Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-17 / 243. szám

Szeretettéi köszöntjük a Magyar—Finn Baráti Körök II. Országos találkozójának vendégeit! (oivotamme vieraamme sydämellisesti tervetulleiksi Unkari—Suomi Istävyyspiirien II. Valtakunnalliseen lapaamiseen Tanácselnökölik fogadta Tampere delegációját • Néhány éve emlékezetes Rómeó volt, ai idén Oszlopos Si­meon, itt és most édesapa. Es milyen nagyszerű ez a kettős: nem is (csoda, hiszen ezt a jelenete« nap mint nap eipróbál- jók. Az öthónopos Mihályi Dávid Mihályi Győző és Málnát Zsu­zsa kisfia. Mindketten a MískoIcí Nemzeti Színház művészei. A színház környékén lakók gyakran láthatják őket együtt sétálni. De az édesapa ezen túl is gyakorol mindent, amit Dávid körül tenni kell. Hiszen a müvészhózaspár élete olyan, hogy hol egyi­kük, hol a másikuk próbál, vagy egy-egy esti előadás részese. S ha Zsuzsa visszamegy o színpadra, apa és fia eltesznek ket­tesben is. Családi körben című riportunkban, az 5. oldalon or­ról is vallanak, hogy elsőszülött fiúk mint változtatta meg az életüket. (Kiss József felvétele) A magyar—finn baráti kö­rök II. országos találkozóját ma délután 5 órakor nyit­ja meg dr. Kovács László, a Miskolci Városi Tanács elnöke, aki a találkozó fő­védnöke. A tegnap esti óráktól kezd­ve folyamatosan érkeztek a vendégek. Először Tampere város küldöttségét — élén Seppo Suuripaaval. a varas polgármester-helyettesével — köszöntötték a házigazdák. A Miskolc testvérvárosából érkezett vendégeket ma dél­előtt 9 órakor fogadta dr. Kovács László is. A tampe- rei finn—magyar társaság 25 tagú delegációját, Erkki Haapio elnök vezetésével és a húsz magyar-—finn- baráti kör képviselőit délutánra várják. fiste 6 órakor a lillafüre­di Falotaszállóban kezdődik az az érdekesnek ígérkező kulturális műsor, amelyben fellép a miskolci Rézfúvós­tnimlen fisztesséíres etnfcrt- agsaszt a mértéktelen alkn- hoííogyasatás és az alkoholiz­mus rohamos terjedése.. Mint az országban mindenütt, Bor- sotí-Abaúj-Zempiénben is tiszteletre méltóak az erőfe­szítések a jelenség megféke­zésére — hangzott az ajánlás, amelyben az alkoholizmus el­leni küzdelem hónapját hir­dette • meg a Megyei Bűnmeg­előzési Tanács és a Megyei Alkoholizmus Elleni Bizott­ság. A szeptember ló-tói októ­ber 16-ig tartó programsoro­zat az egész megyét mozgósí­totta azzal a céllal, hogy mi­nél szélesebb körben nyerjék meg az embereket a nagy, s nyilván hosszú távú - akció­hoz. Tegnap a megyei tanács dísztermében, az alkoholizmus elleni küzdelem hónapjának záróünnepségén summázták a rendezvén y sorozat o*. Korózs András rendőr ez­redes. a megyei rendőr-fő- pitány közbiztonsági he­lyettese, a Bűnmegelőzési Tanács titkává köszöntötte a meghívottakat, majd dr. Di- czig István ez-redes, a Bel­ügyminisztérium , bűnügyi csoportvezetője méltatta an­nak a jelentőségét, bogy az \országban elsőként Borsod- Abaúj-Zempiénben szervez­tek meg az egy hónapon át tartó rendezvénysorozatot. Statisztika bizonyítja — mondotta —, hogy a bűnö­zést kiváltó okok között el­ső helyen az alkohol szere­pe), Éppen ezért a ma ná­lunk 300 ezerre laksált alko­holista a társadalomra néz­ve komoly veszélyt hordoz. A legnagyobb vezsélyt pe­dig éppen az jelenti, hogy az alkoholizmus, mint maga­tartásforma újratermelődik a szülők, a környezet pél­dája nyomán a fiatalokban. Ezért a legfontosabb feladat napjainkban, s a jövőben is, hogy’ ezt az újratermelődési folyamatot a megelőzés esz­közeivel megállítsuk. Dr. Horváth Tibor, a Ne­hézipari Műszaki Egyetem Aljarn- és Jogtudományi Karának dékánja, a Mégy« Bűnmegelőzési Tanács társ­elnöke, összegezve a hónap programjának tapasztalatait, hangsúlyozta: megyénk la­kosságának túlnyomó több­sége sürgeti a határozottabb fellépést, a szigorúbb intéz­kedéseket a mértéktelen al­koholfogyasztás ellen. Az egy hóriap' alatt szervezett két­száz rendezvényen több mint 2(1 ezren vettek részt, demonstrálva, hogy az alko­holizmus elleni küzdelemhez a társadalmi bázis megyénk­ben megvan Ezt erősíteni, s a munkát folytatni kell! Befejezésképpen Porkoláb Albert, á megyei tanács el­nökhelyettese, a Bűnmegelő­zési Tanács es az Alkoholiz­mus Elleni Bizottság elnö­ke a hónap alkalmából meg­hirdetett pályázatokra érke­zett pályaművek díjait ad­ta át. s megköszönte a mun­kát mindazoknak, akik részt vettek benne. November 35-től téli ügye­letét tart a miskolci Űtin- form. A hűvösebb hónapok­ban naprakész adatokkal várják majd az útnak indu­lók hívásait a 81-201-es te­lefonszámon. Hogyan készül­nek erre? — kérdeztük Stoll Gábort, a Közúti Igaz­gatóság műszaki igazgatóját. — Az ügyeletesek nem csupán az őket hivó autó­soknak szolgálnak felvilágo­sítással. tennivalóik közé tartozik, hogy intézkedjenek olyan esetekben, amikor a megyéből vagy a környé­künkről időjárási akadályt jelentenek. Évek óta igen jó hírláncunk működik Elutazott az NSZK iamíője Dr, Richard von Weizsäc­ker, az NSZK államfője teg­nap befejezte magyarorszá­gi látogatását, s elutazott Budapestről. Elutazása előtt sajtóértekezletet tartott, ahol arról beszélt, hogy szor­galmazni fogja a két ország gazdasági és kulturális kap­csolatainak további fejleszté­sét. Példamutatónak nevez­te a magyar nemzetiségi po- Mttfcát. Magyar-irá ni tárgyalások Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, az Elnöki Tanács tagja tegnap a Parlament­ben találkozott Mir [löszein Muszavival. az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnö­kével. A megbeszélésén a nemzetközi élet időszerű kér­déseiről folytattak eszmecse rét. Losonczi Pál. az Elnök: Tanács elnöke ugyancsak tegnap fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tar­tózkodó iráni kormányfőt. A szívélyes légkörű találkozón megállapították, hogy a két ország kapcsolatai jól fej­lődnek. Egyetértettek abban, hogy további kölcsönök erő­feszítések szükségesek ast együttműködési lehetőségek teljesebb kihasználása érde­kében. kvintett, a Gereben népze­nei együttes, a miskolci 6-os Számú Általános Iskola énekkara. Kulcsár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze és az Avas táncegyüttes. A magyar—finn baráti kö­rök II. országos találkozójá­nak első nap.ia magyar va­csoraesttel ér véget. XVIII. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM 198ő. OKTOBER 17., PENTEK ARA: 1,80 FORINT Az alkoholizmm ellem hónap tanulságai A józan többség akarata döntsön Meleg nappali idő Ma reggel ae ország leg­hidegebb pontja Nagykani­zsa volt, ahol mínüsz 5 fo­kot mértek. A meteorológu­sok ma sem ígérnek mást, mint napok óta: gyors fel- melegedés, a hőmérséklet elérheti a 20 Celsius-fokot. s a napsütés zavartalan lesz. A A levéltári ritkaságok között a József Attila Könyvtár kiállítótermében latható m kép: az első pohár és az utolsó pohár. Gondolatokat ébresztő antialkoholista propaganda, a század elejéről. Ma reggeli telefon Az út ügyelet felkészült egész Borsod-Abaúj-Zerop- lénben, s az idei télen is rendelkezésre állnak majd a szükséges információk. /Egyébként nyáron is sokan fordulnak hozzánk. Ha pél­dául nagyobb rendezvény van valahol az országban, megkérdezik, hogyan jut­hatnak el a helyszínre, vagy történt-e valami olyan rendkívüli esemény, ami akadályozza a forgalmat. Panosszol fordultak a Prieszo! utca lakói a vá­rosi tanácshoz, mert a házak tőszomszédságában műhelyeket, garázsokat ókornak telepíteni az amúgy is szűkös szabad területre. A panaszra válasz szü­letett, kompromisszumos megoldást hozva. Az iigy- a 3, oktalen tagtalkoiunk részletesen. Fegyelmez a OVIK (CIKK A 6. OLDALON)

Next

/
Thumbnails
Contents