Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-15 / 241. szám

A kábítószer ártatlan áldozatai „Kokain­gyerekek ' Energia­gazdálkodási hetek A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szö­vetsége Borsod Megyei Szer­vezetének elnöksége, illetve Energiagazdálkodási és Ta­karékossági Bizottsága októ­ber 20. és november 20. kö­zött rendezi meg a VII. bor­sodi energiagazdálkodási és anyagtakarékossági heteket. Ennek megnyitójaként hét-, főn délután 3 órakor az Észak-magyarprszági Áram­szolgáltató Vállalat nagy-ta­nácstermében a hazai erő­műfejlesztés időszerű kérdé­seiről és az atomerőművek biztonságos üzemeltetéséről tart előadást dr. Zettner Ta­más, a Magyar Villamos Mű­vek 'fejlesztési vezérigazgató- helyettese. Nem működik a forgalomirányító (. •/ Csőtörés volt a Bacsó Béla és Rácz György, valamint a Petőfi utcák kereszteződésénél, s meg­rongálta a vízömlés a föld alat­ti kábeleket. Emiatt az itteni forgalomirányító berendezés az elkövetkezendő néhány napon nem működik. Ha a Vízművek a törteit csövet megjavította, akkor a forgalomtechnikai osz­tály a forgalomirányító beren­dezést ismét üzembe helyezi. Erre az időre kérik az ott köz­lekedők fokozott figyelmét.-.A 8 hónapos Aaron kö­rülbelül akkora, mint általá­ban a feleannyi idős babák. Még nem tud egyedül fel­ülni, kedvetlen és mozdula­tait ’ nem tudja összehangol­ni. Nagy barna szeme vér­aláfutásos, area sápadt, sze­me nyugtalanul forog, te­kintete képtelen bármin a másodperc egy tört részénél hosszabb ideig megpihenni. „Nem vagyunk biztosak ben­ne, hogy Iát” — jelenti ki Lorraine Hale pszichológus, a harlemi Hale House igaz­gatója. Aaron egy kábítószer-élve­ző anya gyereke. Anyja nem­csak heroint injekciózott be maganak a terhessége alatt, hanem kokainnal is élt. ami még súlyosabb következmé­nyekkel jár a magzat fejlő­désére nézve. . Minthogy a becslések sze­rint 5- millió amerikai élvez rendszeresen kokaint, nem csoda, -hogy az egész or­szágban több városban egy­re több gyermek születik az Aaronihoz hasonló tünetek­kel. A Hale House-ban, a kábítószer-élvezők gyermekei számára felállított rehabili­tációs kórházban, 5—6 évvel. ezelőtt hoztak először „koka­in-gyereket”, és azóta mind több gyerek kerül ide. A ká­bítószer-élvező nők gyere­keinek több mint g fele ilyen „kokain-bébi”. Az orvosok nemrég kezd­ték tanulmányozni a kokain­nak a terhességre és a mag­zat fejlődésére gyakorolt ha­tását. Megállapították, hogy a kokainélvező nőknél igen nagy a halva született gyer­mekek aránya (38 százalék) és a normálisnál nagyobb a koraszülöttek aránya is. Minthogy a kábítószer a vérnyomás nagy ingadozá­sát idézi elő, ez az ingado­zás oxigénhiányt okozhat a magzat agyában, vagy agy­vérzésre vezethet. Ennek tartós fizikai és szellemi ká­rosodás lehet a következmé­nye. Fél oldalára teljeben bénán született egy csecse­mő, akinek anyja terhessé­ge alatt 5 gramm kokainnal ünnepelte házassági évfor­dulóját. •A kokainélvező anyák gyermekei a normálisnál na­4c Van Hollandiában egy miniatűr város, úgy hívják, hogy Madurodam. Kicsiben itt minden megtalálható, ami ked­ves a 14,5 millió holland számára. A templomok, paloták és a szép házak, az iskolák, színházak és a gyárak, a pol- derek tehenekkel és szélmalmokkal, a virágok és a fák. Itt minden tökéletes — olyan, amilyennek a hollandok kör­nyezetüket szeretnék látni. A hivatalos főváros. Haga eme nevezetessége Hollandia----dióhéjban, s mindig sok látoga­tót vonz. Sport ■ Lausanne-ban, st N03 91. ülésén tegnap módosítot­ták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapszabályát. Esze­rint 1392 után kettéválnak a nyári és a téli olimpiák. Az ( ú.i program szerint 1994-ben, s utána négyévenként ren­deznek téli olimpiát, mig a nyári olimpiák 4 éves cik­lusa változatlan marad. ■ Ma délután 8 órakor a Aiéji-' stadionban debütál tét­mérkőzésen, a Magyarorszag —Hollandia EB-selejtezőn Komora Imre gárdája. A szövetségi kapitány a Szend- rei — Sallai, Pintér, Róth, Preszeller. Garaba, Kardos, Détári, Kovács K., Boda, Esterházy összetételű együt­test küldi pályára, amelyben két újonc található, Pintér és Boda személyében. A mérkőzést a rádió és a te­levízió egyenes adásban közvetíti. ■ Elkészült a kézilabda MNK sorsolása. December 19-én és 21-én a Borsodi Bányász az NB I- től búcsúzott Veszprémi SE gárdájával mérkőzik a nők mezőnyében. ■ Csehszlová­kia asztalitenis.z-vák>g.atotlr- ja Kaposvárott 5:2 arányban verte Szuper Liga-mérkő­zésen a magyar együttes. ■ A Filderstadtban folyó nem­zetközi női teniszversenyen Temesvári 6:2, 6:2 arányban kikapott Shrivertöl, s ki­esett. Ma mm a fehér bot napja 1 Az elmúlt vasárnapi autós szabadpiacon 150—200 ko­csit kínáltak eladásra a szép számú érdeklődőknek. A Merkur Lorántffy utcai telephelyén jelenleg 114 autó közül lehet választani. A kí­nálat jellemzésére néhány kocsi adatai: Lada 2101 tí­pusú, PN betűjelű (197'9-ben gyártott), 76 900 forintért; Lada 2106 típusú. PG-s (1970- as), 86 500-ért: Lada 2101 tí­pusú, PN betűjelű (1979), 73 500 forintért; Wartburg típusú. TL-es (1981-ben gyár­tott). 70 200 forintért: Dacia 13ÍO-es. KR-es (1983-as). 103 90Ó-ért; Skoda' J05 típu­sú. PB betűjeiű (1978-ban gyártott), 45 100-ért; Volga Combi típusú, TL-es (1981­es), 68 500 forintért; Dacia 1310-es, KC-s (1982-es), 73 500 forintért; Polski Fiat 126 tí­pusú. PC betűjelű (1978-ban gyártott), 35 600-ért; Wart­burg típusú. UX-es (1975-öS), 27 500-ért; Skoda 120 L tí­pusú, KD betűjelű (1982:, 99 400 forintért; Trabant 601 Special típusú, GM-es (1985- ös), 74 000-ért; Trabant 601- es. UM-es (1974), 13 IdO-ért; Wartburg típusú, GX betű­jelű (1984-ben gyártott), 95 400 forintért vár vevőre. Autóvá sárt legközelebb jö ­vő vasárnap tartanak: Ajkán, Debrecenben, Dunaújváros­ban, Fonyódon, Nyíregyhá­zán. Pécsett, Sopronban, Sze­geden és Miskolcon. A HASZNAIT AUTÓ Tipsa Év­járata Rend­száma Szabad- piaci ára Merkur­irányára Lada 2101 1977 ZO 75 000 57 «00 Lada 210l 397!» PK 95 000 80 000 Lada 2101 1978 PD 75 000 60 000 Polski Fiat 1981 TP 60 000 54 000 Polski Fiat 126/650 1978 PC 42 000 35 04)0 Wartburg 353 1975 UH 4« 000 28 000 Wartburg 353 1984 KT 110 000 97 000 Wartburg 353 1980 TA 85 000 73 000 Trabant fiOi 1979 PM 40 000 32 00« Trabant 60l 1974 UM 22 000 17 000 Dacia 1300 1981 TP 90 000 73 000 Dacia 1310 1983 KI. 110 000 95 000 Skoda 120 1982 KG- 110 000 102 000 Zasíava 1982 TZ t30 000 HO 000 AWTOnORSZAiWOíC IS86. OKTOBER 14-BWT Trahan* tiro. Hyr.- Bp. 913 Trahant Hyr.. Combi,Bp. 243 Trahant Lira., Budapest S #17 Debrecen 4 25? Trabant Combi, Budapest 4S8 Debrecen 364 Wartburg Stand., Budapest 480 Debrecen 266 Wartburg Spec.. Budapest 8«7 Debrecen 553 Wartburg Spec., tólótetös, Budapest 6 3^9 Wartburg Tourist, Budapest 691 Debrecen 537 Si,ods 105 s, Budapest 10 70* Debrecen 6 563 Skoda 120 l„ Budapest 21 Sia Debrecen. l£f*Sr Skoda 12# GLS, Budapest 1 468 Lada 120», Budapest 15 270 Debrecen 31 117 Lada rin# S, Budapest I* 741 Debrecen 13 891 Lada 1500, Budapest 15 067 Debrecen ifl 997 Lada Combi, Budapest S 787 Debrecen 4 393 Moszkvics, Budapest 14 363 Polski FIAT 126 P. Bp. 30 168 F80 (Polski-FIAT) 1500 5 767 Dacia Lim., Budapest 43 170 Debrecen 609 Dacia Combi, Budapest 559 Debrecen '367 ZitatóicA, Budapest - lassú ■ Még mindig gond az elhelyezkedés gyobb arányban szenvednek légzősiaervi és vesebetegsé- gekben, és körükben nagyobb a hirtelen halálesetek száma. Aaron tünetei — látási prob­lémák, koordináció hiánya és elmaradottság a fejlődésben — jellemzők a kokaánbébrk- re. Egy volt kábítószer-élve­ző nő 15 hónapos fiának lé­legzési nehézségei és maga­tartási problémái vannak. Valószínű, hogy ezek a gyerekek szellemileg is el­maradottak lesznek. A kokain terjedése követ­keztében az a veszély fenye­get, hogy kábítószer által megkárosított gyereíeefc egész nemzedéke nő fet. I m rmimiL a 07-et lol a személyvBnal A Miskolc és Hidasnémeti között közlekedő személy- vonat tegnap délután 16.20- kor Encs vasútállomás terü­letén elütötte a sínek között szabálytalanul áthaladó Hor­nyai István, 77 éves nyug­díjas, budapesti lakost. Az idős ember olyan súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása közben a mentőautóban meghalt. Kiváltképp becsülöm és cso­da Jóm azokat az embereket, akik az egyik legdrágább kincs, a szemük világa nélkül próbálnak eligazodni a világ­ban. Ismerőseim körében van­nak kfizőttük kiváló tudós el­mék, akiknek a könyvespolcu­kon. az irataik között olyan irigylésre méltó a rend, hogy semmit nem kell keresniük. Vannak közöttük nők, ’akik munkába járnak, s mindemel­lett olyan példás háztartást ve­zetnek, hogy a látók is meg­irigyelhetnék őket. ök azok, akik lekér bottal közlekednek. Ma az ö napjuk van. Ilyen­kor nagyobb figyelem lordul feléjük, több az ígéret, az el­határozás, hogy társadalmi összefogással segítsünk gond­jaik. bajaik megoldásán. És mi történik a hétköznapokon? — kérdeztük dr. Kiss Lászlót, a Vakok és Gyengénlátók Or­szágos Szövetsége megyei szer­vezetének titkárát. — Sajnos, visszatérő gon­dunk a tagtársak munkába állítása, munka-vállalása. A megyében a szervezetünk 1150 tagot tart nyilván, ebből a miskolciak száma mind­össze 400. Tehát a többségük kistelepüléseken él. s ott, még körülményesebb, hogy meg­felelő munkahelyet találja­nak. Van egy érvényben lé­vő rendelkezés, miszerint te­lefonalközpont-kezelőt, ha megvan-hozzá a végzettsége, lehetőség. szerint a tagtársak köréből kell alkalmazni. De ez sok helyen csak papíron marad, s akad kifogás arra, hogy miért nem tudják fog­lalkoztatni. Ezen túl a ma­gasabb képzettségű, vagy (Jipiömós sorstársaknak lá­gy akran meg kell járniuk a maguk kis kálváriáját, hogy végzettségüknek megfelelő állást kapjanak. Az a. tapasz­talatunk viszont, hogy igen kedvezően változott az az emberbaráti mentalitás, aho­gyan minket a látók a közle­kedésben segítenek. Ezekre az apró figyelmességekre, mindig szükségünk van. Jól­esik. ha a buszmegállóban megkérdezik, hogy hányas buszra várakozunk, vagy ha egy váratlan közlekedési szi­tuációban segítségünkre siet­nek. Jó szolgálatot tesznek a hangjelzéssel ellátott köz­lekedési lámpák is. Szeret­nénk több ilyet, de azt is tudjuk, hogy ez pénzkérdés. A Vándor Sándor u, 22. sz. alól tegnap beázást je­lentettek, a Bihari utca 3- ban a lakásvilágítás mond­ta fel a szolgálatot, az En­gels u. 65-ben pedig kisza­kadt a meleg víz vezetéké­nek sarokcsapja. Ezeket a hibákat kijavították. A há­rom elromlott, felvonó — a Széchenyi u. 21.. a Vologda u. 12. és a Bertalan u. 2. sz. — közül az utóbbi kettőt ma teszik újra működőké­pessé. A Komlóstetőn tegnap ké­ső délután az elektromos berendezés hiábi miatt mint­egy két óráig szüneteit a vízszolgáltatás. A szakembe­rek este 8 órára helyreál- iitttMák a berendezést. Lenire föftb igéíir vafcvezetS kutyára is, mert mindössze 3—4 tagtársunk veheti e se­gítőtársat igénybe a közleke­dés során. De tény. hogy or­szágosan is kevés lehetőség van ezek kiképzésére. A szö­vetség érdekképviseleti szerv, minden ügyes-bajos dolog­ban segít, ha tud. Évente in­dítunk telefonalközpont-ke­zelői tanfolyamot, és igyek­szünk a pontirás oktatását is megoldani. A Déryné könyv­tár üzemelteti a hangos­könyvtárunkat, ahonnan 109 kötet magnókazettákon köl­csönözhető. A pénteki, ren­des évi közgy ülésünkön ezek sokszorosított katalógusát is szétosztjuk a résztvevők kö­zött. Az utóbbi időben a belvá­rosi lakótelepekről jó né- hányan panaszkodnak, hogy a csapból folyó víz sárgás, olykor barnás színű, ezért ihatatlan, sőt mosni sem ajánlatos benne. A vízmű­vek csütörtökön hozzálát a vezetékek tisztításához, ki­kotorják a csövek falára rakódott iszapot. A munká­latok miatt holnap nyoic és 20 óra között nem lesz víz a Vándor Sándor u. 1—5„ a Hadirokkantak útja ?—24-, a Melinda u. 2—8., a Vörös­marty u. 45—51., a Jókai u. 1—21. és a Fazekas utca 1— 11. sz. házakban. A vízmű­vek kéri a lakosság megér­tését. tí&A HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolo Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő.* Brkes DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovpt: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pí.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéz- besítőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapé]őfizetési és Lapellátási irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a HEI.IR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Elő­fizetési díj egy hónapra 43 torint. egy negyedévre 12S forint, egy évre 516 Ft. index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyom­dában. Felelős vezető: WJRTH LAJOS. — ISSN 0133—0209. Az ügyeleteken történt Holnap több helyütt nem lesz víz r i I

Next

/
Thumbnails
Contents