó UEFA Kupa érdekesebb eredmé­nyei: Dukla Praha—Interna- zionale 0-1 (0-1), Szpartak Moszkva—FCS Tirol 1-0 (1-0). ■ Eldőlt, hogy 1987. november 1-én a Forma—1 résztvevői a Japán Grand Prix-n is rajthoz állnak. B Az NDK-ban kijelölték az 1988-as nyári olimpiára ké­szülő válogatott kereteket, amelyekben 416 sportoló és 221 edző kapott helyet. ■ Tömegverekedés tört ki Rio de Janeiroban két brazil második ligás csapat mér­kőzésén, s egy nézőt leszúr­tak. ■ A labdarúgó NB I. hét végi, utolsó fordulójá­nak mérkőzéseire ma az MLSZ-ben ismét sorsolják a játékvezetőket. gári élettől másfél évre megváló fiatalokat. A sorkötelesek nevében Hasszán Zsolt tett ígéretet arra, hogy a most bevonu­lok becsülettel tesznek ele­get az Alkotmányban elő­írt kötelezettségüknek. Az átvevő alakulatok nevében Nyirkos László határőr ez­redes, kerületparancsnok mondott fogadó beszédet. Házi oroszlán Gyermekkori álmát való­sította meg Takács Nándor hivatásos ebtenyésztő, vé- k'énvi lakos. A háza mel­letti, ráccsal körülvédett he­lyiségben oroszlánpkat tart, melyeket a pécsi állatkert­ből vásárolt. A szerető gon­doskodásért Szandra orosz­lánmama kis oroszlánnal „lepte” meg Takács Nán­dort, A jelenleg hathetes, Leó névre hallgató kölyök- oroszlán cumisüvegből táp­lálkozik. és pórázon, illetve gépkocsiban elkíséri hosz- szabb-rövidebb utakra gaz­dáját. (Kálmándy Ferenc felvétele) Befejeződött a rendőrségi vizsgálat Miért égett le a hévízi tófürdő épülete? Befejeződött a rendőrségi vizsgálat a hévízi tófürdő tűzesetében. Mint ismeretes, a fából készült fürdőház le­égett s több mint 150 mil­liós bár keletkezeit. A vizsgálat megállapításai szerint a tűz közvetlen oka egy bekapcsolva felejtett elektro­mos szaunakályha volt. A tü­zet azonban elsősorban külön­féle mulasztások, emberi ha­nyagságok okozták. A vö­rösfenyő épületben nem is lett volna szabad szauna­kályhát üzembe helyezni. A bekapcsolást „próbaüzem­nek” nevezték, holott erre nem volt semmiféle szabá­lyos engedély. A két kar­bantartó szerelő közül Gu­lyás Ferenc nem jelezte az őt felváltó Zelényi Zoltán­nak, hogy a kályha be van kapcsolva, s Zelényi úgy tért nyugovóra, hogy nem ellenőrizte a kályhát. A rendőrségi vizsgálat vétkes­nek találta Vásárhelyi Já­Az ügyeleteken történt Leszakadt a vezeték Az Ingatlankezelő Vállalat ügyeletén tegnap három lift­hibát jelentettek, a Vologda u. 14., a Kuruc u. 3 és az Árpád u, 36. számú házak­ból. A Bihari u. 1. és a Sza­bó Lajos u. 46. szám alatt pedig vezetékdugulás tör­tént. A félvonókat helyreál­lították. a dugulásokat meg­szüntették. Mára maradt azonban az Ifjúság u. 6. alat­ti csőrepedes kijavítása. Az ÉMÁSZ-hoz tegnap es­te 7 órakor érkezett a beje­lentés, hogy a Szentpéteri kapui temető környékén nincs áram. A temető sar­kánál ugyanis leszakadt az északi 20 kilowattos vezeték, ami zuhantában a szigetelőt is összetörte. Nem sokáig tartott, szerencsére a sötét­ség, egy negyed órán belül újra lett villany a környék épületeinek többségében^ nos műszaki osztályvezetőt és Szarka Tibor fürdőmes­tert is. Az ügyet a rendőr­ség vádemelési javaslattal átadta a Zala Megyei Ügyészségnek. Robbanás veszély ! Benzin a fűtőolajban Keresik azt a két vásár­lót, aki tegnap a komáro­mi benzinkútnál véletlenül benzinnel kevert fűtőolajat, vásárolt. Az egyik vásárló Trabanttal, a másik kerék­párral érkezett. Kérik, hogy jelentkezzenek a vásárlók, mert a fűtőanyag robbanás- veszélyes. Az információk szerint azért keveredett ben­zinnel a fűtőolaj, mert rossz aknába fejtették le a tüzelő­anyagot. Nem javult lényegesen a közlekedési morál városunk­ban. Sok az agresszív, a sza­bályoknak fittyet hányó vo­lánforgató — mondotta Szikszai Zoltán őrnagy, a Miskolc Városi Rendőrkapi­tányság közlekedési alosz­tályvezetője, a területi Köz­lekedésbiztonsági Tanács tegnap délelőtti elnökségi ülésén. Jő hír viszont, hogy csök­kent a személyi sérüléssel járó balesetek száma Mis­kolcon és vonzáskörzetében az idén. Az elmúlt év hason­ló időszakához képest ebben az esztendőben nyolccal ke­vesebb halálos balesetet kel­lett helyszínelniük. A súlyos sérülések száma azonban tízzel, a könnyűeké négy­gyei nőtt. Figyelmet érde­mel, hogy ma már a bal­esetek okai között egyre ke­vesebbszer szerepel az ittas­ság. A legtöbb karambol a gyorshajtásra vezethető visz- sza. A volánnál ülők többsé­ge nem a megengedett sebes­séghatárokat lépi túl, csupán azokat maximálisan kihasz­nálja, úgynevezett relatív gyorshajtást követ el. Csú­szós úton, rossz látási körül­mények között is úgy robog súlyos rakományával, mint száraz, derűs időben. Az ilyen felelőtlen gépjárműve­zetőket már csak akkor bün­tethetik meg, ha baleset tör­tént. Idáig 103 karambol kö­vetkezett be az elsőbbségi jog meg nem adása miatt eb­ben az évben. Ez azért sok, mivel városunkban már rit­ka az egyenrangú útkeresz­teződés, ahol nem jelzőtáb­lával szabályozzák a forgal­mat A statisztika szerint szer­da és péntek kritikus nap. A balesetek zöme piaci na­pokon, hétvégeken követke­zett be. Jó lenne, ha a vo­lánnál ülők ilyenkor a szo­kottnál is figyelmesebben, óvatosabban vennének részt a forgalomban. Nagy érdeklődés kisérte Kolozsvári István főmérnök tájékoztatását a Miskolci Közlekedési Vállalat közle­kedésbiztonságáról. Először 1976-ban próbálták elemez­ni az autóbuszvezetők ka­ramboljainak okát. Akkori­ban pszichológiai vizsgálat­ra küldték azokat, akik többször szerepeltek az úgy­nevezett eseménykrónikában. Ennek következményéként néhány munkatársuktól meg kellett válniuk. Volt közöt­tük olyan is, akinek egyet­A fóti állomáson Mozdonyokba rohant a személyvonat Tegnap délután súlyos baleset történt a fóti vasút­állomáson. A MÁV illetéke­sének tegnap esti nyilatko­zata szerint a 17 óra 42 perc­kor Veresegyháza felöl ér­kező személyvonat hibás váltóállítás miatt a foglalt első vágányra futott be. A baleset következtében több kocsi kisiklott. Halálos áldozat nincs, egy személy súlyosan, életveszé­lyesen. 26 súlyosan, 13 köny- nyebben sérült. Az ütközés körülbelül 40 kilométeres sebességgel történt: ennyivel csapódott a személyvonat az első vágányon várakozó moz­donyoknak. Szerencsére a dí­zelmozdonyok nem gyullad­tak ki. A legfrissebb értesü­lések szerint az életveszé­lyes állapotban levő sérültet éjszaka megoperálták, álla­pota kielégítő. (Az életve­szélyes sémit nem utas, ha­nem vasúti alkalmazott, éj­DEli HÍRLAP — A Magyar Szocialista. Munkáspárt Miskolc Városi bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BLKEs DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky üt 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. TelefonkÖzDont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sport; 18-222: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolo, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 8527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo, Széchenyi üt 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta, Előfi­zethető bármely hlrlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkéz- besítőknél a Posta Hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és LapeJlátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor téri. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a HELIR 215—36162 pénzforgalmi jelzőszámra Elő­fizetést dt.1 egy nőnapra 43 forint, egv negyedévre 129 forint, egy éVre 516 Ft. Index: 25 951 - készült a Borsodi Nyom­dában, Felelős vezető: MIRTH LAJOS. — ISSN 0133—0209. szakai szolgálatra érkezett a pályaudvarra.) A kórházi információk szerint a két mozdonyvezető és a vonat­kísérők állapota is kielégítő. A baleset okának vizsgá­latát a rendőrség szakértők bevonásával megkezdte. len saját hibás balesetesem volt, viszont évente nyolc- szor-tízszer koccant • más járművekkel. Bebizonyoso­dott, hogy nem véletlenül. Ma már valamennyi mun­kába állót ilyen vizsgálat alá vesznek. Sajnos, a leg­utóbb jelentkezők szép szá­mú csoportjából is csupán néhányan állták ki a pró­bát a teszteléskor. A szigo­rúságnak köszönhető, hogy jó a vállalat közlekedésbiz­tonsági helyzete. Akik bal­esetmentesen vezetnek hat hónapig, naponta öt, újabb három után pedig nyolc fo­rint prémiumot kapnak. Aa energiatakarékosságra ösz­tönző prémiumrendszer i9 összefüggésbe hozható a közlekedésbiztonsággal. Azote a gépjárművezetők, akik a gázolaj minden megtakarí­tott litere után 6 forint ju­talomban részesülnek, óva­tosabban, megfontoltabban tapossák a gázpedált. Már jóval a megálló előtt lassí­tanak, és kiszámítják a mé­tereket a jelzőlámpák előtt, az oktalan fékezés elkerülé­sére. 1 Szomorú, hogy egy halá­los baleset történt a villa­mos műszaki hibájából a közelmúltban. Egy idős em­bert úgy gázoltak el, hogy a, villamosvezetőnő a legna­gyobb igyekezete ellenére sem tudta megállítani a szerelvényt. Mint kiderült, a szabályozókar beragadt. A műhelyben többszöri próbál­kozás után, máig is kiderít­hetetlen módon, a fékkar működőképes lett. Egy dol­gozó 3 napig kapcsolgatta, hogy szándékosan előidézze a műszaki hibát, de nem sike­rült neki. Magyarázatul szolgáljon, hogy a miskolci villamosok zöme 25 eszten­dős. A debreceni üzem, ahol ezeket kisipari módszerek­kel készítették, nyolc éve megszűnt. A buszok és a villamosok szakszerű kar­bantartása egyre nagyobb feladatot ró a vállalatra.

Next

/
Thumbnails
Contents