Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1986-10-17 / 243. szám
5<c A Selyemréten már birtokukba is vehették a korábbinál lényegesen szebb, ízlésesebb ■új buszmegállót az utasok. A szerkézét a tervező elképzelései szerint tovább bővíthető például nyilvános telefonállomással, bélyegautomatával is. A fapadoktól az esőbeállóig díszkő került a betonalapzatra. (Kiss József felvétele) Biztos lábakon áll Tetszetős bus9 mintának Levélváltás a Prieszol utcai lakókkal Jogszerűnek fogszerüy de... Néhány napja új, eddig még sehol sem látott buszmegállójuk van a selyemré- ticknek. A mélybarna alap- szinti, zöld betétekkel díszített, fedett szerkezet alatt akár le is ülhetnek, hiszen fapadok szolgálják a várakozók kényelmét. Az előzményeket Farkas Györgytől, a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat igaz gatójától tudtuk meg. Megbízást kaptak a városi tanács illetékeseitől, hogy tervezzék meg, s készítsék el a prototípusát a régiekét majdan felváltó új, fedett megállóknak. A terveket neves belsőépítészünk, Dufala József vetette papírra, s október elején már a helyén állt az első, két elemből ösz- szeállított, szélesen kinyúló esővédővel ellátott szerkezet Sajóbábonyban, az Iskola téren ma béke'estet tartanak. Az est mottója: Családok a békéért! Az összejövetel a délutáni órákban kezdődik, amikoris a jelenlévők találkozhatnak Iván Kornéllal, az Országos Béketanács Ifjúsági Bizottságának vezetőjével. Ezután kulturális műsorokat tekinthetnek meg, majd békegyűlés lesz, és a tábortűznél ci- terazenekar s népitánc-cso- port lép fel. Az est táncházzal ér véget. De a délután folyamán lesznek még poliKoliófőnö'íök tanácskoztak Kohófőnöki tanácskozást rendeztek az elmúlt két napon a Lenin Kohászati Művekben. A dunaújvárosi, az ózdi és a diósgyőri vezető szakemberek találkozójukon szakmai előadásokat hallgattak meg, konzultációkon vettek részt, és gyárlátogatás keretén belül megtekintették az idén 60. éves, koksszal üzemelő nagykohót. a Petőfi kollégium szomszédságában. Mindenféleképpen említésre és további folytatásra méltónak kell ítélnünk, hogy a korábbi, az ízléstelenség határát súroló csővázas, hullámtetős buszmegállókat végre a városlakók igényeihez jobban alkalmazkodó- val, s egyértelműen szebbel akarja felváltani egy olyan vállalat, melynek fő profilja azért mégiscsak a köztisztasággal kapcsolatos ügyek intézése. A régebbi konstrukció ráadásul közismerten balesetveszélyes - volt; hiS2eíi még az is előfordult, hogy a hullámtetőt az erősebb szél letépte és az útra sodorta, például a tapolcai elágazásnál. Az ujjal ez semmi szín alatt nem fordulhat elő, masszívan áll a betonba ágyazott elem. tikai eszmecserék, viták, és a programban fáklyás felvonulás is szerepel. A gyors utcai étkeztetésben nagy szerepet játszanak — bár nem túl olcsók — az állóbüfék, a lángos- és pecsenyesütő pavilonok. Különösen élénk a központi, sűrűn látogatott helyeken lévők forgalma, így a Búza téren és a fesarnai piacon is. A vásárlók, az árusok meg-ineglátogatják az ínycsiklandó illatok forrásait éhüket csillapítani. Persze, a véletlenül arra járók is megállnak néhány finom falat kedvéért. Bár azok a falatok nem mindig és nem mindenütt finomak, sok elárusítóhely pedig a tisztasággal is hadilábon áll . . a A magánkézben lévő pecsenyesütőkkel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük dr. Kovács Ágostont, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás élelmiszer-higiéniai osztályvezetőjét. — Sajnos, a kereskedők egy része nem ügyel eléggé a tisztaságra sem üzletében, sem annak környékén. Mi elsősorban a nyersanyag minőségét ellenőrizzük, de megvizsgáljuk származását is. Leggyakrabban észlelt rendellenesség, hogy az áru eredetét nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani. Vannak, akik állatorvosi vizsgálat nélkül forgalomba hozott húst és házilag feldolgozott hurkaalapanyagot használnak fel — ez szabálytalan. I Az még kérdéses, hogy kerül-e a város más pontjaira is az újféle megállóból, ez attól függ, lesz-e pénze rá a tanácsnak. Egy ilyen megálló-elem ugyanis 85 ezer forintot kóstál, s ehhez jön még a felállításának nem túl jelentős összege. Egyébként nemcsak buszmegállókat gyártanának alkalomadtán, hanem ennek módosított változataként pavilonokat is. Természetesen ehhez szintén szükség volna megrendelőkre. S mert a tervek szerint a pavilon virág- vagy könyvárusítástól kezdve sok célra alkalmazható, a vállalatnál bíznak benne, hogy elsősorban a magánkereskedők keresik majd meg őket. S hogy városképi szempontokról is szóljunk, azzal a közterület-fenntartók is tisztában vannak; a buszmegállóik elsősorban olyan területen helyezhetők el, ahol nincsenek a háttérben épületek, üzletek, s akkor az adott részen már kialakult harmóniát nem bontanák meg. Előfordult már, hogy kiskereskedő törvényesen vásárolt 10 kiló húst, és az illegálisan beszerzett plusz 40 kilót is ennek a számlájával akarta igazolni. Olyan esetről is van tudomásunk, amikor a pecsenyesütő az Áfész húsüzemében beszerzett egy nagy tétel hurkát, majd kiderült, hogy az árusított sült hurka nem azonos az Áfész- nél vásárolttal. Az ügyeskedőkre több ezer forintos büntetést szabtak ki. — Sokszor nem szándékos visszaélést, „csak” hanyagságot, gondatlanságot tapasztalunk. Itt-ott előfordul odakozmált oldalas, hurka, kolbász. Kevesen tudják, hogy az égett zsírtermékek fogyasztása az egészségre ártalmas. Ilyenkor ugyanis akrolein keletkezik, ami mérgező anyag, nagy meny- nyiségben károsítja a szervezetet. A közelmúltban egy ellenőrünknek több ízben is ki kellett öntetnie azt az olajat, amiben már ki tudja mióta sütögették a pecsenyét. — A szabálytalankodókat 500 forintig terjedő helyszíHa egy lakótelepen a kevés szabad területből újabb darabot kerítenek el, az nem nagy öröm. Ráadásul, ha kiderül: ide garázsokat, műhelyeket telepítenek, a környéken lakók megkérdezése nélkül, akkor ez bőven elegendő ahhoz, hogy tollat ragadjanak az érintettek, s tiltakozzanak a tehetséges fórumokon. A Prieszol József, László Jenő és Toldi utcák lakói ezt tették. Az ügy úgy kezdődött, hogy egy napon megjelentek az építők, s körbekerítettek egy régebben szabad területet. Az érdeklődő lakók megtudták, hogy ide a Bor- sodtávhő megbízásából gépkocsitárolókat, javítóműhelyeket építenek. A lakók levelükben felháborodottan tiltakoztak, feltéve a kérdést: az építési hatóság miként adhatott erre a vállalkozásra engedélyt? Ugyanis, amikor régebben játszóteret szerettek volna ide építeni, azzal az indokkal utasították el őket, hogy ez pihenőövezet. Ráadásul az is tudomásukra jutott, hogy a város- fejlesztési elképzelések szerint a Prieszol utcai házak előtt egy nagyobb forgalmú tehermentesítő út lesz majdj, így aztán nem marad a gyei rekeknek egyetlen szabad négyzetméter sem. Azt sem tartották megfelelő megoldásnak, hogy a javítóműhet- iyeket a László Jenő utcai óvoda szomszédságában akarják felépíteni. És a leve) végén közlik talán a legfontosabb panaszukat: erről az egészről nem kérték ki a terület lakóinak véleményét az illetékesek. A panaszt a városi tanács elnökének címezték, s a válasz a napokban megszületett. A tanácselnök kivizsgálta a Borsodtávhő már megkezdett építkezését. Kiderült, hogy a vállalat intézményterületen kapott építési engedélyt. A városrendezési tervek már a hetvenes évek végén rögzítették, hogy ez a hely intézmények számára van fenntartva. A Borsodtávhő területi körzetmesterséget épít. Az egyemeletes épületben ügyfélszolgálat, karbantartó-, szerelőműhelyek, szociális léteni bírsággal sújtjuk, vagy jogosulatlan élelmiszerellátás, illetve minöségrontás címén szabálysértési eljárást indíthatunk ellenük. Ha kénytelenek vagyunk két éven belül háromszor elrendelni, úgy a kiskereskedő iparengedélyét a hatóság bevonja. Persze, az eljárás sokszor fél évig is eltart, közben pedig az illető továbbra is árusít... — Sajnos, a kereskedelemnek ez az oldalága nem kellően szabályozott, s az ellenőrzés sem megy mindig simán. Különösen akkor, ha a vásárlók is nehezítik a munkánkat — erre is volt már példa. — Természetesen nemcsak szabálysértésekkel és visszaélésekkel találkozunk, hanem gondőzott pavilonokkal, tisztességes, becsületes kereskedőkkel is. De azt hiszem, a fogyasztóknak is igényesebbeknek kellene lenniük. Ha csak a kulturált, tiszta falatozókat keresnék fel, a koszos, gusztustalan elárusítóhelyeknek hamar bealkonyulna... (táblán) sítmények, garázsok kapnak helyet. A Borsodtávhő az egész városra kiterjedő rendszert szándékozik kifejleszteni, ennek része ez a körzetmesterség is. (Eddig elsősorban lakótelepi üres garázsokban, fogadószinti helyiségekben kaptak helyet a távhősök.) A körzetmesterség az alapfokú ellátás körébe tartozik, tehát a hő- központhoz hasonlóan elhelyezhető lakó- és intézmény- területen. Korábbam a lakásszövetkezet és a Borsodtávhő együttesen kívánta kezelni ezt a területet. A lakásszövetkezet visszamondta az A csehszlovák főváros ha- I gyományos nemzetközi sza- j kacs-, cukrász-, és felszol- ' gálóversenyén, a GASZTRO- PRAG-on az idén minden eddiginél több, két tucat ország legjobb ínyesmesterei vettek részt. Amint arról már korábban beszámoltunk, először volt tagja a magyar gasztronómiai válogatottnak két miskolci: Tóth Béla mester- és kiváló cukrász, illetve Kandik Ferenc mesterszakács. Tegnap kaptuk a hírt, hogy a magyar csapat most is nagyszerűen helytállt a prágai versenyen, több mint tucatnyi aranyéremmel érkezik haza. A magyar csapatban, egyéni versenyzőként szerepelt a „Dicsőség asztaegyüttműködést, így a Borisod távhő a körzetmesterség fejlesztési tartalékként kezelte a László Jenő utca menti épületektől keletre eső területet. A lakossági panasz nyomán a tanácsi illetékesek tárgyaltak a Borsod távhővei. A vállalat lemondott a tartalékról, így megmarad zöldnek a terület jelentős része. Egyidejűleg felhívták a Borsodtávhőt arra, hogy az építkezési munkálatokat s a későbbi üzemeltetést úgy szervezzék, hogy az ne zavarja a lakókat (Egyébként a körzetmesterségről zajvédelmi szakvéleménytervet is készítettek.) Ián” a két miskolci — fényes sikerrel. Kandik Ferenc egy arany és egy ezüst, Tóth Béla pedig két aranyéremmel bizonyította tudását. Lapunk olvasói is jól ismerik mindkettejük nevét: étvágygerjesztő receptjeiket gyakran közöljük a Déli Hírlapban. Korda-show Forró éjszakák címmel Korda György és vendégei adnak műsort hétfőn a Rónai Sándor Művelődési Központban. Két előadást is tartanak; a délutáni fél 6-kor, az esti 8 órakor kezdődik. Békeest Sajóbábonyban B. A. A lacikonyhás bánja \ Ha odaég az oldalas * A várospolitikai döntések Miskolcon ma nem megváltoz- tathatatlanok, ha az átértékeléshez a többség érdeke fűződik — ezt tanúsítja a tanács kompromisszumos döntése is. Az eset tanulságai közé tartozik persze, hogy jó lett volna, ha előbb tájékoztatják a lakókat, mert bizony nekik közük van ahhoz, hogy mi épül a szomszédban. Bár nem vagyunk szakértők, de az indokok alapján úgy tűnik: a tanács jogszerűen járt el az engedélyezéssel. Az más kérdés, hogy a jogszerű egyúttal ésszerűt is jelent-e... Egyáltalán nem vagyunk arról meggyőzve, hogy a műhelyeket és a garázsokat oda kell tenni a lakóházak övezte csendes apró zöldterület kellős közepébe. Az, hogy ezt a területet régóta beépítésre szánták, még nem ésszerű indok, legfeljebb az eljárás szabályosságát támasztja alá. Érdemesebb lett volna inkább azon meditálni, hogy valóban ez a megoldás az, ami legjobban szolgálja a városlakók érdekeit... (kiss) A prágai parádén Két miskolci étekmester három aranyérme ♦ Nem biztos, hogy ez a legjobb hely egy körzetmester- ségnek